Magyar Nemzet, 1900. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1900-03-25 / 83. szám

1900. márczius 25. MAGYAR NEMZET. Az örökös főrendiség eredete. Budapest márczi­us 24. A magyar jogtörténet meglehetősen elha­nyagolt irodalma érdekes mű­vel gyarapodott. Schiller Bódog, egyik fiatal jogtörténészünk — a­kitől a Magyar Jogi Lexikon hasábjain már volt alkalmunk igen sikerült jogtörténeti tanulmányo­kat olvasni. Az örökös fű­rendiség eredete Magyar­­országon fenti czímmel *) terjedelmes (336 lap) tanulmányt adott ki, a­melyben az örökös fő­­rendiség eredetét és azon fejlődési menetet, a­mely a magyar örökös főrendiség megalkotására vezetett, nagy arányú irodalmi apparátussal fejtegeti. A magyar nemességnek általán elfogadott jellegzetessége, az egyenlőség, »una eadémque nobilitas«, mint Werbőczy mondja. Ez az egyen­lőség a korona tagságán alapult és vezérlő elve volt a szent korona fogalmán nyugvó államszer­vezetnek. Ámde ez az egyenlőség — mint szerző kifejti — nem sokáig állott fenn a maga tisz­taságában. A teljes egységet megtörte már az ősiség elve, a­mely — megbontva az egyénnek a birtok felett való bizonyos fokú szabad ren­delkezési jogát és az ágiságot — a nemzetiségi elvet juttatta teljes érvényre, a mi által a birtokviszonyok állandóvá, maradandóvá lettek.­­Minthogy pedig az ősiség behozatalakor — az Árpádházi királyok utolsó századában és a vegyes házakbeli királyok első évtizedeiben — a trónkövetelők és a polgárháborúk viszályai foly­tán — a birtokviszonyok igen aránytalanok vol­tak, az ősiség éppen ezen aránytalan birtokviszo­nyokat állandósította. A vagyoni egyenlőtlenség természetesen maga után vonta a közszolgálatok és ezzel a magánhatalom egyenlőtlenségét és a nagymérvű vagyoni ellentétek mélyreható politikai ellenté­tekké élesedtek. Csak természetes, hogy a gazdagok és ha­talmasok döntő befolyást gyakoroltak az udvar­nál, hogy az ország főméltóságait magukhoz ragadták és hogy a király is az ő véleményü­ket kérte ki. Ilyetén módon a nagybirtok és az ezen alapuló magánhatalom­ mindinkább politikai jelentőségű lett és a nagybirtok urai — még ha nem is volt tisztségük — részt vettek a király tágabb tanácsában. Az ősiség jelentősége azonban nemcsak a birtokok állandósításában nyilvánult, hanem abban is, hogy ez által a birtok és a vele kap­csolatos magánhatalom örökletessé vált. Minthogy pedig a tágabb királyi tanács­ban való résztvétel — bárha ez jogilag szer­vezve nem is volt — éppen a birtokon és a vele kapcsolatos magán­hatalmon alapult, a birtok örökletessége folytán a királyi tanács­ban való résztvétel is örökletessé vált. Mindazonáltal szerző nem a királyi tanács­ban való politikai szereplést tekinti az örökös főrendiség keletkezésének közvetlen alapja gya­nánt és pedig azért nem, mert a királyi tanács, az abban való résztvétel, a működés időbeli és remélyi körülményei jogilag szervezve nem lé­vén, nem vált még ki a nemesi rendből egy külsőleg kiemelkedő, egyéni tagjaiban meghatá­rozott körnek kizárólagos joga. Szerző a tágabb királyi tanácsot a szű­­kektől megkülönböztetvén, 134 lapon át részle­tesen ismerteti az előbbi szervezetét, hatáskö­rét, hogy a fentebb kifejtett tételt igazolhassa. De ha szerző a királyi tanácsban az örö­kös főrendiség eredetének közvetlen alapját nem is látja, mégis elismeri, hogy közvetett alapja mégis a királyi tanácsban való résztvétel volt. A királyi tanács és az abban résztvevő nagybirtokosok kezdetben csak annyiban külö­nültek el, hogy külön, előkelőbb helyen, a ki­rály közelében gyakorolták törvényhozó jogukat, szemben a köznemességgel, a­mely nem jött oly gyakran össze, mint a királyi tanács és a­mely főleg Mohács után lemondván a törvényho­zásban való személyes résztvétel teljességéről, felelevenítette a megyei követküldés intéz­ményét. Az elkülönülés még élesebb lett a mohácsi veszedelem után, a­mikor a királyi tanács mind jobban elveszte tanács jellegét és mindinkább törvényhozó­ testület lett. Röviddel 1526 után a tágabb királyi ta­nács — I. Ferdinánd ritkán jött Magyaror­szágra és így nem volt rá szüksége — nem létezik többé, de fenmaradt továbbra is az az­előtti királyi tanácsban résztvett elemeknek az országgyűlésen való személyes megjelenése és külön tanácskozása. Most már tisztán az egyénnek állandó tulajdonaiban gyökerező, a személyiséggel egybe­forrt jog gyanánt jelentkezik az »urak«-nak a törvényhozásban való személyes résztvétele és ez a magánjogi alap örökös lévén, kiemelkedik — de még mindig csak tényleg és nem jogilag — a nemességből, élesebben mint eddig, egy elő­kelő örökös jogi állással bíró osztály. Ez a tényleges — és még nem jogi — kiemel­kedés akkor fejeződik be, a­mikor a volt királyi tanács szabatosabban zárkózik el kifelé, a­mi részben a királyi meghívók (litterae regales) és az örökös főrendi czímek osztogatása folytán áll be. Szerző részletesen fejtegeti a királyi meg­lévő intézményét és a czimek osztogatását, a melyeket az örökös főrendiség eredetének köz­vetlen alapja gyanánt tüntet fel és érdekesen mutatja ki, miképp vezetett ezen két intézmény az 1608. k. u. I. t.-cz.-hez, a mely immár tételes alapon, jogilag meghatározza, kik vegyenek részt és kik képviseltessenek az országgyűlésen és ez által a régtől fogva kifejlődött tényleges állapo­tokat tételes joggá emeli, megalkotva az örökös főrendiséget. Szerző még kifejti, hogy miként szorult a köztudatban mindinkább háttérbe, a­mi a fő­­rendiség történeti fejlődésének alapja volt: a nagybirtok és miként nyomul előtérbe az örökös főrendhez való tartozás külső kelléke s tételes, azaz jog szerinti alapja: az örökös főrendi czím, vagyis a származás. Szerző még külön fejtegeti azon meggondo­lásokat és irányzatokat, a­melyek az örökös főrendiség kifejlődésében valósulnak és arra az eredményre jut, hogy mindezeknél a czélszerű­­ségi elvnek hatalmas nyilvánulása észlelhető. Ez képezi a mű első részét. A második részben szerző az örökös főrendi czímek eredetét, majd egy függelékben a mag­nates szónak az 1608. k. u. I. tcz.-ben való jelentését fejtegeti, végül 13 eredeti oklevelet közöl," a melyek közül több most első ízben tétetik közzé. Az egész mű, a melyet szerző, mint hálás tanítvány, tanárának, dr. Timon Ákosnak ajánl, rendkívüli szorgalomra és képzettségre vall és ha a budapesti egyetem szerzői tanulmányáért két évvel ezelőtt pályadíjjal kitüntette, még inkább rászolgál a mű elismerésünkre most, a mikor szerző azt két évi fáradhatlan munkálko­dás eredményével kiegészítette. Magunk is hozzájárulunk azon dicsérethez, a­melyet dr. Timon Ákos a műhöz írt elősza­vában mond és készséggel elismerjük, hogy a tanulmány a magyar alkotmányfejlődés egyik igen érdekes intézményének eredetét több tekin­tetben az eddiginél nagyobb világosságba he­lyezte. Dr., HORVÁT LIPÓT: Az összeférhetetlenségi törvény. — Bizottsági ülés. — Budapest, márczius 24. Az összeférhetetlenségi törvény revíziója tárgyá­ban kiküldött külön képviselőházi bizottság Fest Lajos elnöklésével tartott tegnapi ülésében, melyen a kormány részéről Széli miniszterelnök volt jelen, tárgyalás alá vette az összeférhetetlenségi ügyekben való eljárással és az eljáró bírósággal kapcsolatos kérdések tárgyalását. Bodonyi előadó szükségesnek tart intézkedést arra nézve, hogy a Ház hatályosabban ellenőrizhesse az összeférhetlenségi eseteket s hogy másfelől a képviselők indokolatlan zaklatásának eleje vézessék. E czélból ki lenne mondandó, hogy a Ház alakulása után az elnök felhívja a képviselőket, hogy össze­­férhetlenségi eseteiket jelentsék be s a kormányt is, hogy minden oly képviselőt, a­ki a kormánynyal szerződéses viszonyban van, illetőleg mint vala­mely társaság igazgatóságának tagja ily szerző­dések által érdekelve van, az illető szerződések be­mutatásával jelentse be. Az ily eseteket aztán az összeférhetlenségi bizottság hivatalból­ vizsgálja me­g az ekként megvizsgált eset ama országgyűlés folyamán többé nem tehető az illető képviselőkre nézve vita tárgyává. Az elnök ezt a javaslatot megtoldandónak véli azzal a szankc­ióval, hogy a­mely képviselő elmu­lasztotta az elnöki felhívásra a bejelentést s csak az országgyűlés későbbi folyamán, a szerződés lejárta után derül ki, hogy inkompatibilitási viszonyban volt, éppen úgy elveszti mandátumát, mintha a szerződése még nem járt volna le. A bizottság hosszabb tanácskozás után elvben és általánosságban elfogadta az előadó és elnök in­dítványának a képviselők bejelentési kötelezettségére vonatkozó részét, mellőzte azonban azt a részt, mely a kormány bejelentési kötelezettségére vonatkozik. Felveendőnek határozta továbbá a bizottság azt is, hogy nemcsak az általános választások idejében, hanem az országgyűlés folyamán megválasztott kép­viselő is a megállapítandó szankc­ió terhe alatt be­jelenteni tartozik az önmagára vonatkozólag fönnálló inkompatibilitási viszonyt. Cray Lajos annak előrebocsátása után, hogy a­miket az előző üléseken mondott és a­mit ezúttal előterjeszt, azok tisztán saját egyéni nézetei, fön­­tartja azt a már bejelentett indítványát, hogy az inkompatibilitási ügyekben való eljárás a királyi kúriára ruháztassék és pedig ugyanannyi időre, a­mennyire a képviselőválasztási bíráskodás a kúriára ruháztatott. Rohonyi előadó nem járul hozzá az előtte szóló indítványához és a maga részéről azt javasolja, hogy a Ház tagjai közül sorshúzás útján tizenegy tagú bizottság alakíttassák az összeférhetetlenségi ügyek­ben való eljárásra. Justh Gyula nem abban látja a bajt, hogy az eddigi törvény nem volt jó, hanem abban, hogy nem volt végrehajtva. Ezen a bajon csak a bíráskodás jogának ideiglenesen a királyi kúriára való átruhá­zása segíthet. Gyurkovics a parlament szuverenitása szempont­jából a Horvátország igazságügyi autonómiájára való tekintettel sem tartja elfogadhatónak Olay indítvá­nyát. Teljesen elegendőnek tartja azt, hogy­ az össze­férhetetlenségi bizottságnak az eljárása zsűriszerűvé tétessék. Gulner Gyula azt az eljárást tartaná leghe­lyesebbnek, hogy esetről-esetre sorshúzás útján ala­kíttassák meg a Ház bizottsága, a­mely még a sors­húzás napján kontradiktórius eljárással határozna az illető összeférhetetlenségi eset fölött, melynek anyagát előzetesen a Háznak egy állandó bizottsága gyűj­­tené össze. Kristófy Handel és Kabos bizottsági tagok szin­tén ellene nyilatkoznak annak, hogy az összefér­hetetlenségi ügyekben való bíráskodás a kúriára ruháztassék. Fest elnök oly nézetben van, hogy a személyi összeférhetetlenség esetére nézve meg lenne tartandó az eddigi állandó bizottság, az érdekeltségi össze­férhetetlenség esetére nézve pedig sorsolás útján zsűriszerű bíróság volna alakítandó. A bizottság ezek után abban állapodott meg, hogy az összeférhetetlenségi ügyekben jövőre esetről­­esetre sorshúzás útján alakítandó és zsű­riszerű­leg eljáró bizottság ítélkezzék. Arra nézve, hogy a revideálandó törvény mikor lépjen életbe, a bizottság többsége odanyilatkozott, hogy az alkotandó új össze­férhetetlenségi törvény az új országgyűlés kezdetével lépjen életbe. A bizottság megállapodásai alapján kidolgozandó javaslatnak a megszerkesztésére az elnökön és elő­adón kívül Gulner, Győry Elek, Kabos, Kristófl­y és Rakovszky tagokból álló albizottságot küldtek ki s ezzel az ülés véget ért. *) Az örökös főrendiség eredete Magyarországon A budapesti kir. m. tudományegyetemen pályadijjal ju­talmazott jogtörténeti tanulmány. Irta Schiller Bódog. Előszóval ellátta: dr. Timon Ákos egyetemi tanár. 1900. Ara­b korona. _______ 17 TUDOMÁNY és IRODALOM. Antikritika. Budapest, márczius 24. Gyulai Pál Budapesti Szemle­je, a szer­kesztő kritikai zsenialitása miatt, föltétlenül komoly figyelembevételt követel. A magyar kri­tika e legnagyobb képviselőjéhez a hálás tanít­vány tiszteletével közeledünk mindig. E tiszte­let őszinte hangsúlyozása mellett apelláljuk meg a Szemle két kritikai czikkét, a­melyeknek

Next