Magyar Napló, 1995 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1995-11-01 / 11. szám
EURÓPAI FIGYELŐ _______ MAGYAR NAPLÓ ANISE KOLTZ A tagadás énekei Létem előtt is voltam az idő újrarajzolt éggel pokollal körmeim alatt megyek hajthatatlan öröklétem felé * Fölkel a reggel magányban minek nincsen neve És a szerető viszi szerelmesét ahogy egy fölhasadt bárka a parton * Utaznak éjjelente a holtak kölcsönvett testünk alattuk csónak * Feljön a tenger a lépcsőn bekopogtat az ajtón Szédülten önnön távlatától menedékért eseng és ágyam alatt fekszik el * Kain a fivérem marad hisz ő a föld ki engem kétségekkel éltet Esténként érzem hogy mozdul bennem gyilkos két keze * Tóth Krisztina fordítása Anise Koltz Luxemburgban él, a második világháború előtt kezdett publikálni, azóta két nyelven, franciául és németül folyamatosan írja epigrammatikus versekből álló, stílusváltásoktól mentes, egységes életművét, melynek minden újabb darabjára Párizsban is figyelnek. E versei Chants de Refus című kötetéből valók (Phi, 1993). 1995, játszó néhanap új lemezzel és kész. Ekkor egyszercsak a bölcs és tökéletesen kiegyensúlyozott férj így szól nejéhez: szeretnél egy nutriabundát? nemcsak hogy megveheted, de meg kell, hogy vedd, az én kedvemért, a gyermekek és saját magad érdekében. Hogy drága? Majd megoldjuk. Részletre vesszük az állatbőrt. A legjobb minőségűt választjuk, hogy sokáig tartson. Mert mi egyéb a nutriavásárlás, mint jövedelmező tőkebefektetés? Ez a tőke pedig nem egyszerűen szaporodó pénz, de elegancia-kamatot, öröm-kamatot, melegség-kamatot, sőt, mondhatni család-kamatot hoz. Ezt mondta a férjed lényegében, nem? De. Éva nagy komolyan helyesel. Érzelemhullám terjed tova arcán, áramlik át testén. Mintha fiatal asszonyi bőre már előre borzongna az állatbőrrel való érintkezéstől. Félénken rebegi: tudod, a gyerekek is helyeslik. Ha eszükbe jut jövőbeli szőranyukájuk, már most táncra perdülnek. Félbehagyja gondolatát (gyakran „ugrunk” így, ha együtt vagyunk): Simogattál már nutriát? Igen, simogattam már nutriát. És jól esett? Jól esett. Mégha egyébként meleg van is, ez hűsíti tenyerünket. Hűvös és folyékony, mint a folyó vize, sűrű, hideg hab, melyben ujjaink elmerülnek. Illatos, tiszta, olyan oké. Hogyhogy oké? kérdezem meglepetten. Hát oké, nem tudom jobban elmagyarázni, folytatja Éva. Révültön hallgat, mint egy odaliszk... Lackfi János fordítása Dominique Rolin 1913-ban született. Könyvtárosként Brüsszelben dolgozik, majd 1946-tól Párizsban él és publikál. Félszázados alkotómunkájának gyümölcse mintegy harminc regény, melyeknek női hősei vívódó monológokban beszélnek a társas együttélés és a magányos halál útvesztőiről. La belle et la bête című novellája a Les Géraniums (Muskátlik) lapjain jelent meg (Différence, 1993).