Magyar Múzeumok, 2002. 4. szám (Vol. 8.)

MŰHELY - Zomborka Márta: Együtt vagy egymás mellett?: a múzeum és a turizmusipar kapcsolata

MŰHELY s az utazásszervezők kiadványaihoz leadott információkon túl helyben a pedagógusoknak meghirdetett tárlatvezetésekkel, az idegenve­zetők szervezeteivel fenntartott kapcsolattal, minden - vámsunkkal kapcsolatos - sajtó­anyagban szerepvállalással próbálunk e célnak megfelelni. Lépések a megoldás felé Vácott intézményesíteni kívánnánk a több éve jól működő személyes együttműködéseket. Pél­dául az Egyházi Múzeummal eddig már minden hivatalos megállapodás nélkül is több hely­­színes közös kiállítást rendeztünk, szerepeltet­jük egymás kiállításait saját kiadványainkban, pályázunk együtt propagandaanyagra. Mind­ezek eseti ügyintézést, engedélyeztetést igé­nyelnek. A város költségvetéséből alkalmanként pályázaton elnyert kisebb összegekkel is rend­szeresen tudjuk programjainkat színesíteni. Megállapodás esetén automatizmus is lehetne ez a támogatás. Számos helyi kapcsolatunk van még, amit ide lehetne sorolni, az együttmű­ködéseket rendszeressé, hasznosabbá, élőbbé lehetne tenni. Az intézményesített kapcsolatok, a rögzített megállapodások úgy érzem első­sorban a tervezhetőség érdekében volnának számunkra fontosak. A biztos elem - a költ­ségvetési fedezet igen bizonytalan volta miatt - egyre inkább hiányzik múzeumaink életéből. Ennek hiányában sok a felesleges, eredmény­telen tervező és előkészítő munka, meg nem valósult kiállítás, ami erősen demoralizáló hatású. A szervezés, kapcsolatteremtés, kapcsolat­­tartás bizonyosan minden múzeumi szinten nagy feladat, de nem minden múzeum lehet ebben önálló, még kevésbé kezdeményező. A területi múzeumok kevésbé, ennek ellenére meg kell találniuk a helyüiket a településeken, a régiókban, egy jobbára csak most alakuló háló­ban. A szerepek többnyire ezekben sem tisztá­zottak, szinte „felvállalás” alapján osztódnak. Az érdekeltek lépéseit összehangolni, össze­­hangoltatni a turizmus szerteágazó problé­makörében, szervezőerőt igényel. Szerencsés a múzeum, melynek környezetében működik ilyen, s erre hagyatkozhat. Jó esetben arról beszélnénk, hogy a múzeumok koncepcióik­kal, kiállítási terveikkel miként befolyásolják a turizmusszervezők tevékenységét. Többnyire viszont most keressük e területen a magunk megfelelő helyét, intézményeink haszonvételi lehetőségeit, az egészséges együttműködés útjait. Vácott előrelépést várunk például az elmúlt évben aláírt Dunakanyar Charta együttműkö­déstől, amelyben 72 település képviseli magát, a régiót. E települések felismerték, nincs más lehetőségük, mint egymás erősítése, s az ösz­­szetartó kapocs a turizmus fejlődésétől remélt megélhetés. A kölcsönös programajánlás, a legközelebbi látnivaló, múzeum, műemlék aján­lása nem gyengíti saját attrakcióin­kat. Együtt könnyebb, célirányosabb a tervezés, a megvalósítás pedig stílusosabb, elegánsabb lehet. Általánosítva a fentiekből úgy látom, hogy a területi múzeumok esetében a múzeumi infrastruktúra fejletlen, s ez gátja a turizmus fej­lődésének, a turisták múzeumba csalogatásának. A fenntartó önkor­mányzatok általában nem az aktív fejlesztés elkötelezettjei, ennek sok­szor anyagi, alkalmanként szem­léleti okai is lehetnek, vannak. A turizmusban érdekeltek, vagy az ő egyesületeik anyagilag még nem elég erősek, nem pótolhatják az e téren mutatkozó hiányt. A magán­tőkének nem ez a vonzó befektetési forma, de nem is hely­ettesítheti az alkalmi külső invesztíció a stabil fenntartói hátteret. Az állami sze­repvállalást adott szinten sajnos nem érzékeljük, számunkra gene­rális változásokat eredményező pályázati lehetőségek, céltámogatások nincse­nek. Az előrelépés érdekében ki kell csikarnunk a ügyeimet fenntartóinktól, szakmai felügye­leti szerveinktől, kollégáinktól, a turizmusipar szereplőitől egyaránt, a megfelelő státus elfog­lalása érdekében részt kell vállalnunk az együttműködésekben, s meg kell tanulnunk a szerepkör megfelelő betöltését. El kell érnünk, hogy a létező körülmények között - talán azok kis alakításával - kölcsönösen használjon egy­másnak turizmus és múzeum. Ennyi a feladat. Together or Side by Side? The Relation of the Museum and Tourism The town of Vác is the centre of the Danube Bend region, thus museums in Vác are strongly connected lo the tourism of the area. Although the importance of tourism has long been realised, the co-operation between the cultural institutions (library7, Episcopal Treasury, cultural centre, museums) is far from per­fect. liiere is no real tuning of the programs of the various institutions, many times they don't even know about each other’s activities. Basic touristic services cannot be found in the town: authentic calendars for the cultural programs cannot be bought, sign post indicating the direction of the museums are missing, there are no parking lots for buses near the museums. The core of all these drawbacks is the fact that there is no structural basis for the co-operation between all the institutions, the existing relationship is based solely on personal contacts. Long-term planning and the development of museum infrastructure can only be achieved by the collaboration of all parties interested in the improving of tourism. Részlet a váci múzeum „Memento móri” című kiállításából Detail of Exhibition „Memento mori" of Museum in Vác Fotó - Photo: Fekete István 15

Next