Magyar Napló, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2007-07-01 / 7. szám
könyvszemle: A westerlandi Tollas Tibor halfogás Összegyűjtött versei és műfordításai Mundus, Bp., 2006. Szabadságharcunk 50. évfordulóján annak a költőnek összegyűjtött verseivel lepte meg a magyar olvasóközönséget a Mundus kiadó, aki a hontalanság évtizedeiben a magyar ügy apostola, utazó nagykövete volt. Tollas Tibor belső iránytűje szüntelenül a magyar október felé mutatott, azt szolgálta írásban és szóban. A teljes életmű megjelentetését tehát jól időzítette a kiadó, annál is inkább, mert a költő halálának közelgő (július 19.) tizedik évfordulója csak fokozza a kötet időszerűségét. Szakolczay Lajos gondozásában áttekinthető lírai művet kap kézhez az olvasó. Az 1959 és 1991 között megjelent nyolc Tollas-kötetnek egy-egy fejezet jut a könyvben. Természetszerűleg a Csak ennyi fény maradt (1959) című egyedi kötetet bemutató első fejezet a leggazdagabb, mivel abban kizárólag első közlésű versek jelentek meg, míg a későbbi könyveibe - az újak mellett - több korábbi versét is felvette a költő. Változatosság szempontjából is kiemelkedik a kötetből az első fejezet, amelyben a gyermekkor mesevilágának színes élményei ugyanúgy megelevenednek (Hazafelé ciklus), mint a börtönévek nyomasztó emlékei (És eggyé lettünk) vagy a hontalanság első fájó benyomásai (Westerlandi halászok). A menekült magyarok lelki gondjait, a honvágyát, az otthonmaradtak féltését, az önvádat, lelkiismeretfurdalást leginkább a Járdaszigeten (1967) versei fejezik ki, de itt találkozunk a világgal való ismerkedés (Ezüsthomlokú tengerparton) és az apaság első örömeivel is (Ballada két hangja). Az 1969-ben megjelent Eszterlánc főhőse a kései, harmadik gyermek, Krisztina, aki a költő számára kozmikus kapcsolatot jelent az ősökkel. Az Irgalmas fák (1975) nem csak az ember és az őt körülvevő fák együvétartozásának szép vallomása, de egyben az élet szeretetének himnusza, akárcsak az őt követő Évgyűrűk (1979). A Forgószélben (1983) válogatott anyagát kiegészítő fejezet (A mélyből) új verseit a kórház, a műtét, a halál közelségének nyomasztó élménye motiválta. Az új korszakot nyitó Varázskor (1988) címadó verse valahol München és Bécs között, az autópályán született. Tiborral ketten ültünk az autóban és azokról a szoros szálakról beszélgettünk, amik harminc évi távollét után is hazánkhoz fűznek bennünket. Szóba jött az is, hogy csak a magyar nyelv tartja szülőföldnek, anyaföldnek a hazát, ahol születtünk, ami beismerése annak, hogy túl az ősöktől örökölt géneken, a föld, amiből vétettünk, a táj, ami körülvesz és a Nap, ami bölcsőnkre ragyog, mind részese születésünknek. Rövid gondolkodás után Tibor jegyzetelni kezdett és percek múlva már felolvasta a Varázskor első versszakát: Nemcsak anyád öléből születtél /de bölcsőd lett a ház is, /óvó fészked, hívó szülőfalud, /az anyaföld - hazád is. Ebben a kötetben ismét feltűnnek a hazai, barcai emlékek, a család, az iskola, az első szerelem, lényege azonban nem a múlt felidézése, hanem a jövő keresése: üzenet a hazai nomád nemzedéknek. Az idehaza megjelent Hazafelé (1991) válogatás a korábbi kötetekből, kiegészítve egy régi (1951) és egy újabb (1988) költeménnyel. Tollas Tibor elsősorban a börtönben fordított idegen költők verseiből, de az emigrációban is számos műfordítást készített, főként a Gloria Victis 1848 és a Gloria Victis 1956 antológiák számára. Az Összegyűjtött versek kötetben hatvanhét fordítást találunk Baudelaire, Goethe, Heine, Hermann Hesse, Victor Hugo, Gertrud von le Fort, Madaringa, Podewils, Verlain és mások írásaiból. A szerkesztő feltűnően sok, talán az indokoltnál több, kéziratban fennmaradt verset vett fel a kötetbe, olyat, amit a költő nem tartott fontosnak megjelentetni. Célszerű lett volna ezt a fejezetet (Temetetlen emlékezet) kisebb betűkkel szedni, hogy az olvasó ezt a sohasem publikált anyagot meg tudja különböztetni a költő által vállalt versektől. A százharminc oldal 1937 és 1989 között írt verseket tartalmaz. Az elsőket még Sopronban, mint katonaiskolás diák, a többit azonban már felnőtt korában írta a költő. A kiadatlan versek között szerepel az Összeomlás című több száz soros elbeszélő költemény, melyet a háború utolsó hónapjairól a váci börtönben írt, 1956 tavaszán. A vers első változata elveszett, és azt évekkel később, emlékezetből rekonstruálta a szerző. A nyers, csiszolatlan kéziratot (Ld. Függelék) évekig az íróasztafiókban őrizte, csak élete végén látott hozzá a vers átdolgozásához, de azt befejezni már nem tudta. Szakolczay Lajos joggal tartja ezt az elbeszélőkölteményt hatalmas történelmi indíttatású tablónak, olyan szociografikusan pontos krónikának, hosszasan kimunkált érzelmi-gondolati futamnak, amelyért érdemes volt azokat a bizonyos hónapokat elszenvedni. Tollas Tibornak erre a múltat képszerűen megelevenítő versére készítettem el 1996-ban a Duna Televízió számára A század végnapjai című történelmi dokumentumfilmet, amit a súlyos beteg költő még láthatott, de arról véleményt alkotni sajnos már nem tudott. Az összegyűjtött versekben két tanulmányt is olvahatunk Tollas Tibor költészetéről: a könyvet szerkesztő Szakolczay Lajostól és Kabdebó Tamástól. Szakolczay az elemzésre méltó versek körét szélesre tárva azokról az ifjúkori próbálkozásokról is véleményt mond, amelyeket a költő sohasem vállalt, mert maga is tudta, hogy ezek a „naiv hangú zsengék”, „álomittas, némelykor magyarnótaszerű önfájdalmak énkereső rigmusai... ”, nem érettek a publiká