Magyar Nemzet, 1899. december (18. évfolyam, 332-361. szám)
1899-12-01 / 332. szám
Budapest, 1899 62. szám. (XVIII. évfolyam, 332. szám.) Péntek, deczember 1. Pénz és közjog. Budapest, november 30. Pénzen nem lehet közjogot vásárolni. Az önálló államiság ezen kitűnő alkatrészét meg lehet szerezni vér és élet árán, hosszú küzdelmekben bebizonyult arravalóság jutalmául. De közönséges kufáralku tárgyát soha, sehol nem képezheti. Mikor arról van szó, hogy Magyarország megnövekedett arány szerint járuljon hozzá a dualisztikus monarchia közös költségeinek fedezéséhez, ezen tisztán pénzügyi tranzakció egyetlen fázisában sem szerepelt mérvadóul az a szempont, hogy ezen fokozott áldozatkészség fejében ú. n. közjogi vívmányokban keressünk rekompenzációt. Noha ez a nézet a pénzügyi bizottság kvótatárgyalásai során tényleg fölmerült, konstatálhatjuk, hogy teljesen elszigetelt, tehát minden politikai jelentőség nélkül való inczidens maradt. Magyarország azon mérvben emeli kvótáját, amily mérvben idők folytán megnövekedett gazdasági teherviselési képessége. Ebben a műveletben kizárólag a számszerű tényezők működhetnek közre, tekintet nélkül a monarchia két államának közjogi viszonyaiban beállható változásokra. Valamint nem fogadtuk volna el a múltra, nem fogadnák el a jövőre a gazdasági kiegyezésnek a közjogi térre való átvitelét, azonképpen teljesen kizártnak tartjuk és állítjuk az eféle illetéktelen kizökkentést ma is. Magyarország külön közjogában gyökerező állami önállósága merőben független a gazdasági viszonyok esetleges kedvező vagy kedvezőtlen alakulásaitól. Mikor kisebb volt teherviselési képességünk, nem ismertük el annak az irányzatnak a jogosultságát,hogy ezen körülményből közjogi állásunknak, állami integritásunknak legkisebb csorbulása is származhassék. S ha esetleg a jövőben kerülne Magyarország oly szerencsétlen gazdasági viszonyok közé, melyek indokolttá tennék a hozzájárulási kvóta méltányos, megfelelő leszállítását, ennek a pénzügyi megkönnyebbülésnek ellenértéke fejében nem volnánk hajlandók feláldozni közjogunk egyetlen jottáját sem. Világos ezek szerint, hogy a most beálló kvótaemelés nem alkalmas arra, hogy belőle közjogi gyarapodásra célzó politikai konzekvenciák vonassanak le. Éppen mivel sokkal magasabbra tartjuk magyar közjogunkat, annak kiterjesztését, izmosodását, tágabb körű érvényesülését nem azonosíthatjuk egy pénzügyi természetű üzlet jövedelmes melléktermékével. A magyar közjogra, Magyarország önálló államiságára nézve teljesen irreleváns, hogy 25 százalék-e a kvóta, vagy 50. Egészen más megítélés alá kerül a dualizmust alkotó két állam politikai állapotának különféle alakulása. Magyarországnak zavartalan politikai konszolidácziója, a magyar nemzeti állam szépen haladó kiépülése s ezzel kapcsolatban a nagyobb teherviselésre képesítő egészséges gazdasági erő-luczió természetesen nagy nyomatékkal esik a dualizmus hatalmi mérlegének serpenyőjébe. Ezzel szemben az az általános depresszió, mely az osztrák politikai és gazdasági viszonyokban évek sora óta sajnosan mutatkozik s mely a többi között számszerűleg megokolja a monarchia másik államában a közteherviselési képesség leszállítását, szintén egészen természetesen lefokozza a dualizmus keretében táplált osztrák hatalmi törekvéseket. Óvhatatlan az, hogy mikor vegyesen politikai és pénzügyi természetű súlykülönbségeket tisztán gazdasági túrával próbálnak kiegyenlíteni, a mérleg igazmondó nyelve akkurátusan a közömbös nyugvóponton állapodjék meg. Ilyen csalhatatlanul pontos mérőszerszámja a dualizmusnak sincs. És mi bizvást konstatáljuk azt a szembeszökő tényt, ami a dualizmus harminczéves fungálásának természetes következménye, hogy a hatalmi egyensúly libegése erre mifelénk hajlik. Ezt nem vettük annak idején 30°/6-ért a nem öregbítjük most 344 árán, hanem elfogadjuk, mint az események logikus fejlődését. Hogy ebben az eredményben nagy, döntő része van a magyar közjognak, mint az egyedül rendületlen működési bázisnak, az magától értetődik. Ám ez a saját külön tőkénk sohasem is volt befektetve a közös üzletbe s ezután sem szabad azt kitenni a spekuláczió esélyeinek. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA — November 30. — Az én életem emlékei. Megírta: JÓKAI HÖK. 26 Görgeynek merész föllépése, valamint Szemere intézkedése nagy felháborodást keltett Debreczenben. Akkori emlékeimet megerősítve találom Kemény Zsigmond emlékirataiban. Kossuth nagy indulatba jött: a táborba készült indulni, barátjai előtt fenyegetőzve, hogy Görgeyt főbe fogja lövetni (Kossuthnak volt már akkor rendes lövészekből álló testőrgárdája, mely útjában kisérte) ; Kossuthné pedig kétségbe volt esve. Sírva mondá Batthyány Kázmérnak: »oda vagyunk, az az istentelen Görgey megöleti az én Lajosomat«. Nagy és általános volt aztán a meglepetés, mikor harmadnapra Kossuth visszatért a táborból (mely már akkor a Tiszántúl foglalt hadállást) s rögtön zárt ülést hirdetve, abban a képviselők előtt Dembinszkyt a legsúlyosabb kifejezésekkel illetve, jelenté, hogy a fővezérséget Görgeyre bízta. »Mi történhetett a táborban, hogy Kossuth ennyire kénytelen jön maga magát lealázni ? Azt én nem tudom«, így ír Kemény Zsigmond. Hát én tudom. Székely Józsi írótársunk segédtiszt volt Görgey mellett, ő beszélte el. A fllamingók a táborban is azt a hírt terjesztették, hogy ha Kossuth Görgey keze ügyébe kerül, onnan élve meg nem szabadul, ott orvgyilok vár reá. De Kossuthnak volt bátorsága Görgeyvel egy födél alatt aludni. Csárda volt biz az: a benyílót rendezték be Kossuth számára éjjeli nyughelyül. S az ilyen útféli csárda ajtajának a zárára nem valami biztos. Éjjel valami neszt hall Kossuth az ajtaja előtt. Fölkel, kitekint az ajtón. Hát ott látja Görgeyt a földön aludni, bundába takarózva, keresztben fekve az ő ajtaja előtt. Maga a fővezér volt az, aki Kossuthot éjszaka megőrizte. Ez lehetett az oka a nagy kedélyfordulatnak. Ebben bizony megnyugodott alsó és felső ház. De nem a legfelsőbb ház: az asszonyok háza. Kossuthot könyzáporok fogadták odahaza, így maga fölé emelni Görgeyt! Két nap múlva aztán Kossuth megint titkos ülést hivott össze s orthodiczillusát adta az előbbi rendelkezésének. Ő Görgeyt csak a kápolnai ütközetben harczolt hadsereg fővezérévé nevezte ki, de nem egyúttal a Damjanich, Kiss Ernő, Vécsey vezénylete alatt egyesült aldunai hadseregévé is. Minthogy azonban a két hadseregnek mégis kívánatos az egységes vezénylet, tehát ezennel kinevezi mind a két hadsereg fővezérévé Vetter tábornokot. És így Görgey megint kapott egy fölötte álló parancsnokot, akinek engedelmeskedni tartozik. A képviselők a zárt ülésben nagyot hallgattak erre az előterjesztésre. Senkinek sem volt disznószíve az ellenmondásra. Vetter különben igen derék katona volt, nagy szervező tehetség, aki, ha Görgey alatt szolgált volna, mint alvezér, még fényesebb nevet vívott volna ki magának. Azt is el kell róla ismerni, hogy helyzetével nem élt vissza s Görgeynek a hadműveletében nem akadékoskodott. A katonákat azonban meg kellett nyugtatni. Erre tudvalevőleg a legczélszerűbb módszer az ünnepélyes parádé, kitüntetés, feldíszítés. Az országgyűlés elhatározá, hogy magyar katonai érdemrendet alapít meg, mely áll egy ércz-babérkoszorúból, közepén a kettős kereszttel, hármas halmon, az elsőrendű aranyból, a másodrendű ezüstből, veres szalagon. Honvéd hadastyánaink mellén ma is látjuk még ez utóbbiakat tündökölni. Ezen érdemrendek ünnepélyes kiosztására hívta össze Kossuth az összes magyar tábornokokat Debreczenbe. Ráértek. A szolnoki nagy diadal után Windischgrätz herczeg azt mondá, a mit a székely góbé: »csak hallgatom, hogy mi puffog oda hátul; egyszer hátra nézek s akkor látom, hogy engem ütnek«. Tehát együtt voltak mind a tábornokok a városház tanácstermében, teljes díszben, csak Görgey nem volt ott. Számára egy asztalkára volt letéve az elsőrendű koszorús érdemjel, melyet majd a czeremóniánál jelenlevő képviselők fognak neki deputáczióban helyébe vinni. Hát egyszer csak betoppan a terembe maga Görgey, úgy, ahogy a parasztszekérről leszállt, ahogy a katonái látták a táborban. Lábszárain combig érő csizmák, hegyes sarkantyúval, térdig sárosak, mentéjén az arany gallér veres a kopástól, a két könyökén két tenyérnyi folt, tiltul odaöltögetve, feje kopaszra nyírva, orrán szemüveg. Láttára mindenki elbámult, legjobban maga Lapunk mai száma 24 oldal.