Magyar Napló, 2018 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2018-02-01 / 2. szám

SZILHÁTAK van, sokszor nem tudja, hol van, és hogy mit beszél. Szegényke nagyon nehéz sorsot kapott, kegyetlen az élet. Most Öcsit kedveli. Türelmetlen mindennel és mindenkivel szemben, megváltás lesz majd neki a halál, szomorú, de így van, sajnos.” Morfiumozzák anyámat, hogy ne érezze a fájdalmat. 41 éves, szarkó­mája van, haldoklik. Néném igyekszik neki segíteni, öcsém is kiadná érte a lelkét. Én meg jó messze, rá­adásul komiszkenyéren. „Ha írsz, nem tudnál egy kicsit szebben írni, hogy ne kelljen magyarázni, hogy mi van oda írva.” A levél végén megjegyzés: „(Valami gumit kértél Banditól, befőttes, ilyene­ket?)”. Azaz a három kis és egy nagy üvegre való gumi jó fél évszázad után is ép, egészséges! Mert honi. Nem úgy, mint a mai vadidegen-gyártmányok. Már erre sem vagyunk képesek? Képtelenné tettek rá bennünket. ...Ily erős, szétszaggathatatlan néném szeretete. (A gumit visszarakom a kopertába - vajon kibír-e újabb ötven évet?) (Arról nem beszélve, hogy megle­het, másféle gumit kértem a szomszéd fiútól, amit az­tán - karöltve Aranka nénémmel - félreértettek.) (Mert kérdés, hogy a katona befőttes gumira gondol-e, amikor gumit emleget. Hogy mennyire szüksége lenne reá!) (Ment is Csabáról Budára a befőttes üvegre való.) Janega: kár! „Leveled megkaptam, nagyon örültem neki, persze annak nem, hogy már a katonaságtól jött. Hát szinte hihetetlen, na de ez ellen nem tehe­tünk semmit, ’itt az idő, most vagy soha’, igaz! Ezért ne edd magad, nincs semmi értelme, majd csak elte­lik az idő, s utána Rád vár a világ minden tája, ahol örömben, boldogságban nem lesz hiány.” Tanul, igyekszik összeszedni magát.­­ „Pali kint volt vasár­nap, jó volt nagyon, egy kicsit hülyültünk, (Miklós nap) s egyéb marhaságok. Te - Palinak teljesen el­ment az esze, az a Klári nevezetű bakfis megbolon­dította, képes volt nov. 28-án hazautazni, mert este gimi­bál volt, s másnap vasárnap vissza, hát ez ab­szurdum.­­ Mit szólsz ehhez! Mondtam, hogy ezt Pesten is megcsinálhattad volna, sőt sokkal jobb kö­rülmények között.” Klári nagyon kedves leány, beleszerettek egymás­ba. A nagylány anyukája már idegeskedett, mi lesz velük, ha az a csóró legény elveszi a lányukat?! Hogy tudja, kinek a fia jár hozzájuk (hogy egyete­mista, kit érdekelt nagygazdáéknál?! - 1964-ben...), elment az Aranyuccába, s hogy nádtetős házat látott az adott helyen, eltiltotta Klárit Palitól. Még hogy egy ilyen csóringer családdal kerüljön rokonságba?! Szó sem lehetett róla. De... várjuk ki a végét. A lány egyik volt osztálytársnője utóbb azt állítja, hogy cim­boránk egykori szerelme elvált, s máig Paliról ál­modik. Mint a mesében, nem? „Rózsival beszéltem, nagyon sajnál, s mondta, hogy majd ír... / Ölel bará­tod, Janey.” Rózsi? Nagyon kedves pesti lány, akivel a nyáron fordultunk egyet a Balassi ötórai teáján. Húgom, apám nálam, anyám a halálán. „Kedves bra­­tyó!” Azt írja a húgom, hogy vasárnap apuka följött hozzám. „Úgy elmentem volna vele, de anyukával kellett maradnom. Megígérte apuka, hogy elvisz a szünetben hozzád. Sokszor sok marhaságot kiabál­tunk egymásra, de most mégis hiányzol... Különben történelemből nagyon rosszul állok. Olyan undok ez az Aranka néni. Bármilyen jó dolgozatot írok, min­dig 2-est ad rá.” Csak nem miattam bánik ilyen rosz­­szul a húgommal? Valamiért engem nem szeretett. (Idegesítette, hogy levelező hallgatóként kitűnőre érettségiztem, és nem tudott olyan keresztkérdést föltenni, amivel megfogott volna, mert a fodrászüz­letben és odahaza úgy fölkészültem, hogy gyakorla­tilag mindent tudtam, amit egy érettségizőnek tudni illik?...) (Hogy ennél is többet tudjak, még egy év kellett. Akkor csodálkoztak rám egyetemista baráta­im. Miska éppúgy­­ majdnem­­ mindent tud, mint ők.­ „Ilyenkor aztán ne legyek szomorú. Elkezdtem utána bőgni, de közben röhögtem is. Erre azt mondta gúnyosan: egy 16 éves lánynak akkor is nevetnie kell, ha beszekundázik, és hogy ő arról nem tehet, hogy nekem ebben az iskolában nincs sikerem. Majdnem megmondtam neki, hogy elsősorban nem vagyok 16 éves, másodsorban nem vagyok színész, hogy sikerem legyen. Egyedül az osztályfőnököm, Piroska néni és Südiné rendes... / Millió puszit küld húgod: / Erzsi!” Szegény történelem tanárnő! Vénkisasszony volt? Gyermektelen? Nem tudom. Csak hogy rossz tanár volt. (Ellentétben pl. Szeberényi Lajos tanár bácsival, aki szintén a gimiben, elsőben volt a történelem taná­rom. Nagyon okos, amellett érző szívű, finom modo­rú, diákjait szerető ember.) (Szünetben azért azzal szórakozott, hogy az udvaron, vagy a folyosón köz­tünk sétálva ki-kihúzatta a kezünket a zsebünkből... Mosolyogva.) (Rá fél évszázad múlva is jó gondolni.) Apuci, Anyuci, Öcsi, Erzsi. Mármint az aláírás sze­rint. Apám levele a seregbe. „Édes kis fiam”, kezdi. 12 MAGYAR NAPLÓ 2018. február www. m agy amap 1 о. hu

Next