Magyar Nemzet, 1902. április (21. évfolyam, 79-104. szám)

1902-04-01 / 79. szám

Budapest, 1902. Szerda, április 2 XXL évfolyam, 79. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII. Kerepesi-ut 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR Egész évre 12 frt, félévre 6 frt, negyed­évre 3 frt, egy hónapra 1 frt. főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egyes szám helyben és vidéken i­kr. Uj politika. Budapest, április 1. Grivicsics éles hangja fenyegetőleg vibrált a kialakulását végző magyar állam ellen. A hadügyminiszter dementija daczára éveken át jelentette a dolgok uj rendje elleni visszahatást bizonyos hadi és c­entra­­lista körökben. Lasser osztrák belügyminiszter tám­a­dást intézett a dualizmus és Magyarország ellen. Kétségtelenné tette, hogy az alkot­mánypárt és kormányrendszere még a fúzió után is alá akarja ásni a magyar államiságot a c­entralizált német Ausztria javára. Itthon pedig a nemzetiségi túlzók szervezkedtek egész a nyílt hazaárulásig s a fegyveres fölkelésig! A dákórománok organizálták a nem-magyar ajkú lakosság szövetségét a magyar nemzeti állam ellen. A szerbek és granicsárok az omladina üzelmei következtében a délszláv Piemontért kardot akartak rántani. Ekképp az ifjú magyar állam az osztrák c­entralisták s a nemzetiségi pártülők ellentétei közé löhetve, a legkomolyabb veszélybe jutott. A ve­szélyt fokozta a panamentarizmus szét­­züllése a Deák-párt uralma alatt.Legkivált pedig a pénzügyi dezorganizáczió, a­mely szinte az állami tönk közvetlen fenyegeté­sét idézte föl. A balközép és a Deák-párt fúziója egyáltalán nem hatott közvetlenül a ve­szélyek, sőt szinte katasztrófák elhárítá­sára. A fúzió első két éve alatt fokozódva törtek ki a bajok. A délszláv bonyodalmak tulajdonképp ekkor kezdődtek. Az osz­trák c­entralisták támadása Magyarország ellen ekkor érte el tetőpontját. Csakis az államháztartás mutatott örvendetes javu­lást, mert Széll Kálmánnak, a fúzió pénz­ügyminiszterének első költségvetése már csak tíz millió defic­itet irányzott elő. Különben pedig a politikai helyzet rossz volt s alig lehetett látni a kibonta­kozás útját. De a fúzió vezérférfia csendes nyugal­mával és szilárd elhatározásával ott állott a magyar politika élén. Részletesen körül­írt programmja alig volt. A merészen előre­nyomuló ellenzék szemére is vetette rend­szeres programmhiányát. Sőt gróf Apponyi Albert, Cicero respublikájából idézve, éle­sen vádolta Tisza Kálmánt, hogy idea­­fóbiában szenved. Az államháztartás rendezésén kívül, tényleg alig volt más, határozottan beval­lott s részletesen körülírt programmja a fúzió kormányának, a Wenckheim-, utóbb Tisza-kabinetnek. Ez a programút azon­ban határozott és kerek egészet képezett. Oly szilárd alapot, melyen utóbb állam­­háztartásunk egyensúlya szerencsésen fel­épült. Széll Kálmán pénzügyminiszter még a konverziót s a szeszadó reformját is felvette programmjába. De a magyar kor­mányzati politikának kialakulása Ausztria s a nemzetiségek irányában, valamint a belügyi reformok tekintetében, bár egyes körvonalak által jelentkezett, még sem képezett nagyszabású tömörülést. Az új és bátor hang azonban a fúzióval együtt vonult be a Sándor-utczai palotába. Tisza Kálmán egészen másképp beszélt a nem­zetiségi ultrákkal, mint elődei. Macelláriával szemben nyíltan hivatkozott a magyar állam büntető hatalmára. És a bátor szót csakhamar követte a bátor erély. A dákóromán üzelmek góczpontjára Tisza Kálmán csapást mért, az Omladinát le­fegyverezte és szétugratta, Mileticset a képviselői immunitás daczára elfogatta, így, lépésről-lépésre, tervszerű programm nélkül, de gyakorlatilag bekövetkezett a magyar politika átalakulása. Erélyes nem­zeti színezet adott annak jelleget. A ma­gyar államiság mindinkább kidomborodott s érvényre jutott az a német czentralisták, a hadsereg túlzói s a nemzetiségek irá­nyában. Most, midőn a magyar állam tekin­télye meg van alapítva, a midőn nem indul organizált támadás a magyar nemzeti állam külső szerkezete és belső tartalma ellen, alig lehet eléggé mérlegelni, mily nagy dolgot hajtott végre Tisza Kálmán a ma­gyar államiság minden irányú érvényesí­tése által. És államiságunk érvényesítésé­nek nem volt legkönnyebb feladata az, a­melyre Tisza a közoktatásban s a köz­­igazgatásban törekedett. Ismeretes első közoktatási törvényeink szomorú sorsa, a melyeket csak félénken inspirált a magyar nemzeti állam gondo­lata s melyeket a felekezeti és nemzetiségi ellenhatások mégis megtámadtak. És isme­retesek a municzipalizmus erős fellépésé­nek tényei, melyeket a felejthetetlen Grün­­wald államigazgatási programmja kezdet­ben inkább fokozott, mint ellensúlyozott. Tisza Kálmáné az elvitathatatlan dicső­ség, hogy a magyar államiság belső és külső ellenségeivel, valamint a felekezeti­­ség és municzipalizmus túlzásaival szemben merészen és biztos kézzel kibontotta álla­miságunk lobogóját. A népoktatásba be­hozta a magyar nyelv kötelező tanítását. Nem tűrte a nemzetiségi középiskolák ma­gyarellenes kihágásait s harczolt a feleke­zeti túlkapások ellen. A megyét reformálta. Nem ment ugyan el az állami adminisztráczióig, de a ma­gyar állami akarat garancziáit bevitte a municzipiumba. A közigazgatási bizottság és a­ul­izmus által pedig biztosítani igye­kezett a. közigazgatás és az önkormányzat nemzeti jellegét. A porosz eredetű reform a saját szülőföldjén feudális és így anti­­liberális hagyományt képez. Nálunk a nemzeti társadalom organizálására volt­ hivatva a nemzetiségi vidékeken. A Király­föld megszüntetése s az új területi beosz­tás, a közigazgatási reform mellett, legelső­sorban szintén a magyar államiság érvé­nyesítését czélozta. Szóval, Tiszának min­­den tervszerűnek látszó, vagy nem látszó cselekedete a magyar államiság kidombo­­rítására törekedett. A bankkérdéstől egész a legkisebb igazgatási rendeletig nemzeti szellem vonult be a magyar kormányzat politikájába. Ez a szellem vezérelte bizo­nyára a Deák-párti kormányokat is. Ám a Deák-párt korszakában nélkülözte ez azt a szívós erélyt, a­melyet Tisza Kálmán köl­csönzött annak. Tisza Kálmán tévedései, a­melyeket szemére vetnek, nem foszthatják meg őt nagy és hazafias érdemétől. És ezek czímén nem vitatható el tőle az a határozott nagy tény, a­melyet a történetírás is el fog ismerni róla, hogy új politikát alapított. Megalakította a magyar nemzeti politika első formáját. Ennek a politikának még nem volt minden irányban kidolgozott programmja. Esetről-esetre ment akc­ióba. Egyáltalán a magyar politika jellegzetes tulajdonsága volt mindenha, hogy esetről­­esetre, többnyire rendszer nélkül cseleke­dett. Annyi ellenhatás, annyi komplik­á­­czió, a ható és visszaható okok oly zűr­zavara szerepelt majd mindig a magyar politika nehéz időiben, hogy összefoglaló és mindenre gondoló rendszer megállapí­tása, a kezdetleges alakulások korszaká­ban, nem is volt lehetséges. Tisza Kálmán gondolkodása egyáltalán távol állott a rendszerektől. De egy nemes és nagy rendszere mégis volt, az, hogy mindent a nemzeti érdek és a nemzeti konszolidáczió szempontjából tekintett. Ez magyarázza meg legellentétesebb cseleke­deteit s magukat tévedéseit. Új politikai iskolát, a nemzeti politika iskoláját teremtette meg, apriorisztikus doktrínák és szélesre kiépített programmok nélkül. Ez iskola által érvényesült az első nemzeti konczentráczió, vagyis az erélye­sebb motívumú nemzeti akc­ió. Ez az új­­ politika sok és nagy hiányban szenvedett. Nemzetiségi politikát csinált az említett reformokkal, de főleg inkább csak erkölcsi eszközökkel, morális bátorsággal, szükség esetén erélylyel. De a magyar nyelv kötelező oktatásán túl nem ment. A kultúra befolyását a nem­zeti kialakulásra nem mérlegelte eléggé. Nem jutott eszébe különösen ama gon­dolat, a­mely a mai kultúrpolitikát jel­lemzi, hogy művelődésünk súlypontját a magyarságra kell helyezni. Legkevésbé gondolt a Tisza által meg­alapított új politika a gazdasági és népe­sedési viszonyok kombinácz­ójára. Bizo­­­­nyára nem számolt a faj­ok­k .11 rejlő erőit Lapunk mai száma 16 oldal.

Next