Magyar Napló, 1995 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1995-11-01 / 11. szám

EURÓPAI FIGYELŐ _______ MAGYAR NAPLÓ ANISE KOLTZ A tagadás énekei Létem előtt is voltam az idő újrarajzolt éggel pokollal körmeim alatt megyek hajthatatlan öröklétem felé * Fölkel a reggel magányban minek nincsen neve És a szerető viszi szerelmesét ahogy egy fölhasadt bárka a parton * Utaznak éjjelente a holtak kölcsönvett testünk alattuk csónak * Feljön a tenger a lépcsőn bekopogtat az ajtón Szédülten önnön távlatától menedékért eseng és ágyam alatt fekszik el * Kain a fivérem marad hisz ő a föld ki engem kétségekkel éltet Esténként érzem hogy mozdul bennem gyilkos két keze * Tóth Krisztina fordítása Anise Koltz Luxemburgban él, a második világháború előtt kezdett publikálni, azóta két nyelven, franciául és németül folyamatosan írja epigrammatikus versekből álló, stílusváltásoktól mentes, egységes életművét, mely­nek minden újabb darabjára Párizsban is figyelnek. E versei Chants de Refus című kötetéből valók (Phi, 1993). 1995, játszó néhanap új lemezzel és kész. Ekkor egy­­szercsak a bölcs és tökéletesen kiegyensúlyo­zott férj így szól nejéhez: szeretnél egy nutria­­bundát? nemcsak hogy megveheted, de meg kell, hogy vedd, az én kedvemért, a gyermekek és saját magad érdekében. Hogy drága? Majd megoldjuk. Részletre vesszük az állatbőrt. A legjobb minőségűt választjuk, hogy sokáig tart­son. Mert mi egyéb a nutriavásárlás, mint jöve­delmező tőkebefektetés? Ez a tőke pedig nem egyszerűen szaporodó pénz, de elegancia-ka­matot, öröm-kamatot, melegség-kamatot, sőt, mondhatni család-kamatot hoz. Ezt mondta a férjed lényegében, nem? De. Éva nagy komolyan helyesel. Érzelemhullám terjed tova arcán, áramlik át testén. Mintha fiatal asszonyi bőre már előre borzongna az állatbőr­rel való érintkezéstől. Félénken rebegi: tudod, a gyerekek is helyeslik. Ha eszükbe jut jövőbeli szőranyukájuk, már most táncra perdülnek. Félbehagyja gondolatát (gyakran „ugrunk” így, ha együtt vagyunk): Simogattál már nutriát? Igen, simogattam már nutriát. És jól esett? Jól esett. Mégha egyébként meleg van is, ez hűsíti tenyerünket. Hűvös és folyékony, mint a folyó vize, sűrű, hideg hab, melyben ujjaink elmerül­nek. Illatos, tiszta, olyan oké. Hogyhogy oké? kérdezem meglepetten. Hát oké, nem tudom jobban elmagyarázni, folytatja Éva. Révültön hallgat, mint egy odaliszk... Lackfi János fordítása Dominique Rolin 1913-ban született. Könyvtárosként Brüsszelben dolgozik, majd 1946-tól Párizsban él és publikál. Félszázados alkotómunkájának gyümölcse mintegy harminc regény, melyeknek női hősei vívódó monológokban beszélnek a társas együttélés és a ma­gányos halál útvesztőiről. La belle et la bête című no­vellája a Les Géraniums (Muskátlik) lapjain jelent meg (Différence, 1993).

Next