Magyar Napló, 2015 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2015-09-01 / 9. szám
NYITOTT MŰHELY nyan. Máraival értek egyet, aki azt mondta, hogy jobban szereti azt az újságírást, amely hasonlít a költészethez, mint azt a költészetet, amely hasonlít az újságíráshoz. Ma, amikor nemcsak az irodalmi publicisztika, hanem egyáltalán a kulturális újságírás is a végnapjait éli, kész tragédia, ha valakinek újságírásból kell megélnie. A komoly sajtó nagy veszélyben van, de veszélyben van a komoly irodalom is. Nem az alapanyag, nem az író, nem a mű hiányzik, hanem az olvasó. Biztosan van jó megoldás is: nem hiszem, hogy az olvasó predesztinált az elhülyülésre, habár a kereskedelmi tévék, a bulvársajtó, s általában az internetes médiakörnyezet sokat segít ebben a butulásban. - Az új évezred számodra is cezúrát jelentett... - Kétezerben elváltak útjaim a napilaptól, majd némi kóválygás után befejeztem disszertációmat a magyarországi naiv művészetek fogadtatásáról - így lettem a néprajz és kulturális antropológia tudományok doktora, ezzel pedig határozatlan időre beléptem a felsőoktatásba. Az újságírást immár a kritika, illetve a külsős képzőművészeti és helytörténeti rovatszerkesztés jelentette a Debrecen hetilapnál, majd egy szép kaland 2010-ben a Nagyításnál, ahol szintén művészeti rovatot szerkeszthettem, és képzőművészeti figyelőket írhattam. Ezek megszűntével ma a Reformátusok Lapjába írok hoszszabb jegyzeteket havonta, s természetesen a saját folyóiratom is megkívánja újságírói minőségemet, amely folyton keveredik az íróival és a szerkesztőivel. - Ez a saját folyóirat azért bővebb kifejtésre szorul... - Igen, idestova egy évtizede fontos része az életemnek a Nézőpont, amelyet - illetve ezt a kiadványtípust egyszemélyes folyóiratnak neveznek. Nemrég egy nyilatkozatban javasoltam, hogy az „egyszemélyes” jelző helyett használjuk a „szerzői” szót. Nem tévesztendő össze a fogalom a szerzői filmmel (amely a francia újhullámmal született meg, és a művészfilm szinonimája lett), noha ugyanaz a szándék és karakter jellemzi a filmet és folyóiratot is. Az újhullám rendezői szerint a markáns személyes hang és stílus, az egyéni kézjegy különböztet meg egyegy filmet a nagyipari filmgyártás szériatermékeitől, s a filmszerző rangot csak az érdemli meg, aki „képes egyes szám első személyben szólni hozzánk”. Ez az egyes szám első személyben való szólás - amely nemcsak egy-egy tanulmányt, esszét, kritikát, verset, szépprózát jellemez, hanem az egész folyóirat hangját adja - határozza meg a szerzői, az egyszemélyes folyóiratok státuszát, Bródy Sándortól (Fehér könyv) kezdve Szabó Dezsőn át (Ludas Mátyás Füzetek) Németh Lászlóig (Tanú) vagy Nagy Lajosig (Különvélemény). S itt már föl is soroltam azokat a szerzőket, akiket föltétlenül meg kell említeni úgy is, mint az általam írt és szerkesztett Nézőpont „előzményeit”. - Hozzátehetném még Obersovszky Gyula Vagyok című - bár más jellegű - orgánumát. Jobbára azonban Németh László ugrik be elsőnek... - Németh László folyóiratát, a Tanút már egyetemi tanulmányaim alatt megismertem: harmadik szakomon, a XX. századi irodalom speciális képzésen, ahol Görömbei András kiváló órákat tartott, egyebek mellett Németh Lászlóról. Németh László, miután Babitsosai összekülönbözött és szakított a Nyugattal, maga alakította a saját kánonját, s 1932-36 között fontos tanulmányai, esszéi, kritikái és szemléi jelentek meg folyóiratában. Egyébként, amikor jelenlegi munkahelyem, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem integráció előtti jogelődjénél, a Kölcsey Tanítóképző Főiskola kommunikáció szakán oktatva sajtótörténettel kezdtem foglalkozni, lassan beleástam magam a szépíró publicisták életműveibe, s akkor fedeztem föl, hogy előbb Bródy Sándor indított „szerzői folyóiratot”. A Fe- Várkonyi Károly grafikusművész kiállításának megnyitója 1995-ben