Molnár Imre (szerk.): A magyar muzsika könyve (Budapest, 1936)
ZENEI IPAR ÉS KERESKEDELEM - Isoz Kálmán: Hangjegykereskedelem és hangjegykiadás
zés alapján, erről lemondott. Hartleben egyik fiatal segédje, Tomala Ferdinand maga is zeneértő, ki előszeretettel írt tánczenét, önállósulni kívánván, 1826-ban műkereskedői jogosítványt kért. Meg is kapta a pesti tanácstól s 1827-ben a Nagy Kristóffal szemben üzletét meg is nyitotta. Tomala is hangjegyeken kívül térképeket, műlapokat, rajzeszközöket, mintalapokat, stb. árult, sőt maga is kiadóként szerepelt. Kiadványainak külső csínjára nagy súlyt fektetett. Dói megalapozott üzletét az 1838. évi árvíz elpusztította, vagyonát tönkretette, minek folytán 1842-ben kénytelen volt „szépmívtárát" bezárni. Míg Tamala könnyen jutott üzletnyitási engedélyhez, annál nehezebben érte ezt el Wagner József, ki bevándorolt zeneművész volt, a Városi Színház gordonkása, hangversenyei révén régóta közismert férfiú Pesten. 1837-ben kért üzletnyitási engedélyt. Ellene az akkori szépmívárusok: Grimm Vince, Tomala Ferdinánd, Miles Károly, Conci egységesen léptek fel. Hosszú, csúnya kölcsönös vádaskodásokkal teli pereskedés után 1839-ben megkapta Wagner az üzletnyitási jogot. Az időközben berendezett üzletét hamarosan meg is nyitotta a Szerviták terén levő Teleki-házban. Wagner úgy műlapokat, elsősorban közéleti emberek arcképeit, valamint hangjegyeket szorgalmasan adott ki. Elöregedve üzletét 1858-ban eladta. Treichlinger József erősen kifejlett kereskedői érzékkel bíró hegedűművész volt. Pesten nemcsak hangversenyeiről ismerték, de a színház zenekarának is tagja volt, a Hangász Egyesületben tevékeny, vezetőszerepet betöltő tag volt. Amikor Grimm Vince üzletét megvette, ellene rendkívül heves harcot indított a többi, üzletük jövedelmezőségében fenyegetett szépmíváros, élükön Wagner Józseffel. Közel két évi, a királyi kamaráig vitt pereskedés után lépett csak Treichlinger üzletének teljes birtokába. Kiadói működését józanság, mozgékonyság, pontosság jellemzik. A kiadóink közül az egyetlen, ki a lemezszámokra gondosan ügyelt s ezeknek alapján a megjelenési időt alig egy-két számnyi ingadozással meg lehet állapítani. Treichlingernek hangjegykereskedésén kívül még más vállalkozásai (bérletei) is voltak, úgy hogy 1864-ben kótakereskedését fiára kívánta átruházni. Ez nem sikerült, mert ifj. Teichsinger Józsefnek 1865-ben új üzlet nyitására adtak engedélyt. A fiatal cégtulajdonost azonban ez az üzletág nem érdekelte, nem foglalkozott vele s ezért az atyja vezette az üzletet 1872-ig, hangjegykiadással azonban nem foglalkozott. Noha a zivataros 1848/49-es esztendő után Pesten csak két számottevő hangjegykereskedés működött, a pesti tanács Rózsavölgyi Gyulának, a híres Rózsavölgyi Márk fiának, ily üzlet nyitását nem engedélyezte, mire a folyamodó a katonai parancsnoksághoz fordult, amely 1850 szeptember 27-én a „kérelmezett szépmívészeti kereskedési jogot" neki megadta s erről a tanácsot értesítette, amely az akkori viszonyok között nem tehetett mást, minthogy Rózsavölgyi Gyulát teljes jogú kereskedőnek elismerte. Az üzlet alapításához és felvirágoztatásához szükséges tőkét a társ, Grinzweil Norbert hozta a cégbe, mely a Diana-fürdő első emeleti ideiglenes helyiségéből az Úri ucca (Petőfi Sándor ucca) 14. számú házába költözve, mint Rózsavölgyi és Társa nyílt meg. Kezdetben mint a többi szépmívárus, Rózsavölgyi a hangjegyeken kívül mintákat, festőszereket stb. árusított, de a kiadói tevékenységre megnyitástól kezdve súlyt helyezett. Elsősorban hazai szerzők, majd külföldiek munkáit adta ki. Rózsavölgyi volt a zenei tanácsadó, Grinzweil az anyagiakkal törődött. A kiadványok száma rohamosan szaporodott s 1857-ben az „Erzsébet Album" kiadásával nagy feltűnést keltett. Rózsavölgyi magyar nyelvű zenei szakirodalmat is szeretett volna kiadni, azért 1860-ban Ábrányi Kornélnak a „Zenészeti Lapok" kiadására vonatkozó tervét melegen pártolta s a lap egyik főmunkatársa lett. Rózsavölgyi 1861 nyarán meghalt s Grinzweil lett egyedüli tulajdonosa .