Magyar Napló, 2017 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2017-09-01 / 9. szám
SZEMHATÁR Az elvtelen kompromisszumoktól tartózkodó, illúziótlan társadalomkritikus, Tolnai Lajos sohasem örvendett széleskörű elismertségnek; írói kvalitásait sokan kétségbe vonták, regényeit pedig csak nagyon kevesen olvasták. De a két világháború közötti időszak humán értelmiségére rendkívüli hatást gyakorló irodalmi „triumvirátus” tagjai, Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső mindig elődjükként tekintettek rá, és munkássága iránti megbecsülésüket írásaikban is kifejezték. így Németh László kezdeményezése nem volt teljesen egyedülálló a korban. Asbóth János esete jóval komplikáltabb: ebben a korszakban talán senki sem írt róla tanulmányt Németh Lászlón kívül. (Halász Gábor Magyar viktoriánusok és Magyar századvég című nagyesszéi, amelyekben kitűnő elemzések olvashatóak Asbóthról,a néhány évvel későbbiek.) Ám Asbóth neve - a közhiedelemmel ellentétben - nem volt teljesen ismeretlen az akkori időkben sem: érdemes utalni arra, hogy a húszas évek elején Szekfű Gyula és Szabó Dezső is pozitív értelemben hivatkoztak A fiatal irodalomból szerzőjére, (a Szekfüre és Szabóra is mestereként tekintő Németh valószínűleg tőlük hallott először Asbóthról). Sajátságos, hogy Németh éppen a prózaíró Asbóth fő művét, az Álmok álmodóját nem említette írásában (ami valószínűleg annak tudható be, hogy csak Asbóth esszéit ismerte). Márpedig az Álmok... nélkül egy irodalmi, eszmetörténeti elemzésben aligha lehet adekvát képet adni Asbóth munkásságáról. Németh szerepét tehát sem lebecsülni, sem túlértékelni nem kell az Asbóth-recepció vizsgálatakor. Egyrészt megalkotott egy kissé intuitív, ám több vonatkozásban találó portrévázlatot az esszéíróról (amire korábban nem volt példa), másrészt azonban - nem függetlenül az Álmok álmodója jelentőségének tudatosításától - komolyabb elméleti eredményeket nem ő, hanem Halász Gábor, majd később Rónay György ért el e tárgykörben (még a náluk jóval magasabb szintű irodalomtudományos felkészültséggel rendelkező Németh G. Béla előtt). Asbóth mellett Justh Zsigmond egyik „újrafelfedezője” is Németh László volt. Bár korábban már többen is kísérletet tettek arra, hogy összegző igénynyel írjanak Justh munkásságáról (köztük a filológiai érdeklődésű Szinnyei Ferenc 1918-ban), az 1920-as években és az 1930-as évtized elején valóban „apálya” volt a Justh-recepciónak. A szentetornyai író igazi „reneszánsza” ugyanakkor nem 1932-ben, Németh László törekvései nyomán, csak a harmincas-negyvenes évek fordulóján bontakozott ki - összefüggésben Halász Gábor eszmetörténeti ihletésű tanulmányainak megjelenésével, valamint azzal a szenzációval, amit Justh korábban nem publikált párizsi, illetve hazai naplóinak kiadása jelentett az akkori értelmiségi közvélemény számára. Zilahy Károly esete megint más: őt kétségkívül Németh emelte ki az elfeledettség homályából. Szajbély Mihály értékelése szerint: „Portréjának alapvonásait Németh László vetette papírra A Nyugat elődei című tanulmányában. [...] Esszéisztikus gondolatmenetét irodalomtörténeti tanulmányok erősítették meg, Sós Margit 1833-as [valójában 1933-as M. G.] disszertációjától kezdve Bikácsi László és Előd Géza könyvén át egészen Kozocsa Sándor értekezéséig.” Igaz, ez a „felfedezés” leginkább csak a felsorolt szerzőkből váltott ki átlagon felüli érdeklődést - éppen az esszé megjelenését követő években. S bár Zilahy válogatott műveit 1961-ben újra kiadták, az irodalmi Deák-párt - és kifejezetten Gyulai Pál - ellenfeleként ismert, fiatalon elhunyt kritikust az utóbbi fél évszázad irodalomtörténet-írása már nem méltatta különleges figyelemre. (Talán nincs is Némethen kívül igazán jelentős szellem, aki Zilahyt ilyen sokra értékelte volna. Babits például - az 1939- ben íródott Pajzzsal és dárdával című Németh László-ellenes pamflet tanúsága szerint - kifejezetten negatív véleményt alakított ki róla. .. közepes író és zavaros szellem, de kétségtelenül duzzogó és tüdővészes. [...] [Esszéit] gyermekkoromban sokat forgattam, más híján és illő unalommal. [...] Ki gondolta ? Lásd: GERGELY Gergely: Tolnai Lajos pályája, Akadémiai, Bp., 1964,414-416. 4 HALÁSZ Gábor: Magyar viktoriánusok , H. G. Válogatott írásai, Magvető, Bp., 1977, 304-346. (az Asbóthról szóló rész: 333-334.). - Uő: Magyar századvég , H. G. Válogatott írásai, i. m. 347-389. (az Asbóthról szóló szövegrészek: 358-361., 372— 373.) 5 SZEKFŰ Gyula: Három nemzedék, Maecenas, Bp., 2007, 262., illetve SZABÓ Dezső: Tékozlás (Asbóth János: Jellemrajzok és tanulmányok korunk történetéhez), A Nép, 1921. augusztus 18., 2. 6 SZINNYEI Ferenc: Justh Zsigmond, Budapesti Szemle, 1918/495., 372-407. 7 HALÁSZ Gábor: Magyar századvég = H. G. Válogatott írásai, i. m. (a Justhról szóló fejezet: 378-386.); H. G.: Magyar álmodok = H. G.: Tiltakozó nemzedék, Magvető, Bp., 1981, 489-496. (a Justhról szóló szövegrész: 492-496); H. G.: Justh Párizsban = H. G.: Tiltakozó nemzedék, i. m. 333-346. ; SZAJBELY Mihály: A nemzeti narratíva szerepe a magyar irodalmi kánon alakulásában Világos után, Universitas, Bp., 2005, 325. MAGYAR NAPLÓ13