Magyar Nap, 1949. szeptember (3. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-22 / 220. szám
Miam. — TUDÓSÍTÁS FOLYTATÁSA a 3-IK OLDALRÓL — Dr. Alapi Gyula megkezdi vádbeszédét A népbíróság különtanácsa Jankó Péter elnöklésével szerdán folytatta Rajk László és társai bűnügyének tárgyalását. A tárgyalást negyed 10 óra után néhány perccel nyitotta meg dr. Jankó tanácselnök, aki feltette a kérdést: — A bizonyítás kiegészítése irányában van.© indítvány! Sem a népügyésznek, sem a vádlottak védőinek nincs indítványa a bizonyítás kiegészítésére. Elnök: Ennek következtében a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánítom. Felkérem a népügyész urat vádibeszédének megtartására. (Feszült izgalomfut végig a hallgatóság sorain.) Dr. Alapi Gyula népügyész: A tárgyalás, amely közel egy hét óta folyik itten, Rajk László és összeesküvő társai, bűnügyében, joggal keltett hatalmas visszhangot dolgozó népünkben, külföldi barátainkban és külföldi ellenségeink között egyaránt. Ennek a pernek rendkívüli fontossága van. Túlzás nélkül állíthatom: ennek a pernek a jelentősége nemzetközi. Hiszen nemcsak olyan vádlottak felett kell ítélkezni, akik kezet emeltek a népköztársaságunk államrendjére, demokráciánk nagy vívmányaira, hanem egyben olyanok ihlett is, akik összeesküvő tevékenységükben a szocializmust építő magyar dolgozó nép külföldi imperialista ellenségeinek voltak az eszközei, dróton rángatott bábui. A vádlottak padján itt nem- s csak Rajk és társai ülnek, hanem külföldi gazdáik, imperialista felbujtóik is Belgrádban és Washingtonban. — Mi a jellegzetessége ennek a pernek! Nem elsősorban az, tisztelt népbíróság, hogy a vádlottak padján a magyar népi demokrácia esküdt ellenségei ülnek. Hiszen esküdt ellensége volt már a magyar népi demokráciának Nagy Ferenc és összeesküvő társasága is, amely felett annakidején i a magyar népbíróság ítélkezett. Esküdt ellensége volt a magyar népi demokráciának Mindszenti József 19, aki, szintén elvette megérdemelt büntetését, Rajk László és cinkostársai többek között abban különböznek a népköztársaságnak ama ellenségeitől, akikre az elmúlt esztendőkben sújtott le a demokratikus igazságszolgáltatásunk büntetőkeze, hogy ezek rendszerré emelték az álnokságot és az álcázást, nem ínyilt ellenségként támadtak, hanem sötétben bujkálva, befurakodva népi demokráciánk vezető pártjába és köztársasági államgépezetünkbe. Dúsaó-mászó alattomos kígyókkal állunk szemben, veszedelmesebb és gyűlöletreméltóbb ellenséggel, mint eddig bármikor. Népi demokráciánk eddig leleplezett és ártalmatlanná tett ellenségei is összejátszottak a külföldi imperialistákkal és állami rendünk megbuktatására törtek. Rajk László és bűntársai szintén a külföldi imperialisták cselédjei és szolgái voltak, de specialitásuk, ennek a bűnpernek a sajátossága abban áll, hogy a külföldi imperialisták parancsainak közvetítőiként, hírügynökeiként, az imperializmus rohamcsapataként az a Jugoszláv vezető klikk lép fel, — Tito és bandái« — amely ma leigázza Jugoszlávia hősi népeit és bitorolja a hatalmat Jugoszláviában. Dr. Alapi Gyula népfőügyész a vád beszédet mondja teljes fény derült az igazságra . Ha végigtekintünk a főtárgyalás eredményein, szükséges, hogy ennek a hűnpernek sajátosságait számbavegyük. Tisztelt Népbíróság! A tárgyalás adatai alapján megállapíthatjuk, hogy a vádirat valamennyi állítása, a nyomozás valamennyi adata teljes bizonyítást nyert. A vádlottak és a tanúk vallomásai, a szembesítések eredményei maradéktalanul beigazolták a vádat, megerősítették a vádiratot. Akibena tárgyilagosságnak és az elfogulatlanságnak a legkisebb maradványa van, annak el kell ismernie, hogy a főtárgyaláson a vádlot itak, valamint a nagyszámú tanúik vallomásaiból, ezek sokoldalú összevetéséből és a perben szereplő tárgyi bizonyítékokból teljes fény derült az igazságra. — Ebben az összefüggésben nemcsak azt kell kiemelnem, hogy a vádlottak teljesen Szabadon védekezhettek és védekeztek, hanem azt is, hogy ugyanannak az eseménynek az egyes vádlottak és a tanuk különböző oldalait, más-más részleteit egymástólfüggetlenül világították meg , hogy a bíróság által megejtett szembesítések tisztázták azokat az árnyalatbeli eltéréseket is, amelyek egyes részletkérdésekben a vádlottak vallomásaiban itt-ott előfordultak. Éppen ezáltal kaptunk világos képet ennek a hitvány bűnszövetkezetnek a galád munkájáról, éppen ez tette lehetővé nem utolsó sorban, hogy a féitárgyaláson a való tényállás az igazságnak megfelelően a maga teljességében kibontakozzék. Egy szétágazó összeesküvésről van szó . Hadd hívjam fel a népbíróság figyelmét arra, hogy például Rankovics és Rajk hírhedt paksi találkozójáról 1948 októberében öten is vallanak, így dr. Klein Antalon, dr. Tarisznyán Györgyin, Rajkón kívül Pálffy és Brankov is, de különböző részleteket világítanak meg, olyanokat, amelyekről csak egyikük tudhatott és meg kell állapítani, hogy mégsincs semmi ellentmondás közöttük sem időben, sem tényben és éppen ezek a különböző oldalról megvilágított részletek és egyezésük bizonyítja azt,hogy a színtiszta igazságról van szó. — Hadd hívjam fel a figyelmet ezzel kapcsolatban arra is, hogy Rajk és Rankovics titkos tárgyalásának Kelebián 1947 decemberében lényegében ugyanaz volt a tartalma, mint Pálffy tárgyalásainak Nedelkoviccsal a római partizánkongresszuson. Ez az egyezés azt bizonyítja, hogy egy szétágazó összeesküvés- ről volt szó, egy olyan galád tervről, amelynek meg valódi húsáhoztöbb oldalról fogtak hozzá, olyan tervről, amelyért a vádlottak külföldi megbízóik utasításai szerint éveken át cselekvéseiket összeegyeztetve dolgoztak. Meg kell állapítanom azt, hogy például Rajk és Brankov lényegében teljesen egyezően adják elő THöck úgynevezett stratégiai tervét a népi demokráciák belső bomlasztásáról, a Szovjetunióval való szembefordításukról és a® áruló jugoszláv vezetők szerepéről ebben a tervben. A nyamsabeli, a részleteket illető eltérések erre vonatkozóan Rajk és Brankov vallomásában éppen azt bizonyítják, hogy Brankov is és Rajk is egymástól függetlenül értesültek ezekről a tervekről és saját élményeik alapján adják elő ezeket. A lényeg mégis megegyezik. Mindkettőjük vallomásából kitűnik, hogy a Tito-kUkk céljai a Tájékoztató Iroda ismeretes határozata előtt ugyanazok voltak, mint in határokt után. Csak a módszerek és az eszközök változtak, a Tájékoztató Irodának Títóékat leleplező határozata után! — Ebben az összefüggésben felhívom a figyelmet arra is, hogy Pálffy a saját kapcsolatain, Lozics és Zsokulj jugoszláv ezredeseken keresztül ugyanazokat az utasításokat k kapta, mint amelyeket Rajk kapott közvetlenül vagy közvetve Rankovicstól. — És ha Pálffy és Rajk vallomásában voltak r a lényegtelen eltérések a részleteket illetően, — így például a tervezett puccs időpontjára vonatkozóan, vagy arra vonatkozóan, hogy Rajk sürgette-e vagy halogatta-e a fegyveres puccsot, — ezek az eltérések is az összeesküvő terv valóságát, valódiságát bizonyítják. Azt mutatják, hogy Rajk és Pálffy is azt mondták itt a főtárgyaláson, amit egymástól függetlenül tudtak meg, a maguk saját külön jugoszláv kapcsolatuk révén. Itt fontos tények is napvilágra kerültek . A tárgyaláson, tisztelt Népbíróság, nemcsak a vádiratban foglalt vádak igazolódtak be teljes mértékben, hanem új fontos tények is napvilágra kerültek, amelyek sem a vádiratban, sem a nyomozás során nem merültek fel , így például új Volt Brankov vallomásában, hogy Tiscóék bomlasztó munkájukat az Iprperialista kémszervezetekkel karöltve nemcsak valamennyi népi demokratikus országiban folytatták, hanem olyan kapitalista országokban is, amelyekben erős munkás mozgalom van, széles tömegbefolyással ikomutinista pártok vannak. Új volt ugyancsak Brankov vallomásában az a leleplezés is, hogy a fegyveres puccs megvalósítása, a magyar demokra cia vezető államférfiéinak meggyilkolása után alakítandó új kormányban Tióék Bán Antalnak is ezen lapet szántak. Ezt eddig nem tudtuk, csak a tárgyaláson vallotta be Brankov, aki egyben leleplezte Bán Antalnak és az amerikai jugoszláv uralkodó köröknek igazi kapcsolatait- Kiderült, hogy Bán Antalt is azért akarták Titóék bevenni az új magyar kormányba, mert régi jugoszláv rendőrkém volt, akit ilyen módon ugyanúgy, mint a többieket, Rajkot, Rob Antont kézben tartották. Rajk vallomása alapján bizonyos fokú új megvilágításba került Titóék egész politikája a háború befejezése óta, sőt a háború befejezése előtti időkben is. Rajk a tárgyaláson elmondotta Rankovicscsal folytatott kelebiai tárgyalása alapján, hogy az amerikai jugoszláv vezetők már közvetlenül a háborúbefejezése után, sőt már a háború alatt is szovjetellenes politikát folytattak, hogy Jugoszláviának azonban kezdetben csupán a tartalék szerepét szánták ebben a szovjetellenes hadjáratban és anyílt szovjetellenes politika útjára csak akkor tértek rá, amikor a szocialista erők a népi demokráciákban csapást csapásra mértek a reakció erőire és nem lehetett többé a reakció hatalomrajutására számítani ezekben az országokban. Mindez új volt, amit ilyen világosan a vádirat a nyomozás adatai alapján nem fogalmazhatott meg. libéria felosztása . Hogy ez a magáin a tárgyaláson felmerült új mozzanat megfelel a valóságnak, azt maguk a tények bizonyítják. Titóék egész politikája, Rankovics Kelebián Rajiénak elmondott őszinte vallomásai az uralkodó jugoszláv klikk igazi politikájáról, szolgáltatják a kulcsot Titóék politikája rejtélyeinek a megértéséhez. Mint ahogy Rajk vallomása a paksi találkozóról és arról, hogy Rankovics mit mondott Pakson a demokratikus Görögország elszigeteléséről, megfullasztásáról, tökéletese® egybevág azzal, ami azóta történt. Titóék és a görög monarchofasiszták egységfrontjában a görög szabadságharcosok ellen. A Rajjic"vallomása a paksi találkozó egyes részleteiről megmagyarázza a görög monarchofasiszták és a TItóféle Jugoszláv fasiszták közöskészülődését a kis albán népköztársaság függetlensége ellen, Albánia felosztására és — ahogy azt Rankovics Pakson mondotta — bekebelezésére. — Ismétlem, tisztelt Népibíróság, hogy a főtárgyaláson elhangzott vallomások teljes egészében beigazolták a vádakat? Mi igazolódott be! Elsősorban is Rajk Lászlóról beigazolódott, hogy 1931 óta rendőri kém és provokátor, aki a saját szavai szerint folyamatosan tájékoztatta Horthy rendőrségét és hajtotta végre Herényi, Schweinitzer, Harn Péter utasításait. Beigazolódott róla, hogy a Horthy-rendszer alatt több mint egy évtizeden át szállította a rendőrségnek, árulta el a föld alatt küzdő forradalmi munkásmozgalmat. _______ Horthy-2 éme Bureau Gestapo-OSS-Situ . Provokátor volt a kommunista diákok sorai között, rendőrkézre juttatta társait, provokátor volt az épitőmunkások között. Beigazolódott, hogy provokátor volt Spanyolországban és hogy gazdáit szolgálta a francia internálótáborokban is. Beigazolódott, hogy nemcsek a magyar rendőr,ségnek szolgált, hanem — ismét saját szavai szerint —természetesen ő vállalta a szolgálatot a francia kémszervezet, • n éme Bureau számára is. Beigazolódott róla, hogy Hámn Péter révén kapcsolatba került a Gestapóval, majd a német fasizmus bukása után a Gestapo örökébe lépő amerikai kémszervezet ügynökévé lett, amellyel már a francia internálótáborban kapcsolatba került, Noel H. Field, az Office Of Strategic Service, az OSS nevű ,amerikai kémszervezet egyik svájci vezetője révén. Beigazolódott, hogy Rajk már 1845-ben tudatosan azzal tért haza, hogy az amerikai kémszervezetnek fog szolgálatokat teljesíteni. Ezzel az üzenettel küldötte provokátortársát, Stolter Sombot. Schweinitzerhez, akiről tudta, hogy Németország amerikai zónájában tartózkodik és az amerikaikémszervezet szolgálatába® áll. A felszabadulás után a Kommunista Párt soraiban rendszeresen szolgálta az amerikai kémszervezetet. Kovács alezredes és Himmler Márton közvetítette hozzá az amerikai imperialisták utasításait a Kommunista Párt bomlasztásáról, a jobboldali erők titkos támogatásáról 1946-ban Rajkot — mint ahogy ő maga mondotta — átteszik a jugoszláv vonalra, jugoszláv ügynökké válik anélkül, hogy megszűnne amerikai ügynök lenni. 1947 nyarán, Abbáziában, 1947 decemberében Kelebián, 1948 októberében Pakson Rankov és jugoszláv belügyminiszterrel tárgyalja meg a magyar demokrácia aláaknázására és megdöntésére irányuló terveket és veszi át mint közönsége© ügynök az összeesküvésre, a gyilkosságokra, a fegyvere® puccsra vonatkozó utasításokat. * — Beigazolódott Rajkról, hogy pártjának magas funkcionáriusaiként mint bel. és mint külügyminiszter, közönséges kém volt, idegen hatalmak eszköze, összeesküvő, aljasságra készülő bandita. Pálffy, Rajk legfontosabb cinkosa . Pálffy Györgyről a tárgyalás során beigazolódott, hogy meggyőződéses fasiszta volt, aki kétkulacsos módon férkőzött be a Kommunista Pártba, eleve azzal a szándékkal, hogy megtévesztve a párt és az állam vezetőit és a demokrácia hadseregét, a demokrácia megbuktatására alkalma© eszközzé változtassa. Beigazolódott, hogy rendszeresen é© tervszerűen igyekezett fasiszta tisztekkel átitatni a honvédséget. Beigazolódott róla, hogy már 1945 óta jugoszláv ügynökké vált, Lozics és Zsákolj jugoszláv katonai attasék éppen népellenes érzelmei alapján szerveztékde a jugoszláv kémhálózatba. Beigazolódott, hogy Pálffy 1949 szeptember 22. csütörtök már 1947-ben a római partizánkongresszuson megtárgyalta Nedelkovics jugoszláv ezredessel a magyar népi demokrácia megbuktatására irányuló összeesküvés politikáját és egész taktikáját. Pálffy volt a népellenes összeesküvés vezetőjénél, Rajk Lászlónak legfontosabb cinkosa. Az ő feladata volt a tervezett puccs katonai előkészítése és végrehajtása. Pálffy dolgozta ki a tervet Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Farkas Mihály meggyilkolására három, egyenként 12 emberből álló gyilkos különítmény felállítására. Tőle ered a puccs mozgósítási terve, ő adta az utasítást Korondynak a gyilkosságok és a katonai puccs végrehajtására. Beigazolódott, hogy Pálffy igen fontos katonai titkokat árult el egy idegen országkémszervezetének, rendszeresen tájékoztatva a jugoszláv ügynököket a magyar hadsereg szervezetéről, elhelyezéséről, a határőrségről, a magyar hadiiparról. Brankov - Brankovról a tárgyaláson beigazolódott, hogy mint a jugoszláv katonai misszió vezetője, mint a jugoszláv követség tagja, egyik fő szervezője volt a magyar demokrácia aláaktázására és megdöntésére irányuló szervezkedésnek, a legaktívabban segített kiépíteni a jugoszláv kémhálózatot Magyarországon. Brankov volt Rankovics fő megbízottja, ő ellenőrizte Vajk összeesküvő tevékenységét, ő közvetítette Titóék parancsait magyarországi ügynökeiknek. _ Beigazolódott, hogy Brankov átállása Titóék táborából a demokrácia és a szocializmus híveinek táborába, Tito és Rankovics utasításéra történt azzal az aljasszándékkal, hogy így aktívabban és eredményesebben vehet részt a magyar népköztársaság megbuktatására irányuló szervezkedésben. Beigazolódott, hogy Brankov részes abban a gyilkosságban, amelyet Rankovics utasítására a budapesti jugoszláv követség szervezett és amelynek célja az volt, hogy eltegyék lábálól Moics Milost, attól tartva, hogy Moics leleplezi a Magyarországon folytatott kémtevékenységüket és bomlasztó üzelmeiket. Szanyi Szőnyi Tiborról beigazolódott, hogy a háború alatt amerikai kémmé lett, hogy Svájcban Noel H. Field és Allan Dullestől kapott utasítást, az ő irányításukkal magyar emigránsokból kémcsoportot szervezett, hogy az amerikai kémszervezet jugoszláv ügynökeinek segítségével érkezett haza Magyarországba és hogy egész magyarországi tevé-ékenysége az amerikai és jugoszláv kémszervezetek szolgálatában állott. Beigazolódott, hogy amerikai és jugoszláv kémeket helyezett el a magyar köztársaság fontos közigazgatási állásaiban abból a célból, hogy bomlasszanak, hogy szabotáljanak, hogy kémkedjenek. Beigazolódott, hogy Szőnyi Tibor Rajk László egyik legfontosabb segítőtársa volt a magyar Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben. (Lapunk zártakor a népügyész a vádbeszédet mondja.) Thetcyorkban árfolyamon alul kínálják a fontot Fokozódik a pánik Nyugat-Európában Az amerikai tőkéseik, miközben milliókat zsebelnek be a marshallizált csatlós országokban végigviharzó hatalmas válságon, máris cinikusan hangoztatják: ez csak az első lépés, folytatása hamarosan következik ... Az egyes leértékelt valuták egymáshoz való új árfolyamának változósága csak tovább fokozza a pénzügyi káoszt, így például a francia frank új árfolyamát a dollárhoz viszonyítva az eddigi 272 helyett 350-tven állapították meg- A fontsterlinghez viszonyítva azonban a frankot 10 százalékkal felértékelték. A Newyorki jelentések szerint, a newyorki »fekete piacon« az angol fontot 10 centtel az új hivatalos árfolyam alatt kínálták. Hollandia kedden devalválta a holland forintot: az eddigi 2,65 forinttal szemben a dollár új árfolyama 3,80 forint. A nemzetközi pénzügyi alap közölte, hogy a görög kormány is leértékelte a drachmát. Az elmúlt 24 óra alatt a marskalizált országok fővárosaiban fokozódott ió zűrzavar. A svéd korona értékét 44 százalékkal csökkentették, a kanadai pénzügyminiszter pedig bejelentette, hogy a kanadai dollár értékét az USA-dollárhoz viszonyítva 10 százalékkal csökkentik. Zürichi jelentések arról is beszámolnak, hogy a fork utáni svájci frankot is hamarosan leértékelik. Jellemző a helyzetre a Der Abend megállapítása: a marshallizált országok pénzeinek leértékelése befejezi Nyugat- Európa átalakítását amerikai gyarmattá. Az angol Kommunista Párt végrehajtó bizottsága nyilatkozatot tett közzé, amelyben megállapítja, hogy a fontsterling leértékelése csapás az angol népre. Ez az elhatározás — hangsúlyozza a nyilatkozat — a legnyíltabb és legdurvább lépés, amelyet a kormány valaha is megtett, hogy a mélyülő válság terhét az angol munkások vállára igyekezzék hárítani.