Magyar Nemzet, 1902. április (21. évfolyam, 79-104. szám)

1902-04-01 / 79. szám

1902. április 2. MAGYAR NEMZET.­ hetne ezt régi telkéért kárpótolni. A piaristák tudvalevőleg azt kérték, hogy a város engedje át a rendnek a régi Városházteret, hogy ők fronttal a Váczi-utczába jöjjenek. Az igaz, hogy az a telek jelentékenyen értékesebb, mint a mi a mostani telkükből elesnek, de kérelmüket azzal támogatják, hogy régóta kulturális és hazafias missziót teljesítenek, a­miért megérdemelnek egy kis áldozatot a város részéről. ígérték, hogy szép palotát építenek, gimnáziumokat 16 osztályra bővítik ki. Valószínű, hogy a város ezen az ala­pon fog tárgyalni a piarista-renddel. (Jelölések.) A 45-ös választmány húsvét vasár­napján délelőtt ülést tartott, Kléh István kir. udvari tanácsos elnöklése mellett, a­mely alkalom­mal megtette a jelölését az üresedésben levő tiszti ügyészi­, az újonnan szervezett két árvaszéki ül­nöki állásra s a megüresedett népszínházi bizott­sági tagságra. A tiszti ügyészi állásra, hat kerület szavazatával három ellenében, Borbás Gáspár ügyvédet s tiszti ügyészségi fogalmazó- dijnokot jelölték. Borbásra szavazott az I., II., III., IV., VII., VIII. és IX—X. kerület, míg dr. Majer József mű­ködő ügyvédje a II., V. és VI. kerület. Az újonnan szervezett két árvaszéki ülnöki állásra, az összes kerületek egyhangúlag jelölték dr. Ságody Imre I. osztályú és Sámson Tivadar II. osztályú árvaszéki jegyzőket. A népszínházi bizottsági tag­ságra történő jelölésnél nagyon eltérők voltak a nézetek s a kerületek négy jelöltet hoztak javas­latba : Hűvös Józsefet, Unger Alajost, Zsigmondy Bélát és Filó Lajost. A kerületek szavazatai ekként alakultak: I., II., IV., VII., VIII. kerület: Hűvös József; V., VI. kerület: Unger Alajos; II. kerület: Filó Lajos; IX—X. kerület: Zsigmondy Béla. A kerületek többsége tehát Hűvös József mellett fog­lalt állást. A választás a szerdára kitűzött köz­gyűlésen történik meg. (A hídvám.) A székesfőváros hatósága azt ké­relmezte a pénzügyminiszternél, hogy a budai sze­metet áthozó köztisztasági hivatalbeli szemetes­kocsik részére engedje el a hídvámot. A pénzügy­­miniszter a ma érkezett leiratában arról értesíti a tanácsot, hogy a teljesen ingyenes áthozatalt ugyan nem adhatja meg, azonban kivételesen­­ azt a kedvezményt teszi, hogy a Budára járó összes sze­metes­kocsik után évi 3900 korona átalányban ki­egyezik. SZÍNHÁZ, zene. Beszélgetés Mascagnival. Mascagnival, a­ki jövő héten hozzánk is lejön, érdekes beszélgetést folytatott egy bécsi újságíró. Mascagni igen érzékenyen panaszkodik, hogy nem tud kedve szerint való szövegkönyvet kerí­teni. A lapok ugyan szinte nap-nap után adnak hírt egy-egy készülő új művéről, de ebből — úgy­mond Mascagni — semmi sem igaz. Pedig mi mindent összeolvastam, — folytatja keserűen. — Hiába, nem találok semmit. Mikor azt gon­dolom már, no, most megvan, mihamar ki­derül, hogy akkor meg nem férhetek hozzá. Operának akartam például feldolgozni Sardou »Theodoráját«. De hát Sardou pusztán Olasz­országra való tulajdonjoga fejében 50.000 frankot kér. Hogy Európa többi részére mennyit kérne, arról egyelőre felvilágosítást sem hajlandó nyúj­tani. Legutóbb azzal vádoltak a lapok, hogy leg­közelebb befejezem Mária Antóniámat. Mese­beszéd. Annak már vége. Néhány év előtt egy franczia impre­­zárió levélben hívta fel figyelmét barátomnak, és librettistának, Illicának Marie-Antoinette alak­jára. Illica foglalkozni kezdett a dologgal, magam is halomra tanulmányoztam egy garmada könyvet , végül mégis csak arra a meggyőződésre jutot­tam, hogy az a tárgy nem nekem való. Arról nem is szólva, hogy az illető franczia imprezárió pusztán az ötletért, mit mondok, az ujjmuta­­tásért 40.000 frankot követelt. Nem, nem nekem való tárgy az! Híjával van az a szenvedélynek, az érzéseket ébresztő cselekménynek. Mert egyéb cselekménynek opera-író hasznát nem veheti. Érzés! érzés ! ezen fordul meg a dolog . . . Mostanában tulajdonképpen semmit sem csinálok. Hébe-hóba dolgozom Vestilia operámon, mert hát el kell vele készülnöm egy szép napon. Hiszen Boito Nero-ja, a­melynek tárgya rokon az én operáméval, is majd csak elkészül egy szép napon — csak éppen senki sem tudja, mikor. Megkértem egyszer Verdit, hogy mondjon le javamra a Lear királyról, a­melybe hiszen, soha bele sem fogott. Ő azonban a leghatározottabb tagadással felelt. És hányszor gondoltam Shylockra! De »Shylock« Novelli révén olyan népszerű ma egész Olaszországban, hogy nem mertem felvállalni a konkurrencziát azzal a színpadi típussal. Egész Shakespearet végigcser­­késztem. Hiában ! Azaz, hogy különös czélomnak hiába. És a­míg olyan szövegkönyvre nem akadok, a mely elejétől végig teljesen megfelel, a mely magában véve is megragadó és érdekes, mindaddig új munkába nem kezdek. Az igazi operában a szövegnek testvéri frigyben kell lennie a zenével. Ennél a pontnál azután érdekes fejtegetésbe bocsátkozott Mascagni a Wagner-zenéről. Kijelenti mindenekelőtt, hogy a­mi Wagner zenéjét illeti, lelke meggyőződésével igazi fanatikus wagneriá­­nus. De kiemeli a Wagner-iskola káros ha­tását. Wagnernek igaza volt abban, hogy a régi operában a a szöveg csak eszköze volt a zenének. De Wagner epigonjainál viszont a zene sülyed alantas eszközévé a cselekvénynek. Ezért antiwagneriánusnak vallja magát, a­mi a mester elméletét illeti, így van vele egész Olaszország. Olaszországban sokkal inkább szeretik és tisztelik a wagneri zenét, mint értik. Az egyetlen Wagner­nek lehetséges volt a teória alkalmazása, mert megfelelt teremtő erejének. A wagnerianizmus azonban még magában Wagnerben elérte fejlődése tetőpontját. Rajta túl nincsen itt a zene útvesztő­jében. Mert utánozni nem lehet, követni nem sza­bad. És még­is megteszik. — Két iskola — folytatja Mascagni — vagy inkább két tábor, két harczra kész sereg, néz ma egymással farkasszemet. A latin és a germán faj visel zenei háborút, helyesebben Németország és Olaszország küzd a pálmáért. Egyik részen a fejlő­dés, a­mely Rossini­vel kezdődik és Verdivel tető­­ződött be, másfelől Wagner egymaga, mint sziget a tengerben. Kié lesz a diadal, abban nem kételkedem. Bizonyos csak egy : a wagneri formula megmerevíti a zenét és ki fogja ábrándí­tani a közönséget. Olyan kort élünk ma, mikor az opera tesped. Miféle operaszerzőink vannak? Epigonok, utánzók, de sehol egy alkotó lángész. Vagy azt hiszi tán, a zenei szeczesszió hozza meg majd az üdvösséget? Strauss Richárd, Charpentier, meg a többi szeczessziós mester muzsikája ? A beszélgetésnek legérdekesebb része ekkor következett. Az újságíró azt kérdezte, miféle út követését ajánlaná a fiatal tehetségeknek­­, Mascagni ? A maestro egészen nekitüzesedve fe­lelte körülbelül ugyanazt, a­mit egyszer egy Velenczében megtartott conference-ján mondott már: — A néphez utasítanám őket! Három olyan nemzete van csak Európának, melynél a népies zene és a népdal virágzik: Olaszország, Spanyolország és Magyarország! Dicsők azok a művészek, a­kik ott születtek! Csak le kell hajolniok, hogy a mű­vészet örökké ifjító forrásából igyanak! A nép művészete a legkülönb, a legnemesebb, a legfen­ségesebb ! A nép, a szülőföld a művész legigazibb nevelője. * Operaház. Húsvét vasárnapján Tani Muser-t adták az Operaházban a régi jeles szereposztássá, a melyből csupán Kari Malvin Vénusa vált ki. A fiatal művésznő sem hanggal, sem játékkal nem győzi e szerep nehézségeit. Egyébként kitűnő volt az előadás, a­melynek Bundán, Diósyné, Takács Ney régi oszlopai. * Népszínház. Küry Klára hat heti szabadsága előtt tegnap lépett fel utoljára a Katalin Germain szerepében. A Béldi Izor—Fejér érdekes operette­­jének ez volt az ötvennegyedik előadása, mely, mint elődei, javarészt telt ház előtt folyt le. A közönség a Bécsbe ránduló Küry Klárát sokat tapsolta és virággal halmozta el. Hegyi Aranka czárnője örökké nagy hatású; ez operette színpadok egyik legjelentékenyebb alakítása. * Komáromi Mariska asszon­ynak e hétre ki­tűzött föllépései, a művésznő hirtelen megbetege­dése következtében elmaradnak. A Népszínház mű­sora ehhez képest változást szenved annyiban, hogy a szombatra hirdetett Orfeusz helyett Sidney Jones operettje, a San Toy kerül színre, a czím­­szerepben Feledi Boriskával, a szegedi színház tagjával. — A csütörtökre kitűzött Igmándi ies­­pap Esztikéjében pedig Blaha Lujza asszony lép föl. Lazsák­ Zsuzsa szerepét Hegyi Aranka játszsza. * Várszínház. Janovics Jenő dr. szegedi szín­­társulata husvét első napján kezdte meg egy havi vendégszereplését a Várszínházban. Vasárnap dél­után Berczik Árpád »Az igmándi kispap« czimü poétikus népszínműve került színre s a nagyszámú közönség kitünően mulatott. Az ünnepi előadás este volt, a mikor zsúfolt ház előtt a Czigány­­bárót adták. Mészáros Gizella Balla Miklós fiatal poétánk prológját szavalta el igen kedvesen. A Czigánybáróban Székely Irén, ki már a Népszínház­ban is szép sikerrel vendégszerepelt, ragadta el a közönséget gyönyörű énekével és temperamentu­mos játékával. Második felvonásbeli dalát négyszer ismételték meg. Barinkayt Déry énekelte zajos hatással. A hétfő esti előadásban, mely már gyér padsorok előtt folyt le, mutatkozott be Feledi Boriska a Nebántsvirág Denise szerepében. Igazi szubrett tehetség, a­ki hangjával is nagy tetszést aratott. A többi szereplő közül Láng Etel, Aradi Aranka, Leövey és Fenyéri feltétlen dicséretet ér­demel. * Mű­vész-est Szentesen. A szentesi református kör április 6-án, bazárral egybekötött nagy művész­­estet rendez Szentesen. Közreműködésüket meg­ígérték : Szabolcska Mihály, Paulay Edéna és leánya Paulay Erzsike, Szilágyi Arabella és Polónyi Elemér. * A konstantinápolyi czenzúra. Kellemetlen esete volt Jane Hadvig-nak, a nálunk is ismert franczia színésznőnek, Konstantinápolyban, a­hol hosszabb ideig vendégszerepelt nemrégiben társula­tostul. Bemutatkozónak Dumas fils »Bagdadi her­­czegnő«-jét választotta, de csak hosszas hercze­­hurcza után engedte meg az előadást a czenzúra, a­mely profanizálását látta a czimben Bagdad szent városának. Attól tartván, hogy a darabban poli­tikai vonatkozások fordulhatnak elő, a darab török fordítását követelte s nagynehezen sikerült csak a czenzorokat lekenyerezni azzal, hogy a darab czi­­mét »Lionette«-re változtatták. * A zágrábi Opera. Zágrábból táviratozzák a P. Ll.-nak. Tegnap délelőtt Mosinszky polgármes­ter elnöklésével konferenczia volt, melyen arról tanácskoztak, várjon a zágrábi Operát, mely az ottani nemzeti színház keretén belül áll fenn, to­vábbra is fenn kell-e tartani. A konferenczia kívá­natosnak tartotta az Opera fentartását, és elhatá­rozta, hogy a bántól az Opera szubvenc­iójának 20.000 koronával való felemelését fogja kérni. MŰVÉSZET. ** A Kossuth-mauzóleum ügye. A Kossuth­mauzóleum pályázata ügyében a zsűri ítéletének a megváltoztatását kérve, ma délelőtt küldöttség tisztelgett Halmos János polgármesternél. A kü­l­döttség kérvényt adott át a polgármesternek, a­melyet a következők írtak alá: Bálint Zoltán, Jámbor Lajos, Komor Marczell, Kallós Ede, Heidl­­berg Sándor, Jónás Dávid, Töry Emil, Donáth Gyula, Teles Ede, Jakab Dezső, Vedres Márk, Spiegel Frigyes, Márkus Géza és Kalmár Elza. Kérik, hogy az ítéletet formahibák miatt semmi­sítsék meg s a pályázatot nyílt pályázattá változ­tassák, a­mely a művészi szempontokat teljes ér­vényre juttassa. Ugyanezt a kérelmet az Országos Képzőművészeti Egyesület is pártolja a márczius 28-án tartott teljes üléséből kelt beadványában. A küldöttség ma ugyanebből a czélből Márkus József főpolgármesternél is tisztelgett. A főpolgár­mester igen szívesen fogadta a küldöttséget, át­vette tőlük a kérvényüket s megígérte, hogy az ügyet ő is alaposan átvizsgálja. — A Nemzeti Szalon Filmében, Husvét hétfőjén nyitották meg nagy­közönség jelenlétében a Nem­zeti Szalon fiumei kiállítását. Megjelentek: gróf Szapáry László kormányzó, Vio podeszta, Belien alpolgármester, Wickenburg, Donáth, Kunkovszky osztálytanácsosok, Gaal Tibor nejével, Osszoviack Luigi, Frankfurter, Eidlitz, az Adria igazgatói, Meynier iparkamarai elnök, Vészi József, a Szalon alelnöke üdvözölte a kormányzót, kiemelte, hogy a tárlat a közjogi kapcsot, mely Fiumét a koronával válhatatlanul összefűzi, szorosabbá teszi és a mű­vészet rózsáival vonja át. Gróf Szapáry László ezt válaszolta: A magyar művészet évszázadokon át abból a forrásból táplálkozott, mely Fiuméhez földrajzilag szellemi tekintetben is közel áll. Fiume e rokonság mellett szeretettel és féltékenyen ápolta a magyar hazához való ragaszkodását. Eme érzés nevében rokonszenvvel köszönti a magyar művé­szetet, mely termékeinek legjavát küldte, bemutatva .

Next