Magyar Napló, 2010 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2010-04-01 / 4. szám
MAGYAR NAPLÓ A Magyar Írószövetség lapja Megjelenik havonta ISSN 0865291 0 Szerkesztőbizottság: Jókai Anna (elnök), Báger Gusztáv, Csontos János, Horváth Antal, Kalász Márton, Kő Pál, Nemes Attila, Salamon Konrád, Szakály Sándor, Vasy Géza Főszerkesztő: Oláh János E-mail: foszerkeszto@magyamaplo.hu Mobil: (70) 388-7035 Olvasószerkesztő, tanulmány: Rosonczy Ildikó E-mail: tanulmany@magyamaplo.hu Mobil: (70) 388-7033 Vers: Szentmártoni János E-mail: vers@magyamaplo.hu Mobil: (70) 388-7032 Próza: Bíró Gergely E-mail: proza@magyamaplo.hu Mobil: (70) 388-7031 Nyitott Műhely: Ekler Andrea E-mail: andrea.ekler@gmail.com Európai Figyelő, Lapszemle: Falusi Márton E-mail: europeanobserver@magyamaplo.hu Könyvszemle: Erős Kinga E-mail: kritika@magyamaplo.hu Tördelőszerkesztő: Molnár Csenge-Hajna Borító: Zách Eszter Ügyintézők: Cech Vilmosné, Nagyné Nespor Gabriella, Nagyné Paládi Judit Terjesztés: Zsiga Kristóf E-mail: elofizetes@magyariaplo.hu A szerkesztőség címe (Írott Szó Alapítvány) 1092 Bp., Ferenc krt. 14. Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf. 77. Számlázási cím: 1062 Bp., Bajza u. 18. Telefon/fax: 413-6672; 413-6673 Szerkesztőségi mobil: (70) 388-7034 Elektronikus levélcímünk: info@magyarnaplo.hu Elérhetőségünk a világhálón: www.magyarnaplo.hu Kiadja az Írott Szó Alapítvány (1092 Bp., Ferenc krt. 14.)és a Magyar Napló Kiadó Kft.(1062 Bp., Bajza utca 18.). Terjeszti a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt és a regionális részvénytársaságok. Előfizetésben trjeszti a Magyar Posta Rt Hírlap Üzletága (1080 Bp., Orczy tér 1.) Előfizethető valamennyi postán, kézbesítősmét emailen (hirlapelofizetes@postahu), faxon (303-3440) egy évre 7390 Ft fél évre 3865 Ft További információ: 06-80-444-444 Külföldi előfizetés: a szerkesztőség címén. Az előfizetési díj egy évre postaköltséggel együtt 60 USD vagy 50 EURO, mely átutalható a HVB Bank Hungary Rt (1065 Bp., Nagymező utca 44.) 10918001-00000421-10290001 számú számlára, vagy bankcsekken elküldhető a szerkesztőség címére. Nyomda: Pannónia Print Kft 1139 Bp., Frangepán utca 16. Meg nem rendelt kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden felbélyegzett, válaszborítékkal ellátott levélre válaszolunk. Mutatópéldány kérhető a szerkesztőségben. Címlapon a Nyitott Műhely vendége: Győri László (Zách Eszter felvétele) és a Nézőpont szerzője: Jánosi Zoltán Az ember verset olvas? Kifordítva, de meg nem szentségtelenítve egy régen élt spanyol kabbalista szavát: Isten minden gyermekének szánta a költészetet. De mégis milyen kevesen fogadják el ezt a hatalmas ajándékot! Sokan eleve nem is keresik, attól tartva, hogy nem fogják megérteni, esetleg előre meggyőzik magukat, hogy a versek nem érik meg a fáradságot, ezért messze elkerülik a könyvtárak és könyvesboltok költészetet kínáló polcait. Kár, mert az irodalom, így a vers is, csak olvasójában él, s ha nem olvassák, tetszhalottá válik. Aki elfordul tőle, a létjogosultságát vonja kétségbe. Ugyanakkor az építészet létjogosultságát senki nem merné kétségbe vonni, a testnek laknia kell valahol. És a léleknek? A poézis szó eredeti értelmében az építésre, a létrehozásra, ha úgy tetszik, a teremtésre utal. A hajléktalan lélek hogyan is érthetné meg Hölderlin híres sorát: „Teli érdemmel, mégis költőien lakozik / Az ember a földön”? Tanuljunk hát meg újra verset olvasni, engedjük magunkhoz közel a költészetet. Ahogy ránk talál egy-egy nekünk íródott vers, az maga is költészet, semmihez sem hasonlítható öröm, ahogy a felfedezés varázsa átjárja egész lényünket. Annyian tették fel a kérdést, mire jó a költészet? A jó vers talán beállítja az ingadozó vérnyomást, netán segít pénzügyi döntéseinkben? - ugyan dehogy. A jó verstől éppen hogy fölszalad a vérnyomás, megemelkedik a pulzus és elfelejtkezünk pénzügyeinkről. Ráébredhetünk viszont, hogy általa részesei vagyunk egy olyan közös emberi tudásnak, tapasztalatnak, amelytől minden hasznossági elv idegen. Az igazi költészet nem hazudik, a szív sebeire nem mondja azt, hogy „ugyan, semmiség”, viszont segít bekötözni őket. Általa megszűnik elkülönültségünk, váratlanul eláraszt a „nem vagyok egyedül” érzésének boldogító hulláma. Újra és újra beavatódhatunk egy olyan közös nyelvbe és kultúrába, amely összeköti jelenünket a múltunkkal. És ha van jövőnk, talán összeköt azzal is. Milyen közkeletű manapság arra utalni, hogy eltűnőben van az irodalom valóságra vonatkoztatottsága, az meg kiváltképp disszonáns, hogy e nézet szószólói ezt egyfajta fejlődésnek próbálják beállítani. Mintha lenne bármi gazdagabb, titokzatosabb a valóságnál! A költészet sem jöhet létre csupán a költő személyiségének egyediségéből, bizony ott lüktet benne az Egészbe való beágyazódottsága is. „A világ vagyok” - mondhatná minden igazi poéta, beleértve minden tudást, tapasztalatot és intuíciót, sőt még a nemtudást is, ami paradox módon oly termékeny eszköze tud lenni a lírának. A költészet minden, és mindenhez köze van. Kérdései egy konformista, a világi hatalomhoz kínosan lojális világban, a szigorúan ellenőrzött gondolatok korszakában felzaklatók. Az olvasón múlik, hogy megszületnek-e benne a válaszok, hogy az okokból fölszikráznak-e a következmények. Filip Tamás 1