Magyar Nemzet, 1902. április (21. évfolyam, 79-104. szám)

1902-04-01 / 79. szám

A MAGYAR NEMZET, 1902. április 2. hatásaival és ellenhatásaival. De egy kezdő uj rendszer ritkán szokott elmenni a végső következményig. Nagy, sőt örök érdem le­het az első kezdeményezés is s ez érdeme megmarad Tiszának. A második nemzeti konczentráczió, vagyis a nemzeti eszmének újabb és ha­talmas vibrácziója, legújabban történt. A kultúrpolitikán kívül most már egészen új elem is megjelent a nemzeti munka küzdő­terén. Széll Kálmán és Darányi Ignácz belevonták a nemzeti politika körébe a gazdasági és a birtokpolitikát. Mindig ugyanazon indok s mennyire más és más eredmény! Bizonyára Tisza is erősíteni akarta a magyarságot s a magyar nemzeti államot, a­midőn tömegesen engedélyezte a hit­­bizományokat. De eltévesztette a régiót. Széll Kálmán megkorrigálta a súlyos hibát. Ő vitte keresztül Darányi Ignácz segítsé­gével azt a kiszámíthatlanul becses követ­kezményű korrektívumot, hogy birtok­lekötések jövőre csak a perifériákon tör­ténhetnek, a magyarfajlakta vidékeken pedig a népesedés akadályai lehetőleg ke­­vesbítendők. Így történt a magyar nemzeti politika további mélyreható és programmszerű ki­alakítása. Nemzeti megszilárdulásunknak s a nemzeti munkának ez az állandó út­mutatója. Ha ennek az uj politikának meg lesz­nek nagy eredményei, a­mit a nemzet ér­dekében várnunk kell s államunk és nem­zetünk ez uj alapon valóban megszilárdul, az utókor hálája bizonyára nem fog szo­rítkozni csak azon államférfiakra, a­kik a végső sikert kivívják. Ez a hála maradandó emléket fog emelni annak a kiváló férfiúnak is, a­ki a diadalmas új politikát súlyos és nehéz vi­­szonyok közt kezdeményezte. Annak, a­kit a nemzet kegyelete addig is föl fog gyakran keresni a geszti sírboltban. De a­kit lelke­sedetten és hozzá akkor osztatlanul fog di­csőíteni. BEKSICS GUSZTÁV, Budapest, április 1. = Széll Kálmán miniszterelnök és Ho­ránszky Nándor kereskedelemügyi miniszter ma reggel Bécsbe utaztak. Lukács László pénz­ügyminiszter már tegnap este odaérkezett. A miniszterelnök valószínűleg három napot fog Bécsben tölteni, míg Horánszky kereskedelem­ügyi miniszternek már csütörtökön reggel Buda­pesten kell lennie, hogy jelen lehessen a képvi­selőházban a kereskedelemügyi tárc­a költség­­vetésének részletes vitáján. Itt említjük meg, hogy Széll Kálmán miniszterelnök e hó 3-án, csütörtökön nem ad kihallgatást. Bécsből telefonálják lapunknak: Széll Kálmán miniszterelnök ma délben Bécsbe érkezett. Úgy a miniszterelnök, mint a tegnap este óta itt időző Lukács László pénz­ügyminiszter részt vettek ama konferenczián, melyet Goluchowski Agenor gróf közös külügy­miniszter elnöklése mellett ma délután három órakor tartottak. A­ tanácskozásban kivülök részt vettek még : Krieghammer Ödön báró közös hadügyminiszter, Kállay Béni kö­zös pénzügyminiszter és Spaun báró, a tengerészeti osztály vezetője, továbbá Körber Ernő dr. osztrák miniszterelnök és Böhm- Bawerk osztrák pénzügyminiszter. A miniszteri értekezlet tárgya a közös ügyekre vonatkozó, 1903. évre szóló költségvetési előirányzat meg­állapítása volt, a­mely előirányzat a jövő hónapban Budapesten egybehívandó delegác­iók elé lesz terjesztendő. Széll Kálmán miniszterelnök, a­ki bécsi tartózkodását felhasználja arra is, hogy Körber miniszterelnökkel a két államot érdeklő gazda­sági kérdésekről is tárgyaljon, a holnapi napot is Bécsben tölti. A mai miniszteri konferencziát a még min­dig gyengélkedő Krieghammer báróra való te­kintettel a hadügyminisztériumban tartották meg. Horánszky Nándor kereskedelmi miniszter ma délben szintén Bécsbe érkezett. A N. Fr. Pr. szerint a vámtarifa-javaslat má­sodik olvasása alkalmával az osztrák és a magyar referensek között véleménykülönbségek támadtak, melyek egyes fontos czikkek vámjára vonatkoz­tak. A két miniszterelnök budapesti tanácsko­zása alkalmával nem sikerült a differencziák eloszlatása. A mostani bécsi tanácskozásokon szintén megállapodásra akarnak jutni, de bécsi politikai körökben nem tartják valószínűnek, hogy a tárgyalások ezúttal be fognak feje­ződni.­­ A képviselőház csütörtökön, f. hó 3-án, folytatja a költségvetés és pedig a kereskedelmi tárc­a megszakított tárgyalását. A Ház való­színűleg mindjárt első ülésén napirendre tűzi a konverzionális javaslat tárgyalását s ennek idejére a költségvetési vitát ismét megszakítja. E javaslat tárgyalása alatt a Ház asztalára kerül az egyhónapos új indemniti s csak ha ezt elintézte, jut újból szőnyegre a költségvetés, még­pedig a következő sorrendben: a kereske­delmi tárc­a után következik a vallás- és köz­­oktatásügyi, majd az igazságügyi, honvédelmi és legvégül a pénzügyi tárc­a költségvetése, melynek letárgyalása után a kormány be­terjeszti a költségvetési törvényről szóló javas­latot.­­ Peticziák, Örley Kálmán margittai kép­viselő elleni peticzió ügyében a nagyváradi tábla befejezte a vizsgálatot és az iratokat már fölter­jesztette a kúriához, mely az utóbbi tárgyalást május hónap 12-ikére tűzte ki. — Enyedy Lukács tápéi országgyűlési képviselő ügyében a szegedi kir. tábla által teljesített bizonyítási eljárás ered­ményét a kúria április hónap 28-ikán veszi tár­gyalás alá, míg Valasek János verbói képviselő ügyében az ujóbbi peticzió-tárgyalást április 14-ikére tűzte ki. Mind a három ügy előadója Zachár Emil kúriai biró. — A helységnevek megmagyarositása. Mint a Bud. Tud.-nak Berlinből írják, az a magyar lapokba bejutott hir, mintha a német császár az »All­deutscher Verband«-nak a helységnevek magyaro­sítása ellen Braunschweigba tervezett demonstrá­­czióját megtiltotta volna, már annál az oknál fogva sem felel meg a valóságnak, mert ilyen tüntetést nem is terveztek. Az utóbbi időben egyáltalában elhelyeznek a magyar sajtóban ilyféle, a német védegyletek működésére vonatkozó, de a viszonyok alapos nemismerésére valló híreket. Berlinben ez alhírek szerzőjéül egy határozottan németellenes, szervezett nemzetközi társulatot gyanítanak. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Április 1. — Kutyológia, írta: Quintus. A kutyákkal való tartós barátságom tulaj­donképpen abból az időből való, a­mikor még a mi fekete vizslánk rangban fölöttem állott és én őt illedelmesen magáztam. Egyébiránt sok emberséget tanultam tőle. Ma is azt gondolom, hogy nincs igazán jó alapja az olyan gyermek­­nevelésnek, a­melyik nem kezdődik kutya­barátsággal. De, ha jól utána gondolok, nemcsak az első erényeket köszönöm az emberi faj hűséges ke­nyerespajtásainak, hanem az első mély és igazi bűnbánatot is. Mert az, hogy az éléskamrában bizonyos dolgok, például a czukrok, befőttek és ehhez hasonló misztikus készletek szent tilalom alatt vannak és hogy azokból valamit elsajátítani bűn, ez csak silány czélszerűségi találmány, de nem erkölcsi törvény. Szeretném én azt a gyereket látni, a­ki ezen az utón ismerkedett meg valaha a bűnbánat szentségével, a­mi pedig igen komoly szentség, még a házasságnál is előbbvaló, bár olykor utána következik a sorban. Az én esetem egészen más. Valamiféle kóborló pákosztos kutya össze­esett a szérűn. Rossz sorsa elszakította a gazdá­jától. Mivel koldulással nem bírta megkeresni a mindennapi kenyeret, lopásra fogta a dolgot. Egy darabig tűrték, a­hogy a gúnya alól ki­lopta a részesek kenyerét, de, a­mikor már az ispán úr gunyhójának a szentélyét sem kímélte meg és onnan a füstölt nyelvet elsajátította (ez volt az egyetlen idegen nyelv, a­melyet elsajátí­tott), ki volt mondva rá az ítélet. A kutyáknál pedig, ha pedigrével nem dicsekszenek, ez éppen annyit jelent, mint az emberek közt. Pusztulnia kellett. Úgy lehet, a felnőttek még így is sajnál­ták. Engemet biztattak föl, hogy lőjem agyon. Az én sajnálkozásomat hamar lefülelte a sike­res lelövéssel járó dicsőség reménye, a mi sihe­­der fiuknál könnyen érthető. A legelső tetten­érés alkalmával golyót röpítettem a szegény állat oldalába. Persze a fejét czéloztam ki. Bár ne tettem volna, vagy bár jobban találtam volna. A golyó az oldalába fúródott s a holtra sebesült állat jajveszékelve, oldala felé kapkodva futott világgá, ki, ki a pusztába, a hol eltűnt. Utána néztem és azóta nem tudom elfelejteni, a­mit akkor éreztem. Az utána való éjszaka nem tudtam tudtam aludni és még ma is sokszor eszembe jut ez a gyötrelmes jelenet. Kivált, ha azt a kaffogó, szívreható hangot hallom, a­mi kutyáéknál nagy veszedelmet jelent. Ínséges kutya el nem ment még mel­lettem, hogy szóba nem állottam volna vele és bajában, ha lehetett, meg ne segítettem volna. És h­áladatos volt érte mindegyik, ha mással nem, egy barátságos farkcsóválással. Talán innen van az a nagy gyönyörűség is, a­mivel a napokban végigjártam az állat­Tízévi külföldi tartózkodásom alatt tett észleleteim alapján állíthatom, hogy a magyar képviselőház kereskedelmi budgetvitája iránt hazánk határain túl is érdeklődnek. A­ kül­földi üzletvilágban közvetlen tudomásom szerint sokan számolnak már Magyarországgal, mint olyan tényezővel, mely az osztrák-magyar monarchia kereskedelmi politikájára irányító befolyást gyakorol. Ezt az eszmét épp a leg­utóbbi napokban előkelő franczia lapok fej­tegették. Bismarck herczeg egy híres beszédében meg­­kapóan írta le, hogy az egyes hatalmak mily feszült figyelemmel lesik meg szomszédaik ka­tonai mozdulatait, mint versenygenek a fegy­verkezésekben ; úgy tesznek, mint az erdő renge­tegében találkozó vándorok, a­kik aggódva ügyel­nek arra, hogy a szemben jövő ellenfélnek a fegyvere ne találjon előbb elsülni. kerti czirkuszban való ébkiállítást, mint a­ho­gyan nevezték. Az Országos Ebtenyésztő Egye­sület kutya-sokadalmát, az elsőt, a­mi igazán méltó volt az olyan országhoz, a­hol a földmi­­velés az első foglalkozási ág s a melynek va­dászai és vadjai messze világon híresek. Ezek azonban jól táplált és jól nevelt kutyák voltak, vagy, ha úgy tetszik, ebek. Mert úgy rémlik előttem is, hogy az eb a régebbi magyar szó. Legalább régi nyelvemlékeinkben ez fordul elő sűrűbben. Vagy hogy fajta szerint történt a régi nyelvben a megkülönböztetés. Talán a kisebb kutyákat, avagy éppen a kutya­ kölyköt­ nevezték ebnek, a minthogy ez ma is meg van az öbeb elnevezésben és az ebi halban. Bár igaz, hogy már a nép közmondásaiban is egybe ol­vadt mind a két elnevezés. Tehát »egy kutya«. Vagy: az egyik eb, a másik kutya. Eben ku­tyát cserélt. Eb fél, kutya fél, míg az ipam­­napam él ... A nyelvtudósok válogassák el, ha tudják. A húsvéti kynopolis azonban a legérdekesebb dolgok közül való volt. Az ökölnyi selyem­uszkár (vulgó, pincsi kutya) nyafogásától kezdve, a szent-bernáthegyi szelindek és a tigrisnagy­­ságú, de csoda-jószivíi német dogg vastag basz­­szusáig mindenféle kutyahangot lehetett ott hallani. És nem igaz magyar lélek volt az, a­ki ezekre a hangokra be nem tért, hogy meg­ismerkedjék ezzel az előkelő társasággal. Mert előkelő volt. A dolog természete hozza magával, hogy az ilyen helyre a legjobb családokból való ku­tyákat szokás elhozni, nem mint régen Budán Gazdasági fegyverkezés.

Next