Magyar Nap, 1936. május (1. évfolyam, 51-76. szám)
1936-05-05 / 53. szám
A CsSK NYERTE A KASSAI DERBYT CsSK—KAC 3:0 (2:0) Mintegy 2000 néző előtt játszották fel a helyi derbyt, mely a CsSK megérdemelt győzelmével végződött. A mérkőzés — mint általában a derbymérkőzések— nem mozgott valami nagy színvonalon. A győzelmet a két csapat halfsora közti különbség döntötte el a CsSK javára. Legjobb tagja ezúttal Tomecskó volt. A védelem annak ellenére, hogy Maly és Csarny helyén tartalékokkal volt kénytelen kiállni, nagyon jól játszott. A csatársor ezúttal gyengébbnek bizonyult. Legjobbjai Láncos és Oláh. A KAC legjobb része a védelem volt. Zsizsnyovszky két nagy hibát csinált s ebből esett a két gól. Különben jól védett. Klein volt a védelem s egyúttal az egész csapat legjobb tagja. Ha még megtanul rúgni, nagy játékos lehet belőle. A halfsor igen gyenge formát mutatott. Ez volt az oka, hogy a csatársor támadásai sem tudtak kibontakozni. Konczról, tekintve, hogy először játszott a csapatban, nem lehet bírálatot mondani. Megvárjuk, mit fog mutatni a következő meccseken. Fazekas emelhető ki a belső trióból. Vitéz teljesen formán kívül van. Csorba sérülése utáni első játékán nem mutathatta meg tudását. PAC támadással kezdődik a mérkőzés. Fazekas lövését a kapus fogja. A kiadással a CsSK lendül a támadásba s Herdicky lövését csak a kapufa menti. A 7. percben szép CsSK- támadás után Láncos kapárból az első gólt lövi (1:0). Súlyos lövési hiba! A, 10. percben Ghaukó irtózatos bombát lő, Zsizsnyovszky azonban védi az erős lövést. A 20. percben tizenegyest vét a CsSK, Csorba azonban kapuba lő. Ez volt az a lélektani pillanat, amikor a KAC megfordíthatta volna az eredményt. A kedvét vesztett csapat szinte ellenállás nélkül engedi el a CsSK-támadást, melynek végén Oláh a kapus hasa alatt küldi hálóba a bőrt (2:0). A 30. percben CsSK korner, Zsizsnyovszky kiszalad s Klein kapuvonalról fejeli mezőnybe a labdát. A 42. percben Fazekas kézzel viszi hálóba a labdát. A gól természetesen érvénytelen. Szünet után a KAC hatalmas lendülettel veti magát a küzdelembe, azonban akcióit nem kiséri szerencse. A 20. -percben Kavicz biztos helyzetből fölé lő. A 30. percben a KAC-védelen tizenegyest vét, a bíró azonban nem adja meg. A 35. percbe Szép KAC-támadást fut végig a pályán, eredménytelenül. A 42. percben Herdicky a harmadik gólt lövi (3.). Nohlert bíró jól vezette a mérkőzést. (g. t.) Halálos ítélet Lőcsén Jegyzetek a fetsei nagy törkös / Marcon évig ártatlanul azegyházban / Véletlenül került kézre az igazi gyilkos Lőcse, május 4. Lőcsén — száz év óta először — halálos ítéletet hozott az esküdtszék. Bocskó József alsórépási lakosra vár a kötél, mert három év előtt hét revolverlövéssel megölte Gottfried Mór balázsvágási korcsmárost és Krajinyák Miklós juhihajcsárt. Az áldozatok kirablását nem tudta végrehajtani, mert a haldokló Gottfried segélykiáltásaira emberek közeledtek. Nemcsak az eset maga érdekes, hanem maga az ítélet is nagy szenzáció HÁROM ÉV ÁRTATLANUL... Ebeim az ügyben az esküdtszék már három év előtt életfogytiglani fegyházra ítélte Ferenc Rudolfot és tizenháromévi fegyházra Ferenc Jánost. Mindketten utozsai cigánylegények. A bűnügybe úgy keveredtek, hogy a gyilkosság színhelyének a közelében találták őket. A csendőrség azt jelentette, hogy náluk beismerő vallomást tettek. A vizsgálóbíró előtt a beismerést visszavonták, arra hivatkoztak, hogy nem szabad akaratukból vallottak és a főtárgyaláson is kétségbeesve tagadtak. Mindez nem segített a „beismerés“ és a közvetett bizonyítékok (indiciumok) alapján az esküdtek kimondták a bűnösséget. A legények három évet töltöttek a lipótcvári fegyházban. MEGKERÜL A TETTES Ekkor beütött a váratlan fordulat, akárcsak a detektívregényekben. Sajnos, ebben az esetben jóvátehetetlen, komoly valóságról van szó. A késmárki csendőrség valami kémkedési ügyből kifolyólag házkutatást tartott Bocskó György késmárki lakosnál, aki három év előtt tért haza Franciaországból. Az ágyában egy francia pisztolyt találtak. A csendőrök gyanút fogtak, hogy ezzel lőtték agyon pár éve Tomaskó János gazdát. Felküldték Prágába és a szakértői vizsgálat meglepő eredményt hozott: nem Tomaskót lőtték agyon ezzel a pisztolylyal, hanem Gottfriedet és Krajnyákot. A holttestek mellett talált töltényhüvelyek pontosan beleillenek. Bocskó György a csendőröknek elmondta, hogy a pisztolyt három év előtt kölcsönadta József nevű öccsének, amikor az Franciaországból hazatért. Bocskó József bevallotta, hogy a korcsmárost és a hajcsárt ő gyilkolta meg. A bűncselekményt azonban György bátyja felhajtására követte el, aki ötszáz frankot adott neki, azzal a feltétellel, hogy felgyújtja a felesége házát, meggyilkolja és kirabolja Gottfriedet, a zsákmányon pedig megosztozik vele. Bocskó György és József vizsgálati fogságba kerültek. A cigányokat kiengedték. CSAK KÉT CIGÁNY A sajtó nem csinált belőle nagy ügyet, amikor a két cigány három év után kikerült a fegyházból. Nem gyilkoltak, hát nem gyilkosok és kész. — Hiszen csak két cigány volt — mondta a tárgyalóterembe is ajábiggyesztve egy elegáns dáma, mert a két cigány megjelent a főtárgyaláson. Csak két cigányt így nem lehet a dolgot elintézni. Mert ugyanez bárkivel megtörténhetik. Elmegy az erdei tisztás mellett, ahol valaki gyilkolt, meglátnak, kivallatnak, beismerő vallomást teszel és azután hiába vonod vissza. Az üggyel kapcsolatban nem lehet elhallgatni egy javaslatot. A jövőben — főleg az ilyen indiciumos pőreiknél — nagyobb elővigyázatosságot kell tanúsítani. A nyomozás mindenáron eredményt akar. De a beismerő vallomás még nem mindig döntő bizonyíték. És az sem, ha a gyanúsítottakat a gyilkosság színhelye körül látták. És az sem, ha a gyanúsítottat odavezetik a haldokló áldozat ágyához és az önkívületben bólintó mozdulatot tesz a fejével. A véletlenek mit sem bizonyítanak. Óvakodni kell a véletlenek — és a nyomozási „eredmények“ — túlbecsülésétől. Mert mi történik, ha az ezekre alapozott ítéletet nem teszi jóvá egy másik Véletlen?! JEGYZETEK A TÁRGYALÁSRÓL A tárgyalóterem, forrt, zsúfolt, mint a méhkas. Ott volt a hajcsár özvegye két gyermekével. — Ezekkel mi lesz? Ezeken ki segít? — kérdezte az öreg. A két cigánylegény buzgólkodott körülötte. A maguk módján vigasztalni próbálták. És r— érdekes — nagyon méltatlankodtak, amikor meghallották, hogy a bíróság a felbujtással vádolt Bocski Györgyöt felmentette és Bocski Józsefre „csak“ halált mért az ítélet. Az elítélt Bocski József analfabéta. Ez már magában is eleget mond. Analfabéta, nehéz munka a francia bányák poklában, onnan haza munkanélküliségbe !— ez a szociális környezet, amelyből ez a szörnyű gyilkosság született. Az Ítélet után a tárgyalóteremből kitóduló tömegben itt-ott felhangzottak a kérdések, amelyek az égés, ügy kapcsán felmerültek: — Ki segít az özvegyen és az árvákon? Ki segít az ''írástudatlanságom, műveltségen, munkanélküliségen? (ld GAZDASÁGI ÉLET Két kérdés Pár nap előtt Necsasz miniszter azt a kijelentést tette Pozsonyban, hogy a bankok visszatartják a pénzt a közgazdaság vérkeringésétől, nincs hitel, a banktőke nem bocsátkozik vállalkozásokba ,ezért nem tud a tavaszi munka nagyobb mértékben megindulni, ezért terheli az állampénztárt továbra is a munkanélküliek segélyezése. Szóval, a bankok károsan cselekszenek. A miniszteri beszéd elhangzott és mi megkérdeztük, hogy miért nem kényszeriik a spekuláló bankokat befektetésekre és közmunkák, építkezések, városszabályozások, új ipari és kereskedelmi vállalkozások előmozdítására. Illetőleg — mert ez pillanatnyilag az egyetlen helyes megoldási lehetőség — miért nem vetnek ki a nagybankokra magas rendkívüli, mondjuk válságadót, vagy miért nem irnak ki hosszúlejáratú kényszer kölcsönt a nagybankokra, amelynek összegeiből a közmunkákra jelentős összeg jutna? Nem sokkal ezután a Nemzeti Bank helyzetjelentésében azt olvastuk, hogy ebben az évben apénzpiac szokatlanul likvid, de a pénz után a kereslet igen mérsékelt. A magángazdaság a parlagon heverő tőkét nem veszi fel, a pénzkínálat felülmúlja a magánépítkezés igényét, sőt még a középítkezésekét is. Ejha, tehát annyi a pénz, hogy nem tudnak vele mit kezdeni? Sok a pénz és a kutyának se kell? Dehát akkor miért áll minden, miért nem lehet hitelt kapni? És miért mondta Necsasz miniszter éppen az ellenkezőjét? A nyilvánvaló ellentmondás felveti a második kérdést is. Ha annyi a pénz, olyan nagy a pénzkínálat, hogy még a középitkezések igényeit is túlhaladja, akkor miért nem indítják meg a középitkezéseket nagyobb mértékben? Hiszen annyi itt a tenni, javítani, beruházni, építeni való, hogy arra minden rendelkezésre álló fillért fel lehet használni. Az egyik azt mondja, hogy a bankok nem adnak pénzt, a másik meg azt, hogy szinte dobják az ember után, de senkinek se kell. A tény pedig az, hogy se hitel nincs, se nagyobb vállalkozási kedv, se annyi közmunka, amennyire szükség lenne. Csupán ez az ellentmondás az egyetlen pozitívum, amit a hitel és munka nélkül tengődő életünk az annyit hirdetett javulásból kapott. Ámde ellentmondó jelentésekkel és beszédekkel a megcáfolhatatlan válságon enyhíteni, segíteni nem lehet. A. P. rv. (Az építkezések tovább csökkennek.) A napokban megjelent ipari statisztikák szerint az építkezési tevékenység, amenynyiben lakásépítésről volt szó, továbbra is igen alacsony szinten mozog. Már 1934- ben mintegy 52%-kal kevesebb búzát építettek, mint 19324 km, a datált cégentróbia semmivel sem javult a helyzet. Szlovenszkón a viszonylagos visszaesés nem volt ilyen erős, azonban tekintve, hogy nálunk a lakáshiány aránytalanul nagyobb, az építkezések méretei semmikép sem kielégítőek. Azok az intézkedések, melyekkel az építkezési kedvet akarják fokozni, alig értek el valami eredményt s az építőanyagipar sem használ ki többet, mint teljesítőképességének 50%-át. A kormánynak elsőrendű kötelessége lenne, hogy közpénzekből nagyvonalú kislakás-építési akciót indítson el; az így beruházott öszszegek sokkal jobban volnának befektetve, mintha különféle hivataloknak építtetnek palotaszerű helyiségeket. Törvényben kellene előírni, hogy ily építkezéseknél a szakmunkákat elsősorban a helyi iparosokra kell rábízni. (Bor.) (A szlovenszkói gyárosok szövetsége) évi jelentésében csábos hangon az összes gyárosok szilárd összetartását javasolja. Ugyanis a múlt évben egyesek megkísérelték, hogy az iparvállalatokat a feldolgozandó nyersanyagok különbözősége szerint szervezzék meg. A szlovenszkói gyárosok szövetsége élesen szembeszáll ezzel az irányzattal és a központi szervezet fenntartásában látja az üdv és a magasabb haszon útját. A szlovenszkói gyárosok a szlovenszkói ipar pártolására törvényt követelnek az államtól, mely kimondja, hogy minden új gyárnak valóban növelnie kell a termelést, nem pedig csak még jobban szétforgácsolni az eddigi kontingenseket. Tiltakoznak az ipar kényszerszindikalizálása ellen, az államtól hosszú lejáratni ipari kölcsönöket és azt követelik, hogy semmi esetre se lépjen fel konkurrens gyanánt. (Bor.) (Megválasztották az ungvári kereskedelmi grémium vezetőségét.) Tudósítónk jelenti: Az ungvári kereskedelmi grémium vezetőségének megválasztása vasárnap folyt le, minden zavaró incidens és korteskedés nélkül. A pártok által előre elfogadott listának nem volt komoly ellenzéke és így a Hivatalos lista biztosan győzött. A választáson leadtak 426 szavazatot, ebből dr. Szilágyi főnökre 360, míg Wolf Imre igazgató 53 szavazatot kapott, holott a jelöltséget nem is fogadta el. Weiszmain Henrik alfőnök 378 szavazatot kapott, Mihalcsik Gyula ellenjelöltjével szemben, aki mindössze 43 szavazatot tudott magának biztosítani. A választmány tagjai a következők lettek: Schächter Lajos, Gottesmann Bertalan, Mayer Dávid, Eisner Lajos, Weisz Márton, Kovács Aladár, Both Hugó, Wolf Imre, Feldmann Jakab Lázár, Donáth Géza, Sternschuss Vilmos, Fried Lajos, Mihalcsik Gyula, Weisz Henrik, Büchter Lajos, Havas Emil, Jutkovics Lajos, Rosenbaum Sándor, Baumohl Samu, Hausmann Andor, Horák Antonin, Rotmann Jenő, Székely Pál és Balázs Soma. Ezenkívül választottak mégegy Az asztátasorsidék tegnapi húzásának eredménye (Minden kötelezettség nélkül) 10.000 Ki: Oír. 51.014. 5000 Kt. 3 11 5644, 72.820, 57.248, 13.03, 26.008, 64.821, 103.217, 6592, 23.144, 46.456, 76.350, 108.516, 96.187, 107.198, 20.4.37, 32.500, 76.556, 29.950, 76.261, 11.710, 86.505, 73.693, 2900 Re: 93.229, 88.039, 56.998, 106.200, 45.430, 61.732, 44.029, 0125, 97.062, 38.913,48.807, 21.099, 76.721, 92.969, 36.461, 73.200, 8496, 17.015, 90.490, 107.274, 103.620, 82.33. 715, 73.368, 109.074, 102.058, 105.060, 78.483, 39.159, 67.544, 21.200, 98.863, 21.956, 45.123, 90.353, 20.640, 54.795, 74.107, 21.041. 1200 Re: 41.009, 04.214, 0925, 18.296, 54.288, 65.121, 67.645, 11.726, 79.293, 101.913, 20.138, 73.313, 91.737, 22.819, 17.806, 99.430, 72.054, 84.292, 90.557, 73.736, 10.721, 43.944, 3447, 12.881, 45.317, 4006, 41.251, 75.918, 136.617, 42.520, 71.809, 26.558, 28.404, 72.523,7255, 33.638, 74.915, 42.498, 40.712, 102.613, 64.623, 36.134, 40.758, 85.784, 23.041, 36.066, 10.401, 100.4OO, (U.DJ4. OU.UOO, lux.rov,19.837, 3246, 42.983, 52.216, 05.174, 49.005,65.925, 7707, 44.962, 64.593, 66.928, 56.201, 3185, 48.585, 11.510, 87.242, 13.121, 68.607, 12.229, 69.215, 51.133, 52.858. A Magyar Napban hirdetni: biztos siker! I m Végijén állami jótékonysági sorsjegyet! I Pót és y e te. Isorsjegyek Paphatók! I £b9*tund Jeffének és Zia, Bratislava, Lörinchapu u.f.l irótain Map Hanoi HÖLGYEK! havi zavaroknál és rendellenességeknél használják garantált szerünket a ^ PRIMADOLT Ára: 35.—től 55.— koronáig, rendkívül erős 95 Kcs. Szállítás diszkréten történik. M. SCHILLER Rulicska prof. klinikájának hosszú éveken keresztül első szülési aszszisztensnője, I’raha XII. Jagoslavská 5. Ajánlkozik minden esetben. Nyomja: Újságkiadó és nyomdaipari társaság Keller & Co. M.-Ostrava. Felelős szerkesztő: NagelEndre, M.-Ostrava—Privoz, Ringplatz 2. • m mmn mmtkm 15n.