Magyar Nap, 1947. október (1. évfolyam, 60-86. szám)

1947-10-12 / 70. szám

1947 október 13. vasárnap • Fiknikus divat? elnevezéssel külön modelleket terveznek Amerikában a rövid lábú, széles csípőjű, rövid derekú, egyszó­val a molett a nők számára. A hosszában csíkozott kabát mell­ben karcsúsít. Ugyanezt érjük el keskeny, hegyes nyakkivá­­gással A hosszú öv nélküli kosztümkabát nem domborítja ki a csípőt. A magas, fejtetőre ültetett kalap megnöveszti az alakot­. A kalapdísz is úgy helyezkedik, hogy ne nyomja még jobban a tömzsi termetet Retikül a kesztyűben S­oha ennyi divathóbort, mint az idén! Soha »ennyi fölösleges — és ez a sakk fölösleges m­ég soha ilyen kiabálva és görcsö­sen nem igyekezett meggyőzni arról, hogy m­ilyen szükség van rá. A kecses francia aforizma, amely szerint »a fölösleges na­gyon szükséges dolog« olyan korszaknak és olyan társadalmi rétegnek volt a jelszava, amely önmaga felületes és könnyed lé­tének igazolásáiul erősítgette a fölösleges szükségszerűségét; most a­zon­ba­n egészen másról van szó. A divat is érzi a vál­tozásit, ami a világ alapjaiban végbemegy s érzi azt, hogy ha csak a fölösleges kultuszéba bo­nyolódik bele, maga is fölösle­gessé válik. Kitalálja, tehát a látszólag­ praktikust, az i­­rüg­y­­szükségest, ami az igazi szük­ségszerűt utánozza. Í­gy találja ki most az új réti külddivatot, amely a legcso­dálatosabb példája ennek az új szükségszerűség-hóbortnak. Emléket­zünk csak a­z első h­áború előtt idők érzelmes san­zonjaira, amelyekben oly sűrűn szerepel az a bizonyos fél­­kesztyű,­­amely ottmaradt a sze­retett férfi lakásán. Akkor mindig arról a félkesztyűről volt szó, amelyik elveszett — ma a demokrácia optimizmusá­ban már arról a félkesztyűről van szó, amelyik megmaradt. »Szemrehányóan tekint reánk a"5 öltözőasztalról a pár nélkül ma-­­ radt kesztyű«. — mondja a pá­risi divattudósítás. — »mi lesz vele?« Itt kell elhervadnia hasz­talanul­, nincs rá szükség többé? Segítsünk rajt­a, használjuk fel. C­suklójánál összevarrjuk, ol­dalt cipzár ikerül belé s kész a legdivatosabb retikül. Mu­tatóujját az Isten is a rúzis-du­­dacskának teremtette, középső ujját a parfőm-flavoninak, a gyűrűsujjba ellakik a lakás­kulcs, a kisujjban esetleg egy iei-pici rúd-villanylámpa. Oda­lenn a mélyben, a mandzsetta bő barlangjában elfér a pénz­tárca és a púdertartó. A kesz­­tyű-reitikü­lit persze hozzá kell festeni a kalap vagy a cipő színéhez s így a hölgy nyugod­tan elindulhat a világba, ott­­honh­agyva normális kesztyűit, normális retiküljét, így az új divat, s akinek tetszik, gyorsan veszítse el az egyik kesztyűjét, s hogy jogcíme legyen rá meg­­s csináltatni. AZURTENGERI ÁLOM? Ez nem kalap... csupán csak a legújabb frizura, a hí­res párisi fodrász, Antonio alkotása. Pálmalevelekkel és kaktuszokkal teletűzdelt frizuráját Antonio »Azurtenge­­ri álom« elnevezéssel népszerűsíti MAKARONIZMUS Új divatszenzációja van Amerikának, a »makarónisz­mus«. Arról van szó, hogy szárított és megfestett tész­tából készítenek nyakláncot, melltűt, csattot, művirágot és mindenféle egyéb ékszert, ruhet meg kalapdíszt. A tészta anyaga ugyanolyan összetételű, mint a mákot­­rón­é. Különösen a színes csőtészta-gyöngyöknek és az érdekes formájú makarónvi­rágoknak van nagy sikere. A makaronizmus feltalálója, Carolyn O’Brien iparmű­vésznő, máris meggazdagodott. ■ .. ....... „ 4117 Matuzsálem A hosszú élet titkát kutató szovjet tudós könyve a 100 évesnél idősebbekről Mos­t jelent meg Aleksandr Bogomolec, a hosszú élet titkait kutató ismert orosz tudós kö­n­yve. Művében érdekes sta­tisztikát közöl a százesztendős­nél idősebb emberekről. Szám­­szerint 4117 százon felüli Matuzsálemről emlékezik­­meg. A leg­idősebbet nemrég temették 143 éves korában. Szaveai Ferencnek hívták. Hosszú életében mégha1© történetet is mesélt ükunokái­nak Napóleon oroszországi hadjáratáról, amelyben Kupusov le­gendás hadseregében vett részt. Bogomolec statisztikai gyűjte­ményének egyik legérdekesebb példánya Mezeucov »kolhoznyik«, aki 115 éves és viszonylagosan a legjobb egészségnek örvend. A 4117 nyilvántartott Matuzsálem közöitt van Thomas Parr, Ohio állambeli farmer, aki elég bátor volt ahhoz, hogy 120 esz­tendős korában másodszor nősüljön. Tizenhété­ves házasság után lett újra özvegy. Tavaly­ halt meg 152 éves korában. Végül legendánál is álomszerűbbnek, tűnik fel Foma Kari londoni polgár alakja. 207 évet élt és­­mellesleg túlélt 12 angol királyt. A tudós kimutatása szerint egyébként a Szovjetunióban közel 12 millió hatvanévesnél­ idősebb embert számlálnak. Va­lamennyien kitűnő fizikai kondíciónak örvendenek s mondhatni nem ingatag légiekkel közeled­nek a száz felé... CSIGALASSÚSÁGGAL ELŐRE! Paris, október 11. Napjainkban, amikor min­denki siet­, rohan, száguld repülőgépen, autón és gya­­log. Párisban lassúsági ver­senyt rendeztek. A Mont­martre utcáin döcögő és cammogó járművek versenye a nézők egetverő kacagása közben zajlott le­. A­ résztve­vők mulatságosnál mulatsá­gosabb ötletekkel valósítot­ták meg a legnehezebbet: csigalassúsággal mocorogni előre, világért sem hagyni, hogy a másik megelőzze a versenyzőt a hátramaradás­ban.­­ A lassúsági versenyen a 9-es számú modern, áram­vonalas motorkerékpár győ­­zött. A kitűnő gép oly las­san szelte a kilométereket, hogy az oldalkocsiban ülő festőnek útközben, indulástól a célig, módjában volt meg­festeni aprólékos gondosság­gal az útvonal egy részét és sikerült utolsónak bevánszo­rognia. Egy vidám rendőri verseny közben megállította az egyik tragacsot és a nézők nagy mulatságára »felírta« a ve­zetőt »lassú hajtás« miatt. Ezzel a közjátékkal a régi­módi villanyautó annyi időt nyert, hogy utolsóelőttinek érkezett be a célhoz. Nagy ovációval fogadták, mint a lassúsági verseny második helyezettjét. „AUtid­, te Mé..“ A Legelterjedtebb franciai di­vatlap képekkel­­tarkított nagy cikket közölt­ arról, hogy mi szűnt meg Franciaországban. A lap­­természetesen félkép a nőik­­ikel kapcsolatos változásokat so­rolja fel. Szerinte az új Francia­­országban nincs többé. Télen stimidolás, paszományos huszáregyenruhát átán­zó női divat, az, hogy egy nőnek négy lo­vagja legyen, hogy hetenként legalább há­romszor kelljen fodrászhoz menni, nincs többé úgynevezett deka, dem szépség, sem avantgardistának csúfolt bonyolult egyszerűség, megszűnt a pletykánál, a ruha, amely nem öltöztet, hanem lemeztelenít, vége az amerikai filmek hatá­sának, a ■ . . . , a túlzó jelzőknek, az idegen keresztneveknek, a nők gyerekes viselkedésének, az érthetetlen dolgokért való ■rajongásnak és nem divat többé lenézni a francia filmgyártást. Viszont továbbra is divat: az udvariasság, a szívélyesség, a nagylelkűség és jelkép az egy­szerűség. Még a di­vatt dikt­átorok törekvései ellenére is. .. Maauar Mo Első kézből­ a neve annak a ruhavásárnak, amely a holly­woodi filmcsillagok megszámlálhatatlan sokaságú ruháiból a megunt darabokat tovább adja a »második kéznek«. A legfino­mabb és legelegásabb ruhák kerülnek így olcsón eladásra. A vevők között minden rendű és rangú nők szerepelnek. Még gazdag asszonyok is, akik boldogok, hogy egy filmcsillag leve­tett ruháit ölthetik magukra HAT LEG... A LEGGAZDAGABB A világ leggazdagabb embe­re Indiában él, a haiderabadi ■Miszám, 15 milliárd forint értékű drágakő felett rendelkezik. Pa­lotájában van egy titkos terem, ahol zsákszámra■ tárolja a gyé­­mán­tot, igazgyöngy­öt, rubint­ot, smaragdot, zafírt. Egyébként egyéb ingatlanai évi 150 millió forint jövedelmet biztosítanál számára. A LEGÖREGEBB A világ legidősebb emberét Siskernek hívják, a Szovjetunió­­ban, Sztavropol környékén él és 142 éves. Atyja 137 évig élt, anyja »fiatalon« hunyt el, »csak « 117 éves volt... A LEGERŐSEBB A világ legerősebb embere lengyel. Neve: Stanislas Rad­unt,­ 1 méter 09 cm magas, súlya 09 kiló. Fogaival elvontat három vagont. Két évvel ezelőtt megnő­sült, hathónapos kisfia van. A kis Herkules 13 kilót nyom és hat foga van. A LEGKÖVÉREBB­­A világ legkövérebb embere amerikai, neve: Teddie Weber, ling, 265 kilót nyom! Két ember kell ahhoz, hogy belegyömöszöl­­jék nadrágjába.­­,, A LEGCSUNYÁBB A világ legcsúnyább férfia francia. Neve: Maurice Tillet. Valaha hordár vol­t a reimsi vá­sárcsarnokban, majd birkózó lett. Jelenleg Chicagóban él. Rengete­g pénzt keres mint pankrációs bajnok. Messzi államokból jönn­e­k a kiváncsiak, hogy megtekint­­sék borzalmas arcát. Egyébként »Angyalka« néven becézik, mert a magánéletben nagyon gyöngéd. Természetesen óriási sikerei vannak a­ nőknél... A LEGKISEBB A legtörpébb törpe Henri Bernard. 65 centiméter »magas», súlya 14 kiló. Most töltötte be az ötvenkettedik évet. Jól keres és keveset költ. Az élelmiszerfej adagok elegendők számára. » B. L E. JAJ!... HIDEG!... Gradis Miller legújabb filmjében fürdőjelenet van. A művésznő kissé húzódozik a fürdéstől, fiitsy hideg a víz..

Next