Magyar Nap, 1937. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1937-03-26 / 72. szám

6 ­Bácsbodrog vármegye legutóbbi közgyű­lésén Almásy Imre jánoshalmi bíró azt in­dítványozta, hogy a cigányok szaporodása terén hozzák törvénybe a sterilizációt. (Almásy Imre azzal indokolta meg javaslatát, hogy a cigányság kellemetlenül szaporodik, bű­nözésből él, betegségeket terjeszt — röviden „minderwertig” fajta. „Ez a javaslat még Bács­bodrog vármegye közgyűlésének tagjai előtt is őszinte visszatetszést keltett — mint a lapjelen­tések mondják. Valóban megdöbbentő, mennyire elterjedtek Magyarországon is Hitlerék is „elmé­letei“ fajhigiéniáról s hasonlókról. Almásy úr javaslata a legsötétebb középkort idézi fel. A Magyar Hírlap című pesti lap két pártatlan szak­embert kérdezett meg a kérdésről. Mindkettő teljesen elutasítóan nyilatkozott Almásy sterili­zációs hajlamairól. Dr. Angyal Pál büntetőjogi egyetemi tanár, volt rektor a következőket mon­dotta. „Már két évvel ezelőtt foglalkoztam ezzel a problémával, persze nem a cigányok szempont­jából, hanem egyetemes emberi szempontból. Már akkor is elutasító álláspontra helyezkedtem a sterilizációval szemben. A sterilizáció oly mé­lyen nyúl bele az ember személyes szabadságába, h­ogy azt mélységesen etikaellenesnek kell minő­síteni. Akár fajnemesítési, akár más szempont­ból vizsgáljuk a kérdést, a sterilizációnak helye nincs. Finnország, Németország büntetésként be­vezette a sterilizációt, de még ilyen minőségben sem leh­et helyeselni, mert a büntetésnek itt csak retorziós jellege van és hiányzik belőle a peda­gógiai szándék... Dr. Lohmayer egyetemi ma­gántanár orvosi szempontból szólt a kérdéshez. Talán felesleges különösebben hangsúlyozni en­nek a javaslatnak inkuntánus és jogtalan jelle­gét. A javaslat egy sok tekintetben értékes, sőt zseniális fajt ítél halálra. A sterilizáció, mint közrendé­szeti eszköz, egészen középkori jellegű. Németországban és A­meri­kában készítettek er­re vonatkozó törvényeket, betegség esetén egy orvosi tanács véleménye alapján végrehajtják a sterilizációt. Ennek az intézkedésnek jogosult­ságáról orvosi szempontból lehet vitatkozni — ám ez kizárólag orvosi szempont. Egy fajt tör­vényes rendelkezésekkel kiirtani azonban már beleütközik a keresztény erkölcsiségbe.“ így a két szakember, Almásy javaslatával egyébként a belügyminisztérium is foglalkozni fog.) Londonban királyi rendelet jelent meg új ércpénzek veréséről.­­A koronázás alkalmával Anglia új pénzeket bocsát a forgalomba. Az új ércpénzek formája nem mindenben egyezik a jelenlegi forgalomban lévő érmekkel. A legérdekesebb új pénzdarab a hárompennys váltópénz lesz, amelyet sárgaréz­­öntvényből vernek. Ez a hárompennys pénzda­rab nem kerek lesz, mint eddig volt, hanem szög­letes és tizenkét oldala lesz. A középkor óta nem voltak­ forgalomban Angliában szögletes pénzdarabok. Új pénzdarab lesz az ezüst ötsil­­­inges is. A többi pénzdarab formája változatlan marad, a képveret azonban más lesz, mint eddig volt- A jövőben kétféle egysillinges pénzdarab lesz forgalomban. Az egyik skót származású királyné tiszteletére Skótország címerét viseli. A legkisebb pénzdarab, a negyedpennys a legki­sebb angliai madár, az ökörszem képét mutatja.)­­ Egy prágai nemzetgazdász, dr. Uhrig most megjelent adatai szerint rekordma­gasságot ért el a magyarországi vas- és acélgyártás. (A nemzetközi fegyverkezési „konjunktúra“ közvetett hatása egyre nagyobb mértékben mu­tatkozik a magyarországi acél- és vastermelés­­ben. Éveken át ez az iparág érezte meg legjobban a gazdasági válságot. 1929 után fokozatosan csökkent a vaskohók és hengerművek foglalkoz­tatottsága és 1932-ben oly mélypontra süllyedt, hogy például a nyersacéltermelés ebben az év­ben alig egyharmada volt az 1929-es termelésnek. A következő évben, 1933-ban és 1934-ben, mikor a legtöbb iparágban már javulás mutatkozott, a vas- és acélgyártás még mindig lényegesen elma­radt a normális mögött. Csak 1934-ben kezdett gyorsabb tempóban emelkedni a nyersvas, nyers­­acél és vasfélgyártmányok grafikonja, hogy azu­tán 1936-ban elérje, sőt túlhaladja az 1929-es szintet. A múlt évi 552.000 tonnás nyers acélter­melés mintegy hat százalékkal volt nagyobb a válság­ előtti termelésnél és ha tekintetbe vesz­­szü­k a nyersvas és vasbélgyártmány adatait is, akkor megállapíthatjuk, hogy a vas- és acél­gyárak a múlt évben kerek 10 százalékkal többet termeltek, mint 1929-ben. Megerősíti ezt a számí­tást dr. Uhlig, prágai közgazdász, most megjelent összeállítása is. Eszerint a világ nyersacél ter­melése a múlt évben a háború előtti termelésnek 115 százalékát tette ki átlagban, Magyarorszá­gon pedig éppen 111 százalékát. Uhlig számí­tása szerint az európai országok közül Belgium és Luxemburg (155 százalék), majd Németor­szág (129 százalék), Magyarország (111 százalék), Csehszlovákia (107 százalék), míg Franciaor­szág, Lengyelország és Ausztria acéltermelése még úrimig oB0k­ripte * b&KV­­Afiffe Magyar NAP A központ visszaadta a felfüggesztett egyesületek játékjogát Poszony, március 25. — A központi IB tegnap esti ülésén elhatározta, hogy a felfüg­gesztett kluboknak visszaadja a játékjogot. Ez elsősorban a kisegyesületekre vonatkozik. A központi IB tudomásul vette, hogy játé­kos egyben intéző, titkár is lehet, azonban magasabb sportfórum tagja nem lehet. A déli kerületi egyesületek újjászervezésére a központ Kés 1 jos összeget szavazott meg. Tudomásul vette a párkányi kisklub értekez­letről szóló jelentést és továbbra is kéri ha­sonló ülések megtartását. A KFC miután rendezte tartozását, a CSAF-tól visszakapta játékjogát, miután azonban felfüggesztés ideje alatt játszott a CSAF—MLSz Kcs 300.-t rendbírsággal súj­totta. Veszély fenyegeti az Európa-Kupát! / Pozsony, március 25. — Az olasz futballis­ták ismert magatartása következtében veszély fenyegeti az Európa-Kupa sorsát. Április 3-ára ugyan összehívták Budapestre az EK bizottságot, azonban bárhogy is fog szólni a döntés, komoly veszélyeket rejt magában. Ha az olaszoknak adnának igazat, úgy az osztrá­kok joggal háborodnának fel, viszont ha az osztrákok kapnak igazat, úgy a türelmetlen olaszok nyornának ki bőrükből. Az EK bizott­ság súlyos problémák előtt áll és nincs kizárva, hogy az eddigi rendszer összeomlik és valami újat kell kitalálni az eddigi helyébe. A Magyar Athletikai Szövetség megkezdte működését Kassa, március 25. — A CsMASz I. száram kör­levele igazolja, hogy az újonnan megválasztott tisztikar Braun Béla mérnökkel az élen, már a szezon elejéin alapos munkát végez. A hivatalos értesítés statisztikája szerint má­sodik helyen állnak a CIAAU-ban, dacára annak, hogy több egyesület atlétája még ezideig nincs­­leigazolva. A szövetség ez évben is éremmel „a legeredményesebb atléta“ cím­mel tünteti ki legjobban szereplő verseny­zőjét. Hivatalos értesítés szerint az egyesületek ver­­senyleírásai­kban és versenyengedélyezési kérvé­nyeikben pontosan tartoznak feltüntetni, milyen versenyt óhajtanak rendezni. A verseny jegyző­könyvei verseny után, legkésőbb négy nap múlva, beküldendők a szövetségi kapitány cím­ére. Ha a versenyző idegen, vagy társegylet versenyén akar indulni, egyesülete köteles start-engedélyt kérni. Háziversenyek, klu­bbajnokságok megtartására en­gedélyt nem kell kérni. A CsAAU kötelezi mind­azon egyesületeket, amelyeknek atlétikai pályá­juk van, hogy május 9-én valamennyi helyi egyesület­­be­vonásával pályaversenyt rendezzenek. Az eddigi, versenynaptár szerint, a legkiemelkedőbb versenyek a következők: Április 25. CsMASz országúti bajnoksága a KSC rendezésében; május 1. Kassán át­­való futás a Törekvés rendezésiéiben; május 2. A CsAAU ország­úti bajnoksága Prága; május 2. Városon át való futás az UAC rendezésében; május 6. Középiskolai verseny Pozsonyban (líora/volt vándordíj); május 9. Pályával rendelkező egyesületek pályarversenye; május 27. Városon keresztül staféta az UAC ren­dezésében; május 30. MasarykunaTatkon Prága; június 13. A CsMASz ifjúsági bajnoksága Kassa; június 27.—29. CsMASz-bajnokságok Pozsonyban; július 4.—5. CsAAU-bajnokságok Prága; július 25. PTE—BBTE klubközi Budapesten; augusztus 1. Az UAC országos versenye; augusztus 22. KAC országos, vagy nemzetközi versenye; augusztus 29. UAC nemzetközi versenye; augusztus 29. Stefanik­­maratthon Pozsonyban; szeptember 5. CsAAU pon­­tattlon Pozsonyban; szeptember 18.—19. CsAAU dekatlon Brünnlben; október 28. Marathon-verseny Kassán a KAC rendezésében. Mit szól hozzá? hogy Porubszky a Moravska-Sláviából Proste­­jovba lépett, hogy a West Bromwic­ Albion és Preston North End az angol kupa szemifinalistái a ligabaj­nokságban 6­ 6-ra végeztek egymással, hogy a prágai Slávia ma elutazott dán túrá­jára, amelynek során pénteken játszó Kopen­­hágában az első mérkőzést, hogy a Ferencváros lemondta a Bratislavának a március 27-iki pozsonyi szereplést a párizsi torna miatt, hogy a jugoszláv Pallada nyerte Délafrika tenniszbajnokságát, hogy Kolár a kiváló prágai asztali­tenniszező jelenleg az Egyesült Államokban túrát bonyo­lít le, hogy a Zsidenice állítólag el akarja vinni Pilá­tot, a Füleki TC jeles csatárát, hogy a Vas csatársorát az ESF ellen már biz­tosan Müller fogja vezetni, hogy Oxford csapata 13 évi szünet után le­győzte Cambridge csapatát, hogy Fürst a pozsonyi Vas balösszekötőjét a csehszlovák amatőrválogatottba kombinálják, hogy április 9-én egy bécsi úszóversenyen új­ból összetalálkozik Csik és a Bar-Kochba Po­zsony gárdája, hogy Kupric vezeti a Vas FKSE divíziós mér­kőzést, hogy a skót kupa középdöntőjének egyik csapata a Celtic lett, hogy 46 szovjetorosz atléta érkezik május vé­gén Párizsba. A Kassai Törekvés húsvét két napjára ide­gen pályára ellenfelet keres. Cím: Kalasony Sándor, Kassa, Mlynská G. A nyuga­tszlovenszkói zsupában a vasárnapi csonka forduló után ez a helyzet az élen: 1. Tapolcsány 10 8 0 2 38:11 10 2. Bratislava B) 10 8 0 2 34:15 16 Az elsőségért tehát Tapolcsánynak nagyon meg kell majd küzdenie. Kerékpárvásárlás bizalom dolga. Minden Gyártmányt kaphat olcsón kényelmes részlet­­fizetésre ?s toira­ céanél kerékpár és varratoén szakmechanikus, Kosik­e Szobor­u Ar érzéket díjtalanul küld. A nyugati divízió április 4-iki bírái: Zsolna —Ruttka, Veres, KSE—KFC Mohler, ZTE.— Rapid Jákob, Vas—TTS, Dr. Brüll, FTC— Nincs még eg­y ilyen üzlet Szlovenszkón és Kárpátalján! Vásároljon az „EGYSÉG" munkások és parasztok újonnan és legmoderneb­bül berendezett üzletében MUNKÁCSON az újonnan épült SCHÖNBORN-palotában. Elektroautomatikus hűtőberendezésünk mindig biz­tosítja áruink frissességét. Speciális kenyér-, gyü­mölcs- és hüvelyestartályaink vannak. TISZTASÁG! HYGIÉNIA! Olcsó árak! Ezért minden takarékos háziasszony nálunk vásá­rol! Bőrösárut legolcsóbban K LEON Testvéreknél ! BEREHOVO szerezhet be. Selymek, szövetek, vásznak nagy választékban. Munkásoknak 10?» kedvezmény. A CSEHSZLOVÁKIAI RÁDIÓ MAGYAR MŰSORA Péntek, március 26. POZSONY. 13.40 A munkapiac hírei. 14.05 Ma­gyar hírek. 18.00 Beszámoló a hét aktualitásai­ról. 18.15 Ország Rezső: Laimentartdones. 1. G- moll szopránra. 2. F­ utoll basszusra. Előadják: Filipek Margit és Mazán Antal. Harmóniumon kí­séri Macudzinski Rudolf. 18.30 Pröhle Henrik dr. evangélikus lelkész előadása: A golgota­ kereszt­­hatalma. 22.20 Magyar hírszolgálat és időjárás­­jel­emt­és. KASSA. 13.30 A munkapiac hírei. 14.05 Ma­gyar híreik és időjárásjelentés. 18.55 Magyar hí­rek. 22.20 Magyar­­szolgáilat és időjárás jelentés. Kassai magyar színházi műsor. Péntek. (Nincs előadás.) Szombat: Fél 9 órai kezdettel: Marika had­nagya. (Operettbem­ultató.) MAI MOZIMŰSOR ______________POZSONY______________ ATLÓN A LÁTHATATLAN SUGAR Szenzációs sláger. Főszereplők: Boris Karloff, Lugosi Béla. — Ifjúság számára neon alkalmas. inx A VATIKÁN NAGY TITKA Vallásos film, nagystílű rendezésben. URANIA SZEGÉNY KIS GAZDAG LÁNY Surley Temple legújabb filmje. Előadások 3, 5, 7 és 9 órakor PALACE MERÉNYLET A SZÁLLÓBAN A mai életből vett izgalmas történet. Főszerep­­lők: Walter Steinbeck, Jessie Villrog, Hans Brause­wet­ter, Adele Sandrock, Genya Nikolijeva, REDOUTE KI A TETTES? Hatalmas bűnügyi regény. Főszereplők: Lwdwig­­ Diehl, Kitty Jantzen, Theo Langen. METROPOL LÁNYOK FEHÉRBEN Pompás film német szöveggel. Főszereplők: Ma­ria Cebotari, Ivan Petrovich, Georg Alexa, Hilda Stolz Vasárnap délután 3 órakor előadás lesz átütött helyszak mellett: 1.—, 2.—, 3— és 4.— korosa. TATRA LILLY KISASSZONY Bécsi vígjáték Gaal Francival, Járayval, Szőke Szakállal a főszerepekben. Vasárnap és hétfőn mérsékelt áru előadás 3 órai kezdettel SCALA NINCS MINDENNAP VASÁRNAP Főszereplők: Carola Höhn, Wolfgang Liebenetoer Adele Samdrock. Ifjúság számára nem alkalmas. _____ AHOL A PACSIRTA ÉNEKEL Lehár Ferenc operettje. Főszereplők: Eggerth­ Márta, Hans Söhnker, Lucio Englisch, Rudolf Carl, Halmay-Tibor. ALFA: Repülők árnyékában (Szovjetisto)______ ______________UNGVAR: KINO PASSAGE (Városi) Nagypénteken nincs előadás BIO RADIO ~ Nagypénteken nincs előadás KASSA Nincs előadás. KOMAROM: MODERNA: Ember a híd alatt. (Magyar film.) Megjelenik hétfő kivételével minden nap. — S­z­e­­r­kesztőség: Mór, Ostrava-Pfivoz, Dr. Benes-u.— Tel. 972-10 és 972-11. — Kiadóhivatal: Mór, Ostrava-Pfivoz, Dr. Benes-utca 5. sz. — Tel. 972-11. Pozsony: Vármegyeháztér 11 (Traab) Kassa, Gyár u. 3 (Grossmann) Egyes szám ára 50 fillér. (Minden szám után 5 fűs portóval együtt) ) Előfizetési ára: Egy hónapra 12 korona, negyedévre 34 korona, félévre 66 korona. (Minden szám után 5 fillér portóval együtt) A Magyar Nap havi előfizetési díja külföldöm Austria, Jugoslávia, Lengyelország 12.— Kcs, a többi európai országokban 18.- Kcs, SSSR-ben és a tengerentúli országokban 25.— Kcs, Felelős szerkesztő: Dr. Ferencz László, Moraval­s Ostrava-Privoz. Kiadja: Nágel Endre, Mór Ostrava-Pivoz. Nyomja: Újságkiadó és nyomdaipari társaság Keller és Tsa, Mór, Ostrava-Príve? LADA varrógépek, CZ-motorkerékpárok bármilyen gyártmányú kerékpárok kedvező részletfizetésre is Grossmann Ernő mechanikus műhely U­n­g­v­á­r, Munkácsy út 6. Pántér, 1937 március 26.

Next