Magyar Nemzet, 1901. október (20. évfolyam, 245-272. szám)

1901-10-01 / 245. szám

1901. október 1. MAGYAR NEMZET. Hat óra alatt szállít zászlókat és választási tol­lakat »VICTORIA« zászlógyár, Budapest, VI. kerület) Andrássy­ út 1. szám. Október 8. Város: Félegyháza. Október 10. Város: Csongrád. A Wenckheim-szobor leleplezése. Kisbér, szeptember 30. (Kiküldött tudósí­tónktól.) Gyönyörű verőfényes őszi nap kedvezett a mai fényes ünnepnek, a­melynek alkalmával Wenckhem Béla bárónak a kisbéri ménesparancs­nokság parkjában felállított lovasszobrát leleplez­ték. Az ünnepségre nagy és díszes vendégsereg érkezett Budapestről a reggel 8 óra 50 perc­kor induló gyorsvonattal. Az ünnepségen megjelentek: Széll Kálmán mi­niszterelnök, Hazay István dr. osztálytanácsos kí­séretében, Darányi Ignácz földmivelésügyi minisz­ter, Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter, Plósz Sándor igazságügyminiszter és Talassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter; Bécsből az ő felsége személye körüli minisztérium, képvi­seletében Vértessy Géza miniszteri tanácsos és Marsovszky Móricz miniszteri titkár; ott volt Sző­gyén-Ma­rich László berlini osztrák-magyar nagykövet, a­kinek társaságában Alberts hír­neves berlini festőművész is ideérkezett; to­vábbá Rakovszky István az állami számvevő­szék elnöke, Perczel Dezső, Tarkovich József és Vörösmarty Béla államtitkárok, Csekonics Endre gróf és Desselvffy Aurél gróf titkos tanácsosok, Károlyi István gróf, Wenckheim-Hoyos Fülöp gróf, Wenkheim Dénes gróf, Iliász Lajos főrendiházi tag, a belügyminisztérium részéről Kaffka László mi­niszteri tanácsos és Ghiczy Jenő miniszteri titkár, a földmivelésügyi minisztérium részéről Durman és Halassy Pál tábornokok, Dobokay és Losonczy miniszteri tanácsosok, Bartók és Zsedényi osztály­­tanácsosok, Darányi Béla főigazgató, Gyóni Lóránt miniszteri titkár; a kereskedelemügyi minisztérium részéről Vértessy Kálmán osztálytanácsos, Lers Vilmos dr. és Hollón Sándor dr. miniszteri tit­károk ; Budapest székesfőváros küldöttsége, mely­nek tagjai voltak: Márkus József főpolgármester, Abnády Géza tanácsnok, Papp Zsigmond, Máttyus Arisztid, Ludvik Endre és Kollár Lajos. A békés­vármegyei gazdasági egyesület küldöttsége: Lukács György főispán, Fábry Sándor alispán, Weiler Elek főszolgabíró, Zöldy János és Pfeifer István gazd. egyesületi titkár, Melczl Oszkár az erdélyi szász gazd. egyesület elnöke, Mihalovits Antal miniszteri tanácsos, Molnár István és Deininger Imre kir. tanácsosok, Szapáry Péter gróf p.­tanácsos, Per­czel Dénes százados, debreczeni ménes-parancsnok, Tary Gusztáv főerdőtanácsos, Scholz Gusztáv orsz. főerdőmester, Krick Aladár jószágfelügyelő, Pod­­maniczky Gyula báró, Balogh Sándor fogalmazó, Zoltán Elek nyug. altábornagy, Esterházy Béla gróf, Juhász Bálint a mezőhegyesi ménesbirtok igazgatója, Zámory Béla, Hunkár Dénes, Kiss Gyula, Buday József dr., Nagy Antal kano­nok, Wenninger Ernő, Horváth Károly, Honthay evangélikus lelkész, Lipthay Béla cs. és kir. ka­marás, Nick Ede, a gödöllői koronauradalom elnöke, Piukovics Elemér, Lakner Ferencz, Némay Antal nagykőrösi és Visegrádi Béla fogarasi ménesparancs­­nok. A komárommegyei küldöttség: Ghiczy Béla al­ispán, Esterházy Ferencz gróf, Baranyai Géza, Erdélyi Gáspár, Ghiczy Béla, Major László, Asz­talos Béla. Ott voltak továbbá: Fiáth­ báró fő­ispán, Konkoly-Thege Miklós, a­ki Tatán csatlako­zott, Domány János, Rónay Lajos, Jankovics Lőrincz. Rokonszenves feltűnést keltett a Wenckheim Béla báró ősi családi fészkéből, a békésmegyei Körös­­ladányból érkezett parasztok küldöttsége: Vakarcs János, Sánta Sándor és Kardos Gergely. A Komárommegyei Gazdasági Egyesület kül­döttségét Sárközy Aurél főispán vezette s tagjai voltak: Ordódy Pál, Hérics Márton, Szabadhegyi György, Ágoston Miklós. Midőn a komáromi küldöttségek a vendégség­hez csatlakoztak, ezek nevében Sárközi­ főispán lelkes éljenzés közt üdvözölte Széll miniszterelnö­köt, a­ki így válaszolt: »Igen tisztelt uraim! Az önök szíves meg­jelenése engem valóban meglep; nagyon köszö­nöm szíves üdvözletüket és különösen azt a me­leg hangot, a­melyen az tolmácsoltatott. Öröm­mel jelentem meg Komárom megyében, hogy részt vegyek azon az ünnepélyen, a­mely oly férfiú emlékének van szentelve, a­kihez engem benső kegyeletes érzések fűznek. Báró Wenck­­heim Béla a magyar közéletnek és a magyar társadalmi életnek kiváló alakja volt; őt igaz hazafias, magyar érzésben nem múlta felül senki; őt a politikai és társadalmi tisztesség­ben és tapintatos felfogásban kevés ember közelítette meg. Ő állandó és maradandó em­lékeket hagyott kortársainak lelkében; én is ezek közé tartozom. Engem hozzá igen meleg és kegyeletes érzések fűznek, mert én az ő vezérlete alatt kezdtem az ország közszolgálatában működni, én az ő kabinetjé­ben voltam annak idején első ízben miniszter. (Hosszas, lelkes éljenzés.) Nem csak elődömet ünneplem tehát e férfiúban, hanem ünneplem benne azon férfiú emlékét, a­kinek annak idején kabinetjében ültem. Köszönöm szíves megjelenésüket. És most menjünk emelt érzés­sel azon férfiú szobrának leleplezésére, a­ki emlékének a mai napot mindannyian szenteljük!« Szűnni nem akaró lelkes éljenzés követte a miniszter szavait, a­melyek után a társaság csak­hamar a déli vasút készenálló különvonatjára szállt, a­mely Brám Miksa miniszteri tanácsos, a déli vasút üzletigazgatójának vezetése alatt 8/­12 óra­kor érkezett Kisbérre, a­hol a megállóhelynél nagy néptömeg élén a rendezőség fogadta a budapesti vendégeket. Darányi Ignácz földmivelési miniszter Széll Kálmán miniszterelnöknek, bemutatta Deseő Gyula kisbéri ménesparancsnokot és Bendel Godfridet, a kisbéri ménesbirtok gazdasági igazgatóját. Ezután a vendégsereg a ménesparancsnokság­nak nagy számban készen álló pompás fogatain a kastély udvarára hajtatott, a­hol a méneskari legénység, továbbá az iskolai ifjúság és fehér ruhába öltözött leánykák foglaltak állást. Déli 12 órakor villásreggeli volt, a­mely után délutáni fél két órakor kezdetét vette a szobor­­lelepzés ünnepsége. A tulajdonképpeni leleplezési ünnepély dél­után fél két órakor volt a fenyőkkel szegélyezett és virágokkal díszített Wenckheim-halmon. A le­pellel borított szobor Kemény Gábor dr. volt földmi­­velés-, ipar- és kereskedelmi miniszter által felállított díszes mauzóleum előtt állott. Az előkelő közön­ség, élén a miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és a báró Wenckheim-család tagjaival, reggeli után gyalog sétált át e helyre a parkon át. Közben megállották a parkban levő Kozma-emléknél, a­hol a miniszterelnöknek bemutatták a kitűnően sike­rült emlék készítőjét, egy Horváth nevű egykori méneskatonát, a­ki ezzel a szoborművel adta tehet­ségének első felét, és csak azután nyerte művészi kiképzését. A Wenckheim-halom aljában nagyszámú kö­zönség foglalt helyet, köztük különösen számos hölgy, élénk színű nyári öltözetekben. Az ünnep a Himnusz eléneklésével kezdődött, a­mely után a szent­­viszlói Deseő Gyula őrnagy, méneskari parancsnok a következő beszédet intézte Darányi Ignácz föld­mivelésügyi miniszterhez: Mint a kisbéri m. kir. állami ménes ez idő szerinti parancsnokának, nekem jutott ama sze­rencse, hogy a mai napon a magas kormányt e helyen a kisbéri m. kir. állami ménesintézet nevé­ben hódolatteljesen üdvözölhessem (Hosszantartó élénk éljenzés.), még pedig oly alkalommal, midőn e halmon ama férfiú emlékét örökítjük meg, ki egész élete sokoldalú tevékenységét édes hazánk­nak szentelte s a magyar mezőgazdaság egyik úttörője és ezzel karöltve, a magyar lótenyésztés lelkes hive és pártfogója volt. Nehéz­ időkben báró Wenckheim Béla Kisbér védője, boldogult Kozma Ferencz miniszteri taná­csosnak legerősebb támasza volt. Báró Wenckheim Bélának nem kis részben köszönhető, hogy Kisbér ma ily magas színvona­lon áll. Kitűnő lovas és lóismerő, minden férfias erény­ben gazdag magyar főúr és hazafi igaz tipusa volt, kinek agyában mély bölcsesség, szivében nemes humanitás honolt. Hazánk e jeles fiának emlékét koszoruzza di­csőség és buzdító, ragyogó példányképünk marad­jon minden időkre. A kisbéri magyar királyi állami ménesintézet hódolatteljes köszönetét tolmácsolom exczellencziád­­nak e gyönyörű szobor létesítéséért és tisztelettel­jesen kérem, méltóztassék annak leleplezését ke­gyesen megengedni. (Hosszas, élénk éljenzés.) A beszédre Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter a következőképp válaszolt: A midőn tisztelt vendégeinket, élükön Széll Kálmán miniszterelnök úr ő nagyméltóságával, (Hosszas lelkes éljenzés.) nemkülönben báró Wenckheim Béla t. családját üdvözölni szeren­csém van, első kötelességem kegyeletesen meg­emlékezni üdvözült hivatali elődömről, báró Kemény Gáborról, a ki e mauzóleumot léte­sítette. Őszinte köszönetet mondok, a tisztelt mű­vésznek, Fadrusz Jánosnak, (Élénk éljenzés.) ki annyi szeretettel és oly nemes ambiczióval alkotta e művet a m. kir. ménesintézet elisme­résre méltó közreműködése mellett; és végül hálásan emlékezem meg báró Lipthay Béláról is, a­ki oly lelkesen, működött közre ezen szo­bor tervezésénél. Ő jelen volt akkor, midőn a szobor eszméjének magját elvetettük, de a sors könyvében, fájdalom, úgy volt megírva, hogy már ne érhesse meg az aratást. Talán hírül vitte báró Wenckheim Bélának, hogy neve és emléke a magyar földön még elfelejtve nincsen. Ne is legyen felejtve az az önzetlen haza­szeretet, a­melylyel ő különböző állásokban, olykor nehéz körülmények közt, de mindig egyenlő hűséggel hazáját szolgálta; ne le­gyen elfelejtve, hogy a magyar mezőgazda­ság és különösen a magyar lótenyésztés lel­kes barátja és Kisbér hatalmas pártfogója volt, de ki a mellett azt hirdette, hogy el­sők legyenek azon kötelességek, melyeket a bűn és a közérdek követelnek tőlünk és csak azután következzék a testedző sportnak férfias szóra­kozása; ne legyen elfelejtve lovagias jelleme és annak nemes vonásai, a melyek méltók arra, hogy késő nemzedékeknek is példaképül szol­gáljanak és maradjon hálás emlékezetben az az emberszeretet, a mely őt jellemezte s a mely a régi magyar birtokososztály leg­nemesebb tradiczióira emlékeztet. Erről az em­berszeretetrő­l tanúskodnak azok a békési földmivesgazdák, a kik messze földről jöttek el ide, hogy tanúságot tegyenek az ő embersze­­retete, a báró Wenckheim Béla élete mellett és tanúságot tegyenek arról is, hogy nem hal­nak meg azok, a­kik a­ magyar földet igazán szeretik és a magyar népet h­iven szolgálják. (Hosszas tetszés, helyeslés és éljenzés.) Békés megyéről szólva, a­hol báró W­enck­­heim Béla életének legszebb része lefolyt, legyen szabad egy beszédéből, melyet Békés megye köz­gyűlési termében tartott, csak néhány szót idézni: »Mutassuk meg, — így szólt — hogy bennünk, tisztviselőkben nem ellenségeit, hanem védőit és törvényes támaszát találandja min­denki, hogy a legszegényebb sorsú ember pa­nasza kihallgatást, vigasztaló orvoslást találand.« (Elénk tetszés és éljenzés.) Arany szavak, a melyek méltók volnának, hogy minden középü­let fölé márványba vésessenek. De talán még méltóbb, ha azokat sziveinkbe véssük. Elköltözött dicső hazánkfia! Miként ünnepel­jünk mi ma téged, hogy az hozzád méltó legyen, miként varázsoljuk a te szellemedet e napra kö­zénk? Mi téged úgy akarunk ünnepelni és úgy szenteljük fel emlékszobrodat, hogy elrebegjük, elénekeljük a te imádságodat, a­mely a mi imád­ságunk is, a magyar nép örökös imádságát. Hadd zengjen fel a koszorús lantos Vörösmarty Mihály szózata... és hulljon le a lepel! (Hosz­­szas, lelkes éljenzés.) E beszéd elhangzása után a »Szózat« hangjai csendültek meg, a­melynek eléneklése közben­­le­hullott a lepel és látható lett a szobor a maga teljes szépségében. Ekkor előlépett Wenckl­ehn-Hoyos Fülöp gr., a­ki a család nevében pár szóban mély köszönetét fejezte ki a földmivelési miniszternek a szobor felállításá­ért. Az ünneplő közönség ezután a szobor meg­tekintésére indult, közben Széll Kálmán miniszter­elnök Fadrusz János előtt, a­kit bemutattak neki, a legmelegebb elismerés hangján nyilatkozott a kitűnően sikerült szoborról. Általános az a véle­mény, hogy ily kitűnően sikerült lovasszobra nincs Magyarországnak. A szobor leleplezése után a közönség a ménes­birtok megtekintésére indult és a ménesparancsnok és igazgató, valamint közegeik szakszerű magyar 3

Next