Magyar Múzeumok, 2004. 2. szám (Vol. 10.)
KIÁLLÍTÁSOK - E. Csorba Csilla: "Párizs nem ereszt el.": magyar írók Párizs-élménye 1900-1939. Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
48 Kiállítások „Párizs nem ereszt el.” Magyar írók Párizs-élménye 1900 - 1939 Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban E. Csorba Csilla Párizs nem ereszt el” - vallja Ady egy Párizstól és a Léda szerelemtől búcsúzó versében. „Párizsról nem lehet túlzást írni. Egy embernek a fantáziája nagyon szegény ahhoz, hogy túlszárnyalja, amit annyi generáció hordott itt össze” - lelkendezik Nagy Endre. „Magához húzott, ismerősnek tetszett, nem engedett el" — írja a városról többekhez hasonlóan Márai Sándor is. Az Európai Unióba lépve, az „Üdvözlünk Európa” jelmondatot hirdető Tavaszi Fesztivál égisze alatt egy olyan európai városba kalauzoljuk látogatóinkat, amelyről a magyar irodalomban többnyire csak felsőfokban írtak, amely oly sok vers, regény, tárca ihletője, oly sok életmű alakítója volt. Irodalmi „utazásunk” célja feltérképezni e város hatását a magyar irodalom 1900-1939 között alkotó szereplőire, megvizsgálni, hogy vajon azt a sok ihlető élményt a magyar írók és művészek hogyan közvetítették a francia fővárosból Kelet felé. S vajon viszonzatlan maradt-e ez a hatás, s ha nem, mennyiben járult hozzá a Párizsban összpontosuló modern művészet eredményeihez? „Párizs a jövő volt. Batsányi biztatására vigyázó szememet már messziről a jövőre vetettem. Valami olyan kép volt a fejemben, hogy amikor szerte a világon hétfő van, Párizsban már kedd lesz, sőt csak az emberek szellemi erőfeszítésétől függ! - szerda, péntek, a jövő vasárnap! A legújabb festmény, a legújabb gondolat, a legújabb regény, a legújabb költemény kellett. Legalább ezt akartam elkapni: a sas szárnya alá rejtőzött ökörszem módjára erről akartam továbbszállni” - vallja Párizst meghódító akaratának eredőjéről Illyés Gyula. A Fény városa, a „szép ámulások szent városa" iránt Batsányitól kezdve szinte folyamatosnak mondható az érdeklődés, de az igazi zarándoklat időszaka a XIX. század végén indul, s eltart a második világháborúig, s talán napjainkig. A Hét, a Magyar Géniusz, a Budapesti Hírlap, majd a Nyugat újságírói, tudósítói (Justh Zsigmond, Szomory Dezső, Heltai Jenő, Ady Endre, Színi Gyula) küldték írásaikat a boulevard-okon sétáló elegáns tömegről, kiállításokról, szalonokról, társasági és politikai szenzációkról a sok egzotikus nagyság, uralkodó látogatásáról, a csillogó, mulató, mondén világról, a szabadság, a demokrácia és a választások hazájáról. Ady, aki „zsoltárokat írt Párizshoz, Párizsról”, aki „Párizs-imádó már akkor volt, amikor ez több volt a bűnnél”, több generáció Párizs-képét meghatározta, az ő megélt, megálmodott, leírt, lelkesedéssel teli élményeit magukkal víve indultak útjukra a várost személyesen újra és újra felfedezők, az ő lábnyomába léptek, az ő verseit mormolták diákok, írók, tanárok, művészek. A Részletek a kiállításból Details of the exhibition