Magyar Múzeumok, 2004. 2. szám (Vol. 10.)

KIÁLLÍTÁSOK - E. Csorba Csilla: "Párizs nem ereszt el.": magyar írók Párizs-élménye 1900-1939. Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

48 Kiállítások „Párizs nem ereszt el.” Magyar írók Párizs-élménye 1900 - 1939 Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban E. Csorba Csilla Párizs nem ereszt el” - vallja Ady egy Pá­rizstól és a Léda szerelemtől búcsúzó ver­sében. „Párizsról nem lehet túlzást írni. Egy embernek a fantáziája nagyon szegény ah­hoz, hogy túlszárnyalja, amit annyi gene­ráció hordott itt össze” - lelkendezik Nagy Endre. „Magához húzott, ismerősnek tet­szett, nem engedett el" — írja a városról töb­bekhez hasonlóan Márai Sándor is. Az Európai Unióba lépve, az „Üdvöz­lünk Európa” jelmondatot hirdető Tavaszi Fesztivál égisze alatt egy olyan európai vá­rosba kalauzoljuk látogatóinkat, amelyről a magyar irodalomban többnyire csak felsőfokban írtak, amely oly sok vers, re­gény, tárca ihletője, oly sok életmű alakító­ja volt. Irodalmi „utazásunk” célja feltérké­pezni e város hatását a magyar irodalom 1900-1939 között alkotó szereplőire, meg­vizsgálni, hogy vajon azt a sok ihlető él­ményt a magyar írók és művészek hogyan közvetítették a francia fővárosból Kelet fe­lé. S vajon viszonzatlan maradt-e ez a hatás, s ha nem, mennyiben járult hozzá a Párizs­ban összpontosuló modern művészet ered­ményeihez? „Párizs a jövő volt. Batsányi biztatására vigyázó szememet már messziről a jövőre vetettem.­­ Valami olyan kép volt a fejem­ben, hogy amikor szerte a világon hétfő van, Párizsban már kedd lesz, sőt­­ csak az em­berek szellemi erőfeszítésétől függ! - szer­da, péntek, a jövő vasárnap! A legújabb festmény, a legújabb gondolat, a legújabb regény, a legújabb költemény kellett. Leg­alább ezt akartam elkapni: a sas szárnya alá rejtőzött ökörszem módjára erről akar­tam továbbszállni” - vallja Párizst meghó­dító akaratának eredőjéről Illyés Gyula. A Fény városa, a „szép ámulások szent városa" iránt Batsányitól kezdve szinte folyamatos­nak mondható az érdeklődés, de az igazi za­rándoklat időszaka a XIX. század végén in­dul, s eltart a második világháborúig, s talán napjainkig. A Hét, a Magyar Géniusz, a Bu­dapesti Hírlap, majd a Nyugat újságírói, tu­dósítói (Justh Zsigmond, Szomory Dezső, Heltai Jenő, Ady Endre, Színi Gyula) küldték írásaikat a boulevard-okon sétáló elegáns tömegről, kiállításokról, szalonokról, tár­sasági és politikai szenzációkról a sok eg­zotikus nagyság, uralkodó látogatásáról, a csillogó, mulató, mondén világról, a szabad­ság, a demokrácia és a választások hazájá­ról. Ady, aki „zsoltárokat írt Párizshoz, Pá­rizsról”, aki „Párizs-imádó már akkor volt, amikor ez több volt a bűnnél”, több generá­ció Párizs-képét meghatározta, az ő megélt, megálmodott, leírt, lelkesedéssel teli élmé­nyeit magukkal víve indultak útjukra a vá­rost személyesen újra és újra felfedezők, az ő lábnyomába léptek, az ő verseit mor­molták diákok, írók, tanárok, művészek. A Részletek a kiállításból Details of the exhibition

Next