Magyar Nemzet, 1901. november (20. évfolyam, 273-298. szám)

1901-11-30 / 298. szám

MAGYAR NEMZET.­­ 1901. november 30, egy kis repedésen keresztül. Akkor is rosszul járnak, a kis fehér vérsejteknek esnek csak megint a martalékaivá. Hát ezek a minket közönségesen körül­hemzsegő baktériumok nem olyan nagy vesze­delem még, ezek csak csavargók, afféle kapc­a­­betyárok, kü­lön-külön, mindegyik csak a maga szakállára dolgozik. Az egészséges testen meg­törik minden erőlködésük. A testet akkor fenyegeti igazán nagy veszély, mikor egy egész jól rendezett hadsereggel kell megküzdenie. Egy hatalmas, egységes baktérium-hadsereg tá­madása, a­melynek minden tagja öldöklő mérget önt magából, öldöklőt és ugyanazt a fajtát, a­mely erősebb, mint a mi sejtjeink, beléjük lopódzik és felemészti őket. Ez már alaposan megijeszti a testet. A vészharang megkondul, nagy sürgés-forgás támad az erőd belsejében. Ha nem megy másképp, pusztuljanak el a hő­ségtől. A test hőmérője nem mutat elég magasat, emelni kell tehát. De hogyan? Hát takarékos­­kont kell ott, hol nincsen olyan nagy szükség reá, a bőr melegét mélyebbre kell vezetni. Az agy kiadja rögtön a parancsot, az rögtön foganatosítva van és az egész test belehalványul. Libabőrös lesz, sápadt, reszkedni kezd, fázik. Az ember ilyenkor öntudatlanul siet az agy c­éltudatos munkájának a segélyére, beburko­­lódzik, takarót-takaróra rak maga fölött. Eleinte mindhiába, a meleg még nem elég, jobban kell fűteni a kazánt. Ebbe semmi beleszólása nincs tulajdonképpen az embernek, az agy oly részén rejtőzik a parancsokat osztó kéz, hová az ő puszta akarata el nem ér. Sokszor azonban, mint a nekivadult paripa, ez a parancsoló, lát­hatatlan kéz is túlzásba csap át. A nagy ve­szélyben elveszti higgadtságát és azontúl is akarja emelni a hőt, mi már saját kárára van, ilyenkor figyelmeztetni kell. Van reá módunk. A chinin, antipirin, meg a többi lázellenes szer észretéríti újra, zabolát vet az elvadult ló szá­jába és lassacskán rendbe jön minden. A legtöbb esetben e kis szervezetek nem hagyják magukat ily könnyen legyőzetni. Úfjabb és újabb lázrohamokra van szükség, a harcz meg-meg­újul, m­íg végül, egyik vagy másik győztes nem marad. A különben egészséges, el nem gyengült test, ha győz, győzelmét főleg annak köszönheti, hogy a nyíltan, bár nagy erővel támadó ellenséggel szemben, még ideje­korán összetrombitálhatta katonáit a védelemre. Bár ádáz az ellenség, de nyíltan, sík mezőn harczol, a becsületesebb fajtából való. A leg­gonoszabb és az emberi testre a legveszélyesebb ellenség az, a­mely lopva oson be, szinte észre­vétlenül fészkeli meg magát egy zugban és ott ellenállhatatlanul fejlődik, szaporodik és ontja ki magából rettenetes mérgét. Az alapjában véve teljesen egészséges test még ezen is, bir győzedelmeskedni, de nem az, mely elégséges védőeszközzel nem bir, azt lassan megmérgezi a kór, mindinkább elgyengíti, mialatt ő hatalmasan szaporodik és úrrá lesz végképp a test felett. Ilyen a rák is. A kis szervezetet magát mi okozza, még ugyan nem ismerjük, de tudjuk létezését és látjuk pusztító mivoltát. Gyógyszere, ha ugyan annak nevez­hetjük, csak egy van jelenleg, a kés. Ha egy­szer biztos a diagnózis, halogatásra nincs idő, a műtéttel késedelmeskedni nem szabad, mert minél tovább terjed, annál kevesebb a remény a gyógyulásra. A gégerákot illetőleg, a sebészet már elérte hatalmának tetőpontját és mindazt, mi csak lehető, megteszi. Kiirtja baj nélkül az egész gégét. A­mint Sonnenburg a vakbél-műtétek fe­jedelmének van most kikiáltva, úgy nevezhetjük joggal a berlini Glück professzort a gégerák­­sebészet királyának. A rekord pálmáját ő tartja most a kezében. Szebb eredményt ezen a téren, nála eddig senki el nem ért. Dehogy is mulasztottam volna el Berlinben létemkor meglátogatni ezt a nagy tudóst, e vakmerő sebészt, nekünk gégeorvosoknak is egyik vezérét. A szelíd arc­ú, kék szemű ala­csony emberkéből ugyan senki sem nézné ki, hogy mi lakik benne, míg meg nem szólal. De a­mint megszólal, egyszerre eltűnik az ember, csak a tudóst látjuk magunk előtt, a hivatá­sáért mindent feláldozó lényt, kinek csak egy gondolat hevíti lelkét, egy eszme lelkesíti: előre a tudásban. Első látogatásom alkalmával három bete­get vezetett mindjárt elém. Hangjukról, a­mint sorba bemutatkoztak, mindent inkább lehetett volna állítani, mint hogy bájos, sőt egy laikus ember meglehetősen borszűnek bírálta volna, de én valóban elragadónak találtam. De hát hogy is ne, hiszen e három közül egy sem bírt már a hangadó szervével, három éve, hogy kivették mindeniknek a gégéjét. Gégerákban szenvedtek és mióta megoperálták, visszaesésnek nyoma sincsen. Színük egészséges, súlyban szépen gyarapodnak és jól érzik magukat. Hát kell-e ennél több? És ez emberek az elmésen megszerkesztett mű­­gége segélyével tűrhetően tudnak beszélni, sőt egynél közülök még erre sem volt szükség. Ez a beteg nagy bámulat tárgyát képezte Berlin­ben. A­hol csak lehetett, bemutatták és meg­csodálták. Ez az ember a lenyelt levegőt a nyakán hagyott nyíláson bocsátotta ki, a nyí­lást határoló bőrlebenyek rezgése hozta az­után létre azt a mindenesetre különös, de igen jól megérthető hangot. Most pedig, hogy a már-már megcsalódott olvasót kiengeszteljem, visszatérek Eduárd ki­rályhoz, kinek a bajával már az orvosi lapok is kezdenek foglalkozni. A Gazette Medical de Paris utolsó számában egy igen érdekes czik­­ket közöl, a­melyben a Reynolds Newspayer angol lap közleményét c­áfolgatja. Ez utóbbi ugyanis szó szerint ezeket mondotta : Az angol király egy gégedaganatban szenved, a­melyről állítják ugyan, hogy nem mérges indulatú, de azért a királyi család körében nagy ijedelmet okoz, miután a király hétről-hétre rekedtebb lesz. Az orvosok a hal hangszálak szemölcs­daganatát konstatálták és a királynak, mikor az csak kivihető, a beszédet és dohányzást megtiltották. Ezt a daganatot már három ízben megoperálták, sőt a legutolsó műtétet igen gyorsan kellett végezni, mert ő fel­sége már nehezen lélegzett. A műtét csupán múló megkönnyebbülést hozott létre, miután az elhalás már a gége hámrétegét is megtámadta és hova­tovább súlyosabbá teszi a helyzetet. A Gazette Medical szerint a műtétekről szóló hír csak mese, csupáncsak az való, hogy a király csakugyan gégedaganatban szenved, a­melynek első ízben ez év szeptember havában mutatkoztak a tünetei. Október hó első napjai­ban, a­midőn egy nagy fájdalom­roham lepte meg a királyt, doktor Sir Francis Leking táviratilag hívta meg az éppen Aberdeen­­ben tartózkodó Sir James Reisler a be­teghez. E két ember vizsgálatának az ered­ménye az, hogy ő felsége egy súlyos bajban szenved, a­min semmiféle orvosság nem segít, de megkísérlendő elektromosság segélyével (elec­trolysis, azaz a daganatnak villámárammal tör­ténő szétbontása) gyógyítani meg a bajt. Eddig a Gazette Medical közleménye. Nincs benne semmi biztató, az elektromosság segélyül hívása ily súlyos esetben nem egyéb ama szalmaszál­nál, a­mi után a vízbefutó kapni szokott. A hírneves tudós doktorok pedig egymás után indulnak Londonba, jelenleg a Gazette de Francfort jelentése szerint dr. Berold Falken­stein másodorvosa utazik Cook comtesse társa­ságában Angliába. Miután a grófkisasszony igen szoros barátságban él az angol királyi család­dal, valószínű, hogy Beroldot is a beteg ural­kodóhoz viszik. A hatalmas angol nemzet szegény királyá­nak tehát sehogy sincsen rendben a szénája és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy unoka­­öcscse, a német császár egy híres professzorát azzal bízta meg, hogy ezután kizárólag a rák tanulmányozására fordítsa idejét. De cso­dálkozzunk ezen, fél ő is. Apja, anyja már rákban pusztult el, nagybátyjának állapota felettébb gyanús, vigyázni kell. DR. TÓVÖLGYI ELEMÉR­ hatósága erre azt válaszolta, hogy — noha az út­vonal valóban rossz állapotban van — a főváros, a jelenlegi pénzviszonyok mellett, nem hajthatja végre a nagy költségbe kerülő munkálatot. A bel­ügyminiszter a ma érkezett leiratában kijelenti, hogy ezúttal tudomásul veszi ugyan a jelentést, de megjegyzi, hogy a közforgalom fontos érdekei sürgősen követelik ennek az útnak a rendezését, úgy, hogy hosszabb időre elhalasztani nem lehet. Fölhívja tehát a főváros hatóságát, hogy az út építésének az előmunkálatait teljesen fejezze be, hogy így, ha a pénz rendelkezésére fog állani, az utat azonnal megépíthessék. (miniszteri jóváhagyások.) A székesfőváros közgyűlése 1200 korona segélyt szavazott meg a Skultéty-féle dadogok és hibás beszédüek tanfolya­mának, 2200 koronát az I. ker. Czakó-utczai és II. ker. Szalay-utczai elemi iskolák gázkályháira. Ezeket a határozatokat a belügyminiszter jóvá­hagyta. (Sütemények kihordása a pékműhelyekből.) Több pékmester azt kérte a kereskedelemügyi minisz­tertől, engedné meg, hogy a süteményeket a mű­helyekből a munkaszüneti napokon is kihordhas­sák, délután 3 óráig. A miniszter ezt a kérelmet elutasította, mert a péküzletek amúgy is egész napon át nyitva vannak s a közönség ezekből el­láthatja magát süteményekkel. (új honpolgárok.) Ma délelőtt Fuchsberg Samu fodrász és Weigl József vendéglős tette le a magyar honpolgári esküt, Halmos János polgár­­mester elnöklése mellett. FŐVÁROS. (Egy kölcsön története.) A város a Mária Valéria védnöksége alatt álló Első Gyermekmene­­dékhely-Egyesületnek még 1891-ben 100.000 korona kamatnélküli kölcsönt adott. A kölcsön visszafize­tésének határideje még csak a jövő évben jár le s az egyesület máris azzal a kérelemmel fordul a fővároshoz, hogy a kölcsönt még további öt évre hosszabbítsa meg. Ez a kérelem is rossz időben érkezett. (A Külső-Váczi-út burkolata.) Szeptember hónap­­ban fölhívta a belügyminiszter a főváros hatósá­gát, hogy a Külső-Váczi-út rendezése ügyében tett intézkedéseiről tegyen hozzá jelentést. A főváros SZÍNHÁZ, ZENE * Operaház. Az a fényes, rendkívüli fogad­tatás, a­melyben Tristán és Izolde a tegnapi bemutatón részesült, eléggé bizonyító, hogy kö­zönségünk kellőképpen méltányolta azt a nagy munkát, melyet az Operaház s a művészek a mű előadásával végeztek. A nézőtéren ünnepies hangulat uralkodott, mindenki érezte, tudta, hogy egy művészi esemény megnyilatkozása előtt áll. A hatás perczről-perczre növekedett s az első felvonás befejeztével oly tapsorkán támadt, minőt már rég nem hallottunk Operaházunk­­ban. A művészek mindent elkövettek, hogy megközelítsék azt a színvonalat, melyen a mű áll. Az előadás sok tekintetben elsőrangú volt. Vasquez, mint Izolde, csodálatosan találta el a Wagner nehéz deklamatórikus stílusát. Az ő fényes, meleg hangja eddigelé inkább a szélesen ömlő zárt melódiákban érvényesült, de tegnap bebizonyította, hogy intelligens, megbízható Wagner-énekesnő. Burm­an (Tristán) első­sor­ban Wagner-énekes. Az ő kiváló intelligen­­c­iája az óriási szerep minden nehézségét játszva győzte le. Ha kissé daliásabb alakkal bírna, az el­képzelhető legideálisabb Tristán volna. Úgy ő, mint Vasquez az egész est folyamán zajos ün­neplés tárgyai voltak, melyre méltán rá is szol­gáltak. A felvon­ás-végeken számtalanszor kel­lett megjelenniük a függöny előtt, hogy meg­köszönjék a tüntető ovácziókat. A kisebb sze­repeket is mind elsőrangú erők vállalták el. Key (Marke), Takács (Kurnewal) már a triló­gia alkalmával is bebizonyították, hogy mily mértékben birják a Wagner-stílust. Feltűnést keltett Berts Mimi (Brangéne) szép hangjá­val s kifejező játékával. Idők folyamán ez a törekvő művésznő Operaházunk egyik jeles tagja lesz. Külön elismerés illeti Kerner-t,aki a zene­kart vezényelte s fárasztó, nehéz feladatát si­kerrel oldotta meg. A rendezés, mely Alszegh­y Kálmán műve, mindvégig kifogástalan. Az Opera­ház pazarul állította ki az operát. A jelmezek színesek és gazdagok, a díszletek is igen szé­pek. A fordítás Ábrányi Emil poétikus mun­kája. * Az intendáns beteg. Gróf Keglevich István, a m. kir. Operaház és a Nemzeti Színház inten­dánsa, — mint részvéttel értesülünk — néhány nap óta tüdőhurutja következtében kénytelen a szobát őrizni. * Kamarazene. A Grünfeld-Berkovits-Riedl- Bürger-féle négy­es-társaság III-ik népszerű kamara­­hangversenye vasárnap, deczember 1-én lesz a Royal termében. Tekintettel az esteli Tristán-elő­­adásra, a hangversenyt négy órakor kezdik s ké­rik a közönséget a pontos megjelenésre. A hang­verseny műsora a következő: 1. Kirchner Elek: Vonósnégyes magyar irályban (új, első előadás); 2. Schubert: zongorahármas (eszdur), zongora : Tho-

Next