Magyar Múzeumok, 2004. 3. szám (Vol. 10.)
VISSZATEKINTÉS - E. Csorba Csilla: Több mint félszáz év: a Petőfi Irodalmi Múzeum jubileuma
30 magyar irodalom képviselőinek tárgyi, szellemi hagyatékára. A gyűjtemény egy része nem egészen tisztázott körülmények között átköltözött a József nádor tér 7. szám alá. Megfelelő hely nem lévén, hol itt, hol pedig a Nemzeti Múzeumban rendezték kiállításaikat. Varjasné Nyilassy Vilma személye összekötő kapocs a Petőfi Ház és a Petőfi Múzeum között. A Petőfi-hagyaték gondozójaként már 1949- ben a Bajza utcában Petőfi kiállítást rendezett, 1951-1954-ig a Petőfi Ház, majd 1970-ig a múzeum munkatársa volt. A bizonytalanságból és átmenetekből álló hőskorszak fáradhatatlan alakja, aki Balkányi Enikővel, Baráti Dezsővel, Keresztury Dezsővel, Vayer Lajosnéval, majd Miklós Róberttel, Sára Péterrel, Illés Ilonával, Pór Annával együtt fáradozott egy nem létező szakterület, az irodalmi muzeológia kitalálásán, meghatározásán, gyakorlatba való átültetésén. Évkönyvekben, folyóiratokban közölt írásaik máig érvényes megállapításokat tartalmaznak a feldolgozás, a kiállításrendezés, a tárlatvezetés, az irodalmi emlékhelyek elméleti és gyakorlati problémáiról. Azt a megkerülhetetlen nehézséget, hogy az Irodalmi kiállítás legfőbb tárgyát, az írói művet legtöbbször nem közvetlenül, hanem csak áttételekkel képes a nézőkhöz közvetíteni, az értelemre, az érzelmekre, érzékekre minél több csatornából ható látványelemekkel kívánták szolgálni. E célból törekedtek az alapítás kezdeteitől minél több képzőművészeti alkotás megszerzésére, illetve újak életre hívására. Ennek egyik látványos példája, amikor az 1957-58-ban meghirdetett grafikai pályázatra negyven művész 160 vershez küldhette be alkotásait, s végül 364 grafikai mű gyűlt össze, melyek jelentékeny hányada a múzeum gyűjteményébe került. Vayer Lajosné Zibolen Ágnes a klasszikus és kortárs magyar képzőművészet legjavát igyekezett gyűjteményünk részére megszerezni, azokat színvonalas kiállításokon és rendszeres tudományos publikációkban bemutatni. Elsősorban neki köszönhető többek között a Kondor-hagyaték megszerzése, számos pályázat beindítása. Keresztury Dezső, aki Baráti Dezsővel közösen, fektette le „a látható irodalom", azaz az irodalmi muzeológia alapjait a rendeletileg megalapított irodalmi múzeumnak 1955-ben épületet, helyet, raktárat és gyűjteményt követelt, nem egy más intézménytől elvettet, hanem az új elképzelések alapján meginduló gyűjtésből eredőt. Ő az, aki a hálátlan utókor és a világháború pusztítását megrendülve vette tudomásul: „Kosztolányi háza a Vár oldalában semmivé lett... Bessenyei síremlékét marhák döntötték ki, Virág Benedekét a Csend utcai temetőt felszámoló ásók” - írja, s lelkes hangon, sok munkával küzd az írókra emlékező emléktáblák, sírok, ligetek, házak megújításán. Nem véletlen, hogy már 1954-ben így-úgy rendbe hozzák a niklai Berzsenyi kúriát, s a sort hamarosan Pesten és vidéken számos kezdeményezés követi. Nem kis mértékben Keresztury közbenjárásának eredménye, hogy 1957-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum a Károlyi-palotába költözhetett, s itt ő azonnal egy nagyszabású Arany János kiállítással nyithatta az új épületet, amelyet hamarosan Sára Péter rendezésében egy Ady tárlat követett. Ez időtől számítható az új, tudományos feldolgozás kezdete is. Elődeink nagyszabású, valóban az egész magyar irodalomban, s az egész országban gondolkodó felfogásának egyik példája, hogy 1964-ben vidéki múzeumokhoz fordultak és felkérték őket, hogy a tulajdonukban lévő irodalomtörténeti vonatkozású anyagról tájékoztatást adjanak. A máig meg nem valósult álom, a magyar irodalom központi katalógusának alapjai csillannak meg ekkor. Éppúgy megkezdődik az egész országra kiterjedő ikonográfiai adatgyűjtés és feltérképezés, fotósok járják a vidéket, s rögzítik az irodalom képben, szoborban, emléktáblában, síremlékben, vagy házban tárgyiasult emlékeit. A grandiózus elképzelés, az ikonográfia kutatás egyik továbbfolytatója a fiatalon múzeumunkba került Somogyi Ágnes művészettörténész, akinek nevéhez Miklós Róbert, Lencse László nyomán, Kerényi Ferenc mellett a kiállítások szemléletének, látványának megváltoztatása fűződött. Balkányi Enikő elsősorban az alapító okiratban is benne foglalt feladatkör, az irodalmi emlékházak továbbfejlesztésének gondját, az egységbe szervezett és a PIM felügyelete alá tartozó országos hálózat kiépítését követeli másokkal közösen, hiszen „Romba dőlt, s ma már a helyét is alig találhatni annak a kis vályogkunyhónak, ahol Batsányi született. Hasonló sorsnak esett áldozatul Vörösmarty öregkori lakóháza, s még sok kisebb nagyobb jelentőségű emlékhelyünk. A kis váli erdészházban, Vajda János legszebb éveinek színterén, istálló volt sokáig, s a horpácsi Mikszáth kúriát az utolsó pillanatban mentettük meg az összedőléstől.” A feladatot máig érvényesen határozza meg: múzeumunk munkája során tehát állandó figyelmet kell szentelni a helyi irodalmi hagyományok felkutatására, új irodalmi emlékházak életre hívására, a máig meglévők berendezésének, muzeális anyagának gazdagítására, gondozására (1962). Miklós Róbert nevétől, egész muzeológusi pályafutásától elválaszthatatlan a vidéki irodalmi emlékházak, emlékhelyek hálózatának kialakítása, az elpusztultak újraélesztése, új kiállítások létrehozása. A nemzeti tudat erősítése a helyi irodalmi hagyományok élesztése segítségével, ez Lengyel Dénes kutatásainak, munkásságának röviden összefoglalható célja, ebben, s az irodalmi topográfia megteremtésében segíti őt Vargha Balázs, Molnár József, Margócsy József, stb. Vezér Erzsébet az irodalmi muzeológia egy új területére - amelyet mások ösztönzésére ő maga talált ki - szakosodott: megteremtette a Hangtár és videó-tár alapját, író-interjúkat, életmű-interjúkat készített itthon és külföldön. Nélküle szegényebbek lennénk Lesznai Anna, Sinkó Ervin, Mécs László, Ignotus Pál, Cs. Szabó László, Dienes Valéria, Gyömrői Edit hangfelvételeivel. Az intézmény nyitottságára jellemző, hogy az 1970-es években számos emigrációs hagyaték, gyűjteményrész korail múzeumunkba, amelynek feldolgozása később jelenleg is velünk dolgozó kollégáink, így pl. Nagy Csaba feladata lett. Már az alapító okirat (1954) utalt arra, hogy könyvtárat, kézirat- és emléktárat, irodalomtörténeti szakkönyvtárat kell létrehozni. A Petőfi Ház hagyományának megfelelően az 1960-as évek végéig a tárolást a XIX. és XX. századi gyűjteményre felosztott anyag, szerzőkre elkülönülő gyűjteményezés jellemezte. Illés László főigazgató múlhatatlan érdeme, Jókai kiállítás, 2000. (részlet) Rendező: Csorba Csilla, Fábri Anna, Kalla Zsuzsa, látvány: Vayer Tamás Jókai exhibition, 2000. (detail) Arranged by Csilla Csorba, Anna Fábri, Zsuzsa Kalla, designed by Tamás Vayer