Magyar Nap, 1937. április (2. évfolyam, 76-101. szám)

1937-04-06 / 80. szám

hetid, 1937. áprile 41. — Már vilnyáram­ot is lopnak! Németh Sándor udvar­i lakos ellen M­atellő eljárást indított a komáromi kerületi bíróság lopás vécén. A vád szerint a múlt év októberében különleges készü­léket konstruált, melynek segítségével szabályoz­ni tudta a villanypárt. Bűnössége beigazolódott é­ ezért egyhónapi feltételes fogh­ázbün­tetésre és az okozott károk megte­érítésére ítélték.­­ Baj van­ az új lévai sodrógéppel. Léva vá­rosa nemrégen a város utcáinak tisztítására, egy motoros söprőgépet rendelt, amit­ a napokban he­lyeztek üzembe. Az utca­söprés alkalmával azon­ban kiderült­, hogy a gép olyan nagy port­ csinál, hogy úgy a­z utcán tartózkodók és sétálók, mint a­ kereskedők tiltakozni akarnak használata ellen, tekintve, hogy a ruhák és a kirakatokban levő áruk sokat szenvednek a gép által felvert portól.­­ Baromfilopásból éltek. Lukovács József és C­sarka Vencel esöccsi lakosok sorozatos lopáso­kat követtek el. Kizárólag baromfiakra speciali­zálták magukat. Ez év februárjában betörtek Puzsér Lajos, majd Nagy István udvarába. Mind­két helyről libáikat, és tyúkokat vittek magukkal. A bíróság Lukov­icstól két­ hónapra. Csatkától egy hónapra szabadította meg az ó kocsi barom­fiakat. — Egy komáromi fiatalember huszonnyolcadik büntetése. Má­tyus Kálmán komáromi fiatalember két társával lopás bűntettével vádolva állott a kerületi bíróság előtt. Négyhónapi fogházra ítél­ték el, mellyel jelenlegi büntetése másfél évre emelkedett. Társait két-két hónapra ítélték. Má­­tyus Kálmánnak ez már huszonnyolcadik bünte­tése. Minden gyarmatárut olcsón szerezhet be Metallka Vácim. cégnél, Bcrehovo, Munkácsi ucca © Farbenblum Hermann, angol női és férfi divat­szalon, Berchovo, Asztélyi u­ 14 a legújabb mó­ri elek szerint a legjobb kivitelben dolgozik. Tisztviselőknek 10 százalékos engedmény. ÓVAKODJUNK AZ ELHÍZÁSTÓL! Rábizonyí­to­tt tény, hogy a kövér emberek jobban vannak kitéve­ a betegségeknek. Vigyázzon egészségére és igyák naponta 1—2 csésze TANG-teát. Vértisz­­tító, enyhén hashajtó, tökéletesen ártalmatlanul fogyasztó. Hatása közismert. Gyógyszertárakban, vagy SAVOY gyógyszertárban Bratislava, Híd utca 2. kapható. Ára 1 csomag Kcs 12.—. 1 kúra­­csomag Kcs 30.—. — Hajfestést és tartós ondulálást a haj­kvalitása szerint alkalmazott gyógyanya­­gokkal szakszerűen végez BÉRES MIHÁLY utóda OLÁH ISTVÁN, hölgyfodrász és kozmetiks, K o s i e e. Stefániková u. 85. Andrássy-palota. Telefon: 32-77. — Azt sem tudom, hová küldjem előbb a pénzt, mondja ma már majdnem mindet) ember elseje után. Az újság ma életszükséglet.­­ 12.— koronás előfizetési díj nem nagy megterhelést jelent a ház­tartásban. 8-ig mindig küldje be előfizetési díját! — Vasárnap lefogtak egy betörőbandát. Bár­­doknál Nyugatszlovenezken a csendőröknek­ sike­rült lefülelni­ük egy nyolctagú betörőbamdát, mely az utóbbi időben a malackai járásban több mint 30 merész lopást hajtott végre és nagy zsák­mányra tett szert. A banda tagjai várboki ci­gányok voltak. A nyomozást a pozsonyi csendőr­­ség nyomozócsoportja­­vezette.­­ A háztartási iskolában sok mindent tanítanak, de a jó bevásárlás minden háziasszony külön titka marad. Ezt csak úgy sajátíthatja el, ha ismeri a hirdető cégeket. Szenteljen minden nap egy kis figyelmet hirdetéseinknek. Sok pénzt takaríthat meg. Férje is örülni fog ennek! — Sötétség a kárpátaljai mozikban. Szombaton este 19 óraikor az összes kárpátaljai villanylám­­pák­, melyek az ungvári elektromos művekből kapják az áramot, kialudtak. Ungvár, Munkács, Beregszász, Óbusz és a többi nagyobb városok félóráig teljes sötétségben voltak. A mozikban is kialudtak­­a lámpák és a villanyárammal hajtott gépek megállottak. Néhány moziban még szük­ség lámpák sem voltak kéznél, úgyhogy majd­nem pánik tört ki. Az áramzavar oka az volt, ■mí épülő vízmüvek egyik ideiglenes gátja átsza­­kadt és a ki­önltő víztömeg­ megrongálta az ung­vári villanyos­müvek gőzturbináinak pumpáit. — Minden asszony szeret jól öltözködni, de nem mindig veheti meg azt, ami megnyerte tetszését. Ha előnyösen akar­ bevásárolni, ügyelje hirdeté­­seit­ket, sok fejtörést takarít meg magának! — Autógázolásért elítélték Leitersdorf komá­romi építészmérnököt. Gondatlanságból okozott testi sértés vétségével vádolva állott a komá­romi kerületi bíróság előtt Leitensdorf komáromi építészmérnök. Néhány nappal ezelőtt az őrsuj­­falusi országúton elütötte Lipek Milán 6 éves kis­fiút, akinek sérüléseit sokáig kezelték a komá­romi kórházban. A bíróság vétkesnek találta a mérnököt, akit 200 korona fő és 100 korona mel­lékbüntetésre ítéltek feltételesen. NAP Nem lesz olcsóbb a lévai villanyáram? A középszlovenszkót villamosművek terjeszkedése veszélyezteti a város áram­fogyasztóinak érdekeit Léva, április 5. — (Saját tudósítónktól.) Alig csitultak el a lévai villanytelep botrá­nyának a hullámai, máris újabb hírek izgat­ják a város áramfogyasztóit. A középszlo­­venszkói villamosművek (Stredo), amely vállalat egy évtizeddel ezelőtt jött Lévára és az addig önállóan működő városi villany­­telepnek a nyersáramot szolgáltatja, műkö­dését kiterjeszti a Léva—Ipolyság vonalra, valamint ezzel kapcsolatosan az ipolyság­­korponai áramvonalat is ki akarja építeni. A vállalat a vezetéket a léva-ipolysági or­szágút mentén akarja felépíteni. Ezzel szem­ben a város ajánlatot tett a vállalatnak, hogy közvetlen a városból a legközelebb eső Var­­sány községig egyenes vonalban építse meg vezetékét és ott térjen az országútra. Érte­süléseink szerint a Stredo ebbe nem akar belemenni, ha­nem ragaszkodik eredeti tervéhez, va­gyis, hogy a vezetéket végig az ország­id mellett építse. Ugyanis az országút mellett fekszik a köz­igazgatásilag Lévához tartozó Jánospuszta (Nixbrod-major), ahol éppen a napokban kezdték meg a Schoeb­er-cég új, modern téglagyárainak szerelését, amelyeknek gé­peit villamos áram fogja ellátni hajtóerővel. Így a Stredo közvetlenül a fővezetéke mel­lett hozzájutna egy nagy fogyasztóhoz, allre-ilyet — a villamossági törvény alapján — minden bizonnyal ki is fog használni. Szlovenszkón talán épp a lévai áram a legdrágább és a fogyasztók abban biza­kodtak, hogy a városi villamosmű be­vételeinek szaporodásával, elsősorban új fogyasztók megszerzése révén, olcsóbb lesz az áram. Most ebben a reményben is csalatkozniok kell. A fogyasztók attól tartanak, hogy egyes­­ál­lami intézmények, a város legnagyobb fo­gyasztói, áramszükségletüket — tekintve, hogy az új vonal mellett feküsznek — a Stredo-tól fogják venni. Ez azt jelentené, hogy a városi villanytelep fogyasztásá­nak jelentős részét elvesztené és az amúgy is súlyos gondokkal küzdő üze­met újabb megpróbáltatásoknak tenné ki. így nemcsak arról a reményről kellene le­mondani, hogy olcsóbb lesz az áram, de esetleg az áram drágulásának kérdése is fel­merülhet. A kevesebb bevétel mellett ugyanis meg­maradna a teljes üzemköltség. Reméljük, hogy a város vezetősége idejében intézked­ni fog és igyekszik új fogyasztókat szerezni, vagy legalább a régieket megtartani, hogy a városi villanytelepet és az áramfogyasz­tókat ne fenyegesse veszély. (tíz) 3 ponttal vezet a Füleki TC a nyugati divízióban Döntetlenül végződött a délszlovenszkói magyar derbi Pozsony, április 5.­­ A nyugati divízió­ban a Füleki TC a LAFC ellen elért győ­zelme révén három pont előnyre tett szert, úgyszintén javított a ZTE is, mely a negye­dik helyre került. Az ÉSE csak döntetlent ért el. Zsolna győzött és elkerült a veszélyes helyről. Mindezek alapján a tabella így fest: Pozsony: Vas—TTS 2:2 (1:1). A Vas nagy sze­rencsével küzdött, mert a TTS végig jobb volt és különösen hatfeora volt klasszisokkal munka­bíróbb. Müller lőtte az első gólt, amit Betka egyenlített.. Szünete után teljesen a TTS uralja a mezőnyt és a 32. percben Túrok, góloz, amit­ Po­­rubsz­ky kiegyenlít. Bíró: dr. Brüll. Érsekújvár: KSE—KFC 1:1 (1:0). A délszloven­­szkói derbi majdnem meglepetéssel végződött. A KFC a második félidőben, miután Silbersteela meg­sérült s csa­k tíz ember játszott, az KSE határo­zott fölényben volt. Kelemen és László lőtték a gólokat. Bíró: Mahler. Fülek: PTC—LAFC 2:0 (1:0). A FTC gólokban ki nem fejezhető Menyiben volt. Egri és Gleusza voltak a góllövők. Zólyom: ZTE—Rapid 1:0 (0:0). Biztos győze­lem­. Zsolna: SK Zsilina—FC Vrutky 3:0 (0:0). Bíró: Krupric. 1000 néző előtt Zsilina biztos győzelmet aratott Repavy, Riedl és Hajdú góljaival. 1. FTC 14 1­ 4 1 37:9 22 2. T­S 13 8 3 2 30:13 19 3. KSE 14 6 5 3 28:19 17 4. ZTE 14 6 3 5 21:28 15 5. KFC 13 5 4 4 21:28 14 6. Rapid 13 6 1 6 21:18 13 7. Zsilina 13 6 1 6 24:26 13 8. LAFC 14 5 2 7 20:21 12 9. VAS 13 3 3 7 26:34 9 10. PSK 12 3 1 8 20:42 7 11. Vrutkv 13 2 1 10 18:34 5 A Kassai SC helyzete reménytelen a divízióban a KAC döntetlenje meglepetés KAC—UNGVÁRI CsSK 1:1 (1:1) Az ungvári CsSK bebizonyította, az AON ellen elért eredményének realitását. A játék úgy in­dult, hogy a KAC biztosan győz, de csatársoruk ezúttal csődöt mondott úgy annyira, hogy a gólt is a halfsor leghasznosabb játékosa, Takács hosz­­szú iveit lövésével szerezte meg. A CsSK nem sokat késett a­ kiegyenlítéssel, mert rá 10 perccel a balösszekötő helyezett lövése utat talál a há­lóba. Második félidőben erős az iram, a csapatok küzdenek a győztes gólokért, de a bomba­lövések a kapufáról pattannak vissza a mezőnybe, vagy a kapusok zsákmányai lesznek. Az eredmény a mutatott játék alapján reális, a GsSK ugyan összjátékban felülmúlta ellenfelét, viszont a KAC a nála már megszokott lelkesedéssel küzdött. A CsSK-nak nem igen volt gyenge pontja, d­e kü­lönösen a centerball és jobbhall tetszett. A KAC- ban Takács, Lebens­zky, Csorba és Pásztor vol­tak jók. KIRÁLYHELMECI SC—KASSAI SC 3:0 (2:0) A Kassai SC saját ,­pályáján elszenvedett vere­sége meglepetés. A királyhelmeciek lelkes játé­kukkal ellensúlyozni tudták a KISC vehemens támadás­ait, sőt szemfüles csatáraik kihasználva az ellenfél gyengéit, már az első félidőben be­biztosítják a győzelmüket. A Kassai SC új akvi­zíciója Hegedűs (LAFC) a vereség dacára be­vált. Nagyon jó volt még Bacsó. A királyhelme­­ciek mind lélekkel küzdöttek, de különöse­n jó volt Paskulyák I. és a balbekk. Gólok: Sándor (2), Kazibrod, Bitó jó. TÖREKVÉS—KAC 11 3:0 (1:0) I. osztályú bajnoki. A Törekvés Tróják he­lyén tartalékkal, míg a KAC 0 divíziós játékossal megerősítve áll fel. A Törekvés első félidei tá­madásai erőtlenek, vagy a túl agresszíven védő- Kerékpárvásárlás bizalom dolga. Minden gyártmányt kaphat olcsón kényelmes részlet­­fizetésre is spira-cégnél kerékpáros varrógép N­,akmechanik­u­s, ______KoSicc. Szohár u. Árjegyzéket díjtalanul küld­ kező KAC védelmen akadnak meg. Gól csak a félidő 40. percében születik, amikor Ohován lyukra, játsza Blínczert, akinek falsos labdája a hálóban köt ki. A második félidőben állandó Tö­rekvés ostrom mellett Barbaric­s és Bodnár gó­­loznak. A 30. percben egy összecsapásnál Zá­­veczkyt (Törekvés) kiállítja az igen gyengén tángáló Havas báró, azonban a 10 emberrel küzdő Törekvés továbbra is frontban marad és tartja az eredményt. Jók voltak: Ungar, Barbari­cs, Grün, Le­sko, Kovács, illetve Részi és Pásztor­nák. BARAK­ SC—KMSE 3:0 (1:0) I. osztályú bajnoki. A KMSE nem tudott meg­birkózni a jól játszó Baraki csatársorral, amely biztosan győz lelkesen játszó ellenfele fölött. (További sporteredmények a­­6-ik oldalon) Polio szappan minden mosáshoz! Rőfösárut legolcsóbban KLEIN Testvéreknél BEREHOVO szerezhet be. Selymek, szövetek, vásznak nagy választékban. Munkásoknak 10% kedvezmény. Párisi Gyöngy 37 felülmúlhatatlan SZEPLŐ és MÁJFOLT elleni arckrém, zsíros, miért is sömörös, ráncra hajla­­mos, száraz arcbőrüeknél kiváló h­atásu. « Párisi Gyöngy 3 SZEPLŐ és MÁJFOLT elleni zsirtalan erekre®, pattanásos, mitteszeres, zsíros arcbőrre nélkü­lözhetetlen. — Tégelye: 10 Kcs. — Készíti: Mg. Ph. HECHT ERNŐ. — Mindenütt kapható! Főraktár: Moderna Parfüméria Kosice, Szobor-utca 18. sz. , ** * 1 ~ V\acM ^ * •; *?? *»**?**■ I **» **■'*•1 ‘Va\fcW(n’ : t­tfitf*** g. Nem kerül pénzébe a Magyar Nas» mutatványszáma! Ismerje meg, olvassa el lapunkat. Kívánságra szívesen küldünk mutatványszámot öt napon át, ha az alanti szelvényt 30­ filléres bélyeggel ellá­tott borítékban kitöltve nyomtatványként elküldi címünkre. Kiadóhivatalunk címe: Mór. Ostrava- Privoz. Benesová 3. Olvasható név: Község: Pontos cím: Utolsó posta: Apróhirdetés Apróhirdetéseket csak az összeg előzetes be­küldése ellenében közlünk A legkisebb hirdetés ára 10 szóig 5__Kcs. Minden további szó, hét­köznapokon 40 fillér, vasárnapon 50 fillér. A p párt­­keresőknek a legkisebb hirdetés ára 10 szóig 3­8 Kcs, minden további szó 30 fillér. Vastagon nyomtatott szó ára hétköznap 60, vasár- és ünnepnap 70 fillér. Jeligés hirdetések címeit nem áll móltunk­ban közölni. Eredetiben beküldött okmányokért a kiadóhivatal nem vállalhat felelősséget. Jeligés levelek közvetítéséért a hirdető 1.— Kcs-t fizet. Nem jeligés hirdetések címeit válaszbélyeg elte­­ttében dijmentesen adjuk meg Támpéldányokat apróhirdetések után nem küldünk. Más ondolális ~ haj festés, kozmetikai kezelés legjobb és legolcsóbb fi­anhii I Iifti Nim,a L,Ll0MKR£M 1/flln? i f­­­eltüntet szeplőt, páti »LUINIJ LUjlrti tanást, májfoltot. Bélyeggyűjtők I .1930/1937 kiadású ma­gyar, román és osztrák sorozatokért értékes eu­rópai és te­ngeren buli so­rozatokat cserélek. Első I " Magyar Honíma küldeményt kének. Neu­­feld László,­­Sevijus (Pod­­karpatská Rus), Verb., veeká ul. 33. hirdetni: biztos siker!

Next