Magyar Nemzet, 1901. december (20. évfolyam, 299-322. szám)
1901-12-25 / 319. szám
Szerda, deczember 25. Budapest, 1901. XX. évfolyam, 319. szám. ■■■ - --------AGYAR ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Szerkesztőcég és kiadóhivatalVH, Kerepesi ut 54. Athenaeum-épület, Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. Egész évre 19 frt, félévre 0 frt, negyed-, évre 3 frt, egy hónapra 1 frt. Egyes szám helyben és vidéken 4 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen Turul-madár. Budapest, deczember 24. A széles alföldi róna s a virágos halmokkal behintett Dunántúl fölött, ragyogó napfényben, büszke és hatalmas szárnycsapásokkal írja le égi íveit a turul-madár. Röpte mindig lankadtabbá és fáradtabbá lesz, amint szárnyalásának felséges gyűrűi nyugat-észak, kelet vagy délfelé irányulnak. Fáradtan száll meg a keleti, az északi és a nyugati Kárpátok ormain s vijjogó csőrével azt mondja: Csak eddig tart a magyarok hatalma. Pedig réges-régen, a lengyel sas társaságában, a Keleti-tengerig szállongott. A keleti Kárpátok ormairól pedig, megcsattantva hatalmas szárnyait, a Fekete-tengerig röpült. Délen a Karszt fehér csúcsairól hajdan bekalandozta az Adria ragyogó napfényű partjait és szigeteit. Nyugaton Bécs büszke vára nyögte Mátyás hatalmát, amidőn a turul-madár szárnyai még nem ismertek lankadást s éles karmaitól reszketett a világ. Most másképp van. Most a porosz-német sas röpül végig nehéz suhogásu szárnyaival a távol égi tájakon. Ott, ahol a nap kel s ott, ahol a nap lenyugszik. Most az angol oroszlán tartja gyakran véres karmai közt a földgömböt s az északi medve a déli napsütötte tengerek partjaira tör. A nagy és hatalmas népek egész állatöve a dicsőség és hatalom fényözönétől körülvéve övezi földtekénket. Miért nem foglal helyet e nagyszerű zodiakusban a magyar turul-madár ? A világ birtokáért három nagy nemzet küzd: az angol, a német és az orosz. A két előbbi germán, az utóbbi a szlávság vezére. Valamikor a földgömb legnagyobb része a germánoké, latinoké és fájdalom, a szlávoké leend. Hát a magyaroké ? A magyarság megelégszik azzal a földdel, melyet ma bir s mely fölött a turulmadár szeli a napsugaras levegőt. Pedig mily szép az ábránd. Ennek hímes pillangószárnyai meg-megérintik lelkemet akkor is, a midőn le akarok számolni az e sorokkal induló fejtegetések által a magyar politikai eszmény realitásával. Akkor is, a midőn ki akarom mutatni , mi a törekvésünknek véghatára s mik e törekvés eszközei. De hát mily nagyszerű, mily kéjes gondolat azon nagy nemzetek közé tartozni, amelyek nem csak bírják az öröklét és halhatatlanság biztosítékait, hanem diadalútjuk végigvezet a földtekén. Azon népek sorában foglalni helyet, a melyeknek büszke hajói uralkodnak az óceánok felett, vagy a melyek nem is országokat, hanem világrészeket annektálnak. A melyek visszafoglalják a Nyűgat számára az emberiség keleti szülőföldjét. Különösen mily nagy, Új lap engedélyezésére gondolni sem lehetett azzal a programmal, ami a határozati párt zászlójára volt feltűzve: »jogfolytonosság«. Pedig a zászló megvolt, tábora is nagy volt az országban, vezérei elsőrendű hírességek. « Ekkor a véletlen hozott segítséget. Egy szépirodalmi lap polémiába keveredett színházi dolgok felett a Magyar Sajtóval. A vita személyeskedéssé fajult. Török János érzékenyen megsértette mind a színikritika íróját, mind a lap szerkesztőjét. Azok pedig fiatal, tüzes legények voltak, híres párbajvivók: Tóth Kálmán és Dobsa Lajos; kihitták Török Jánost fegyveres elégtételadásra. Az öreg azt felelte nekik, hogy ő a párbajozást arisztokratikus intézménynek tartja s mint testestül-lelkestül demokrata, nem áll ki hírlapi czikkért verekedni. Ha sértve vannak az urak sajtó utján, menjenek a panaszukkal a katonai törvényszékhez. Azok mentek is, de nem a törvényszékhez, hanem a katonai kaszinóba; ott felszólítottak két katonatisztet (az egyik emlékezetemre Auspitz hadnagy volt) s most már azokat küldték szekundánsokul magához a felelős szerkesztőhöz, Hajnik Károlyhoz, hogy ha a főmunkatársa nem akar helyt állni a lapjában elkövetett sértésért, akkor neki kell helyette megverekedni. A jó becsületes Hajnik Károly soha életében senkit meg sem csiklandott: ő csendesen írta a Strazza-könyvbe a rubrikák, töltelékét s a Magyar Sajtó szerkesztésében mindössze annyi része volt, hogy, mikor este kilencz órakor odatette eléje a metteur en page a dicső és nemes gondolat volna, oly népóriásnak lenni, mely nem csak brutális anyagi erejére támaszkodik, hanem főleg erkölcsi hatalmával s kultúrájának erejével temető és pusztulás helyett virágos kertté alakítja át az emberiség örök tanyáját, a földgömböt. De mindez csak ábránd — mondja lehorgasztott csőrével a turul-madár. A világczélok csak oly nagy nemzetek előtt lebeghetnek, amelyek társadalma oly óriásilag széles, mély és szilárd, hogy az elbírhatja a világhatalom gigászi épületét. Csak azok a rengeteg s mindig megújuló néprajok tölthetnek be világhivatást, amelyek társadalma kifogyhatatlan forrását képezik az emberi özönnek, végtelen munkának és tetterőnek. Csak azon népek áradata folyhat szét mind az öt világrészben, amelyek folyton megújuló emberfölöslege otthon veszedelmet képezne, míg távol világrészekben áldása a haladásnak. Magyarországnak ellenben jajveszékelnie kell, hogy évi átlagban 30 ezer embere megy világgá. És törnie kell fejét, miképp gátolja meg a kivándorlást, mely pedig csak egy csöpp az emberiség hullámzó óczeánjában. De hát vannak kisebb nemzetek, amelyek nem akarnak osztozkodni a világon, de mégis túl vágynak állami határaikon. Repeső vágy hevíti lelküket, hogy állami határaikat kitolják a faji határ felé. Szinte félig a világhatalom küszöbén áll ezek közt az olasz nemzet. De, mert kefelevonatot két példányban a cenzúra számára, hát aláírta a nevét, soha bele sem nézett. Semmiképpen nem ment a fejébe, hogy miért kelljen neki a lábát ellövetni egy színésznő miatt, akit sohasem látott. Kettévágta a gordiusi csomót maga a kiadó, Heckenast Gusztáv. Azzal az ajánlattal lépett a kihívók elé, hogy ő elégtételül el fogja bocsátani a lapjától a főmunkatársat, Török Jánost, azonnal. Csakhogy azok elővigyázatos emberek voltak. Az nekik nem volt elég. Az elbocsátott főmunkatárs azért más czím alatt ott maradhat. Nekik olyan új munkatársat nevezzen meg a kiadó, aki felől biztosítva lesznek, hogy a személyes sértegetésért fegyverrel is helyt áll. Heckenastnak eszébe jutottam én. Nemrégiben nekem volt párbajom egy pajtásommal a politikus csizmadiának egy észrevétele miatt. A két szekundáns tiszt készséggel fogadta az én jelöltségemet, elégtétel gyanánt, így jutottam én a Magyar Sajtó főmunkatársi hivatalába. Amint ez köztudomásúvá lett, egy napon odajöttek hozzám az én volt képviselőtársaim, akik a határozati pártot vezették s azzal bíztak meg, hogy a Magyar Sajtót a párt orgánumává alakítsam át az ő közreműködésük mellett. Mindenki fog írni vezérczikket. Ingyen vezérczikkek! A szakmák szerint egyik »úr« elvállalta a nemzetgazdászati rovatot, másik a külföldet, harmadik a belföldet, negyedik Ausztriát és mind pontosan betöltők a helyeiket. Még ma is őrzöm a kézirataikat. Minő emlékek! A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Deczember 24. — Az első alapítók: Jókai Mtírítíl. Bizony negyven esztendeje már annak, hogy ezek történtek. Schmerling elkobozta a magyar alkotmányt, Magyarországon kinevezett hivatalnokokkal kormányoztak, az adót katonai erőhatalommal hajtották be, a magyar országgyűlést feloszlatták, Erdélyt elszakították Magyarországtól s bevitték a Rájksztátba. Onnan diktálták a törvényeket Magyarországra. A sajtó cenzura alá rendeltetett, s ha valaki mégis tudott volna sajtó útján valami vétséget elkövetni, a fölött a katonai törvényszék, a hadbíróság ítélt. Ezt tudva, vigyáztak is magukra a lapszerkesztők. A Pesti Napló a Deák-párt orgánuma volt, a nagyeszű Kemény Zsigmond vezetése mellett; a Magyar Sajtó felelős szerkesztője volt Hajnik Károly, a kiadó Heckenast Gusztávnak könyvvivője, egykor az országgyűlési gyorsiroda vezetője, a valóságos szerkesztést végezte Török János ó-konzervatív politikus, főmunkatárs czíme alatt. A határozati pártnak, melynek vezére volt Tisza Kálmán, nem volt napilapja, egyetlen orgánuma volt a bolondozó Üstökös, Kakas Mártonával, Tallérossy Zebulonjával, politikus csizmadiájával. Lapunk mai száma 28 oldal.