Magyar Nemzet, 1902. március (21. évfolyam, 52-78. szám)

1902-03-01 / 52. szám

Szombat, márczius 1. Budapest, 1902. XXL évfolyam, 52. szám. Szerkesztésés és kiadóhivatal, VII., Kerepesi-ut 54. Athenaeum-épü­let. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 13 frt, félévre 8 frt, negyed­évre 3 frt, egy hónapra 1 frt. Egyes szám helyben és vidéken 4 kr. Az ellenzék ma kemény hart Budapest. A kisebb tárczák, február 28. uzczra vonult fel. De már az előcsatározásosutál belátta hadállásának gyengeségét s ha nem is sze­relt le egészen, de lényegesen megváltoz­tatta taktikáját. A mai vita elején úgy látszott, hogy a közjogi ellenzék a kisebb tárczák téte­leit, nevezetesen az udvartartás és a kabinet­­iroda költségeit alkalmul fogja használni konczentrikus támadásokra a kormány el­len s a közjogi gravámenek arzenáljából a legsúlyosabb ütegeket fogja felvonultatni. A kísérlet meg is történt. Nagy appa­rátussal kísérlették meg a függetlenségi és 48-as párt tagjai annak a bizonyítgatását, hogy az alkotmányos magyar kormány, az önálló, független magyar állam csak fikc­ió s hogy voltaképpen egészen m­ás szándék és akarat érvényesül legfontosabb köz­ügyeinkben, mint a­minek — szerintük — csak a látszata van meg. Merész és már az első szempillantásra túlzottaknak, vagy hamisaknak bizonyuló állításokat koc­káz­­tattak meg a királyi hatalom és az udvari befolyás egyoldalú irányzatairól. Sötétítet­ték, sőt torzították a viszonyt, mely az uralkodó hatalom, a felelős magyar kor­mány s a törvényhozás közt kölcsönösen fenáll s nyilvánvaló volt a tendenczia, hogy Magyaroszág közjogi helyzetének el­­homályosításával a kormány tekintélyét redukálják. Ezt a tendencziát kellő világításba helyezni, a torzképből az erőszakosan fer­dítő vonások eltávolításával az igazi, hű képet visszaállítani s a közjogi botlásokat és hamis következtetéseket a tényleges viszonyok látóképébe beállítani. — erre a feladatra vállalkozott Széll Kálmán mi­niszterelnök. Éles szeme rögtön meg­látja az ellenfél érveléseinek hézagait s a maga pozitív tudásával és logikus ok­fejtésével mindig odatereli a témát az igazság forrásához. Ma is ezt cselekedte. Apróra szedte a gravámeneket s kimutatta azoknak min­den egyes alkotórészéről, hogy mennyiben állanak helyt a közjogi tűzpróbának. Ki­selejtezte a vita anyagából mindazt, a­mit az ellenzéki fantázia évtizedek óta produkál udvari intrikákról, kamarilláról, magyarellenes hangulatokról s a mesék országába utasította azokat, mint olyano­kat, a miknek sem ő, sem elődei nyomát sem találták sehol, a­hol Magyarország al­kotmányos jogaira és érdekeire illetékes befolyás érvényesülhet. Kimutatta : his­tóriai tényekre hivatkozva bizonyította, hogy a törvényhozás és a felelős kor­mány közjogi állása a legszigorúbban respektáltatik, hogy a magyar kormány­nak mindenütt a­ legteljesebb mértékben meg­van a törvény- és alkotmányadta ingerencziája és soha még csak kísérlet sem történt arra, hogy magyar kormány­­férfiú a maga hazafias és alkotmányos meggyőződéséből, bármily tekintetnek is, a legcsekélyebb mértékben lemondjon. S odaállitotta ragyogó ékesszólással, a tapasztalat és meggyőződés hevétől átha­tott szavakban ő felségének a magyar ki­rálynak páratlan alkotmányos érzületét, minucziózus gondosságát és szigorú lelki­ismeretességét, a melylyel a két korona néha divergáló álláspontja mellett mindig a kiegyenlítésnek, az összhang megterem­tésének s az alkotmányosság érvényesülé-­­­sének útját keresi s nemes atyai szivének minden dobbanásával népeinek javát, érde­keinek istápolását, jogaiknak megóvását iparkodik előmozdítani. A közjogi viszonyokra, a­melyeket az ellenzék bolygatott. Széll Kálmán nyilatko­zatai az igazság egész sugárözönét bocsá­tották s a sötét szellemek és kisértetek, a­miket az ellenzéki fantázia felidézett, ettől az erős, hatalmas világosságtól egyszeriben szerteriadoztak a semmibe, a­honnét fel­­idéztettek. Ettől a pillanattól fogva az ellen­zék által tervezett nagy ütközet sorsa el volt dőlve. Sőt már ütközetre sem került többé a sor. A miniszterelnök érveinek és igazságainak ereje még csak kirívóbbá tette az ellenfél hadállásának gyöngeségét. Innéttől már csak a kisebb tárczákhoz alkalmazkodó hangulat dominált megint. Az új országház építésénél kavart fel egy kis hullámot az ellenzék, de a miniszter­elnök nyilatkozatai után ezek a hullámok is elcsendesültek. A­miket Bartha Miklós az országház drágaságáról s az építkezés hiányairól szatirikus hangon, de nagy ha­tással elmondott, azokban egy-két szemernyi igazságot konczedált a miniszterelnök is. Tényleg, ha ma volna szó az országház épité- A „MAGYAR NEMZET" TÁRCZÁJA. — Február 28. — Színház. Vígszínház. Balatoni rege, színmű 4 felvonásban. Irta Berczeg Ferencz, színre kerül február 28-án. Nevezhette volna vígjátéknak, mert a Bala­toni rege határozottan vígjátéki jellegű. De nem akarta. Inkább színműnek mondja, mely szó nálunk nem a színdarab általános fogalmát jelzi, hanem valamely komolyabb történet színi formáját. Azt a bizonyos drámai középfajt. Herczeg Ferencznek vannak ilyen szuverenitásai, melyek fölött nem lehet vele vitatkozni. A meg­jelölés különben mellékes dolog. Csak a darab legyen jó. Vitorlázhat aztán bármely lobogó alatt. Hát jó-e? Azt nehezen lehet megmondani. Ha az, a­mi hibás, a hibák daczára is lehet jó, akkor Herczeg eme darabja jó. Ha nem... akkor mégis figyelmeztetnünk kell rá, hogy ez a darab érdekes és előkelő irodalmi jelenség. Egyes igen szép részletek vannak benne, és ezek a részek, habár nem is mindig helyes, de min­dig nagyon gondos számítással vannak egymás mellé fűzve. Hogy témája már föl van dolgozva egyik régi darabban, ha jól tudom, Szigligeti Kinizsi Pál czímű vígjátékában, az nem baj. Annál kevésbé pedig, mert Herczeg az anyagot egész másképp tárgyalja, mint a régi darab. Emebben Magyar Balázs lánya, Benigna, kibe Mátyás király szerelmes, még hajadon; Herczegnél pedig özvegy, kitől Mátyás a rátartós gazdag főur örökbe maradt tizenkét várának egyikét, Zala­­várát el akarja venni. Mátyás a darab elején ugyan oly formán intézkedik, hogy az özvegy hagyassák meg Zala­­vára birtokában, később aztán mégis csak elveszi a várat, de ad érte többet. A dolog igy esik. Mátyás király, megunván az uralkodói gondokat, leveti a királyi pompát és mint egy­szerű Mátyás diák elmegy Pipacs nevű udvari bolondja kíséretében szórakozni a Balaton part­jára. Ott kifeszítteti sátrát és boldog egyszerű­ségben tölti napjait. Kinizsi Pál levelet hoz neki a pogányok ellen verekedő egyik generáli­sától és a király, ki rég vágyódik arra, hogy az erejéről és bátorságáról híres Kinizsit meg­ismerje, magánál tartja a hős molnárlegényt. A­mint eziránt parancsát megadta, jő a szép Benigna, hogy kikönyörögje magának Zala­­vára háborítatlan birtokát a királytól. Mátyás csökönyösködik, de csak szinleg. Föltételt szab a dologhoz. Igenis, birtokban hagyja a szép asszonyt, ha ez­­ átadja neki hálókamrája kulcsát és szívesen fogadja őt bizonyos éjszaka magánál. Benigna visszaretten e föltételtől. De minthogy részeges várnagya, Sztropkó, kitanította őt arra, hogy a királyt csapdába kell csalni és ott szabadsága dijául a vár átengedését tőle kierőszakolni, a ravasz özvegy átadja a király­nak a kért kulcsot. Csak hadd jöjjön, gondolja magában, nem megy ki váramból a­nélkül, hogy az átengedő levelet alá ne írta volna. E terv kiviteléhez persze férfi kellene, erős férfi, a­ki a királynak imponál. A korhely és gyáva várnagyba bízni nem lehet. Kit állítson tehát Benigna Mátyással szembe? Itt van Kinizsi, kire Benigna szemet vetett és ki szerény tar­tózkodással, de annál lángolóbban szereti a szép asszonyt. Őt hívja meg Benigna magához. Micsoda kavarodás lesz ebből, ha a nagy király megtudja a valót! Lett is volna, ha párhuzamosan a dolgok­kal nem történt volna valami más is, a­mi egész más irányt ad a ravaszul kieszelt csel­szövésnek. Történt tudniillik, hogy épp akkor, midőn Mátyás a Balaton partján táborozott, a víz­­alatti birodalom egyik legszellemesebb és leg­­virgonczabb manója, a pajkos Sió megunta a szigorúságot, melylyel lent a viz fenekén csiny­­jét üldözék. Kiszökött tehát a vizből és elhatá­rozta, hogy elmegy az emberek közé élni. És minthogy nagyon okosan felelget, Mátyás király szolgálatába vette a képét. Ez a Sió pedig csak félig tündér, félig pedig ember. Annak a szép Sellőnek fia, ki egy szép holdvilágos éjszakán meglepte társaságával Benigna egyik ősét, ki a szabadban elaludt. Sia tehát Benignának rokona és ennélfogva nagy rokonszenvvel viseltetik iránta. Minthogy pedig tündéri mivoltánál fogva mindent tud, a­mi itt titokban történik, el­határozza, hogy segít az ő kedves cousine-jén, Benignán. Mit tesz a hamis manó? Lelopja az ezer­éves tölgyfa alatt Mátyás ujjáról a pecsétgyű­rűt, melynek láttára mindenki engedelmeskedik; elküldi a gyűrűt a vándor tudós Stosius által a tihanyi apátság klastromába azzal az üzenet­­tel, hogy az egyik szerzetes azonnal induljon Zalavárába és ott eskettesse össze Benigné. Lapunk mai száma 16 oldal.

Next