Magyar Nap, 1948. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1948-01-23 / 18. szám
Maay ar MB Milliók menetelnek Lenin zásdója alatt a jobb és emberibb élet felé — mondotta Dinnyés Lajos Lenin halálának téli évfordulóján fényes külsőségek között rendezett operapázti ünnepi, előadáson. A MAGYAR-LENGYEL BARÁTSÁG HETE lesz a jövő hét. Fiderkiewicz követ ismertette a közös kulturális ünnepségek műsorát. Az események közül kiemelkedik Sztompka Henriknek, Paderewski legkiválóbb tanítványának, a ma élő legnagyobb Chopin-interpretátornak hangversenye. Az ünnepségekre érkező lengyel kormányküldöttség a magyar-lengyel kulturális egyezményt írja alá Budapesten Varieté és zenekari műsorok a mozikban? A Magyar Artisták és Hivatásos Zenészek Szabad Szakszervezete küldöttséggel kereste fel Iflaik László belügyminisztert. A küldöttség üdvözölte a belügyminiszternek azt a rendelkezését, amely megtiltja az amerikai ponyvafilmek vetítését, majd kérte, hogy a belügyminiszter tegye lehetővé, hogy a mozikban zenekari és varietéműsorok kerülhessenek színre s így leküzdhető legyen az artisták munkanélkülisége. Rajkbelügyminiszter biztosította a küldöttséget támogatásáról és kérte, dolgozzon ki tervezetet az állástalanság leküzdésére. A belügyminiszter támogatása folytán remény van arra, hogy az artisták és zenészeik munkanélküliségének kérdése rövidesen megoldódik. Amire az egész ország felfigyelt: Mohé jelenj meg! RÁKOSI MÁTYÁS: Tiéd az ország - magadnak építed! Ez a beszéd az egész ország függetlenségéért és felvirágoztatásáért folytatott küzdelmet ismerteti és irányt mutat a jövőre Ara forint Kapható minden újságbizományosinál , az újságárusoknál A Nemzeti Színház görög matinéja A »Segítséget a görög népnek!« Országos Bizottsága vasárnap délelőtt fél 11 órakor rendezi díszelőadását a Nemzeti Színházban, amelyen Major Tamás, Gobbi Hilda és a Nemzeti Színház, valamint az Operaház művészei működnek közre. Barta Erzsébet virágai januárban olcsók, szépek Szt. István körút 18. Telefon: 120-091 □ A Magyar—Szovjet Művelődési Társaság rendezésében január 23-án, délután 5 órakor hangversenyt tart a hajdúhadházi gyermekváros hetven tagú énekkara, a» Társaság Székházéban. A gyermekváros életét dr. Adám Zsigmond ismerteti, az énekkart Nódly János tanító vezényli. Belépés díja táján. MAGYAR NAP Politikai napilap Budapest, VII., Rákóczi út 54. Felelős szerkesztő: Bollé Béla Képszerkesztő: Pelbárt Oszkár Felelős kiadó: Palkó Sándor tELEFON: Szerkesztőség: 222-077 Kiadóhivatal: Miksa u. 8. Telefon: 222-092 Kiadja: Az Újságkiadó kft. Athenaeum Irod. és Nyomdai Rt. mélynyomása Budapest, Miksa utca 1—6. Felelős: Gomby T. igazgató Moliére a Kamaraszínházban A Nemzeti Színház Kamaraszínháza ma, csütörtökön is este újítja fel Moliére »Dan- Jdin György«, és »A kényeskedők« című komédiáját. Az előbbit Illyési Gyula, az utóbbit Hevesi Sándor fordította. A két Moliére darab kettős szereposztásban kerül színre. Az első szereposztásban Dandin Györgyöt Makláry Zoltán, a másodikban Ujlaky László alakítja. Húsz filmhíradóvállalat készít felvételeket a téli olimpiáról A téli olimpiai játékok iránt nemcsak a sajtó, hanem a filmhíradó vállalatok részéről is nagy érdeklődés jelentkezik. Tíz nemzet 20 filmhíradó vállalata küldi el munkatársait St. Moritzba. Köztük találjuk a legismertebb amerikai, angol és francia vállalatok neveit. Kivü \ | lük azonban hollandi, izlandai olasz, norvég, svéd, magyar | és svájci híradók részére is \ | készítenek a helyszínen fel,l vételeket. □ A Vígszínházban szombaton délután fél 4-kor a gyári üzemek dolgozói részére külön előadáson mutatják be i a: »Vidám esték« című színes kabaréműsort. □ Orosz klasszikus író darabját mutatja be legközelebb a Madách Színház, amely a Zsugori mellett vasárnap délutánonként ismét műsorára tűzi Wagtierberghe »Fiúk, lányok, kutyák« című nagysikerű vígjátékát is. Színházak műsora MAGYAR OPERAHÁZ: Tesca IV. NEMZETI SZÍNHÁZ: III. Richárd (e) NEMZETI KAMARA SZÍNHÁZ: Dami.n Gyirigy: Kény esküdök (V'-k i/r . MAGYAR SZÍNHÁZ: Lidi i'/tSi VÍGSZÍNHÁZ: Vidám esték (Vs8) PESTI SZÍNHÁZ: Anna Christie l‘/t8i BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Volpone (Vs8) MŰVÉSZ: Hedda Gaber (•/««) MADÁCH SZÍNHÁZ: Zsugori (V«8'| FÖV. OPEHETT: Bál a Savoyban (7) MEDGYASZAY: Doktor úr (V«) PÓDIUM: NM 7. szökőév (’/«8) KAMARA VARIETE: » édes *rv (*/«) ROYAL VAR.: 1001. nálaéjszaka VIGOPERA: kérelmi hájital (•/»). A világ legszebb lába? Katherine Burns neve bizonyára igen hamar világszerte ismert lesz. Állítólag övé a világ legszebb lába« 1948 január 23, pontok Joey Maximra, a világhírű profi ökölvívóra a fél Amerika nagy reményekkel figyelt mostanában. A boxoló az amerikai körúton lévő svéd Tandberg ellen készülődött, aki világbajnoki címeket és busás dollárösszegeket akart elhódítani amerikai kollégáitól. Joey Maxim azonban a Madison Square Gardenben tartott viadalonmegmentette az USA becsületét,rá — igaz, hogy pontozással — de megverte Tandberget. Övé lett tehát a dicsőség és — ami ennél is fontosabb — a néhány ezer dolláros jutalék Itt a végleges ökölvívóválogatott a jugoszlávok ellen A jugoszláv ökölvívóválogatott vezetői táviratilag értesítették a magyar ökölvívószövetséget, hogy pénteken reggel megérkeznek Budapestre a két nemzet válogatott viadalára. A szombati összecsapás előtt megkérdeztük Iván Ferme da.-t, az ökölvívószövetség elnökét, milyen eredményt vár a jugoszlávok ellen. A Magyar Nap olvasóibizonyára emlékeznek még, hogy néhány héttel ezelőtt az osztrák-magyar viadal 10:6- os eredményét Iván dr. telibe találta. Most a következő a tippje: — A jugoszlávokat nem ismerjük, de nemzetközi szakértők szerint jobbak az osztrákoknál. Mégis biztos magyar győzelmet várok, számszerűit ismét 10:6-ot. Nem lehetetlen, hogy 12:1-es győzelem születik az összecsapáson, a Papp, Marton, litolnai és Bogácsi feltétlen győzelmére számítok. _ Akkor már csak két pont hiányzik a mérkőzés megnyeréséhez, ezt majd csak kiizzadja valahogy a másik négy versenyzőnk. Egri szövetségi kapitány szerdán este állította össze a végleges válogatottat. . . . Tagjai a következők: Beánál, Bogács, Szumoga, Vajda, Marton, Papp, Ka- ’ pocsi és a csepeli Varga. — úgy gondolom, ez az öszszeállítás jobb lesz.,, mint az osztrákok elleni volt — mondta. — Csak a férinehéz- és nehézsúlytól félek. A visszaesett Lányi helyett Kapocsit a közvélemény nyomására állítottam be, reméltem kellemes meglepetést okoz majd. Sem Komolya, sem Hutik nem megnyugtató tár nehézsúlyban, ezért esett Vargára a választásom. Talán benne megtaláljuk végre a megfelelő embert ebben a súlycsoportban is. — A jugoszlávok közül csak a két magyar származású versenyzőt, Soviánszkit ésLázicsot, na meg a Balkán-bajnok Dzsepinát ismerjük. Nem tudjuk azonban, hogy melyik súlycsoportban indulnak, mert erre vonatkozóan semmiféle felvilágosítást nem kaptunk. Különösen ■ifi pehely-, vagy könyfeútyúroviánszki veszedelmes ellenfél közülük. • Mindenesetre legalább döntetlen eredményt várok a fiaimtól. Papp, legfőbb reménységünk, szorgalmasan készülődik. A Magyar Nap már többízben megemlékezett szűkös anyagi helyzetéről. Most boldogan újságolja: — Egy lelked sportbarát, Pados Gábor cipőt ajándékozott nekem. Mondanom sem kell, milyen égető szükségem volt rá. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan háláljam meg, csak annyit mondott:»Egy olimpiai győzelemmel!« Igyekszem majd leróni a hálámat. De már a jugoszlávok ellen is »törleszt«!« akarok. Magyar győzelmet várok.(akas) így tippel a válogatott csapat edzője Ezen a héten Sebes Gusztávot, a labdarúgó válogatott csapat edzőjét kértük fel, hogy segítsen a Magyar Nap olvasóinak a tippelésben. A kiváló edző a következő tanácsokat adja: MOGÜRTEMTK x ErSo—Gázgyár 1 Húsok—Kerámia 1 Gans—III. ker. 1 Drasche—Postás 2 KTK—Hitelbank I 2 Milano—Torino — Napoli—intern. 1 PETC-PVSK 2 Csepel—MTE 2 NTE—Z. MaDISz I 2 MAFC-KAQE 1 Pótmérkőzések: BEAC—7. HAC 1 Magyar Acél—FSE 1 Fiorentina- Lazio 1 Triestina—Genova 1 Olvasóinknak jó szórakozást, és 12 találatot kívánunk! IRODABÚTOR! a Kocsis Jánostól ver»«» V., Nádor Utca 20. Telefon UWS» — Fogorvos Urak figyelmébe! Megbízható, gyors, pontos a KOZMA-fogtechnika. Bpest, IV., Haris-köz 2. Il. em, 1. IX).