Magyar Napló, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)

2007-07-01 / 7. szám

könyvszemle: A westerlandi Tollas Tibor halfogás Összegyűjtött versei és műfordításai Mundus, Bp., 2006. Szabadságharcunk 50. évfordulóján annak a költőnek összegyűjtött verseivel lepte meg a magyar olvasóközön­séget a Mundus kiadó, aki a hontalanság évtizedeiben a magyar ügy apostola, utazó nagykövete volt. Tollas Tibor belső iránytűje szüntelenül a magyar október felé mutatott, azt szolgálta írásban és szóban. A teljes életmű megjelen­tetését tehát jól időzítette a kiadó, annál is inkább, mert a költő halálának közelgő (július 19.) tizedik évfordulója csak fokozza a kötet időszerűségét. Szakolczay Lajos gon­dozásában áttekinthető lírai művet kap kézhez az olvasó. Az 1959 és 1991 között megjelent nyolc Tollas-kötet­nek egy-egy fejezet jut a könyvben. Természetszerűleg a Csak ennyi fény maradt (1959) című egyedi kötetet bemu­tató első fejezet a leggazdagabb, mivel abban kizárólag el­ső közlésű versek jelentek meg, míg a későbbi könyveibe - az újak mellett - több korábbi versét is felvette a költő. Változatosság szempontjából is kiemelkedik a kötetből az első fejezet, amelyben a gyermekkor mese­világának szí­nes élményei ugyanúgy megelevenednek (Hazafelé cik­lus), mint a börtönévek nyomasztó emlékei (És eggyé let­tünk) vagy a hontalanság első fájó benyomásai (Westerlandi halászok). A menekült magyarok lelki gond­jait, a honvágyát, az otthonmaradtak féltését, az önvádat, lelkiismeretfurdalást leginkább a Járdaszigeten (1967) versei fejezik ki, de itt találkozunk a világgal való ismer­kedés (Ezüsthomlokú tengerparton) és az apaság első örö­meivel is (Ballada két hangja). Az 1969-ben megjelent Eszterlánc főhőse a kései, harmadik gyermek, Krisztina, aki a költő számára kozmikus kapcsolatot jelent az ősök­kel. Az Irgalmas fák (1975) nem csak az ember és az őt kö­rülvevő fák együvétartozásának szép vallomása, de egy­ben az élet szeretetének himnusza, akárcsak az őt követő Évgyűrűk (1979). A­ Forgószélben (1983) válogatott anya­gát kiegészítő fejezet (A mélyből) új verseit a kórház, a mű­tét, a halál közelségének nyomasztó élménye motiválta. Az új korszakot nyitó Varázskor (1988) címadó verse va­lahol München és Bécs között, az autópályán született. Ti­borral ketten ültünk az autóban és azokról a szoros szálak­ról beszélgettünk, amik harminc évi távollét után is ha­zánkhoz fűznek bennünket. Szóba jött az is, hogy csak a magyar nyelv tartja szülőföldnek, anyaföldnek a hazát, ahol születtünk, ami beismerése annak, hogy túl az ősök­től örökölt géneken, a föld, amiből vétettünk, a táj, ami kö­rülvesz és a Nap, ami bölcsőnkre ragyog, mind részese születésünknek. Rövid gondolkodás után Tibor jegyzetel­ni kezdett és percek múlva már felolvasta a Varázskor el­ső versszakát: Nemcsak anyád öléből születtél /de bölcsőd lett a ház is, /óvó fészked, hívó szülőfalud, /az anyaföld - hazád is. Ebben a kötetben ismét feltűnnek a hazai, barcai emlékek, a család, az iskola, az első szerelem, lényege azonban nem a múlt felidézése, hanem a jövő keresése: üzenet a hazai nomád nemzedéknek. Az idehaza megjelent Hazafelé (1991) válogatás a korábbi kötetekből, kiegészítve egy régi (1951) és egy újabb (1988) költeménnyel. Tollas Tibor elsősorban a börtönben fordított idegen költők verseiből, de az emig­rációban is számos műfordítást készített, főként a Gloria Victis 1848 és a Gloria Victis 1956 antológiák számára. Az Összegyűjtött versek kötetben hatvanhét fordítást találunk Baudelaire, Goethe, Heine, Hermann Hesse, Victor Hugo, Gertrud von le Fort, Madaringa, Podewils, Verlain és mások írásaiból. A szerkesztő feltűnően sok, talán az indokoltnál több, kéziratban fennmaradt verset vett fel a kötetbe, olyat, amit a költő nem tartott fontosnak megjelentetni. Célszerű lett volna ezt a fejezetet (Temetetlen emlékezet) kisebb betűk­kel szedni, hogy az olvasó ezt a sohasem publikált anyagot meg tudja különböztetni a költő által vállalt versektől. A százharminc oldal 1937 és 1989 között írt verseket tartal­maz. Az elsőket még Sopronban, mint katonaiskolás diák, a többit azonban már felnőtt korában írta a költő. A kiadat­lan versek között szerepel az Összeomlás című több száz soros elbeszélő költemény, melyet a háború utolsó hónap­jairól a váci börtönben írt, 1956 tavaszán. A vers első vál­tozata elveszett, és azt évekkel később, emlékezetből re­konstruálta a szerző. A nyers, csiszolatlan kéziratot (Ld. Függelék) évekig az íróasztafiókban őrizte, csak élete vé­gén látott hozzá a vers átdolgozásához, de azt befejezni már nem tudta. Szakolczay Lajos joggal tartja ezt az elbeszélőkölteményt hatalmas történelmi indíttatású tab­lónak, olyan szociografikusan pontos krónikának, hossza­san kimunkált érzelmi-gondolati futamnak, amelyért érde­mes volt azokat a bizonyos hónapokat elszenvedni. Tollas Tibornak erre a múltat képszerűen megelevenítő versére készítettem el 1996-ban a Duna Televízió számára A szá­zad végnapjai című történelmi dokumentumfilmet, amit a súlyos beteg költő még láthatott, de arról véleményt alkot­ni sajnos már nem tudott. Az összegyűjtött versekben két tanulmányt is olva­­hatunk Tollas Tibor költészetéről: a könyvet szerkesztő Szakolczay Lajostól és Kabdebó Tamástól. Szakolczay az elemzésre méltó versek körét szélesre tárva azokról az ifjú­kori próbálkozásokról is véleményt mond, amelyeket a köl­tő sohasem vállalt, mert maga is tudta, hogy ezek a „naiv hangú zsengék”, „álomittas, némelykor magyarnótaszerű önfájdalmak énkereső rigmusai... ”, nem érettek a publiká­

Next