Magyar Nemzet, 1901. december (20. évfolyam, 299-322. szám)

1901-12-25 / 319. szám

Szerda, deczember 25. Budapest, 1901. XX. évfolyam, 319. szám. ■■■ - --------­AGYAR ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Szerk­esztőcég és kiadóhivatal­­VH, Kerepesi­ ut 54. Athenaeum-épü­let, Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. Egész évre 19 frt, félévre 0 frt, negyed-, évre 3 frt, egy hónapra 1 frt. Egyes szám helyben és vidéken 4 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen Turul-madár. Budapest, deczember 24. A széles alföldi róna s a virágos hal­mokkal behintett Dunántúl fölött, ragyogó napfényben, büszke és hatalmas szárny­csapásokkal írja le égi íveit a turul-madár. Röpte mindig lankadtabbá és fáradtabbá lesz, a­mint szárnyalásának felséges gyűrűi nyugat-észak, kelet vagy délfelé irányul­nak. Fáradtan száll meg a keleti, az északi és a nyugati Kárpátok ormain s vijjogó csőrével azt mondja: Csak eddig tart a magyarok hatalma. Pedig réges-régen, a lengyel sas társaságában, a Keleti-tengerig szállongott. A keleti Kárpátok ormairól pedig, megcsattantva hatalmas szárnyait, a Fekete-tengerig röpült. Délen a Karszt fehér csúcsairól hajdan bekalandozta az Adria ragyogó napfényű partjait és szigeteit. Nyugaton Bécs büszke vára nyögte Mátyás hatalmát, a­midőn a turul-madár szárnyai még nem ismertek lankadást s éles kar­maitól reszketett a világ. Most másképp van. Most a porosz-né­­met sas röpül végig nehéz suhogásu szár­nyaival a távol égi tájakon. Ott, a­hol a nap kel s ott, a­hol a nap lenyugszik. Most az angol oroszlán tartja gyakran véres karmai közt a földgömböt s az északi medve a déli napsütötte tengerek partjaira tör. A nagy és hatalmas népek egész állatöve a dicsőség és hatalom fényözöné­­től körülvéve övezi földtekénket. Miért nem foglal helyet e nagyszerű zodiakus­­ban a magyar turul-madár ? A világ birtokáért három nagy nem­zet küzd: az angol, a német és az orosz. A két előbbi germán, az utóbbi a szláv­­ság vezére. Valamikor a földgömb legna­gyobb része a germánoké, latinoké és­ fájdalom, a szlávoké leend. Hát a magya­roké ? A magyarság megelégszik azzal a föld­del, melyet ma bir s mely fölött a turul­madár szeli a napsugaras levegőt. Pedig mily szép az ábránd. Ennek hímes pillangószárnyai meg-m­egérintik lelkemet akkor is, a midőn le akarok szá­molni az e sorokkal induló fejtegetések által a magyar politikai eszmény realitá­sával. Akkor is, a midőn ki akarom mu­tatni , mi a törekvésünknek véghatára s mik e törekvés eszközei. De hát mily nagyszerű, mily kéjes gon­­­­dolat azon nagy nemzetek közé tartozni, a­­­melyek nem csak bírják az öröklét és hal­hatatlanság biztosítékait, hanem diadal­­útjuk végigvezet a földtekén. Azon népek sorában foglalni helyet, a melyeknek büszke hajói uralkodnak az óc­eánok felett, vagy a melyek nem is országokat, hanem világ­részeket annektálnak. A melyek vissza­foglalják a Nyűgat számára az emberiség keleti szülőföldjét. Különösen mily nagy, Új lap engedélyezésére gondolni sem lehe­tett azzal a programmal, a­mi a határozati párt zászlójára volt feltűzve: »jogfolytonosság«. Pedig a zászló megvolt, tábora is nagy volt az országban, vezérei elsőrendű hírességek. « Ekkor a véletlen hozott segítséget. Egy szépirodalmi lap polémiába keveredett színházi dolgok felett a Magyar Sajtóval. A vita szemé­lyeskedéssé fajult. Török János érzékenyen meg­sértette mind a színi­kritika íróját, mind a lap szer­kesztőjét. Azok pedig fiatal, tüzes legények voltak, híres párbajvivók: Tóth Kálmán és Dobsa Lajos; kihitták Török Jánost fegyveres elégtételadásra. Az öreg azt felelte nekik, hogy ő a pár­bajozást arisztokratikus intézménynek tartja s mint testestül-lelkestül demokrata, nem áll ki hírlapi czikkért verekedni. Ha sértve vannak az urak sajtó utján, menjenek a panaszukkal a katonai törvényszékhez. Azok mentek is, de nem a törvényszékhez, hanem a katonai ka­szinóba; ott felszólítottak két katonatisztet (az egyik emlékezetemre Auspitz hadnagy volt) s most már azokat küldték szekundánsokul ma­gához a felelős szerkesztőhöz, Hajnik Károly­hoz, hogy ha a főmunkatársa nem akar helyt állni a lapjában elkövetett sértésért, akkor neki kell helyette megverekedni. A jó becsületes Hajnik Károly soha éle­tében senkit meg sem csiklandott: ő csende­sen írta a Strazza-könyvbe a rubrikák, tölte­lékét s a Magyar Sajtó szerkesztésében mind­össze annyi része volt, hogy, mikor este kilencz órakor odatette eléje a metteur en page a dicső és nemes gondolat volna, oly nép­óriásnak lenni, mely nem csak brutális anyagi erejére támaszkodik, hanem főleg erkölcsi hatalmával s kultúrájának erejé­vel temető és pusztulás helyett virágos kertté alakítja át az emberiség örök tanyáját, a földgömböt. De mindez csak ábránd — mondja le­­horgasztott csőrével a turul-madár. A világ­­czélok csak oly nagy nemzetek előtt lebeg­hetnek, a­melyek társadalma oly óriásilag széles, mély és szilárd, hogy az elbírhatja a világhatalom gigászi épületét. Csak azok a rengeteg s mindig meg­újuló néprajok tölthetnek be világhivatást, a­melyek társadalma kifogyhatatlan forrá­sát képezik az emberi özönnek, végtelen munkának és tetterőnek. Csak azon népek áradata folyhat szét mind az öt világrészben, a­melyek folyton megújuló emberfölöslege otthon veszedel­met képezne, míg távol világrészekben ál­dása a haladásnak. Magyarországnak ellenben jajveszé­­kelnie kell, hogy évi átlagban 30 ezer em­bere megy világgá. És törnie kell fejét, miképp gátolja meg a kivándorlást, mely pedig csak egy csöpp az emberiség hul­lámzó óczeánjában. De hát vannak kisebb nemzetek, a­melyek nem akarnak osztoz­kodni a világon, de mégis túl vágynak­ ál­lami határaikon. Repeső vágy hevíti lel­küket, hogy állami határaikat kitolják a faji határ felé. Szinte félig a világhatalom küszöbén áll ezek közt az olasz nemzet. De, mert kefelevonatot két példányban a c­enzúra szá­mára, hát aláírta a nevét, soha bele sem nézett. Semmiképpen nem ment a fejébe, hogy miért kelljen neki a lábát ellövetni egy színésznő miatt, a­kit sohasem látott. Kettévágta a gordiusi csomót maga a ki­adó, Heckenast Gusztáv. Azzal az ajánlattal lépett a kihívók elé, hogy ő elégtételül el fogja bocsátani a lapjától a főmunkatársat, Török Jánost, azonnal. Csakhogy azok elővigyázatos emberek vol­tak. Az nekik nem volt elég. Az elbocsátott főmunkatárs azért más czím alatt ott marad­hat. Nekik olyan új munkatársat nevezzen meg a kiadó, a­ki felől biztosítva lesznek, hogy a személyes sértegetésért fegyverrel is helyt áll. Heckenastnak eszébe jutottam én. Nem­régiben nekem volt párbajom egy pajtásommal a politikus csizmadiának egy észrevétele miatt. A két szekundáns tiszt készséggel fogadta az én jelöltségemet, elégtétel gyanánt, így jutot­tam én a Magyar Sajtó főmunkatársi hiva­talába. A­mint ez köztudomásúvá lett, egy napon odajöttek hozzám az én volt képviselőtársaim, a­kik a határozati pártot vezették s azzal bíztak meg, hogy a Magyar Sajtót a párt orgánumává alakítsam át az ő közreműködésük mellett. Mindenki fog írni vezérczikket. Ingyen vezér­­czikkek! A szakmák szerint egyik »úr« el­vállalta a nemzetgazdászati rovatot, másik a külföldet, harmadik a belföldet, negyedik Ausztriát és mind pontosan betöltők a helyeiket. Még ma is őrzöm a kézirataikat. Minő emlékek! A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Deczember 24. — Az első alapítók: Jókai Mtírítíl. Bizony negyven esztendeje már annak, hogy ezek történtek. Schmerling elkobozta a magyar alkotmányt, Magyarországon kinevezett hivatalnokokkal kor­mányoztak, az adót katonai erőhatalommal haj­tották be, a magyar országgyűlést feloszlatták, Erdélyt elszakították Magyarországtól s bevit­ték a Rájksztátba. Onnan diktálták a törvé­nyeket Magyarországra. A sajtó c­enzura alá rendeltetett, s ha valaki mégis tudott volna sajtó útján valami vétséget elkövetni, a fölött a katonai törvényszék, a hadbíróság ítélt. Ezt tudva, vigyáztak is magukra a lap­­szerkesztők. A Pesti Napló a Deák-párt orgánuma volt, a nagyeszű Kemény Zsigmond vezetése mellett; a Magyar Sajtó felelős szerkesztője volt Hajnik Károly, a kiadó Heckenast Gusz­távnak könyvvivője, egykor az országgyűlési gyorsiroda vezetője, a valóságos szerkesztést végezte Török János ó-konzervatív politikus, főmunkatárs czíme alatt. A határozati pártnak, melynek vezére volt Tisza Kálmán, nem volt napilapja, egyetlen orgánuma volt a bolondozó Üstökös, Kakas Mártonával, Tallérossy Zebulonjával, politikus csizmadiájával. Lapunk mai száma 28 oldal.

Next