Magyar Nap, 1937. augusztus (2. évfolyam, 176-201. szám)
1937-08-04 / 178. szám
évfolyam 178. szám ^ Sxerda. 1937 augusztus 4 P»süertie«*S: KáNln Mlkl6s \Ä7i«iel6s w«rk8sit5: 9r, Peranci lisilö Chamberlaín-levél Hitlerhez ? Grandi átadta Mussolini válaszát. London, augusztus 3. — Grandi, Olaszország londoni követe tegnap átnyújtotta Chamberlainnek Mussolini sajátkezű válaszát. Az angol miniszterelnök, aki jelenleg szabadságon van, hétfőn visszatért Londonba, hogy átvegye Mussolini levelét, majd elutazott Skóciába üdülni. Illetékes helyen kijelentették, hogy a sajtónak a Chamberlaine Mussolini levélváltáshoz fűzött kombinációja, mely szerint októberben négyhatalmi konferenciát hívnak öszsze, még korai kombináció s a tárgyalások eddig nem öltöttek ily határozott formát. Ennek a dementinek ellenére is úgy a londoni, mint a párizsi sajtó élénken foglalkozik az angol külpolitikában tapasztalható új fordulattal. Különösen nagy feltűnést keltett a „Daily Mirror“ jelentése, mely szerint az angol miniszterelnök Hitlerhez is hasonló levelet szándékozik küldeni, mint amilyet Mussolininek küldött. A ROMÁN KIRÁLY BELGRÁDBAN Belgrád, augusztus 3. — Károly román király tegnap Kranjban. Jugoszláviában találkozott Pál régensherceggel, ahonnan együtt Brdo kastélyba utaztak. Károly király két napig marad Jugoszláviában, ahol a két állam külpolitikájának kérdéseit vitatja meg, majd tovább utazik Bukarest felé. Károly király jelenleg nyugateurópai körútjáról tér vissza, melynek során Párizsban, Londonban és Brüsszelben folytatott fontos tanácskozásokat. A Szovjetszövetség tiltakozása Tokióban Nanking támadásra készül a japánok kivonulnak Csahárba! / Tokió ij „büntetőexpedíció“val fenyegetőzi!* / Harminc Japán hadihajó vonul Kína ,Ilon Shanghai, augusztus 3. — A peking—tiencsini vasútvonaltól délre erős kínai csapatösszevonások észlelhetők, ami arra mutat, hogy Nanking nagyszabású offenzívára készül. A nankingi hadvezetőség különösen sok repülőgépet koncentrált erre a frontszakaszra. Tegnap Tiencsin fölött kínai repülők jelentek meg, hogy felderítő szolgálatot végezzenek, amiből azt következtetik, hogy a kínai légihaderő bombázni akarja a japánok tiencsini állásait és kaszárnyáit. A 13. kínai hadsereg tegnap bevonult Kalganba. Csahar tartomány fővárosába s ott egyesült Liyuyuming tábornoknak, Csahar kormányzójának csapataival, akit eddig japánbarát érzelmekkel gyanúsítottak. Tokió, augusztus 3. — A japán haditengerészet főadmiralitása a kínai vizeken 30 csatahajót vont össze, amiből arra következtetnek, hogy Japán a tengeren is el akarja kezdeni a hadműveleteket Kína ellen. CSAPATSZÁLLÍTÁSOK MINDKÉT RÉSZEN Sanghaj, augusztus 3. — A központi hadsereg több divíziója Sansziból Csiakau felé nyomult előre. Ezzel egyidejűleg azt jelentik, hogy három nankingi katonavonat érkezett a Tiencsintől száz kilométerre fekvő Csatisuba. Japán katonai körök kijelentették, hogyha ezek a csapatok folytatják útjukat Északkína felé, az összeütközés kikerülhetetlen. Mandzsukuoból és Koreából állandóan tovább folynak a csapatszállítások. Santuingban is fellángolt a harc Sanghaj, augusztus 3. — Santuing tartományban egyre jobban kiéleződik a helyzet s a háborús hangulatot a nankingi csapatok előnyomulása egész forrpontig fokozta. A japán repülőgépek felderítő utakat végeznek és több útvonalat, hídfőt, vasútvonalat bombáztak. A kínai családok délfelé költöznek, hogy kikerüljenek a hadszíntérről, ezel szemben a Santungban letelepedett japánok Csingtaoban keresnek védelmet a kínaiak fenyegető magatartásai elől. Takinpaóból érkező jelentések szerint a japán gyalogság és lovasság támadást intézett a kínaiak állásai ellen, azonban sikertelenül. A harcok még mindig tartanak. A JAPÁNOK KIÜRÍTIK CSHART Tokió, augusztus 3. — A Dömei távirati iroda jelentése szerint a csahari japán főkonzul és Kalgan japán lakosai elhagyták Csahar tartományt, mivel Csaharban a japánellenes hangulat egyre erősödik s mert a központi kormány csapatai közelednek Kalgan felé. A japán sajtó energikus ellenintézkedése■ ket követel s azzal fenyegetőzik, hogy Kina ellen újabb „büntetőexpediciót“ fognak vezetni. A Senkai párt a parlamentben határozati javaslatot nyújtott be, melyben Japán és Kína viszonyának katonai eszközökkel való ,,végleges tisztázását“ követeli. A SZOVJET SZÖVETSÉG TILTAKOZIK Moszkva, augusztus 3. — A szovjet kormány a tiencsini szovjetkonzulitus elleni merénylet tárgyában úgy a moszkvai japán követné, mint a tokiói külügyminisztériumban éles tiltakozását jelentette be s a bűnösök szigorú megbüntetését és az okozott kár megtérítését követeli. Moszkvában hangoztatják, hogy a szovjetkormány semmiféle eszköztől sem fog viszszariadni annak érdekében, hogy külföldi képviselőit megvédje, azonban a szovjetek a békét akarják. A Tass szovjet távirati iroda felsorolja azoknak a fehérgárdista tiszteknek és japán kémeknek a nevét, akik a merényletet előkészítették s megjegyzi, hogy a tiencsini szovjet követ a merénylet után azonnal értesíteni akarta a japán konzulátust, ott azonban nem voltak hajlandók fogadni. Ismét lövöldözés Belfastban London, augusztus 3. — Írországban és Ulsterben még mindig feszült a helyzet . Belfastban ma hajnalban ismeretlen tettesek vad lövöldözést rendeztek az utcákon. A golyók senkit sem sebesítettek meg, de több kirakatablakot összetörtek. A rendőrség riadóautókon azonnal kirobogott a helyszínre, azonban a merénylőket mintha elnyelte volna a föld, nem lelték őket. Egy egész városnegyedet rendőrkordon zárt le s katonaság igénybevételével átkutatták a házakat, de eredménytelenül. A tetteseket nem sikerült elfogni. Valencia szankciókat követel Negrin, Giral és Del Vayo fogják képviselni Spanyolországot Genfben London, augusztus 3. Félhivatalos jelentés szerint a valenciai kormány a Népszövetség szeptemberi ülésén követelni fogja, hogy Németországgal és Olaszországgal szemben léptessék életbe a támadók elleni szankciókat. Ez alkalomból Spanyolország különösen reprezentatív küldöttséget küld Genfbe. Negrin miniszterelnök vezetése mellett Giral külügyminiszter és Del Vayo népszövetségi megbízott fognak megjelenni a Népszövetség ülésén, továbbá a londoni, moszkvai és prágai spanyol követek. A nyilatkozat szerint a spanyol köztársaság a leghatározottabb formában követelni fogja, hogy a Népszövetség azonnal léptesse életbe a szankciókat s ezzel vessen véget Berlin és Róma igazságtalan inváziójának. Párizs, augusztus 3. — Delbos külügyminiszter ma magához kérette Suritz párizsi szovjetkövetet s megkísérelte rávenni, hogy a szovjet kormány engedjen a londoni bé nemavatkozási bizottságban tanúsított intranzigens álláspontjából. BORZALMAS BOMBAZÁPOR MADRIDRA Madrid, augusztus 3. — A fasiszta tüzérség ma éjjel heves ágyutűz alá fogta a spannyol fővárost. Félperces időközökben több száz 15,5 és 21 centiméteres gránát hullott a lakónegyedekre. Különösen a távíró- és telefonközpont és a Quatrocaminos nevű munkásnegyed szenvedtek sokat. A barbár ágyúzás több helyen tüzet okozott, az áldozatok számát még nem állapították meg. Madrid ágyúzása két óra hosszat tartott. Madrid, augusztus 3. — Az United Press jelentése szerint a felkelőik a város bombázásával egyidejűleg két frontszakaszon is gyalogsági támadást intéztek a köztársaságiak állásai ellen. A város ágyúzása éjjel 12 óra 20 perckor kezdődött, miután a kormánycsapatok tüzérsége zárótüzet bocsátott az Egyetemi Város felől támadó felkelő gyalogság elé. A fasiszta ágyúk körülbelül ötszáz nehéz gránátot lőttek a városra; a halottak számát negyvenre becsülik. Egy huszonkét centiméteres gránát az United Press irodájának tetejét is átszakitotta s a falba három méter széles rést vágott. A tüzérségi párbaj éjfél után három óráig tartott, ezután a felkelők ágyúi egyre inkább elnémultak. Az aszturiai frontról érkező jelentések szerint a népfrontcsapatok újabb támadást intéztek Oviedo ellen. A Hunkapán magyar kortesei A közelgő községi választások a magyar vidékeken különös újdonságot hoznak. Ez az újdonság a „független“ magyar katolikus párt fellépése. Nem szervezeti ereje teszi jelentőssé ezt a föllépést, hiszen a pünkösdkor alakult katolikus párt megszületése óta alig hallatott magáról: vézna torzszülöttnek bizonyult. De annál komolyabbnak kell venni azt az állásfoglalást, amelyre ez a párt a községi választásokkal kapcsolatban jutott. Érsekújvári szócsövében bejelenti, hogy ott, ahol a független magyar katolikus pártnak nem lenne önálló listája, a katolikusok csakis kimondottan katolikus pártra szavazhatnak. Ez az állásfoglalás éppen a magyar katolikus párt szervezeti gyengesége folytán azt jelenti, hogy híveiket a szlovák Hlinka-párt támogatására hívják fel, hogy a szószékekről és egyházi iskolák pódiumáról magyar nyelvű agitáció fog egy soviniszta szlovák párt érdekében folyni. Érdekes ezzel kapcsolatban visszatérni azokra a sajtóhangokra, amelyek a magyar katolikus párt érsekújvári alakulását fogadták. A csehszlovák és magyar kormánylapok tapsoltak az újszülöttnek, kijelentve, hogy az Egyesült Magyar Párttal elégedetlen katolikusok demokratikus, aktivista irányú megmozdulásáról van szó. A katolicizmus és horogkereszt súlyos összecsapásainak idején logikus is egy új katolikus megmozdulásról feltételezni, hogy a demokrácia jegyében indul útjára. De az említett kormánylapok ez esetben mégis tévedtek, vagy talán nem is tévedtek, hanem a katolikus párt nemzetietlen jellege kedvéért szívesen szemet hunytak annak antidemokratikus, népellenes jellege felett. Mert az Újváron alakult „független“ magyar katolikus párt tulajdonképeni bölcsője: Rózsahegy. A szlovák Hlinka-párt reakciós csoportjának, a „ha akarom szlovák, ha akarom magyar“ Bubnics püspöknek intenciójára jött létre és kormánysajtó dicsérte „aktivizmusa” abból áll, hogy a cseh és szlovák reakcióval karöltve a Varsó—Berlin—Róma tengelyért lelkesedik. Ezt a fasiszta orientációt nem is nagyon leplezik. Sajtójuk egész hozsannákat zeng Mussoliniról és bár a katolikus hívők hitlerellenes beállítottsága arra kényszeríti őket, hogy időnkint Hitlert is bírálják, ebből az „antifasizmusból“ is hújt ki es a vesztes lóláb. A katolikus párt legkompetensebb lapja, az „Érsekújvár és Magyar Vidék“ így ír a nemzeti szocializmusról: „... bár a német pogányság ellen a keresztény hit magasságából küzdünk, ezzel nem akarjuk lekisebbíteni és elhomályosítani azt az érdemet, melyet a németek nemzeti mozgalma a kommunizmus kiűzésével végbevitt. Sőt éppen azt akarjuk, hogy ez a nemzeti érdem a kereszténység hozzájárulásával (!) is erősödjék...“ Ez a nyílt hitlerista hitvallás érthetővé azt is, hogy miért keresi ez a katolikus galom a demokratikus irányzatú cseh likas párt helyett nem kimondottan katc jellegű, fasiszta Stribrny-párt kegyeit. A gyár katolikus párt a katolikus öszefogás penge alatt Csehszlovákia szélsőjobboldali csoportjainak blokkjáért küzd. A magyarság számára fenyegető veszélyt jelent ez az orientáció. Tulajdonképen nem új jelenség, hogy a katolikus mozgalmakon belül magyartalanító kísérletek ütik fel fejüket. Tudott dolog például, hogy a zsidó felekezeti iskolák mellett a katolikus iskolákban vannak a legerősebb elszlovákosító törekvések. De a katolikus párt állásfoglalása a községi választásokhoz, mely jelentős magyar tömegeket játszhat a szlovák reakció kezére, — a maga nemében példátlanul álló cselekmény. A községi választásokon a katolikus párt élesen szembe fog helyezkedni az általa szabadkőművességgel vádolt Egyesült Párttal. De ez a konkurrenciaharc nem jelenti, hogy valóban két szembenálló táborról van szó. A vezető személyek reakciós eszmeközösségén kívül még valami egybefűzi a két pártot: az Egyesült Pártban még ma is jelentős szerepet játszik az az irányzat, melynek híveiből a katolikus párt megalakult. Szemléltetőbizonyítéka ennek a kassai iskola-ankét, amelynél Tost kanonok — az Egyesült Párt liberálisabb beállítottságú tagjaival szembehelyezkedve — el akarta buktatni ezt a magyar érdeket szolgáló akciót. Végül meg kell jegyezni, hogy nagyon tévednek azok a kormány lapok, melyek a katolikus párt megalakításában látják az Egyesült Párt elleni elégedetlenség komoly megnyilvánulását. Igaz, az Egyesült Pártban a ma országi demokratikus áramlatok hatásai" is a párt Francobarát politikájának realójaként erősödnek a demokratikusan oppciós törekvések. De ezt nem a kiszakadt kéikus pártiak képviselik. A komoly demokus fitörekvések meg egy kialakult opport.