Magyar Nap, 1949. április (3. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-28 / 97. szám
assilis 2b. csütörtök __________ Szeded régi arca:Juhász Gyula verseiből— és gyermekkoromból hamerős. A Tisza-park a felsővárosi utcák, csendje. ősszel az újszegedi árterület dóresipte bozótja, világitó toronyórák a sűrű estben, a háztetőkfölött, a külvárosok kopárkörútjaira. Feketesas-utcán virrasztó nagysubás éjjeli örök, — félliter homoki bor mellett, a víztorony mögötti kocsmák valamelyikében töltött esték — a Dugonics-téren tanyázó fiákkerek: ez a gyermekkorom óta már csak a mult vizei alól felmerülő váro& I^iS^ökéleteslibbi?ti mnor^i^ s Juhász Gyula v^rscib^n lelte meg képét. . De a magyar városok már mind kevesbbé ragaszkodnak múltjukhoz: Széped is a jövőhöz pártolt át! Ennek az átpártolásnak egyik színhelyét a különböző kollégiumok falai között, a másikat pedig: akülvárosokban, a Rókus-városrészben- a Kossuth Lajos-sugárút legutolsó helyrajzi számai alatt, vagy Újszegeden — tehát az ipartelepeim találjuk meg. Sajnos em ezek még nem elég számosak. A magyar városok új, szocia-ista arcát az ötéves terv teremti majd meg. Szeged annyira várt és valóban a jövőt tükröző arcát az it felállítandó nagyüzemek tervei rejtik még. Napfényes a reggel, mikor az egyetemre tartok. Az Ady Endre-téri nagy épület tetején a meteorológiai állomás készülékei vördslenek a friss miniumtól, vidám szél fúj, csillog a levegő — a szegedi tavasz megtelik az alsóvárosi feketeföldiek szagával. Csizmák kopognak mögöttem, a téglajárdán, hátrafordulok. Sándor köszönt, az én órámra tart, együtt folytatjuk utunkat. Tanyai fiú Sándor, koltergista. Negyvenhét ősze óta ismerem, mikor meglátogattam a szegedi Móricz Zsigmond-kollégiuimot; első félévét kezdte meg akkor a bölcsészeti karon. — Mit újság a kollégiumban? — érdeklődöm. A Móricz Zsigmond-kollégium egykori tagjaiidőközben átkerültek a Boldogasszony-sugárúti épületbe. — Befejeztük a szakosítást! — mondja Sándor. — Most új társalgót építünk; a reggeli torna után rohammunkában hordtuk el a törmeléket... A régi kollégiumot, a Vásárhelyi-sugárútinél, a kollégisták tették lakhatóvá, ők szerelték be a villanyvezetéket is. Konyhájuk sem volt: a fiúknak naponta. háromszor kellett jó negyedórányit gyalogolniok, hogy a Bíró Szép Anna-kollégimnban étkezhessenek. De ennek a »hősi korszaknak« utiihézségei össze is kovácsolták a kollégistákat. — az úttörők közösségi szellemi, uralkodott soraikban. — Sokan próbáltak volna elnyomni benünket! ■— emlékezik Sándor, amikor azokat az időket eszébe juttatom. — Ellenséges vot a város is, az egyetem is. Hogy az építés nem csupán a gyártelepeken, vagy a hídpilléreken folyik már, a hogy az új társadalom új embere is épül: másfél esztendeje, az ő kollégiumuk tanulótermében értettem meg, késő éjszakáig tartó beszélgetésünk során. — Hőbbre jutottunk! — mosolyog rám a fiú. — Persze, nem ment könnyen... Két évig tespedt az egyetemi ifjúság. Tavaly őszig. Akkor, a félév kezdetén, teljes lendülettel, elkezdett dolgozni a MEFESz! Derűsen, kérkedés nélkül beszél Sándor, felnevet: — Szédültünk az elején!... Szokatlan volt ez a rohammunka! Tanulókörök, szemináriumok,szervezési, idegológiai kiképzés; mindez egyszerre szakadt rájuk. — Nem volt jó híre a szegedi egyetemi ifjúságainak! — mondom. — Most már megnézhetnek bennünket! — döbrömögi. — Nem hinném, hogy akárki felveheti velünk a versenyt! Fél éve ismerem ezt az ifjúságot, mely ott ül szemközt ívelem, a padsorokban, hajol jegyzetei fölé s telepedik íróasztalomhoz. Késő éjszakáig alig marad tétlen percük; úgy gazdálkodnak az idejükkel és erejükkel, mint az élüzemek, ahol egyetlen mozdulat sem veszhet kárba. — Persze, — jegyzi meg később — a munkák és parasztszármazású hallgatók aránya még mindig nem kielégítő. De jövőre talán ez is javul... Ha nem is tudnám, micsoda lázas ifjúsági munka folyik a szegedi egyetemen: a bölcsészeti kar lépcsőházában meggyőződhetnék róla. Mindaz- amit itt látok, része már valamikép a szegedi élet, s az egész magyar élet megújulásának. Szemtanúja voltam valamikor a Horthy-rendszer »szegedi gondolatának« is. Merev múmia-gondolat volt az, halott formák rögeszmés kultusza, félszeg és kegyelten, hazug és szenvedélynél leült. Ma az élet árad körülöttem, tarkán, vidáman, felszabadultan, forradalmi harsogással. A lépcsőház falai is megfiatalodtak, a jelmondatok, faliújságok, feliratok, hirdetések színei, rajzai mögött. Fél kilenc: a szemináriumi terem hosszú asztalánál együtt ülnek hallgatóim. Novemberben még alig szólaltak meg, s ma már egyre élénkebbek a vitáik. Ezen az órán Liszkai Tamás bontja ki Fielding Tom Jones-ából a. .18. századi angol társadalom ábrázolásait, ■ következőn Kaján László elemzi az angol forradalom gazdasági és szociológiai erőit. A vita, mely Keresztes Andor és Bécsy Tamás hozzászólásai körül támadt- úgyszólván a mondat közepén szakad félbe: Halász Előd igen népszerű irodalomelméleti órája kezdődik, s senki sem akar elkésni. Amióta az egyetemi reform életbe lépett, nincsenek többé oriütközések. Az előadások eddig nem egyszer kalandozó szertelensége, töredékessége összefüggő, nagy tanulmányi tervvé rendeződött. Ugyanennek a napnak írtan egy másik hétről hétre érdeklődéssel várt előadása, Waldapfel Imre beszél eléd után, a megarai vígjátékról. — A szombati Waldapfel-órát, az ókori irodalomról, mi meghallgatjuk, pedig nem vagyunk latin szakosok! ~ mondják az egyik tanulókör tagjai. — Végre hallhatunk alapos társadalombörténetet... Mások azonban inkább az Antigone-próbákon szeretnének résztvenni. Somogyitól érti munkáslányokkal és fiúkkal taníttatja be Waldapfel Imre a tragédiát. — Nem akartam hinni a fülemnek! — meséli valaki. — Antigone remekelt a tegnapi próbán: már úgy látszott, nem sikerül életet lehellni a játékba, s akkor hirtelen, a nagy monológban, Antigone átváltozott igazi, tragikus hősnővé... Valamennyien éreztük, hogy ez a kis munkáslány ugyanúgy megértette és átélte Sophoklest, mint egy igazi színésznő Hóna alatt egy Majakovszkij-kötettel. Szokolay Károly tart az orosz szeminárium felé, Szokolay ie a biztatóan induló, fiatal szegedi kölltők közé tartozik, orosz-szakos, most épp a délutáni Lermontov-szövegmagyarázatokra készül. Amióta Erdődyprofesszor vezetése alatt megkezdődött ss komoly munka az orosz-szakom a hallgatók száma itt is örvendetesen megnövekedett. —,És a versírás! — kérdem. SZEGED, 1949 írta: SŐTÉR ISTVÁN !~" Szokolay kissé szégyenlősen, elmosolyodik: — Mostsokkal jobban megy, mint bármikor eddig! Uj témáikra bukkantam, amióta a kollégium tagja vagyok... Azonkívül, jót tesz, hogy Takács Tiborral megvaljuk egymás verseit! Takács Tibor nemrég tűnt föl, a szegedi Tiszatájban és több fővárosi folyóiratban. Üzemi nap óta a gázgyár világaiba vezetett el bennünket, — a szegedi költők és írók munkaközösségében tegnap épp Nagy Sándorral vitattuk meg verseit. — Lődi Feri verseit nézzék meg, nagyon szépek !— nyújtja felém magáé helyett a társa kéziratát Szokolay Lődi a szegedi konzervgyárban dolgozik, vasesztergályos. Tavaly még az épülő szegedi hídon kapott munkát, de közben a polgári iskolát végezte el, hogy ideiratkozhasson a Dolgozók Tanítóképzőjébe. Tavaly március óta már a harmadik tanítóképzős tanfolyamon végzi. Huszonkét éves, de emlékei, tapasztalatai felérnek egy Gorkij-regény nyersanyagával. Olvasni kezdem a verset. Már nem tartod bűnnek az izzó vágyat, mely úgy követel, mint gép az olajat. Szellemed bővül s nem tompa alázat, lendíti benned, a holnapokat, mert bővül a gyár is, s mind több a társad a termelésben, új gépek előtt; neved kibuggyan a számon s kívánlak, mint nyers öntöttvas vágótű reszelet... Tegnap, a késő éjszakáig húzódó munkaközösségi beszélgetései Lődi szeme leragadt a fáradtságtól. Nem csoda, hisz reggelenként ötkor kél. A lépcsőházra nyíló folyosók keresztmetszetében elemtárul az egyetem élete: Nagy Sándor regényére, az Úr jó vitézére gondolok, mely, az 1946-os szegedi egyetemet ábrázolta, kegyetlen élességgel. Nem, ez az egyetem már nem, az 1946-os! — gondolom, megkönnyebbülten. Féltizenegy: Jancsó Miklóst keresem, a gyógyszertan professzorát. — Éjszaka is bekopoghatsz hozzá! — mondta Straub Brúnó professzor, akinél a természettudományos kutatóintézetekben folyó munka iránt érdeklődtem. — Ha belekezd egy kísérteti»?" reggelig sem hagyja abba. Szegeden mindenki tudja, hogy a Kossuth-díjra jelölt Bruckner Győző szerves kémiai intézetén és Ivanovits professzor bakteriológiai tanszékén kívül Jancsó Miklósnál folyik a legjelentősebb kutatómunka. A professzor betegen fekszik, szobájának ablakai előtt, a tavaszi fényiben, a Dóm-tér galambjai keringenek. Legutóbbi kutatásainak eredményéről, a zselatinszivacsról sokat írtak már a lapok. Kezembe veszem a felé einyújtott, kis üveget; ostyafehérségű, szivacsos szeletek zsúfolódnak benne egymás mellé — Vérzéscsillapító kötszer ez -- magyarázza Jancsó Miklós. — Különösem a máj és a vese sérüléseimet használhatják, melyek erős vérzéssel járnak. Az idegsebészetben is fontos szerep várhat erre az új szerre, melynek nagyüzemi gyártása már nemsokára megkezdődik... Jancsó Miklós, egyébként most a p-vitamin problémájával foglalkozik. Az erek áteresztőképességét befolyásoló p-vitaminhoz hasonló hatású, de eltérő vegyi szerkezetű anyagokat talált. Ezeket most állatokon klisére léteziki. — Az állatállományt magunk tenyésztettük ki, a felszabadulás óta. Az elveszett műszereket pedig a Tervhivatal segítségével pótoltuk ... Jancsó Miklósné — férjének a tudományos kutatásban is társa — vezet végig az intézetem. — Némelyik kísérlethez kétszáz patkányt is »felhasználunk« — mutat a halkan neszező, fehér ketrecek sorára. Az állatveítő ragyogó, üvegfalú kalitkaként nyílik a napfényes kert fölé. A laboratóriumok falán a friss tatarozás nyoma. — Festésre majd csak nyáron kerül sor! — mondja James Oné. A laboratóriumi asztalok mellett újból érezhetem, hogy a szegedi egyetem, kutatóintézeteivel, könyvtáraival, munkaközösségeivel, tanulóköreivel; egyre inkább a szocialista üzemeknek, a termelés, az alkotma nagy tűzhelyeinek erkölcsét valósítja meg. A Dóm-tér napfényes magánya — mostláthattam, mennyire megtévesztő. Az ember sorsát, jövőjét alakító, tervező munka él és terjeszkedik a galambrajók körülröpködte háztetők alatt. S ha ennek a munkának éltető szívét akarom megismerni, ebédidő alatt a MEFESz központjába kell ellátogatnom. A hosszú folyosó, melynek ajtói mögött, a keskeny, szobákban az egyetemi élet leglényegesebb eseményei játszódnak le, csak egy óra hosszat mutatja ezt a sűrített cselekvést, melynek, belépésemtől kezdve, tanúja lehetek. Reisz Judit kalauzol erre a helyre, ő maga is egyike, azoknak, akiknek munkájában a MEFESz úttörő, s az egyetemi életet gyökeresen átalakító céljai megvalósultak. Bartók István, aki a MEFESz sokfelé ágazó, s mégis meglepően egyszerű, gyakorlati szervezetét irányítja, sorra bevezet a szobákba. A jegyzetosztályon Sánta László felel a munkáért: jegyzetpapír, másolópapír, stencillapokte összefűzött, kész jegyzetek kötegei az asztalokon. Valaki épp szigorlati jegyzeteket sürget: az orr-, fül- és gégegyógyászati vizsgák anyagát. Sánta kinyitja az ajtó melleti szekrényt, nagy köteg,-t emel ki. — Bocsásson meg! — fordul felém, de nem tud be'3 kezdeni mondanivalójába, mivel egy köpenyes férfi festékanyagot követel rajta, egy kifutólány papírszámlát nyújt át, két ira táskás hallgató pedig az elmaradt jegyzetrészletet sürgeti. — Különösen az orvosi szakon nélkülözhetetlen a MEFESz jegyzetszolgálata simít végig fáradtan a homlokán. — Az egyes szigorlatokhoz szükséges orvosi szakmunkák 600—700 forintba kerülnének a hallgatóknak; a MEFESz-jegyzet 12 forintért nyújtja a legfontosabb szakművekből összeállított szigorlati naiyagot. — És akinek még ez a 12 forint is sok? — kérdezem. — A szegénysorsúak ingyen kaphatják a jegyzetet. A közoktatásügyi minisztérium 5000 forintot adott erre a célra. — Pénzt kérünk ! — támadnak a folyosón ketten is Bartók Istvánnak. — Írjátok meg a nyugtát! — bólint emez és már nyúl is zsebébe a tárcáért. Rendezői karszalagokat rendelnek ezen a pénzen. — És ez micsoda? — mutatok a falra, melyen a Minkowski-tanulókör faliújságja függ. — Forgatható faliújság! — magyarázzák. •— Versenyt hirdettünk: ez az egyik »esélyes« jelölt. Megpörgetik a tárcsát, a borítólap háromszög alakú kivágatában, melyet vidám rajzok vesznek körül, megjelenik a hétről hétre cserélhető szöveg. Az ideológiai osztályon Várnai Alfonz és Kandel István 300 MEFESz-tag névsora fölé hajolva állítják össze a megkezdődő 15 szeminárium hallgatóságát. A jegyosztályona Ho van serina előadására két földszinti jegyet ad el Buhul Ella, a szervezési osztályon pedig Bágyoni Szabó Attila .____ a tanulókörök óra rendtáblázata fölött tart szemlét A sportosztály ajtaja zárva, hisz három óra és a funkcionáriusok ilyenkor már útban vannak az egyetem felé, ahová magam is sietek, hisz hamarosan meg kell kezdenem délutáni előadásomat — Elégedettek az eredményeikkel? — kérdem Reisz Juditot. — Természetesen — feleli, józanul és felelősséggel, s szavából hiányzik a könnyelmű lelkendezés. — De persze, még sok a teendő! Az 1946-os egyetem szelleme itt-ott még kísért Akiknél a fejlődés valami biztosítékát felfedezzük, azoknak útját szívesen egyengetjük. De vannak, akik visszaélnek türelmünkkel! Az ilyenek azonban csakhamar lelepleződnek. Négy órakor benyitok az intézeti könyvtárba. Az egyik tanulókör tagjai ülnek az asztal körül. Előttük Adyra vonatkozó irodalom, s a mai óra Baróti Dezső professzor előadásába kapcsolódik. Németh Zoltán és Hives László az első világháború előtti Magyarország gazdasági és társadalmi problémáit vázolják fel. Párbeszédbe bontott értekezés, amit így, rögtönözve előadnak. A szempontokat, a gondolatokat úgy dobják át egymásnak, mint a labdát. Híres az agrárszocialista megmozdulásokról beszél, s Németh átveszi tőle a szót: — Szlovák vándoriparosokat állított be sztrájktörőkként az uralkodó osztály! Az OMGE szerepe... A polgárság szerepéről is beszél, s megkérdi, akart-e a polgári baloldal komoly változást? , — Polgári forradalmat akartak! — felelik az asztal végére L 'Ady és a francia plogári radikalizmus viszonyáról esik még szó, majd Németh Zoltán Áchim András sorsáról beszél. A mi időnkben nem csupán mást — de másként is tanultak! A tanulókörök azonban máris felszámolták a régi egyetemek elszigetelődő, félrevonuló, féltékenyen takargatott kutatómunkáját, s a valóban közösségi munkával váltották azt föl, — anélkül azonban, hogy a személyes teljesítményt ezáltal feleslegessé tették volna-A folyosón nagy ruháskosarakban kancsokat, csészekét, poharakat cipelnek hallgatóim. Este avatják fel a frissen berendezett, kibővített, átrendezett magyar irodalomörténeti és világirodalomtörténeti intézeteket. Mikor este nyolc órakor belépek az újonnan festett falak és bútorok közé, mikor szemügyre veszem a hétezer kötetnyi könyvtárat, mely november óta megkétszerezte állományát : annak az ifjúságnak vendége vagyok itt, mely a két intézet felépítésében oly jelentős részt vett, s mely ezt a mai felavatási ünnepséget is megszervezte és rendezi. Hosszú, terített aszal a terem közepén, a falon József Attila arcképe — a könyvespolcok alatt borosüvegek, a sarokban szendvicsestálak. A műsort a MEFESz állította össze, a szereplők még tanulnak. .. Ezeket a helyiségeket jól ismerem — a múltból. Közfalakat törtek át, könyvtártermeket egyesítettek, — de még így is kimérhetném lépteimmel a szobák helyét melyekben a nyári szünetben a Szegedi Fiatalok Kollégiumának tagjaival találkoztam. Ők alkották a Horthy-korszak egyetemének baloldali szigetért. Közülük Reitzer Béla, Radnóti Miklós nem élnek már. Reitzerék újszegedi lakásán, a tiszaparti töltésre nyíló szobában, nyári estéken hányszor ültünk együtt. Radnóti Miklós, már csak a dómtéri márványtábláról tekint le rám- Ezt a keskeny arcot, ezt a világos tekintetet számomra mindvégig a harmadik emeleti folyosó egyik ablakmélyedése őrzi, ahol egy esős délelőttön először megpillantottam. Az intézetnek, melyet ők elhagytak, ma egykori társuk, Baróti Dezső a gazdája. Éjfélre jár, mikor az ifjúság, aki ezzel az intézettel tulajdon munkájának eredményét vette birtokába,- harmonikaszóra táncolni kezd. Elgondolkozón megyek le a lépcsőn — végiggondolom a feladatot, amelyet tizenegy nőtársammal együtt vállaltunk, hogy beszámolunk arról, ami az országban történik. Miről is írjak? — töprengek! Hisz 'tulajdonkén nem történt semmi! Olyan nap volt ez a mai is, mint sok száz más. — reggel ragyogóan sütött a nap, estére hűvös lett. Semmi sem történt? S megérteni, hogy ezen a mai napom megtörtént mindaz, ami nagy és jó, szép és izgalmas egy ember életében történhetik. Tervek és szándékok futottak át ezen a mai napon is, — egy nagy terv parányi részletei valósultak meg ma is, mint mindennap... egy óriási építkezés falai nőttek centiméternyivel. Az utcát, melyen elindulok, gyermekkorombal naponta ráttam, iskolába menet. Odafönt, a nyárfák fölöt a nedves sötétben vadludak kiáltanak. Három egyetemista megy előttem a járdán. — Már ilyen korán otthagyták a mulatságot! — szólítom meg őket. — Hisz a professzor úr is hazafelé megy! — Még dolgozni szeretnék. Valamit meg kell írnom- ha nem dolgoztam még. — Minket pedig nemsokára ébresztenek! Holnap nyelvórák lesznek a kollégiumban, a reggeli torna után...