Magyar Múzeumok, 2004. 2. szám (Vol. 10.)

KIÁLLÍTÁSOK - E. Csorba Csilla: "Párizs nem ereszt el.": magyar írók Párizs-élménye 1900-1939. Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

KIÁLLÍTÁSOK Szent Mihály útja, a Gare de T­est, a kávé­házak és kiskocsmák azoknak is ismerősnek tűntek, akik addig még soha nem jutott el a Szajna partjára. Ady a „szent Napkelet­nek mártírjaként” Nyugaton enyhülést ke­resett, a városok városa a mámort, a fe­lejtést jelentette számára. Az „embersűrűs gigászi vadon" ugyanakkor előhívta a Má­sik énjét, amely új ismeretekkel feltöltekez­­ve vágyott haza, az Óceántól az Ér mellé, a világvárosból a „naptalan Keletre". Ady ma­ga is tudta, hogy Párizs lényegét nem a fé­nyes külsőségek, a turista-nevezetességek adják, hanem az „Ezer apróság, millió sere­ge a parányinak, amelyet csak akkor érez az ember”, ha „elhagyta a várost". Erről a sok­oldalú, sokarcú városról igyekezett tudósí­tani úti jegyzeteiben, kiállítási kritikáiban, tárcáiban, novelláiban és verseiben. A Vá­ros műveiben perszonifikálódik, írásainak hosszú évekig főszereplője lesz, mint ahogy Szomorynál, Justh Zsigmondnál, Hevesi Andrásnál, Orbók Attilánál A párizsi regény, Páris elemei, Párisi eső, Párizsi notesz című művek esetében. A kiállításunkon megjele­nített Párizs-díszlet előterében, az irodal­mi művek, levelezés, dokumentumok se­gítségével láthatjuk, hogy milyen erős, sok szálon kötődő volt e viszony, a magyar írók, költők, képzőművészek rövidebb hosszabb idejű tartózkodásuk során mily sok ismeret­tel, egész éltre szóló benyomással, barát­ságokkal, elismerést jelentő kapcsolatokkal tértek haza, s indultak újra az új Athén, az új Babylon meghódítására. Míg Adyt, s az idősebb generáció tagjait maradéktalanul meghódítja a daloló Párizs, Kassák, Szabó Dezső, József Attila már nem mindenben azonosul elődeivel. Illyés is így ír: „nem rúgtam be a várostól. Nyilván azért, mert alázattal jöttem ilyen messziről". Kas­sák sem bírja úgy látni Párizst, mint Ady lát­ta, sőt első látogatása alkalmával úgy érzi, hogy a város semmit nem adott neki. Jó­zsef Attila egyenesen lebeszéli testvérét egy Szajna-parti útról, Rejtő Jenő ironizál, Kosz­tolányi humorba fojtja a franciák Magyaror­szágról alkotott képének hiányosságait. Ki­állításunk érzékeltetni kívánja ezt az első világháború után megváltozott, árnyaltabb Párizs-képet is, amely végkicsengését te­kintve persze éppúgy pozitív, csak sok em­­bert­ próbáló hónap, munka, gyötrődés, éhe­zés, nélkülözés eredménye, s így talán még értékesebb. - Látlak-e még valaha? - sóhajt fel Szép Ernő a háború idején, a­kkor, ami­kor Kuncz Aladár, Németh Andor, Bárczi Gé­za, Rippl-Rónai József francia internáló tá­borok foglya. A megpróbáltatások ellenére a 20-as 30-as években az emigráció, a munka, a francia nyelvtudást gazdagító tanulmány­utak színhelyéül sokan (József Attila, Rad­nóti Miklós) éppúgy a francia fővárost vá­lasztják, mint azt megelőzően. A különböző avantgarde irányzatok, a dadaisták, a szür­realisták kapcsolatrendszerébe, szelle­mi világába bekerülve Michel Seuphorral, Tristan Tzaraval, Ivan Gallal Ozenfannal, God­eauval együtt publikálnak nemzetközi folyóiratokban, s fordítják le a legjobb klasz­­szikusokat és a kortársaik már megmére­tésre került alkotásait. Költőink kapcsolták ekkor a magyarságot Európa szellemi vér­keringésébe éppúgy, mint ahogy festőink, szobrászaink - Tihanyi Lajos, Beöthy István, Farkas István, Vaszary János, Czóbel Béla, Pór Bertalan, Réth Alfréd, Csáky József -, fotóművészeink - André Kertész, Brassai, Rogi André, Landau Erzsi, Nora Dumas - al­kotásai és kiállításai. A nemzetközi áramlatokban megmártózó Párizs-imádóknak a két város, a két ország közötti távolság, a honvágy, az otthonitól eltérő benyomások segítettek az európai­ság, a magyarság fogalomrendszerének, a viszonyítási pontoknak tisztázásában, az igazi gyökerek megtalálásában, a szellemi, lelki, nemzeti hovatartozás pontosításában. Kassák, Illyés, Radnóti itt döbben rá helyé­re a világban, itt mérlegeli a magyar költő európai lehetőségeit, feladatait. .Magyar va­gyok, de európai / Párizs szeress, én földe­met viszem" - írja József Attila. Az elsősorban irodalmi dokumentumokra támaszkodó kiállítás a nagy szellemi kohó, Párizs viszonyát a magyar irodalomhoz a külső helyszínek (Szajna-part, Gare de l'Est, bouquinistek, üzletek, kirakatok, s az utca­ mellett az intimebb együttléteket nyújtó ká­véház és műterem díszletei között, hangu­latos zenével, tárgyakkal, képekkel kívánja megidézni. Mert „aki szeret tanulni, anélkül, hogy tekintély legyen, látni, anélkül, hogy mutasson, élni, anélkül, hogy valaki legyen - jöjjön ide” - invitál egy párizsi kirándulás­ra Szabó Dezső. A Petőfi Irodalmi Múzeum­ba látogató, ha már volt Párizsban, reméljük ismerős dolgokra lel, s újra visszavágyik, s ha még nem járt arra, feltétlenül úti céljá­ul tűzi ki, s poggyászában elmaradhatatlanul benne lesz Ady, Radnóti, Illyés, József Attila verse. Szabó Dezső: Márai prózája. Lásd még­­ See also: Borító 3 - Cover 3 „Paris Would Not Let You Go”. The Paris Experience of Hungarian Authors 1900-1939 Exhibition at the Petőfi Literary Museum A unique exhibition has opened about the multi­coloured impact Paris had on Hungarian writers and poets during the first half of the 20th century. Throughout all ages the “City of Light” always attracted Hungarian literary men but the period starting in the late 1800s and ending with World War II, proved to be the era of a real pilgrimage, when Hungarian journalists, novelists, poets spent much of their time observing the life of the capital of arts, wrote poems, short stories or reports about the impacts and effects Pa­ris had on them. The makers of the exhibition hope that the visitors will soon feel the urge to visit or revisit Paris and when doing so, they will take with them, as true companions, the poetry or prose of Endre Ady, Miklós Radnóti, Attila Jó­zsef, Sándor Márai. Részlet a kiállításból Detail of the exhibition Fotók - Főhotos: Dobóczi Zsolt, Gál Csaba

Next