Magyar Napló, 2001 (13. évfolyam, 1-12. szám)
2001-10-01 / 10-12. szám
tató bűnösségen meditál: „Parancs zsinórján mozgó bábok, gépek, / Ki itt a bűnös, milyen hatalom? / A kézzel, mely tegnap országot védett, / Saját testvérét vereti agyon”. Ebben az iszonytató állapotban lehet-e - miként a Széncsata egyik jellegzetes fölkiáltása közli - kitartani, kitartani? Tollas Tibor emberségére aligha kell jobb példa, mint a kis pillanatok, a semmiben semmi helyzetek megdicsőítése. Börtönköltészetének legremekebb darabjai is innen kerülnek ki. Ahogyan a meghitt csendet ünnepi ruhában öltözteti, van abban valaminő - a félelem árnyékában is jól látható elegancia. A tényközlés csaknem elégikus hangja - „ Egy pók foltozza be a csendet és rongyos árvaságomat” - akkor vált át fokozatosan drámaivá, amikor kiderül, hogy a költő az őrökben „kétlábú, mérges pókokat” lát, és vashálójuk fojtogatásából alig tud szabadulni (Pók a cellában). Pedig az ajándékba kapott - a zárkába becsempészett? - húsz szem cseresznyével, főképp, hogy biblikus mozzanatok is segítik, bearanyozódott a mennybolt. Tollas az idillt csaknem kozmikussá növeszti azzal, hogy bátran kilép az evés valóságából, és az éhes léleknek ad kenyérnél erősebb táplálékot. Egy kissé elmozdul a hit dolgai felé, mintha a biblikus mosoly mint megtisztulási igény magával hozná „Isten gyümölcsös öröme” mellett az ember örömét is. „Rab rabnak adta tovább érintetlen, / így járt körbe a gyümölcsös ige. / Piros bogyóktól virágzott a börtön / És megtelt véle mindnyájunk szíve, / Teljesebben, mint ama tónak partján / Kenyérrel, hallal szelíd éhezők. / Cseresznyés úton itt a Mester sétált / És a megosztott öröm maradékát / Kosárba szedtük, fénye egyre megnőtt...” Majd ugyanitt: „S eggyé lettünk, mint eljegyzettek, / Krisztus testének sejtjei, / Kikben egy lélek fénye reszket, / De nem tudják kizengeni” (Húsz szem cseresznye) Csak ámulunk eme líra tiszta szimbólumrendszerén, magyarán: hogy költői eszközökkel miként lesz a láthatónál láthatóbb még sejtelmességében is kitárulkozó - bizonyosságból (a földi szenvedésből), annak égi mása. Szó se róla, az összetört hegedűjével egyéniségét, álomvilágát is elveszejtő muzsikus tragédiája öngyilkos lett, mert a szűkös körülmények között gyártott instrumentum hangjával képzelt kedvesét nem tudta megörvendeztetni - figyelemre méltó költeményt eredményezett (A törpe hegedűs). Mint ahogyan értjük az Egy csajka bab című versben megérzékített állat-ember párhuzamot is (”Az ember volt kegyetlenebb!)”, nem beszélve a sanyarú börtönvilágba derűt hozó négylábúÉnek egy kutyáról) sajátságos evangéliumáról. Tiszta, metszett képek, költőileg végig vitt látomások - ezek jellemzik a verseket. Ám számomra Tollas Tibor ott az igazi, ahol az életképen túli mozzanat az égbe nyújtózik. Leheletnyi szabadságért? Ha már a földi helytartó resz ennek megadására, a Fennvalótól várva a segítséget? Az Új Krisztust zengek egy kissé adys hangja még csak próbálgatja a csodát, de a Kis Horváth Pascal atyának címzett Fekete karácsony az érzékletesen megidézett három királyokká már döbbenetes líra. A vers lírahőse a Betlehembe igyekvők nyomába szegődik. „Királyaid csillag vezette / S nem állta útjuk senki sem. / Engem hét falon át hozott hozzád / Parányi mécsem. Már a rómaik is tudták, hogy a történelem az élet tükre. A kommunisták úgy értelmezték, hogy akié a múlt, azé a jövő. Ezért aztán a múltat meghamisították, átírták, és ezt tanították a jövő generációinak: a hitem.” És a nem akármilyen zárás: „Sose vágytam így szeretetre, / Sose voltam ily elhagyott. / Zörgetnek, Uram, jaj, eressz be, / A régi énem már halott. // Nem kérek fényes karácsonyfát, / Egy gyertyaláng elég nekem, / Ha kigyúl majd a te csillagod, / Börtön felett a Betlehem”. Ezek a gyöngeségükben is erős líradarabok akarva-akaratlan előkészítik a költő további fejlődésének útját. Általuk megigazulva tud szólni a családról, a hűségről, a szerelemről, a természetről (akár egyetlen fa képében), egyszóval az egész világról. Tollas Tibor legismertebb - méltán népszerű - programverse, a Bebádogoztak minden ablakot nem ebbe a körbe tartozik, de mert valódi, egész lényünket átforgató, a világot a rabság elhatalmasodása kapcsán intő líra (”Ha nem vigyáztok...”) kiváltképp érdemes figyelmünkre. A címnek fölszökő refrénre Bebádogoztak minden ablakot azért is ráirányítanám a figyelmet, mert ez előttük rímhelyzetben lévő sorok szinte apokaliptikus látomássort adnak: „S elvették ezt is, a tenyérnyi napot”; „Látjátok? Éjben élünk, mint a vakok.”; „Szívni az étel -s ürülékszagot”; „Itt tegnap társam tüdőbajt kapott!”; „Süket a cellánk, minden hang halott.”; „S fülünkbe folynak az ólmos napok”; „Nyugat táncoltán végképp eladott” stb. Tollas Tibor börtönköltészete azért érdekes, mert élet. Szabadságunkat a hozzá hasonló boldog raboknak köszönhetjük. A kommunisták 40 évig agyonhallgatták a szociáldemokraták harcait, melyet az első világháborútól 1948-ig vívtak. Igyekeztek a mindenható pártjukat és a Szovjetuniót előnyös színben feltüntetni. A 40 év alatt két gene- GÁBOR RÓBERT Egy igazi szociáldemokrata A jobboldali Peyer Károly