Magyar Nap, 1949. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-02 / 27. szám
" KWY.K . „Tudomány napja" a kolhozokban A micsurinszki körzet falvaiban megrendezték a »tudomány napját« A természet nagy átalakítási tervéről és a micsurini biológiáról mintegy 10 tudós tartott előadást. Az egyik faluban Gorskov, a központi genetikai laboratórium igazgatója ismertette Micsurinnak és követőinek tanítását. Egy másik faluban több mint 200 kolhozparaszt hallgatta meg igen nagy figyelemmel Csernenko Sztálin-díjjal kitüntetett tanár előadását. ■al rejtvényünk: Honnan «rad a *tea~ Sédl«« ázó? Bizonyítványkiosztás Apuka, itt a félévi bizonyítványom! TUDTA? Ha a Balaton két régiét összekötő távolságot rámérnénk arra a vonalra, amelyet e távolságnak az országhatárokig való meghosszabbítása révén nyertünk, úgy a magyar tenger négy és félszer fér el az országban. Számoljon utána! , , A legutóbbi stattikai adatok szerint, a fővárosban 1000 férfira 1475 nő jut. Hallotta? Kik találták fel a számjegyeket? AZ EMBER 28 BILLIÓ VÉRSEJTET TALMAZ. V*** Sokszor vitatják, hogy teki találták fel VÖRÖS számjegyeinket. A tudósok megállapítása szerint az indusok, viszont az arabok voltak azok, akik a számjegyeket Európába behozták. TAR Hányan fedezték fel Amerikát? Csak kevesen tudják, hogy Kolumbus Kristóf előtt már tizenegy felfedezője akadt annak a földrésznek, amelyet ma Amerikának nevezünk. Az első felfedezők keletázsiai halászok voltak, akik eltévedtek a tengeren, másodszor írek tették lábukat az újvilág földjére a VI. században. Utánuk sorban következtek a baszk hajósok, a normann Ari Marssori (984), az ugyancsak normann Björn Albranson (999), a normann Leif Eriksson (1000), a normann Gudleif Gudlangsson (1029), a normann Walliser Nadre (1170), a normann Adalbrand és Thornvald (1285), a velencei Zeno feröeri halászok kíséretében (1380) és végül a dán Sedioros a portugál Cortereal társaságában (1172). Csak húsz évvel később pillantja meg Kolumbus Amerika partjait. A jövő színművészeit keresik az üzemekben és a vidéki városokban A Színművészeti főiskola félévi rostavizsgái befejezéshez közelednek. A főiskola munkás és paraszt származású hallgatói jól megállták helyüket, mindössze három nem felelt meg a követelményeknek. A Színművészeti Főiskola most, szokatlan időben, félévkor ismét felvételi vizsgákat rendez — az egész országban. Február 15-től 25-ig a vizsgabizottság tagjai — a főiskola, tanárai és a legjobb harmad és negyedféléves tanulóik — felkeresik a pesti és pestkörnyéki üzemeket, gyárakat és a vidéki kulturközpontokat. Felvételi vizsgák lesznek ezekben a napokban a WM-ben, az Egyesült Izzónál, a Goldberger gyárban, ** óbudai hajógyárban, a MÁV Északi és Istvántelki főműhelyében, a láng gyárban, Szokánygyárban, stb. A vidéki városok közül Szegeden, Pécsett, Debreceniben, Győrött és Miskolcon lesznek tehetségkutató felvételek. A felvételi vizsgákon sikerrel szereplőket a »Horváth Árpád színészkollégiumbajai« helyezik el. Itt teljesen ingyen lakhatnak és díjtalan, ellátást kapnak, taníttatásukat — ugyukicsiak ingyenesei! — a Színművészeti Főiskola vállalja ’A venezuelai forradalom idején, miben játszódik Emmanuel Holdes színműve, *A király nevében«... — Képünk a darab egyik főszereplőjét, Izquierdo ezredest (Gáti József) ábrázolja vallatás közben. Áldozata Elem,benszült lány, akit Békés Iia, a Színművészeti Főiskola fiatal növendéke alakít. Mögöttük Bárdy György, Páter Coronil szerepében. Bobles színművét szepia este mutatja be a Vígszínház A FIFA-NAK IS BEJELENTI AZ MLSZ: Kubaiét és Marikot örökre eltiltották a labdarúgástól Svéd-magyar mérkőzés l©sx júniusban? Az MLSz elnöksége hétfő esti ülésének legfőbb pontja a Kirhabi—Marik-ügy volt. Nem kellett sokat tárgyalni a két léha, erkölcstesen játékos ügyében. Rövidesen megszületett az ítélet: mindkettőjüket örökre eltilották a labdarúgástól. — Az ítéletet — jelentette ki Krajcsovics István főtitkár — bejelentjük a nemzetközi, labdarúgó szövetséghez, a FIFA-hoz is. Ez pedig ■az jelenti, hogy Kubiff és Mack akkor sem játszhatnak idegenben, ha egyévi várakozási idejük lejár. — A Vasas elnöksége — mondotta Dóczi Lajos, és Vasba intézője — Szerdánfoglalkozik újra Kubaiéi és Marik ügyével. Nem vitás, hogy az egyéves eli tiltásukat, amelyet még szökésük előtt szabtunk ki rájuk, az elnökség ugyancsak örökre elii- fásra súlyosbítja. — Mi volt a tulajdonképpeni oka Kubáig és Mlasnik szökésé" - nek ? - kérdezzük. — Pontosan elmondom. Ami-ikor a Vasas ultimátumszerűen közölte velük, hogy csakis abban az esetben játszhatnak színein ízben tovább, ha dolgoznak, ki télén vették: hajlandók munkába állni. Ezután a következő vasárnap részt se vettek az edzésen és hétfőn felvették a munkát a Ganzban. Kedden reggel azonban már ismét nem jelentek meg munkahelyükön,. Amikor a többi fiú — akik a tököli szak- szervezeti iskolán tanulnak —- ezt megtudták, már kedden délután kijelentették, hogy nem hajlandók még edzésben sem résztvenni Kubaiéval és Marikkal. Belátták, hogy a játékosoknak igazuk van és Kubain, valamint Marik a kedd délutáni edzésen már nem kaptak szerelést. Szerdán azután mindkettőjüket egy-egy évre eltiltotta elnökségünk nemcsak a játéktól hanem a Vasas pálya és a Vasas klubhelyiségének látogatásától is. Kubai és Marik nyom ■ban látták, hogy békéit, sőt kicsordult az a pohár, amely a Vasas türelmét jelentette. Ekkor határozták el a szökésit ,amelyet pánikszerűen végre is hajtottak. Az MLSZ elnöksége egy igen jeneghangú meghívással is foglalkozott. A svéd labdarúgószövetség küldött levelet, amelyben azt írják, hogy örömmel vennék, ha június 10-én Stockholmban svéd-magyar Budapesten pedig Budapest—Stockholm találkozók jönnének létre. Valószínűleg el is fogadjuk a szívélyeshangú meghívást, hiszen június 19-én amúgy is »játékban lesznek« válogatottjaink: egy héttel, előbb játsszák le Budapesten az olaszok elleni nemzetközi mérkőzésüket. Még néhány kisebb jelentőségű ügyet tárgyalt le az elnökség. adiki közül legérdekesebb, hogy kiadta az olasz szövetségnek Flóriánt. Ez a kiadatás azonban csak azért történt meg, mert az egykori SzaC középcsatár nem magyar állampolgár. Magyar állampolgárságú futballistákkal szemében változatlan az állásponti: semmi körülmények között sem lájuk őket ki, hogy a nyugati lelkiismeretlen játékosügynökök prédájává váljanak. —dm Olimpiai nap Csepelen Olimpikonjaink a hatalma* gyárvárosi**, Csaptire látogattak el, hogy olimpiai nap keretében ízelítőt adjanak a londoni olimpia magyar sikereiből, hogy az újjáépítés hőseivel megismertessék azt a nagy munkát, amelynek eredménye tíz első helyünk, számtalan helyezésünk és SB nemzet sorában végeredményben harmadik helyünk lett. Képünkön Mogyorós** mutatja be ohmmal gyakorlatát a nyújtón A csepeli olimpiai napon ezrek tapsolták lelkesen olimpikonjaink szebbnél-szebb tornagyakorlatait, Berevloft, Kovács és Berexelly nagyszerű kardviva bemutatóját, Takács Károly zsonglőri céttövő tudományét Siker a Kálvária-téren Grófból és hercegből ugyan kevesebb is elég lenne A Kálvária-térre beköltözött a siker. A Józsefvárosi Színház a kezdeti zűrzavarok után egyenesbe lendült: a nézőtér esténként megtelik és az előadások nívója is emelkedett. A műsor ellen sem lehet különösebb kifogadásunk: prózátem az »Édes fiaim* megy, Bulla Elmával & főszerepben, operetteket pedig a legjobbak közül válogatták ki — már ami a zenét illeti. A színház új plakátja kisebb gó* thai almanachnak is beülik: »Luxemburg grófját, Marica grófnőt, »Cstárdáskirálynés, ,'Cirkusz hercegnői ... ÜGETŐ A keddi versenyek: tituiánnia a Szabadés* hendikep, Fortuna a Szombati Kon« hendikep »700 métere* távján — mis heij endealti» — olyan hatalmas formát futott, hogy íxuuie látjuk a nyerőt. Bármi,Kor, Janik* lánya te Jeanne d’Arc formában hívd Aigeblk Véletlen vasárnap az utolsó méteren szenrvedett vereséget Arany virágtól, Etus munkáiban úgy mutatkozik, hogy nagyobb javulásból ardmolhaauuat. as utóbbi napok folversenyei mind isgalioasak te érdekesek voltak, remélje*, hogy a Sswbadsá* hendikep sem marad ai í * ezek mem/P. ' feltttt fáink: I- Maraebali haiti« ~ Pardon Jávor, II. Pepi ._ Prímái — Zaitva. HL Imiit« — Suhan* — Tina virág. IV. Fortuois — »»fiaikat/ — Janka lányé.. V. Nádor — Pakete .Páter ~ Prisnadooc?.. TL Balatoo — Hátba -•A«*oay*ág. VII- Babér - Bokra* — Kosta Idomít»» fül. Gyula rátét — K«ei*m — Paridé. IX. tta»rká«tWby Hajnalka — I . . t. Anstr#». 1948 feoruár X, meets* OPATA az ágyba „disszidált“ Vasárnap még ír búdpesti futbal pályák is tele voltak a legfrissebb »szientációival«,hogy Opata Zoltán, az MTK sokszoros válogatott játékosa, aki jelenleg a Pécsi BTC edzője - Kubáid veti és Murikkal együt illegális úton távozott. Hétfőn telefonon beszéltünk Opatával. — Ha betegszem, amely ágyhoz szeges — hallottuk* kitűnő edz ő jólimnert hangját — nem volna olyan kellemetlen, hangosan nevetnék az ilyen buta és otrónéra hirdettetésen. Ugyan miétől disszidálnék én? Hiszen a jóváhagyott mexikói szerződésemet is visszautasítottam, annyira jól érzem magjaim itt Pécsett. Néhánny héttel ezelőtt nőszültelmi meg, ebben a gyönyörű doldunárvtúli városi kbsta egzi isteneiát teremítettem magamnak és hosszú világcsavargásom során soha nem voltam ilyen boldog. Most mellhártyagyuladás miatttfekssem, dealig várom a percet, hogy a bajnokság élén álló csapatommal újra foglakozhassak. Még *zer Tettese, hogy Tóth József, a csapat régi játékosa jó helyettesit és mindenben követi utasításaimat és elgondolásaimat. Csebény nagy napja ! Megírtuk, hogy a csebényi kölyökcabamagák az MTK-hoz fordultakegy használt labdáért. Az MTK a lelkes kis vidéki csapat teljes patronázsát elvállalta és idő támogatásként egy teljes garnitúra futballfelszerelést ajánlott fel. Az értékes ajándék átadására szombattén kerül sor, Gáspár főtitkár és Mamuk Béla vezetésével két játékos, Lantos és Hidegkúti utazik a baranya megyei kisközségbe, hogy a felszerelést a zsebényi úttörőknek átadja. A kék fehérek vasárnap játszszák le Pécsett a régen esedékes MTK—Dinastio mérkőzést, amelyet Keszler II. átadásáért ajánlottak fel a pécskörnyáki kitűnő képességű bányászcsapataink. ESEMÉNYEK SOROKBAN A labdarúgóB I-esis heten Három tanácstagot ( Egresi , Soroksár), Hoiczhauséf (Csepeli, Csiszár (Sz. Lokomotiv) választott az Országos Tanácsba, furcsa, hogy a hat nagy egyesület közöl senki sínes az OT-ben. A Liga előadójául let két Mihályt (Újpesti választotta. Kát válogatón aratott gydxcím« után v**árn»p a gyón oruágoc *»zdvtóver*»ny«A la Patti (Oanxl harmaeaaor fa gydadtt. Iámét kíftjtjgt múlt hátán kóláit váreméntminketárthatatlannak tartjuk, hogy a négy* **erii formában lává gamlata tívát nam vatták figyelembe a pártat versenyre lönént válogatóénál. Grigori Novak, a világhírű szovjet súlyemelő, - aki múlt héten új világcsúcsot állított fel - s moszkval Krilja szovjetok tornacsarnokban ismét óriási eredmétnlyel rákkölt ki: a kétkarú lökésben 111 kilóra javította a világrekordot Novak összetett eredményei Mikima Vilit, a«Jindlero--Miyn»en, színesolat téli világbajnokságon a magyarParányi 500 méteren, Palik pedig 3000 méteren szerzett fatakotfet világbajnokságot. Ugyanitt a 400 kilométeren elváltó futóbajnokságot Ceeha Slovákia nyerte, Magyarország kilenc nemzeteö 70t a harmadik helyre kerül, a nii műlelklóver»en» győztsae a penha slovák Wagnero«« lett. Itt a legjobb magyar, Szendrődi az utödig helyre jutott. 150 színész összefogása* a közönséggel az „Ódry Árpád színészotthon“ megteremtéséért • Akik a színészeket szeretik, fogadják ma este nagyon szívesen őket. Elaggott, érdemes kollégáik javára áldozzák munkájukat itt azok, akik még dicsőséggel szerepelnek a színpadon. Ezekkel a szavakkal vezeti be ma este (lobbi Hilda az Imkekávéházban a »150 színész 150 színészért* a kesé első előadását A pódiumon február hónapban esténként más-más népszerű, élvonalbeli művész lép a közönség elé, — lemondván fellepli díjáról — hogy a bevételből minél hamarább felépülhessen 150 öreg színész számára az Ódry Árpád színészotthon. A ma esti első előadáson Gobbi Hildán kívül Tolnay Klári Déry Sári, Bárdy György és Zentay Perem lépnek fel, holnap pedig Tőkés Anna, Mészáros Ági, Vady Gabriella és Nagypál László szerepelnek a színészotthon javára rendezendő est műsorán. Színházak műsora OPERAHÁZ: Hoffmann meséi (1). VÁROSI SZÍNHÁZ: A Függetlenségi Front köztársasági ünnepé «8 ór». NEWISTI SZÍNHÁZ: ani muri ('*). MAD YAH SZÍNHÁZ: A gyillMet éjsakája (O. K. XVIII. bér 1, fél 8). MADÁCH SZÍNHÁZ: Ítélet éjszakéja»/«8). BEI.VÁROSI SZÍNHÁZ: Végállom»« kiszállni (fél 8-kor). MŰVÉSZ SZÍNHÁZ: H»»i*sak (fél 8 órakor). WS SAHARA- ócikavae nagyi»»» í'/sá) VÍGSZÍNHÁZ: Nines *Uiaáá«. RESTI SZÍNHÁZ: A *%&blix Rótt enrabUea (*«). MODERN *t*J*SU.V NiaaójsuaÁ* (fél 8 órakor). JfoJMEÍSt. Hiadenról MU» (8). »ISA*« DDK: F«S* ia áréi», (»). FUHABOSt OFiSAETYSXaUei JUÍ: AxUtU» Kí statikál; (tét 8). ittxsrr SZÍNHÁZ: ttuxftttiínirg gróf)» (V'tri ROTÁL JUIVC VÁRIÉT«: 7 uastt:? (‘/18). KÁKÁRA VARTETE: Jógák* vice nagyban ('.«»). OPTIMISTÁK: Átót k tettük (V«8J. mXERÁMMIU Vr»ayha!»cska (8 ét !).