Magyar Nemzet, 1900. november (19. évfolyam, 300-329. szám)
1900-11-01 / 300. szám
Budapest, 1900. XIX. évfolyam 300. szám. Csütörtök, november V. Magyar Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII. Kerepesi ut 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Széll Kálmán diadala: Budapest, október 31. Sohasem volt nehezebb szónoki szituáczióban Széll Kálmán, mint a mai napon. És sohasem aratott fényesebb diadalt. Nem azért volt nehéz helyzetben, mintha politikai ellenfelei részén volna az igazság. De a kérdés kényes, az ellenzék tetszetős és népszerű érvekkel hadakozott s a Házban az izgatottság parazsai csillámlottak. De felállott a miniszterelnök s másfélórás beszéde után gyökeresen megváltoztatta a Ház hangulatát. Beszéde, ahogy az országban szerteszáll, megnyeri az egész magyar közvéleményt a maga álláspontjának. Ez ékesszóló beszédet tartalmában és a telkekre gyakorolt hatásában vizsgálva, mindenekelőtt felötlik egy dolog: oly nyílt, bátor és férfias szó volt, a minő, ily kényes kérdések alkalmával, a legritkább esetekben született. S ez a teljes, tartózkodás nélkül való nyíltság, okfejtésének meglepő bátorsága szemmel láthatólag lenyűgözte ellenfeleit. Csodálkozva nézték, mint jár-kel a legkényesebb részletek lángjaiban. S még csak a ruhája szegélye sem perzselődött meg. Amíg Széll Kálmán nem szólott, a nagyközönség ferde világításban látta a trónörökös házasságáról szóló nyilatkozat beczikkelyezését. Hogy a rideg jogi álláspont, a közjogi érvek a javaslat mellett szólnak, azt mindenki tudta. De az érzelmek világában a javaslat hátrányban volt. A szívnek költészete ragyogta be a trónörökös nemes elhatározását. S szép, fiatal feleségének fejét glóriával övezte körül a népszeretet. Az ellenzék szónokainak éles szemét ez a körülmény nem kerülte el. A közjogi momentumokon átsikolva, a fésulyt az érzelmi részre fektették. Megvesztegető érveik forrongásba hozhatták volna a közvéleményt. Ám a miniszterelnök beszéde egészen más mederbe terelte a közfelfogást. E beszéd mestermű volt a maga nemében és parlamenti hatása rendkívüli. Legfőbb érdemét azonban mi abban látjuk, hogy hatása nem szorítkozik a parlamentre, kicsap az utczára, tért foglal a nemzet legszélesebb rétegeiben. S bevágja az útját annak, hogy ezt a diszkrét kérdést az ellenzék a maga pártczéljaira kizsákmányolhassa. Ami a trónörökös házasságának s az abból folyó deklarácziónak közjogi oldalát illeti, azt Széll Kálmán átható elmével és nagy közjogi tudással világította meg. Kossuth Ferencz tegnapi beszédének közjogi érveivel foglalkozva, kiemelte őket sarkaikból. Sa mellett ő maga a legkorrektebb közjogi álláspontot foglalta el. Mint Mátyás király híres fekete vitézeinek pánczélingén az aczélból való lánczszemek, úgy sorakoztak egymás mellé közjogi okoskodásának egyes részei. Oly szorosan s olyáthathatlanul. Azt már ellenséges fegyver nem járja át, kard, golyó nem fogja. A legtisztább igazság nyilvánult az »archiducx« kifejezés értelmezőben s a főherczegi utódok kitétel grammatikai magyarázatán. Az ellenzék vesszőparipája az uralkodóház családi törvénye. Kossuth és társai hatásosan szavalgatták, hogy ezt a családi törvényt nem lehet a törvénynek fölébe helyezni. Csakhogy nyitott ajtót döngettek. A miniszterelnök maga hirdette a legerélyesebben ezt a közjogi tételt. A morganatikus házasság fogalmára áttérve, őszintén kinyilatkoztatta, hogy az bizony a középkorból maradt ránk s hogy az egyenlőség elvével ellenkezik. De bebizonyította, hogy jogszokás és hosszú, évszázados gyakorlat szentesítette azt , hogy a magyar jogi gyakorlat az uralkodóházra nézve a morganatikus házasság intézményét elfogadta és sohasem kifogásolta. A szenzáczió rezdülése futott át a Házon, mikor fejtegetéseiben Szögi Kálmán áttért a családi szabályok kérdésére. Az ellenzék egész támadása e házi törvény ellen irányult, úgy beszéltek róla, mint valami nagy államjogi titokról, amely szent és sérthetetlen. Amelynek fátyoléhoz, hogy fellebbentse, nem mer nyúlni miniszteri kéz. E házi törvény tartalma, az ellenzék szerint, homlokegyenest ellenkezik közjogunkkal. Követelték tehát annak előterjesztését. Sőt egyik párt, az Ugroné, éppen e családi törvény bemutatásától tette függővé további eljárását. Széll Kálmán mindenekelőtt konstatálta, hogy a családi szabályok gyűjteménye nem törvény s törvényeinkkel nem is ellenkezhetik. Az uralkodóház legben- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Október 31. Torday Grail Erzsi. Tízsoros jelentésekben emlékezik meg róla a legtöbb lap. Akkor is előbb mondják el, hogy Petőfi estéjén kik voltak ott, róla pedig annyit jegyeznek meg, hogy »jeles recitator, interpretátor«, akiben azonban »van némi színpadiasság is«. Mert ilyen a nagyvárosi ember általában. Lót-fut örökké, szalad a dolga után. Kergeti a boldogságot, melyet épp igy soha el nem érhet. Ha szép virág mellett viszi el útja, nem tud annál sem egy perezre megállni; futó pillantást vet legföljebb reá; nevén nevezi, ha tudja; aztán szalad tovább a dolgok után, melyek őt jobban érdeklik. »Recitator«; maga ez nevezet is csúnya erre az igazi művésznőre alkalmazva. Csúnya, mert méltatlan megkisebbítés rejlik benne. Mert művészete idegen a mi mai divatjaink között, mert ennélfogva nem részesül megérdemlett elismerésben, ráadásul még meg is kisebbítjük őt sajnálatos közönyösségünkben. Akinek szívéből még nem halt ki egészen az érzék a költészet, a Petőfi költészete iránt, aki valaha, míg boldog ifjan iskolába járt, megtanulta legalább félig érteni Petőfit: menjen el, hallgassa meg ezt a művésznőt s tanúságot fog tenni mellette. Nem mond ő új dolgokat, — szól előre bocsátva szerényen — Petőfiről. Sőt mind ismeretes, amit tőle hallunk. Azt hiszi, mindennemű ércznél fényesebb, maradandóbb emléket állított Petőfi maga magának a műveiben. Azért is ő ezekből állítja össze a fényes mozaikképet, melyben aztán bámulva, lelkesedve és mélységes gyönyörrel látjuk, mint elevenedik meg előttünk a Petőfi tündöklő alakja. Lovagol, mint gyermek, fűzfasípot fújva. Vándorol, mint ifjú, hideg, esős szélben, mezítláb, de keserű jókedvvel. Majd ujjong a napsugaras, fényes alföldi puszták szabad levegőjében. Azután ott ül asztala mellett városi szegényes szobájában, nagy lelkével az egész emberiséget akarva átölelni. Majd édesanyján csüng, majd indulatosan korbácsolja szabadságdalaival rabságban szunnyadó nemzetét. Meleg családi fészkében pihen ölében kis feleségével s megint a csaták tüzébe rohan. Petőfi egész élete folyik le előttünk olyan drámai jelenetekben, hogy míg előrenyújtott nyakkal feszülten figyelünk oda, lelkünk a változó indulatok egész skáláján ringatódzik. S végül elámulva kérdezzük: hogy is volt ez lehetséges ? A művésznő cselekedte ezt velünk. Nem furfangos masinériával, amivel ma mutogatnak gyarló mozgóképet, hanem istenadta művészetével. A mesebeli varázssipkát nyomta fejünkbe, így szólván: hip, hop, ahol akarom, ott legyetek, így kisérjük Petőfit élete rögös útjain, meglesve magános, legtitkosabb perczeit is. S milyen egyszerű eszközökkel dolgozik !s, a tanult színésznő, eldobja a színpadi kellékeket. Barátságos, otthonias szalonban ül le bizalmasan kis asztalka mellé. Aztán föl se áll, csak szép fejével, szeme és arcza játékával s főleg nem is erős, ele engedelmes hangja változásaival kiséri, színezi, festi, amiket szaval. Első megjelenése nem is éppen sokat ígérő. Szép alak, de van rajta valami, talán az a konvenczionális estélyi ruha, mely az ő költőjéhez nem illik, — talán egyéb, ami a németek közt ragadhatott reá. Mert ott élt évekig, ott fejlődött ki művészete is. De aztán kellemes elfogadással kezd beszélni. Jóleső szerény modorban tesz néhány bevezető megjegyzést, melyekkel már leköti figyelmünket, így szavalja az első költeményt: »Szülőföldemen«. Szívesen hallgatjuk. Majd, mint a méhecske, virágról-virágra szállva, édes mézet gyűjt mindegyikből, úgy halad egy-egy rövid megjegyzéssel egyik költeményről a másikra. Már a válogatásával meglep. Folyton Petőfi beszél, de úgy, ahogy a művésznő szólaltatja meg. Ön maga szerényen a háttérben marad. Belemelegszik, hangja erősebb, gesztusa, színezése élénkebb. Egy-egy átlátszó tiszta, művészi kis kép lesz minegyik költemény. Ott látjuk Petőfit »Egy estém otthon« czimű költeményében, a mint atyjával borozgat s a jó fiú türelmével hallgatja az öreg zsörtölődéseit; az öreg elálmosodik s ledől; ő meg írni készül; de ekkor jön édesanyja száz kérdéssel Lapunk mai száma 24 oldal.