Magyar Nemzet, 1900. július (19. évfolyam, 178-208. szám)
1900-07-01 / 178. szám
Budapest, 5 ? W ‹^y V 4 › i - 5e,v. ♦»-! 7 *U ‘ «'•' ■ ! » . & XIX. évfolyam 178. szám. Vasárnap, június 1. Nemzet Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII., Kerepesi út 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Nemzeti gazdasági politika, Budapest, június 30. Magyarország jövő gazdasági politikáját a Széll Kálmán keze irányítja. Hogy mennyire egyengeti e politika útját, mennyi szívóssággal, körültekintéssel, mily céltudatosan,annak egyik jelensége a szakkörök és testületek mozgalma és érdeklődése, amelyet e nagy probléma iránt lépten-nyomon tapasztalunk. Íme, az általános vámtarifa kérdésében is egyszerre két illetékes testület szólal meg, hogy a kormánynak véleménynyel szolgáljon s a maga nézeteit nyíltan előadja. Az Országos Iparegyesületnek és a Pesti Lloyd-társaságnak az általános vámtarifára vonatkozó előterjesztései bizonyítják, hogy Széll Kálmán ezt a nagy kérdést, annak szerencsés, az ország érdekeit szolgáló megoldását már előkészíti s mint oly államférfi, aki a nyilvánosság s a kiforrott közvélemény befolyását és erejét ismeri és méltányolja, már most felkeltette a szakkörök érdeklődését, már most foglalkoztatja a szaktesteteket, már most gondoskodik arról, hogy mire a cselekvés órája itt, egységes és teljesen tájékozott országos közvélemény álljon az ő nagy koncepciójú gazdasági politikájának a háta mögött. Mint a Széll Kálmán nagyszabású gazdasági politikájának hűséges munkatársa, Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter fáradhatatlanul buzgólkodik abban, hogy a miniszterelnök tervei lépésről-lépésre megvalósuljanak. Ezúttal is útban látjuk őt; tegnap Kolozsvárit ünnepelték nagy szeretettel és melegséggel, ahonnét a Székelyföldre indul s azt járja be. A székelyekhez vivő útját, annak czélját és jelentőségét illusztrálja és méltóképpen interpretálja az a leirat, amelyet a Székely Egyesülethez és a marosvásárhelyi kereskedelmi s iparkamarához intézett, tervezett utazása előestéjén. E leirat élénk fényt vet a Széll Kálmán közgazdasági politikájára és amaz atyai gondoskodásra, szeretetre, amelylyel e politika, a magyar nemzeti érdekek szempontjából annyira fontos székelység sorsa iránt viseltetik. Hegedűs Sándor rendelete, amelyet lapunk tegnapi számában szó szerint közöltünk, valóságos szerves programmja a székely iparfejlesztésnek. E programmot világosság, határozottság, tervszerűség és a praktikus szempontok szem előtt tartása jellemzi. Ha e programm megvalósul, a nemzeti politika szempontjából annyira fontos Székelyföld közgazdasági viszonyai megjavulnak, ipara fellendül, anyagi jóléte szilárd alapokon fog nyugodni. Ipart nem lehet semmiből teremteni. Az ipar megteremtésének előfeltételei vannak. Ez előfeltételek nélkül az ipar csak mesterséges növény, amelynek se talaja, se gyökere, se napfénye, se harmatja. Ha meg van művelve és mélyre van szántva a talaj, ha e jól megművelt talajban a gyönge növény gyökeret ver, ha hármat táplálja és napfény élteti, csak akkor számíthatunk életerős magyar iparra. Olyanra, amely megéltünn a szabadban is, nemcsak az üvegházi élet langyos levegőjében. Hegedűs Sándor rendelete mindenekelőtt egy fiatal, képzett iparos nemzedék megteremtését tűzi ki czélul. Ipari pályákra akarja terelni a székelyföldi ifjúság javarészét, képzett iparosokat szeretne nevelni belőlük s oly iparágakra óhajtaná nevelni, amelyeket, otthon letelepedve, sikerrel folytathatnak. A kereskedelmi miniszter speciálisan a Székelyföld számára igyekszik nevelni a székely iparosokat. Nem az a czél lebeg szeme elött, hogy exportálja őket, hogy idegen vidékek számára képezze ki a székely ifjakat. Azt akarja, hogy ügyes iparosokká kiképezve, otthon találjanak foglalkozást, otthon telepedjenek le, otthon nyit- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Junius 30. — magyar takarékosság. Irta: Andronicas. Bódi bácsit a bank megsürgette valami kamatfizetés végett. Bódi bácsi megszeppent. Még a szögletes tar koponyája is biborpiros lett, annyira fölfelé nyomult a vére. — Teringettél, erről a kamatról úgy megfeledkeztem, mint a halálos órámról. Erre nem készültem. Most aztán honnan a pokol fenekéből? . . . Kikényszeredett arra, amitől e világon a legjobban idegenkedett. Leült az íróasztalához, kinyitotta a fiókokat s türelmetlenül turkált az összevissza papirosok között. — Mégis csak tisztán kell egyszer látnom , hogy is állok voltaképpen. Hiába turkált, hiába hajigálta ki dühösen a feles számmal fiókjaiba keveredett gépolaj- és fűmag-hirdetéseket, a vagyoni és tartozási állapotára rávilágító papirosait sehogysem tudta hiány nélkül összeszedni. — Pedig bizonyosan tudom, hogy itt kell lenni mindennek. Kiadást, bevételt fölirtam az utolsó krajczárig. S hova tehettem volna a jegyzeteimet, ha nem ide? A mi számlát, levelet s egyéb effélét mégis összekaparnia sikerült, azt megkísértő emlékezetéből kiegészíteni. Plajbászt ragadott, számokat kezdett írni, összeadni, szorozni, kivonni, osztani. Verejték ült ki a homlokára, de nem ment semmire. Plajbász a hegye letörött, földhöz vágta, belökte a firkákat a fiókba s egy félig méltatlankodó, félig tréfás káromkodással felugrott a kiállhatatlan asztaltól. — Hát megbolondultam én, hogy igy gyötröm magamat? Hát mi végre van Weisz a világon? . . . Weisz a környéknek teljes birodalmú gabonakereskedője volt. Okos ember, a ki tudja, mi a kétszerkettő s a ki folytonosan gyarapodott. Ennek ellenére is megtartotta az urakkal szemben bölcs szerénységét s be volt avatva minden környékbeli úri család minden nyilvános és titkos anyagi bajába. Ha valahol e bajok válsággal fenyegettek, úgy küldtek érte az urak, mint betegség esetén a doktorért. Tehát Bódi bácsi is lovas embert menesztett a városba Weiszért, hogy jöjjön sürgősen. Weisz már délután meg is érkezett. Körülbelül várta, hogy Bódi bácsi mostanában kéretni fogja, mert ő sokkal jobban tudta Bódi bácsi terminusait, mint ez maga. Délután már Weisz ült a Bódi bácsi íróasztalánál. Előtte szinte maguktól rendeződtek összevágó csomagokba a dúlt papirosok. Az ő gyakorlott kezében frissen mozgott a plajbász s egyszer sem törött le a hegye. Bódi bácsi szemben ült vele a divánon s Weisz kíméletes, de határozott vallatásaira lassankint egészen belejött az őszinte, mindent feltáró feleletekbe. Alig másfél óra múlva ott volt Weisz előtt plajbászszal irt csinos számjegyekben Bódi bácsi vagyoni javainak és bajainak tökéletes bilancea. Weisz nagyképűsködés nélkül, de mégis olyan komolyan nézte néhányszor végig a hemzsegő számokat, hogy Bódi bácsi beleizzadt, így lessük az orvos-professzor diagnózisát, miután már meghallgatta összes panaszunkat és végigvizsgálta minden szervünket. Végre Weisz kimondta a diagnózist: — Ne tessék túlságosan aggódni. Nincs nagy baj. Mindössze is az az egész, hogy a nagyságos ár évi jövedelmének az átlaga az utolsó öt esztendőben nem több tízezer forintnál, míg ugyanez időn belül évi kiadásainak átlaga meghaladja a tizenháromezer forintot. Bódi bácsi megkönnyebbülten lélegzett fel. Hát csak ez az egész? Az Isten áldja meg ezt a becsületes Weiszot! Weisz most már a diagnózisról áttért az ordinálásra és a prognózisra. — Nagyságos úr, feltéve, hogy a jövedelmi átlaga sem nőni, sem apadni nem fog, ezt a kis bajt szigorú takarékossággal akár a legközelebbi öt esztendőben is kiheverheti. Hanem persze az nehéz, majdnem lehetetlen, hogy évi tizenháromezer forint helyett most már öt esztendeig csak évi hétezer forintot adjon ki. Szabjunk hát a teljes rendezkedésre hosszabb időt. — Semmi hosszabb időt! Semmi lehetetlenség ! . . . Ne akarjon maga engem rontani, Weisz. Azt hiszi,, olyan könnyelmű magyarral van dolga? . . . Én nem tudok ilyen zavarokban élni. Én rendbe akarok jönni minél hamarabb. Az öt esztendő is sok. — Jó, jó nagyságos úr. Hiszen, ha közben valami kivételes nagy termése lesz, vagy az árak valami nem remélt mértékben felmennek, avagy egyéb rendkívüli jövedelem üt be, akkor rendben leszünk még hamarább is. De ilyenre most nem számítok. Felteszem, hogy kizárólag a takarékosságra leszünk utalva. Nagyságos úr nem is képzeli, milyen nehéz dolog a takarékosság. Én tudom, mert sokat próbáltam. Weisz hiába beszélt már. Bódi bácsi nem Lapunk mai száma 20 oldal.