Magyar Múzeumok, 2004. 2. szám (Vol. 10.)
KIÁLLÍTÁSOK - E. Csorba Csilla: "Párizs nem ereszt el.": magyar írók Párizs-élménye 1900-1939. Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
KIÁLLÍTÁSOK Szent Mihály útja, a Gare de Test, a kávéházak és kiskocsmák azoknak is ismerősnek tűntek, akik addig még soha nem jutott el a Szajna partjára. Ady a „szent Napkeletnek mártírjaként” Nyugaton enyhülést keresett, a városok városa a mámort, a felejtést jelentette számára. Az „embersűrűs gigászi vadon" ugyanakkor előhívta a Másik énjét, amely új ismeretekkel feltöltekezve vágyott haza, az Óceántól az Ér mellé, a világvárosból a „naptalan Keletre". Ady maga is tudta, hogy Párizs lényegét nem a fényes külsőségek, a turista-nevezetességek adják, hanem az „Ezer apróság, millió serege a parányinak, amelyet csak akkor érez az ember”, ha „elhagyta a várost". Erről a sokoldalú, sokarcú városról igyekezett tudósítani úti jegyzeteiben, kiállítási kritikáiban, tárcáiban, novelláiban és verseiben. A Város műveiben perszonifikálódik, írásainak hosszú évekig főszereplője lesz, mint ahogy Szomorynál, Justh Zsigmondnál, Hevesi Andrásnál, Orbók Attilánál A párizsi regény, Páris elemei, Párisi eső, Párizsi notesz című művek esetében. A kiállításunkon megjelenített Párizs-díszlet előterében, az irodalmi művek, levelezés, dokumentumok segítségével láthatjuk, hogy milyen erős, sok szálon kötődő volt e viszony, a magyar írók, költők, képzőművészek rövidebb hosszabb idejű tartózkodásuk során mily sok ismerettel, egész éltre szóló benyomással, barátságokkal, elismerést jelentő kapcsolatokkal tértek haza, s indultak újra az új Athén, az új Babylon meghódítására. Míg Adyt, s az idősebb generáció tagjait maradéktalanul meghódítja a daloló Párizs, Kassák, Szabó Dezső, József Attila már nem mindenben azonosul elődeivel. Illyés is így ír: „nem rúgtam be a várostól. Nyilván azért, mert alázattal jöttem ilyen messziről". Kassák sem bírja úgy látni Párizst, mint Ady látta, sőt első látogatása alkalmával úgy érzi, hogy a város semmit nem adott neki. József Attila egyenesen lebeszéli testvérét egy Szajna-parti útról, Rejtő Jenő ironizál, Kosztolányi humorba fojtja a franciák Magyarországról alkotott képének hiányosságait. Kiállításunk érzékeltetni kívánja ezt az első világháború után megváltozott, árnyaltabb Párizs-képet is, amely végkicsengését tekintve persze éppúgy pozitív, csak sok embert próbáló hónap, munka, gyötrődés, éhezés, nélkülözés eredménye, s így talán még értékesebb. - Látlak-e még valaha? - sóhajt fel Szép Ernő a háború idején, akkor, amikor Kuncz Aladár, Németh Andor, Bárczi Géza, Rippl-Rónai József francia internáló táborok foglya. A megpróbáltatások ellenére a 20-as 30-as években az emigráció, a munka, a francia nyelvtudást gazdagító tanulmányutak színhelyéül sokan (József Attila, Radnóti Miklós) éppúgy a francia fővárost választják, mint azt megelőzően. A különböző avantgarde irányzatok, a dadaisták, a szürrealisták kapcsolatrendszerébe, szellemi világába bekerülve Michel Seuphorral, Tristan Tzaraval, Ivan Gallal Ozenfannal, Godeauval együtt publikálnak nemzetközi folyóiratokban, s fordítják le a legjobb klaszszikusokat és a kortársaik már megméretésre került alkotásait. Költőink kapcsolták ekkor a magyarságot Európa szellemi vérkeringésébe éppúgy, mint ahogy festőink, szobrászaink - Tihanyi Lajos, Beöthy István, Farkas István, Vaszary János, Czóbel Béla, Pór Bertalan, Réth Alfréd, Csáky József -, fotóművészeink - André Kertész, Brassai, Rogi André, Landau Erzsi, Nora Dumas - alkotásai és kiállításai. A nemzetközi áramlatokban megmártózó Párizs-imádóknak a két város, a két ország közötti távolság, a honvágy, az otthonitól eltérő benyomások segítettek az európaiság, a magyarság fogalomrendszerének, a viszonyítási pontoknak tisztázásában, az igazi gyökerek megtalálásában, a szellemi, lelki, nemzeti hovatartozás pontosításában. Kassák, Illyés, Radnóti itt döbben rá helyére a világban, itt mérlegeli a magyar költő európai lehetőségeit, feladatait. .Magyar vagyok, de európai / Párizs szeress, én földemet viszem" - írja József Attila. Az elsősorban irodalmi dokumentumokra támaszkodó kiállítás a nagy szellemi kohó, Párizs viszonyát a magyar irodalomhoz a külső helyszínek (Szajna-part, Gare de l'Est, bouquinistek, üzletek, kirakatok, s az utca mellett az intimebb együttléteket nyújtó kávéház és műterem díszletei között, hangulatos zenével, tárgyakkal, képekkel kívánja megidézni. Mert „aki szeret tanulni, anélkül, hogy tekintély legyen, látni, anélkül, hogy mutasson, élni, anélkül, hogy valaki legyen - jöjjön ide” - invitál egy párizsi kirándulásra Szabó Dezső. A Petőfi Irodalmi Múzeumba látogató, ha már volt Párizsban, reméljük ismerős dolgokra lel, s újra visszavágyik, s ha még nem járt arra, feltétlenül úti céljául tűzi ki, s poggyászában elmaradhatatlanul benne lesz Ady, Radnóti, Illyés, József Attila verse. Szabó Dezső: Márai prózája. Lásd még See also: Borító 3 - Cover 3 „Paris Would Not Let You Go”. The Paris Experience of Hungarian Authors 1900-1939 Exhibition at the Petőfi Literary Museum A unique exhibition has opened about the multicoloured impact Paris had on Hungarian writers and poets during the first half of the 20th century. Throughout all ages the “City of Light” always attracted Hungarian literary men but the period starting in the late 1800s and ending with World War II, proved to be the era of a real pilgrimage, when Hungarian journalists, novelists, poets spent much of their time observing the life of the capital of arts, wrote poems, short stories or reports about the impacts and effects Paris had on them. The makers of the exhibition hope that the visitors will soon feel the urge to visit or revisit Paris and when doing so, they will take with them, as true companions, the poetry or prose of Endre Ady, Miklós Radnóti, Attila József, Sándor Márai. Részlet a kiállításból Detail of the exhibition Fotók - Főhotos: Dobóczi Zsolt, Gál Csaba