Magyar Napló, 1994 (6. évfolyam, 1-18. szám)
1994-06-24 / 12. szám
A NAPPALI HÁZ 1994/2. számából: Balla Zsófia, Gál Ferenc, Kántor Péter, Kemény István, Paksi József, Tandori Dezső és Térey János versei Kontra Ferenc, Körösi Zoltán, Németh Gábor és Solymosi Bálint prózája Perneczky Géza: Falszifikáljuk a lelket - a művészetet is? Tolvaly Ernő: A „képek" titkos fényei (Kozári Hilda művészetéről) György Péter: A Benetton-kampány (reguláció és dekonstrukció) Thomka Beáta és Orsós László Jakab Balla Zsófiáról Szilágyi Márton és Farkas Zsolt Tandori Dezsőről Margócsy István és Bán Zoltán András a Csipesszel a lángot című tanulmánykötetről Karl Kraus-rovat, Radnóti Sándor, Mészáros Sándor, Németh Gábor, Török András még a jegyzetapparátus is, ahol a japán eredetire utaltak a fordítók, Oscar Béni és Peter Weber-Schäfer, mámoros örömök forrása volt, mintha egy-egy japán szó hozzásegített volna, hogy alábukjak, hogy megmerítkezzem a hatszáz évvel ezelőtti japán költészetében és Zeami - vagy apja, Kanami, vagy fia, Motomasza - varázsos személyiségében. És ma, huszonhét év múltán újra találkoztunk. Megjelent — az Orpheusz Könyvkiadó kiadásában — a Nó-drámák kötete. A régi szerelem újjáélednem, nem csalódás, már az első tanulmányoldalon (Duró Győző írása) úgy érzem, hogy szerelmem még szebb, mint valaha volt; istennőt szerettem, ifjúsága örök. A japán művészet — s ezen belül a nő — különös kettőssége kezdettől jelen van a kötet szövegeiben, legyen szó akár bevezető tanulmányról, akár jegyzetekről, akár a tíz, japánból magyarra fordított nó dráma szövegéről (Kemenczky Judit fordításai). Szabi és vabi. A szabi: belső nemesség, érettség, tisztaság a szellemi fény, a belülről fakadó sugárzás előfeltételei. A vabi: külső egyszerűség, mértékletesség, célirányosság - az anyag olyan értő megmunkáltsága, melyben az anyag természete is megnyilvánulhat és kifejezésre juthat. A nó színpad olyan hely, és a nó színdarab olyan szertartás, melyen és melyben mindig az egész világ egyszerre jelen van. A négy égtájhoz való viszonyulás, az Ég, Föld, Ember hármassága, fény és sötétség, férfi és nő, gyorsaság és lassúság, élet és halál, démonok és istenek, evilági lények és túlvilági jelenések... Színház KI MIT MOND Dosztojevszkij: A nagybácsi álma Ennek az írásnak nem célja reklám-lélektani hatásokat vizsgálni. Mindenesetre a Vasziljev rendezte A nagybácsi álma új, Művész Színház-beli bemutatójának sajtóvisszhangja kitűnő példa arra, hogyan lehet rémtörténetekkel traktálni a pestieket, s gyanúba keverni valamit. (Persze az is a hír terjedésének kacskaringós útja, ahogyan aztán mégsem lehetett a nézőket átejteni: telt ház és forró siker volt az idei utolsó előadáson.) A megjelent írások - tisztelet a bizonyára létező kivételeknek s a feltételezhetően később napvilágot látó hoszszabb értekezéseknek - a világhírű művész, Anatolij Vasziljev rendezéséről két dolgot tartottak fontosnak sietve elhíresztelni: hogy hosszú és hogy unalmas. Nincs kedvem cáfolgatással időt vesztegetni. Hadd mondjak annyit: ha reggelig tartott volna, akkor is kevés volna ebből a magyar színpadon kivételes, nagyszerű művészi alkalomból. Én nem az állítólag tizenegy utánra is elhúzódó (mily rémes!) verziót láttam, hanem a már rövidítettet — de utólag is sajnálom, hogy az a negyven perc plusz Dosztojevszkijből, Vasziljevből és a pompás színészekből nekem már nem adatott meg. Wagner sem rövid, a Sátántangó filmváltozata sem, a régi Szalay- Dárday-filmek sem, egy kiegyenlített wimbledoni döntő sem, József Attila összes verseinek kazettára olvasása sem. Hosszúnak csak az tűnik, amit nem értünk és nem élvezünk. A nagybácsi álma pedig lélegzetelállító, minden pillanata kivételes feszültségű, ezekután krimit olvasni annyi, mint mondjuk biokertészkedni. Nehéz szabályos bírálatot kerekíteni róla, mikor az élmény ilyen elementáris, ilyen lassan hűlő. S tisztességes véleményformáláshoz legalább még háromszor kéne látni - remélem, hogy a mostani néhány alkalmat a jövő évadban szapora sorozat fogja követni, s a megítéléshez szükséges további látogatások pótolhatók lesznek. Amit most tudni: valami társtalan, valami új született é s valami, amire ennek a társulatnak nagy szüksége volt). A szót másra használta Vasziljev, mint ami szokott színpadi funciója lenne. Itt a kommunikáció a történés. Talán a ^T'ul/. t Ku V 1994. JÚNIUS 24. A nő színpad a legjobb ciprusfából készül, s a földbe ásott korsók hatalmas dobbá teszik a színész sokszor észrevehetetlen dobbantásai számára. Ha azt mondjuk, hogy a színpadra vezető híd észrevehetetlenül emelkedik, akkor meg is tudjuk határozni, hogy „éppen csak annyira, hogy a nóban használt verős dob szabályos hengeralakú verője lassan végigguruljon rajta". A nó anyagi eszközei éppúgy telítve vannak a néző számára ,,nem látható" elemekkel, mint a színész belső munkája. És mindezek mégis hatnak a nézőre, felnyitják „belső látását", megvilágosodáshoz segítik. (Mondhatnám: a legnagyobb, a végső dolgokról van szó - miközben dobütők gurulásáról beszélünk.) Duró Győző bevezetőjében — ,,Valaki történik..." A nőről, öt tételben — lenyűgöz és megragad az aprólékos és biztonságos tudás és az apró részletek iránti gyermeki - keleti szeretet, mellyel mindezt előadja, s ami tökéletesen megfelel témájának. A nő mintha minden pillanatban komolyan venné az evangéliumi intést: ha olyanok nem lesztek, mint ez a kisgyermek, bizony nem mehettek be a mennyeknek országába. Gyermeki áhitat az apró anyagi részletek iránt és gyermeki ártatlanság a szellemi hatások befogadásához. A sikeres költői újraálmodáson túl, ez jellemzi legjobb helyein Kemenczky Judit fordítás-szövegeit, jegyzeteit és nó-lexikonját is. Mert mindezt megtaláljuk ebben a kitűnően összeállított és szerkesztett kötetben, amelyik az igényes japán-angolszász nó kiadványok formáját és feldolgozásmódját követi. Az olvasó kíváncsi lenne: kinek a rajzait látja a darabok marginális jegyzetei között? Vagy legalább annak megjelölését várná, honnan származnak ezek az ábrák. A marginális jegyzetek afféle rendezői, színpadi utasítások — úgyszólván „rendezőpéldányt" olvasunk. Ez néhol kissé zavaróvá válik, túlzottan „belelóg” a költői szövegbe. Talán érdemes lett volna valahol megemlíteni, hogy nem tartozik az eredeti szöveghez, s csak a filológiai használhatóság és teljesség kedvéért áll itt. Olvasó, vigyázz! Először mindenképpen a költői főszöveget olvasd, ne is lapozz hátra a számokkal jelölt jegyzetekre, ne olvasd a marginális színpadi utasításokat, ha azt akarod, hogy a szövegből megtestesülő világ megjelenjen szíved látása előtt, és a zene belső táncban magával ragadjon. Másodjára olvasd aztán a jegyzeteket. (Hosszan töprengtem: ciprusból lenne a nő színpada? Nem cédrusból? Én úgy emlékszem. Végül felderítettem: a fa neve cédrusciprus. Japánban és Észak-Amerikában honos, fája kellemes illatú, igen tartós.) (Orpheusz) Vekerdy Tamás vekuó 25