Magyar Napló, 2017 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2017-08-01 / 8. szám
SZEMHATÁR 18 MAGYAR NAPLÓ Székelyhídi Zsolt Első téblábak Téblábolunk a télben, a fészer mellett Virág meg én. Nézünk egymásra, fújjuk a hideget a sálba, markoljuk zsebből a kesztyűbe. A fűbe vegyülve kutyák, három fekete, egy barna, meg a szürke hátú, malacfülű anya. Apjuk nagyszerű mamlasz, forog körbe velük, míg az egyik virágágyásba akad, másik lelógó bokorágba harap vagy elnyal, s a legfeketébb fekete előttünk lehuppan, forgása épp abbamarad. Egyszerre mosolyba sűrűsödik minden a januári kertben, tömör pillanat, felismerés. Virág a fülem mellett levegőbe szuszog: ő lesz, mutatja, ott a kis göndör gömböc, a mi falatnyi kutyánk! Bámuljuk - a fészernél fázva - a füvön feketedő, kölkösen kucorgó szőrmegolyót. Visszapislog, oda nézz! Pamutbojt fül, szénkavics orr, ki se látszik, nevetünk és számolgatjuk: szőröstül-bőröstül, lábastul alig hét és fél fűcsomónyi magas. Atyavilág, Szifon, a griffon (hát így hívjuk majd, ha felkerül hozzánk Újpalotára) felénk ugrál, térdünkre nyúl, kezünkhöz ér. Szemében gomb a tél, mint kályhában a szénparázs, felizzik, és mindez csak pár pillanat varázs a két futás közti lassú télben. Aztán minden vissza, hajsza apával újra. Az ismerkedés néhány szagmintás rohampillanat, nem több, de azt, hogy félünk, ha tíz szőrszál különbség van vagy annyi sincs Szifon és a másik két fekete közt, megismerjük-e újra, mikor eljövünk érte, és miénk lesz végre legközelebb? Dehát majd odafut hozzánk, az ám, felnyúl a térdünkre, ujjunkhoz ér, és nem lesz fűcsomókkal magasabb és nem látszik ki a füle, hát persze, hogy nyilván megismerjük majd, és őt visszük haza, Szifont, a griffont, a fészer elől. 2017. augusztus www. magyaraplo. hu