Magyar Múzeumok, 2005. 1. szám (Vol. 11.)
Alfa-program Ennek a folyóiratnak a hasábjain még nem is olyan rég arról ábrándoztunk, hogy milyen jó lenne nekünk is legalább egy csipetnyi a hollandok Delta-tervéből És íme, most lehetőségünk nyílik, hogy a hazai múzeumok kiemelt támogatását célzó programról adhassunk első híradást, amit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2004-ben indított útjára. A pályázati rendszerben működő támogatást egyelőre a múzeumok a kiemelkedő jelentőségű kiállításaikra nyerhetik el. E számunk középponti témáját tehát az elmúlt évi Alfa-program nyertesei egy részének beszámolója adja. A téma fontosságára való tekintettel itt adunk helyet az alábbi felhívásnak. Pillanat képek a mából kiállítási dominó 2000 A MaDok-gondolat összehangolt, kollektív gyűjtőmunkát és kutatást céloz meg annak érdekében, hogy a mindenkori jelent múzeumi eszközökkel is értelmezhetővé, s megörökíthetővé tegyük. Hogyan s milyen eszközökkel lehet ezt megvalósítani? A lehetőségekről, az egyes „kísérletekről” legjobban kiállítások mutathatnak képet, ezért 2006-ra szólóan egy kollektív kiállítás megrendezésére hívjuk fel az arra vállalkozókat. A várható muzeológiai tapasztalatok mellett talán még fontosabb, hogy a jelent fókuszba állító kiállítással a múzeumok mai kérdések kapcsán tudnak a mai emberhez szólni. A műfaj: kiállítási dominó. A „téglákat” januártól egymás után rakjuk ki, s azok egymáshoz kapcsolódva rajzolnak ki egy nagyobb képet. Az így „eldőlő” dominók az ország különböző pontjain mutatják meg a mai társadalom, kultúra valamilyen jelenségét. A részkiállítások legalább egy hónapig tartanak nyitva és a partnerek ki is cserélhetik egymással a dominó elemeit. Minden kiállításhoz web-lap és katalógus készül. A részvétel feltétele, hogy a kiállítás valóban a jelenről szóljon, az esetleges visszatekintés ne haladja meg az elmúlt másfél-két évtizedet. Az egyes kiállítások pillanatképeket villanthatnak fel a mából, de történeti folyamatokat is érzékeltethetnek, ám ez utóbbi esetben is főleg a ma megtapasztalható tényeket elemzik, s nem az előzményekkel foglalkoznak. Minden kiállítás saját intézményi szerzeményezésen, kutatáson nyugszik. A kiállítás tárgyakra, vizuális anyagokra egyaránt épülhet. A jelenkutatás módszere lehet vizuális dokumentáció - bár nem merülhet ebben ki -, s megkerülhetetlenül tartalmaznia kell - de nem kizárólagosan - a tárgygyűjtést is. A cél minden esetben az adott muzeológiai szakág normáinak megfelelő „teljes értékű” kiállítás megvalósítása. A szervezőmunka már elindult, de még nem minden hónap „kelt el”. Várjuk tehát minden további érdeklődő gyors jelentkezését (madok@neprajz.hu), hogy minél színesebb kiállítási sorozat terítse be az országot 2006-ban! Fejős Zoltán MAGYAR MÚZEUMOK 2005/1. TAVASZ MŰHELY Vígh Annamária: Múzeumi modernizáció - Alfa-program 2004. Eredmények, tapasztalatok, feladatok............................................................................................................... 3 Nyakas Miklós: Bocskai emlékezete Nagykerekiben.......................................................................... 5 Petercsák Tivadar: Új állandó kiállítóhely és konferenciaterem az egri vár Dobó-bástyájában........9 Ádám Ferenc: Lehetőség egy fővárosi kismúzeum részére............................................................ 11 Horváth László: „Emberek, utak, kapcsolatok”. Új állandó kiállítás készül Nagykanizsán............. 14 Kárpáti László: Egy pártház átváltozásai. Az Alfa-program megvalósulása a miskolci Herman Ottó Múzeumban........................................................................................................................ 15 Gaál Zsuzsa: Örökségünk. Az Alfa-program támogatásával új állandó kiállítás készül Szekszárdon................................................................................................................................ 17 Paluch Tibor - Tóth Katalin: Hétköznapok Vénuszai. Állandó régészeti kiállítás előkészületei a Tornyai János Múzeumban...................................................................................................... 19 Gedai István: Gondolatok a múzeumi hálózat szervezeti formájáról.............................................21 Juhász Sándor: „.. .Nyiss nekem tért!” Rekonstrukció és területhasznosítás a Magyar Nemzeti Múzeumban..................................................................................................................................23 Limbacher Gábor: Hollókő-világörökség az élő (?) múzeumfalu.......................................................25 Túrás Tünde: A vendégségbe érkezett falu........................................................................................211 ülés Péter: Jelenünkről a jövőnek. MaDok-napok - első műhelyvita...............................................29 Kövesdi Mónika: „Nem, te nem törlöd el a mi emlékünket.Holokauszt Emléknap Tatán.........30 VISSZATEKINTÉS Gócsáné Móró Csilla: A Blaskovichok és a szkíta kutatás..............................................................32 Hubai Péter: Kopt kiállítás Budapesten 1980-ban...........................................................................34 Gassama-Szabó Bernadett: Egy esztergomi műgyűjtő emlékezete. „In memóriam Dévényi Iván”.......................................................................................................36 Lengyelné Kiss Katalin - Klug Ottó: Emléktábla az alapítónak......................................................351 SZÁMVETÉS Balogh Mihály: Magyar Pedagógusok Háza. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum megújulási stratégiája...................................................................................................................39 Váradyné Péterfi Zsuzsanna - Ontali Gyöngyi: Karácsony a paksi Városi Múzeumban.................41 Császi Irén: „Tradíció és továbbélés”. Népművészeti konferencia Egerben......................................42 NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK Munda Hírnök Katalin: A ljubjanai Kiállítások Háza................................................... 45 KIÁLLÍTÁSOK Hegyi Katalin: Életem regénye. A Móricz Zsigmond tiszteletére rendezett kiállítás koncepciója...................................................................................................................................47 D. Rátcz Magdolna: A Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz kiállítása egy magyartanármuzeológus szemével...................................................................................................................49 Tomsics Emőke: Boldog képek. A Néprajzi Múzeum kiállítása.....................................................50 Szacsvay Éva: Az ördöggel cimborálvá... Duda kiállítás a Néprajzi Múzeumban..........................52 Kövesdi Mónika: A majki néma barátok emléke. Kiállítás a Kuny Domokos Múzeumban.............55 Kepéné Bihar Mária: Munkák és napok. Kiállítás a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményéből............................................................................................................................57 Tiszavári Eszter: Magyar csipkék. Az Iparművészeti Múzeum kiállítás-sorozata............................58 Fábián Anikó: Péreli Zsuzsa retrospektív kiállítása a KOGART Házban...........................................60 IN MEMÓRIÁM Paládi-Kovács Attila: Varga Gyula 1924-2004 ............................................................................... 61 Cseri Miklós: Búcsú Poroszlai Ildikótól 1955-2005 ....................................................................... 62 A PUSZKY TÁRSASÁG HÍREI.................................................................................................. 63 Museum.hu hírek..........................................................................................................................63 E számunk szerzői..........................................................................................................................64