Magyar Nap, 1936. november (1. évfolyam, 202-226. szám)
1936-11-10 / 209. szám
Kedd, 1936 november 10. t ,,Vizsgát kell tenni" a kassai kereskedelmi grémium uj főtitkárának. Megírtuk, hogy milyen heves harcok előzték meg a kassai kereskedelmi grémium uj főtitkárának a megválasztását s micsoda meglepetést keltett, hogy a titkos szavazás utján megejtett választás során a grémiumi elnökség jelöltje, Feledi 2 szavazattal lemaradt Venetianer Gusztáv gyógyszerésszel szemben, akit viszont az iparospárt támogatott. A választás után olyan hírek hallatszottak, hogy a választást meg fogják felebbezni. Minthogy azonban a jegyzői hivatal semmiféle szabályellenes dolgot nem tapasztalt a választással kapcsolatban, Venetianer Gusztáv megválasztása véglegesnek tekinthető, így annál nagyobb meglepetést keltett a kassai kereskedők körében, hogy az újonnan megválasztott főtitkárt a grémium elnöksége felszólította, hogy jelenjen meg az elnökség előtt és „tegye le a vizsgát“ arra vonatkozólag, hogy megfelelő tudással és szakértelemmel rendelkezik egy ilyen állásra? úgy látszik, hogy ebben az ügyben még érdekes fejlemények lesznek. A komáromi Spitzer-nyomdát a „Komáromi Lapok” kiadóhivatalát megvette a Hanza-szövetkezet. 2000 ember jelentkezett az idén Kassán fasegélyre a tavalyi 1750 jelentkezővel szemben, ami azt bizonyítja, hogy a nyomraság állandóan növekszik Keletszlovenszkó fővárosában. Most vizságlják át a jelentkezőket és válogatják ki a kassai városházán azokat, akiknek a város ingyen fát fog adni. Minthogy azonban a városi faraktárban olyan kevés fa van, hogy még a fizető rendelőknek is hónapokig kell várni a fára, nem hisszük, hogy sikerülni fog karácsonyig 6000 köbméter fát leszállítani a kassai szegények részére. így működik Kassa város erdőhivatala, mikor a városnak 36.000 katasztrális hold erdeje van és ilyenkor tél előtt legalább 15—20.000 köbméter fának kellene készenlétben állni a városi faraktárban. — Kútba zuhant és megfulladt az őrizetlenül hagyott gyermek. Nagybocskón Kuzmin György gazdálkodó feleségével a mezőre ment és egyetlen gyermeküket, a hároméves kisfiút őrizetlenül hagyta a lakásban. A gyermek az ablakon át kimászott és az udvaron a kút mellett kezdett el játszani. Játék közben belezuhant a 12 méter mély kútba. Mire a szerencsétlenséget észrevették, a gyermek megfulladt. Revolveres betörőcsaládot tartóztatott le az ungvári csendőrség. Az ungvári csendőrség a napokban veszedelmes betörőbandát tett ártalmatlanná. Az Ungvár környékén levő falvakban garázdálkodott Markovics István 25 éves radvánci cigányzenész, aki felesége és nővére segítségével rengeteg betörést és lopást követett el A házkutatás során a csendőrök több revolvert találtak a cimbalomba elrejtve. A letartóztatottakat átadták az ungvári államügyészségnek. — Zsebtolvajok az ungvári piacon. A napokban az ungvári nagypiacon ismeretlen tettesek ellopták Benedik Anna izkai asszony pénztárcáját, melyben 500 korona készpénz volt. „Berho“-készítmények a legjobbak. „Berho“ fogkrém, púder, sampon, sütőpor, vanilincukor, tésztasárgító, padlósúroló, svábirtó elsőrangúak minőségben és hatásban. „R e r h o“-t kérjen mindenhol! * A komáromi Iparoskör műkedvelő gárdája az idén Erdélyi Mihály 3 felvonásos operettjét a „Cserebogár sárga cserebogárét mutatja be. A darabban fellépnek: Korai Juci, Petróczy Juci, Joachim Emmy, Soóky Ica, Csik, Veiner, Vázsonyi, Waldhauser stb. Krizsán József zenetanár vezényletével egy 10 tagú jazzenekar szerepel. A bemutató november 14. és 15-én este 8 órai kezdettel lesz a Legényegylet színpadán. A tél folyamán többször megismétlik. Az Iparoskor ezenkívül tervbe vette, hogy 2 hetenként műsoros teadélutánokat rendez. Az Iparoskör fokozottabb kulturmunkája egyik jelensége Komárom fellendülő kulturéletének. V. F. * A komáromi Jókai-egyesület rendezésében folyó hó 10-én, kedden este 149 órai kezdettel Zombory György tarott előadást régészeti kérdésekről. (vs.) „Genius“ könyvkereskedés, Kosice, Mlynská 22. újdonságai: Földes: Halászó macska — Weigall: Nero — Mami: József Egyiptomban — Nagy-Iványi: Moszkvai lányok. A jó alvás, fél egészség! Még nem késő! Az ágytollak gőzzel való mosása után mégegyszer olyan nagyra nőnek, megszabadulnak minden benne tartózkodó molytól, bacilusoktól stb. és ismét nyugta lesz néhány évig. — Állandóan raktáron tartok legkényesebb igényeknek megfelelő tiszavidéki ágytollakat és pehelyt, valamint legjobb minőségű anginokat. — Ágytollakat vidékre bérmentesen küldök. Schlesinger Hermann, Kosice. Bejárat: Kuzmany u. 3. SOMMER szőnyegszövöde és fonál eladás Párkány Az ESE és Füleld TC újabb bravúros győzelme Trénerén saját otthonában legyőzte a Rapidot a nyugati divízióban. Pozsony, november 9. — A nyugati divízióban az ÉSE és FTC folytatta győzelmi szériáját és mindketten nagyon előre rukkoltak a tabellában. Az ÉSE már a harmadik helyen áll és elméletileg csak az ÉSE hozhatja be a TTS előnyét, amit a Nagyszombatban szerzett két ponttal erősen megnövelt. A tabellában most ez a helyzet: Érsekújvár: ÉSE—SK Zsilina 5:2 (5:1) Az ÉSE nagy lendülettel kezdi a játékot és valósággal lelépi ellenfelét, amely teljesen zavarodottan játszik. Bröstl 2, Laczkó és Kovács egymásután szereznek gólokat. Zsilina csak a 40. percben éri el első gólját Chochola révén, amire azonban Bröstl újabb ÉSE góllal válaszol. A második félidőben alábbhagy a tempó, az ÉSE mintha megelégedne az eredménnyel. A 38. percben Derides 11-esből szépít az eredményen. 1500 néző- Biró, Veres. Fülek: Füleki TC—Pöstyéni FK 7:0 (2:0). A Füleki TC nagyszerűi napot fogott ki és lehengerelte a PFK-t, amely csak az első félidőben volt komoly ellenfél. Vymlatil szerzi az FTC két gólját az első félidőben. Egry, Vymlatil 2, Pilát 2 lövik a további gólokat. Az FTC-n most látszik meg Braun tréner nagyszerű munkája. Bíró: Dietz-Nagyszombat: TTS—Rapid 1:0 (1:0) A nagy meglepetéssel végződött mérkőzés egyetlen gólját a 4. percben Hala révén a TTS éri el a 4. percben és ez elég volt a győzelem megszerzéséhez. A jobb csapat a TTS volt, amely a második félidő 16. percétől 10 emberrel játszott, miután a fault miatt kiállították. 1500 néző- Bíró: Farkas. 1. TTS 10 7 2 1 25:10 16 2. FTC 9 4 4 1 22:8 12 3. KSE 7 5 1 1 15:5 11 4. KFC 9 5 1 3 16:20 11 5. Rapid 9 5 0 4 19:12 10 6. LAFC 10 4 2 4 17:11 10 7. SK Zsilina 10 4 1 5 17:20 9 8. ZTK Zvolen 10 3 3 4 13:26 9 9. VAS 9 3 1 5 21:23 7 10. PFK Piestan 9 2 0 7 14:32 4 11. FC Vrutky 10 1 1 8 14:27 3 Végre győzött az SK RUS3 is Fej-fej mellett a Sparta és Slávia. Prága, november 9. — Az államliga 9. fordulója érdekes eredményeket hozott, amelyek közül is kimagaslik az SK Rusj győzelme a Moravska-Slávia fölött. A Slávia és Sparta is győztek és most fej-fej mellett haladnak a tabellán. Prostejov előbbre nyomult, míg Zsidenice biztos negyedik helye problematikussá vált. A tabella állása: Brünn: SK Rusj—Moravská Slávia 3:1 (1:0) A Mar. Slávia nagy csalódást keltett. Lebecsülték ellenfeleiket és elbizakodottan játszottak. A mérkőzésen kisebb botrány is volt, amit a Zsidenice drukkerei rendeztek. A vezetőgólt Krajnyák szerezte meg, majd Kobzár és Krisz lőttek gólokat. A brünni csapat egyetlen gólját Horak szerezte. A győztes csapatból a közvetlen védelem, Bidman, Kobzar és Szukovszky tetszettek. Prága: Slávia—Zsidenice 7:1 (2:1) A Zsidenice az első félidőben egyenlő ellenfél volt, szünet után azonban összeroppant és a Slavia tetszésszerint lőtte a gólokat. Prága: Sparta—Viktoria Zsizskov 3:1 (1:1) Mindvégig kemény, durva mérkőzés, a játékosok inkább rugdosták egymást, mint a labdával törődtek. Braine, Sedlecsek és Rado a gólszerzők. Prossnitz: SK Prostejov—SK Náchod 2:0 (2:0) Biztos prostejovi győzelem. Pilsen: Viktoria Pilsen—SK Kladno 2:1 (1:1). A Viktoria szerencsés, de meg nem érdemelt győzelme. 1. Sparta 8 7 0 1 30:4 14 2. Slavia 9 6 2 1 30:11 14 3. SK Prostejov 9 6 0 3 24:17 12 4. SK Zsidenice 9 6 0 3 16:19 12 5. SK Plzen 9 5 0 4 21:15 10 6. SK Bratislava 9 3 3 3 12:16 9 7. SK Náchod 8 2 4 2 15:14 8 8. Viktoria Zsizskov 9 1 3 5 22:20 7 9. SK Kladno 9 3 1 5 20:23 7 10. Viktoria Pilzen 9 2 3 4 10:15 7 11. Mór. Slávia 9 1 1 7 8:27 3 12. SK Rusj Ungvár 9 117 10:38 3 A Hungária nyerte a magyar örökderbit Budapest, november 9. — A magyar nemzeti bajnokságban lejátszódott örökderbit a Hungária nyerte megérdemelten. Miután a Phöbus kikapott és az Újpest is győzött, a három nagy csapat elfoglalta az első három helyet és a szezon kezdetén várt nagy meglepetés elmaradt. A tabellában a Ferencváros vezet 17 ponttal. 2. Újpest 15 pont. 3. Hungária 14 pont. 4. Phöbus 14 pont. 5. Szeged 13 pont. Hungária—Ferencváros 3:0 (1:0). A gyönyörű időben 20.000 néző jelent meg. Mezőnybeli játéka alapján a Ferencváros nem érdemelte meg a súlyos vereséget. A Hungária csatárok jobban kombináltak, haltsoruk erélyesebb volt és ez szerezte meg a győzelmet. Sas szerezte meg a vezetést a 18. percben, amidőn átjátszotta Korányit. Szünet után erős Fradi nyomás, azonban a kék-fehérek felszabadították magukat az ostrom alól és Cseh beadásából Müller két gólt szerzett. A Hungária és a mezőny legjobb embere Sas volt. Újpest—Soroksár 5:0 (1:0). Szeged—Phöbus 1:0 (0:0), Bocskai—Újpest 3:3 (2:1). Elektromos—Budai 11:1 (1:1). A Rapid legyőzte a PTE-t a nyugati kerületi bajnokságban Pozsony, november 9. — A nyugati kerületben csonkaforduló volt, amelynek egyetlen nagy meglepetése a Rapid győzelme a PTE fölött. A Rapid ezzel a 3-ik helyre jött fel. A tabellában a Ligeti vezet 14 ponttal és 31:6 gólaránnyal. 2. Szenes SC 14 pont 24:9 gólarány. 3. Rapid 12 pont 25:13 gólarány. 4. Donaustadt 11 pont. 5. Diószeg 8 pont. 6. Főrévi TC 6 pont. 7. PTE 5 pont. 8. Testvériség 4 pont. 9. Virágvölgy 3 pont. 10. Admira 1 pont. Eredmények: Rapid—PTE 4:0 (2:0). Biró, Brüller. Érdekes nyílt mérkőzés, amely végül is a Rapid megérdemelt győzelmét hozta. Sipos lövi az első gólt, Balogh a másodikat, szünet után Precs kétszer eredményes. Dodeket a bíró súlyos fault miatt kiállította. Szene: Szenei SC—Admira 8:1 (4:1). Az Admira helyzete teljesen reménytelen lett, a szenei csapat villámgyors akcióval ■ teljesen kikészítette a pozsonyiakat. Honti 3, Uhrik— Franta 2—2 és Horváth lőtték a gólokat, míg az Admira becsületgólját Lövy szerezte. Biró: Luzsica. Főtév: FTC—Testvériség 2:2 (2:0). Biró: Jakob. Reális döntetlen. Az FTC szünet előtt, a Testvériség a második félidőben volt jobb. II. o. bajnokság: MTE—Dornkappel 6:1 (5:0). A Dornkappel védelme csődöt mondott. BULE—VAS B. 1:1 (1:0). — A Labor—Somorja mérkőzést a Labor javára 3:0 arányban fogják igazolni, miután Somorja nem jelent meg. A komáromi Egyetértés-Rapid november 28-án a Vigadó nagytermében Katalin-bált rendez. Az Egyetértés Rapid elismerő oklevelét, melyet a Magyar Nap kisegyesületi versenyén nyert, folyó hó 13-án, pénteken este a csapat taggyűlésén fogja átadni komáromi munkatársunk. A Kanal Törekvés—Eperjesi Törekvés 2:1 (0:0) Kassai Törekvés az északi kerület őszi bajnoka. Sáros, csúszós talajon, szitáló esőben vívta megutolsó bajnoki mérkőzését a Kassai Törekvés eperjesi névrokona ellen. Az eperjesitörekvés mindig veszélyes ellenfele volt a bajnokjelölteknek, ezúttal azonban ifj. játékosokkal felfrissített csapat nem képezett nagyobb akadályt a kassai Törekvésnek, mely bajnokhoz méltó játékkal, de kevés góllal győztele ellenfelét. A K. Törekvés csapata, az első félidő 25-ik percéig szép kombinatív játékká közelíti meg az ellenfél kapuját, de meddő támadásaik a kapu előtt vagy a sárban akadnak meg, vagy pedig a kapulövések irányt tévesztve a kapu mellé kerülnek. A játék további részében továbbra is a K. Törekvés marad frontban, de fölényük már nem olyan meggyőző, mert az E. Törekvés is többször indít veszélyes támadásokat. Második félidő 3. percében K. Törekvés csatársora fergeteges támadással közelíti meg ellenfele kapuját, mad Barbaricshoz kerül a labda, akinek lövését a kapus ugyan fogja, de a csavart erős lövés kézből kipattanva, a hálóba perdül. A K. Törekvés iniciativája tovább tart és a 20. percben Barbarics 20 méterről éles lövést küld a jobb sarokba, amivel szemben a kapus már tehetetlen. 2:0. A 25. percben egy támadásnál Bodnár K. Iürek és jobbszélsője lesántul. A 30. percben a balfok könnyelmüsködése következtében Bouska a kacsai kapuban köt ki. A K. Törekvés megérdemelten győzött és a megszerzett két pontjával az északi kerület őszi bajnoka lett. 5 kiállítás a divízió utolsó mérkőzésén I. CsSK—Kassai SC 5:0 (1:0) A divízió utolsó mérkőzésén, a CsSK biztosan győzött, a két játékossal megerősített sereghajtó ellen. A CsSK ezzel a két ponttal beérte az Iglói AC-ot, aki már csak gólaránnyal vezet az I-ső helyen. A KSC helyzete viszont nagyon reménytelen, mert tavasszal legjobb számítások mellett is legfeljebb csak 5—6 pontot szerezhet, amely nem lesz elég a bennmaradáshoz. A KSC divíziós vendégszereplése ezzel befejezett ténynek tekinthető. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy megint magyar csapatnak kell búcsút venni a divíziótól. A mérkőzés lefolyása elég botrányos volt, amit igazol az 5 játékos kiállítása is. A CsSK rapszódikus gólratörő játéka ezúttal nagyon érvényesült Az első félidő 5. percében Hermann kapásból vágja az egyetlen gólt. A 22. percben KSC támad Horváthnál a labda, lőne, de Carny durván beleszáll a szélsőbe és így oda a gólszerzési alkalom. Carnyt kiállítja a biró, majd ugyanez a sors éri Pásztort is, aki kritizálta a biró ténykedését. Második félidő 3. percében Oláh 5 méteres offszidról indulva lövi a CsSK második gólját. A 6. percben Ignátz tisztán áll a kapu előtt, akit Hirsner elkapva a földhöz vág, oda az akció, de még a bíró sípja is néma marad s nem torolja meg a jogos 11-est. Kiállítja azonban Hirsnert és Horváthot, aki ezen aktusnál kérdőre vonta a bírót. A 18. percben Jurnj 3-ra emeli a gólok számát, majd egy khmerből Láncos fejeli a negyediket. A mérkőzés legszebb gólját Oláh lövi, aki 25 méterről védhetetlenül góloz. A mérkőzés vége felé Jerga hasba rúgja a KSC kapusát, akit a bíró még csak nem is figyelmeztet, majd Korsohek száll bele Jergába, visszaadva a kölcsönt, aminek kiállítás a következménye. A játék ezután annyira eldurvul, hogy már nem a labdát, hanem az embert, vagyis a bokacsontokat nézik, amely után csupán a szerencsének köszönhető, hogy súlyosabb sérülések nélkül fejezték be a mérkőzést. Möhler bíró nagyon egyoldalúan bíráskodott, nem tudta kellőleg fogni a játékosokat, a KAC II —Baraki SC 2:2 (1:0) I. osztályú MLSz bajnoki. Ausztria—Svájc Európa-Kupa 3:1 (1:0) Zürich, november 9. — Az Európa—Kupa mérkőzések során 23.000 néző előtt az osztrák csapat megérdemelt győzelmet aratott Svájc ellen. Az első félidőben Svájc nagyon lelkesen játszott, sokat támadott is, azonban a masszív osztrák védelem veszélytelenné tudta tenni a svájci akciókat. A 26. percben Binder szerzi meg a vezető gólt hatalmas bombával. A második félidőben nagy osztrák fölény bontakozik ki. A 26. percben Hahnemann újabb gólt lő. A 37. percben Binder megint egy góllal terheli meg a svájci hálót. Az eső patakokban omlik és ez nagyban befolyásolja a játékot. A 45. percben Veronetta lövését Sesta saját hálójába küldi. A győztes csapatban a halfsor Smistikkel az élen volt a legjobb, a svájciaknál a közvetlen védelem. Biró: Weingarten Németország.