Magyar Nemzet, 1901. december (20. évfolyam, 299-322. szám)
1901-12-25 / 319. szám
2 1901. deczember 25. MAGYAR NEMZET. % ~ ■ K - ■ ■ izmai nagyobb hivatás alatt meg-megcsuklanak, az olasz nemzeti ambiczió lassankint redukálódik, de mégis messze túlszárnyal az az olasz állam határán. A fajrokonság nevében követeli az Adria partvidékeit s a latin Alpokat. Sőt törpe népek lelki ábrándja kiszáll törékeny, apró testükből s ugyancsak a fajrokonság ürügye alatt más államok területére aspirálnak. Román, szerb, görög állami határán túl akar terjeszkedni, mert határain túl is laknak románok, szerbek, görögök és a többi. Csak a magyar nemzet vágyainak határai esnek össze az állam határaival. A turul-madár komoran mondja: E határokon túl nincs magyarság! A magyar nemzetnek nincs folytatása sem északon, sem délen, sem nyugaton, sem keleten. És még fájdalmasabb ama körülmény, amely miatt lassítja büszke röptét a turul-madár, hogy a magyar állam határait csakis a politikai magyar nemzet tölti be. A specziális magyar nemzet még nem. A magyar nemzeti állam tehát még nem kész. De ennek sürgősen el kell készülnie- És pedig nemcsak specziális magyar érdek miatt, hanem egyszersmind világrészünk fejlődésének érdeke kapcsán. Ebben nyilatkozik meg a büszke, magyar hivatás. Ez a büszke tudat jogosan töltheti el lelkünket. Azon területen, mely ma a magyarok birtoka, a közeljövőben rengeteg átalakulás történhetik a magyar eszmény javára. A magyar állam területe sokkal nagyobb, mint volt a porosz államé s valamivel kiterjedtebb, mint Angliáé. Magyarország lakossága a múlt évi népszámlálás szerint már közel jár a húsz millióhoz, tehát azon számhoz, mely Poroszországot már nagy hatalommá tette. Az utóbbi évtizedben is alig maradtunk el a nyolcvanas évek rohamos fejlődésétől. Ha, mint remélem, így, vagy még nagyobb mérvben folytatjuk, csakhamar elérjük a lélekszámban Ausztriát, míg a keleti népek relatív törpeségükben maradnak el mögöttünk. Magyarország kolosszus lesz a balkáni és De még ennél nem állapodtunk meg. A mi lapunknak ki kell emelkedni a többiek sorából az által, hogy kitűnően legyen szerkesztve. Mivel lehet ezt elérni? Azzal, hogy eredeti táviratokat közlünk a lap élén. Hát leiz eddig a pesti lapok a táviratokat csak úgy fordítgatták a reggeli bécsi lapokból, így is jó volt az s nem került semmibe. Ehhez azonban pénz kell! Sok pénz! Azonnal megszerkesztettük a kötelező aláírási ivet. Kiki az aláírók közül fizet a pártkasszába évenkint huszonöt forintot. Az aláírási ivet ma is őrzöm ereklyeként. Voltunk húszan. S ezzel az ötszáz forinttal a zsebemben indultam én neki a jogfolytonosság pártjának a lapját megalapítani, amely alapon épült aztán fel a Hon, a Nemzet, a Magyar Nemzet. A munkatársak fizettek (később még többet is fizettek). Annak a húsz alapítótagnak arczképcsoportja itt függ most is az Íróasztalom fölött. De szép délczeg, daliás alakok voltak! Az ifjúság varázsereje sugárzott arczaikról. Valahol leghátul én is ott settengek közöttük. Egy egész korszakot képvisel ez a csoportos kép. Milyen nagy korszakot! Tele magas eszmékkel, dicső elvekkel, honalkotó elhatározással, szabadság hitével! E fényes alakok legtöbbjének sírkövét benőtte már a moha és a rozsda. Egynehányan még itt maradtunk, akik nagy nyugodtan nézzük, hogyan takarja be a hajdani munkások élődákjait is a moha, a rozsda , vj dunavölgyi kis államokhoz viszonyítva. Sőt ezek egyesített erejével szemben is. Ekkor igenis újrakezdődhetik Magrarország régi szerepe, de nem a Nyűgat, hanem a Kelet irányában. Ekkor ismét régi szárnysuhogásával röpködhet a turul-madár. De egyetlen és nélkülözhetetlen feltétel alatt. Ha az erőteljesen kibontakozó magyar állam nem csak névleg lesz magyar, hanem nemzeti állam leend. Ha magyar lesz nem csak politikailag, hanem társadalmilag. Ha a magyarság oly túlsúlyra jut, hogy feltétlen politikai uralmát mi sem háboríthatja meg. És az országban élő fajok a magyar politikai karakterbe simulnak és faji egyéniségük maradványai sem az állami, sem a nemzeti összhangot nem zavarják. És erre a lehető legkomolyabb kilátásunk van. Eszközünk pedig nem a zsarnokság, vagy a rideg hatalom. Eszközünk azon faji és kultúrás erő, mely a magyarságban rejlik. E jogos föltevésben megerősíthetnek a múlt évi népszámlálás már eddig ismert adatai is. Ismét a magyarság fejlődött, terjedt s bontakozott ki. Talán valamivel elmaradt a faji expanzivitás a múlt évtized eredményei mögött, de a magyarság erején semmi gyengülés sem látszik s hódításai teljesen pótolják a hiányt. A magyarság expanzivitása és hódító ereje legfőbb biztosítéka a magyar nemzeti állam létrejöttének. És csak ez az állam maradhat fenn Európa ama pontján, amely a magyaroké. Semmiféle föderatív szerkezetű állam nem képezhetne tartós alakulást a szlávság, latinság és germánság érintkező pontjain. A föderáczió laza szerkezete okvetlenül bomlásra vezetne. Azon esetben is, habár a föderáczió keretében a vezérszerep a magyarságé lenne. A három nagy emberi faj között csak homogén állam létezhetik, mert különben a faji attrakció okvetlenül felbontja. Idejárul, hogy a Kelet kis államai is mind nemzeti jellegűek, egy föderatív szerkezetű állam tehát nem imponálhatna nekik. Ám szerencsére a magyarságban megvannak azon belső erők, amelyekből kibontakozhatik a homogén magyar nemzeti állam. De csak úgy, ha a magyar társadalom szinte heroikus kötelességérzettel teljesíti feladatát. Csak úgy, ha a magyarságban rejlő erőket hosszú és ernyedetlen munka segítségével kifejti. Világhatalmi jelentőségre a magyar állam nem találhat támaszt társadalmában. De e társadalom, ha minden izmát és idegszerkezetét megfeszíti, elég erős a nemzeti állam létesítésére, sőt végső kibontakozás gyanánt létesítheti a magyar nemzeti nagyhatalmat is, mely ismét hajdani nagy hivatásának élhet. Élheti a biztosított öröklétet. És élhet azon hivatásának, hogy kultúrái és politikai vezére legyen a körülé gyülekező, a Duna völgyében és a Balkán hegyei közt elszórt kisebb népeknek. Gazdasági és kultúrái érintkező pontja legyen a Nyugatnak és Keletnek. Íme, van tehát dicső hivatása, bár saját államának határai közt, a magyar nemzetnek is. A turulmadár büszkén csattanthatja meg szárnyait s repülhet a nap fényözönébe, melynek egy hatalmas sugara fényesen világítja meg a magyar jövendőt. BEKSICS GUSZTÁV: A kiegyezés. Egy esztendeje immár, hogy Széll Kálmán miniszterelnök az üdvözlésére egybegyűlt szabadelvű pártnak, a miniszterelnöki palota nagytermében, elmondta újévi beszédét. És amikor ma, egy esztendő múltán, kezünkbe veszszük ezt a beszédet, még mindig úgy hat reánk, mint egy megkapó és érdekes olvasmány. Sőt ma már több ennél: értékes dokumentum Széll Kálmán és kormányzata mellett. Ami belőle hozzánk szól, az az ígéret jórészt valóra vált, a tervek javarészint testet öltöttek, részint érlelődnek s amit a kormányzati politika alapelvei gyanánt deklarál, azok mint sziklaszilárd pillérek állnak ma is rendületlenül és hordják Széll Kálmán politikai várának büszke tornyait. Idestova itt lesz az ideje, hogy a haldokló esztendő politikai mérlegével beszámoljunk s igy lesz még alkalmunk, hogy erre a beszédre visszatérjünk. Ma a tavalyi beszédnek egyetlen részletéhez óhajtjuk csak fűzni fejtegetéseinket. Ahhoz a részéhez, amelyben a kormányelnök az osztrák kiegyezés ügyéről elmondta vélekedését. Szükségesnek tartjuk, hogy e beszéd kapcsán a helyzetet fixírozzuk, főként azokkal a, sok tekintetben téves nézetekkel szemben, melyekkel az utóbbi időben a kiegyezés és a vele kapcsolatos kérdések tekintetében a sajtóban találkoztunk. Az osztrák politikai látóhatáron a bizonytalanság szürkülete ül. Átmenet ez, mint minden szürkület. De vájjon az esthajnal-e, avagy a reggel szürkülete-e, vájjon sötétség avagy napvilág fogja-e követni, megmondani ma még képesek nem vagyunk. íme, így jellemezte az állapotot 1901 január elsején Széll Kálmán miniszterelnök. Egy esztendő telt el azóta. És, sajnos, a miniszterelnök szavai ma még találóbban festik a helyzetet, mint valaha. Az osztrák nemzetiségi tusa, ez a fájó seb, ma is sajog még s felszívja Ausztria életerejének legjavát. A 67-es alkotásnak a harczi eszközök és prémiumok közül való kikapcsolása máig sem történt meg. A rév egyezés ügye az 1901-ik évben perfekczionálásához el nem jutott, sőt a helyzet sok tekintetben még aggodalmasabbá, még bizonytalanabbá vált. Ilyen körülmények közt a mi tennivalónk egyéb nem lehet, mint az, hogy a törvénykönyvvel kezünkben nézzünk szembe a további alakulással, bizodalommal kormányunk irányában, amelynek kezébe az ország vitális érdekeinek appreciálását és megóvását letettük. Szóljunk elsősorban a jogi helyzetről. Magyarországnak Ausztriához való gazdasági viszonya ma az 1867 : XII. törvényczikk mellett az 1899 : XXX. törvényczikken alapszik. Ez az a jelentős közjogi mű, amely az országban Széll-formula néven ismeretes. Nem merő provizórium ez, meritórius tartalma jóval túlmegy a status quo fentartásán, mert horderejükben nagy és jelentős intézkedéseket tartalmaz új vám- és kereskedelmi szövetség létesítésére, új autonóm tarifa megszerkesztésére és a lejáró nemzetközi szerződések megújítására. És ezeknek a diszpozícióknak eminens aktualitása az, ami most Széll Kálmán művét olyannyira előtérbe helyezi. A Széll-féle törvény 3-ik szakaszában megszabja, hogy a két kormány 1901-ben tárgyalásokat tartozik kezdeni az új vámtarifa megalkotására. A törvény ezen ren