Magyar Nemzet, 1902. június (21. évfolyam, 130-154. szám)

1902-06-19 / 145. szám

12 MAGYAR NEMZET. 1902. j­unius 19. REGÉNYCSARNOK. Elhunyó tűz. DÁN REGÉNY. Irta: Herman Bangl. Fordította: T. Gr. (Folytatás.) (29) Bai azonban el nem tudta szánni magát... — Olyan kutyafuttába. .. — De hiszen hallod, hogy más levegőre van szükséged! Meglásd, javadra válik a levegő­­változtatás ! Egy héttel utóbb elutaztak. Abelné és Lujza csomagolták be utiládáját. Bai kinyírt­tózkodott a vasúti kocsi kereve­­tén és megfeszítette izmait, mikor a vonat meg­indult. — Utazunk, utazunk? — tudakolta tőlük az indiszkrét izés úr, a­kivel az egyik állomáson szemközt találkoztak. — Hát egy kis legénykirándulás!... Az oly jókedvű, friss, fiatal kakasok, mint mi . . . Az indiszkrét izéjű úr nagyot nevetett és hatalmasakat csettintett nyelvével. Bai is megszólalt: — Hát igen . . . elnézünk a fővárosba... megnézzük, mit csinál ott az az asszonynép . .. Nagyot csapott Kjár térdére, úgy mondta kaczagva: — Az ám, öreg . . . he? . . . A vonat elrobogott velük, de még az ab­lakból is integettek vissza az indiszkrét izéjű urnák. — Jó mulatást kívánok! — kiáltotta amaz utánuk. Egyszerre csak jókedvük támadt, borsos szólamok járták és nagy gyönyörűségükben egy­más térdére csapkodtak. — No lám, hát benne volnánk megint a régi mederben, — mondotta Kjär. — Mire egyébre való volna is a férfiember, — felelte Bai. — Te ... te vén kakas! — bökte ki Bai. Nagyot kaczagtak rá mind a ketten és in­gerkedtek egymással. Különösen Kjär volt csodálatos jókedvű. — No hál’ Istennek, most már megint rád ismer az ember, — mondta kaczagva — te vén salabakter! . . . Most végre rád ismer az ember megint. Bai hirtelen elkomolyodott. — Hja bizony, öregem . . . szomorú idők jártak reám. Kétszer is sóhajtott és visszadőlt ülése támlájának. De kis­vártatva megint jókedvűen kez­dett rá: — Tudod, mit, menjünk el Nielsenért! — Ki az? — kérdezte Kjar. — Hát az a kis hadnagy . . . nagyszerű ember, az aztán tudja ... ki merre, hol . . . — Mert hát mi, öreg, nem ismerhetjük az összes új helyeket ... A tiszteleteseknél talál­koztam vele . . . ördöngős egy ficzkó ... az az aztán ismeri . . . Vagy úgy .. . hát jól van, HO ! »x • Ásitozni kezdtek és hovatovább elcsende­sedtek. Nemsokára elaludtak mind a ketten és aludtak Fredericiáig. Ott kitűnő cognacot kortyintottak le — a »hűvös esti levegő« ellen. Bai szétnézett a perronon. A kocsikat ren­dezgették és olyan csöngetést és jelzést csaptak a vasutasok, hogy az ember a tulajdon szavát sem hallotta. Bai a nyüzsgő embertömeg közepén állt egy lámpás alatt s tűrte nyugodtan, a­hogy lökdösték ide-oda. — Te öreg, — szólt oda Kjärnek s kezét dörgölve nézett végig a perronon és a pályán —­­no mit mondasz ehhez? — Ez aztán az élet, — felelte Kjär. Női utasok lépkedtek föl-alá a kocsik hág­csóin, egészen pirosak voltak az álmosságtól. — Hát még ezek az asszonyok, he! — csettintett Bai. Kiáltozás hallatszott és csöngetés: — Strib felé beszállani! Fähre felé be­­szállani! A féltizenegyes vonattal érkeztek a fő­városba. Nielsenre, a­ki már nyugdíjas hadnagy volt csak, egy külvárosi ház negyedik emeletén akad­tak rá. Szobájának bútorzata egy sarkából ki­járó ajtós ruhaszekrény volt, a­melyben egyet­len árva tisztimellény függött csak, meg egy nádszék s azon a mosdótál. A hadnagy ur a puszta szalmaderékalján feküdt a földön. — Ez, kérem, a tábori élet, — mondotta — az ágyát másnak tartja az ember, úgy ám, fő­nök uram. Bai értésére adta, hogy a »várost szeret­nék megnézni«. — Azokra a helyekre szeretnénk elnézni, — mondta kíméletesen — hiszen érti, mit gondolok. Nielsen hadnagy rögtön megértette. — A vásárt akarja látni? — kérdezte élénken. — No, bízza csak magát én rám, majd én megmutatom az uraknak a vásárt. Hirtelen ruhájába bújt és valami Madsen asszony után kiáltozott. Madsen asszony mezítelen karját dugta be az ajtón, úgy nyújtotta át albérlőjének a szappant. — Csak otthonosan! — kiáltotta vigan a hadnagy úr. — És végig kente karján Mad­­s­ené szappanát. Megbeszélték, hol találkoznak; előbb a kaszinó-színház tánczosnőit nézik meg. — Azután pedig a »vásárra« látogatunk el, — mondá Bai. A hadnagy úr hamarjában tíz fillért pum­­polt ki Madsennétől, azzal ment ki rögtön a »csapszékbe«. A »csapszék« egy csinos kis kertes korcsma volt a külvárosban, a »banda« tagjai ott szok­tak összetalálkozni egymással kuglizás, vagy kártyázás közben. A »bandát« három tiszthelyettes, meg két lenhaju ur, a gazdasági akadémia két hallga­tója tette ki. Mire Nielsen kiért, az urak már javában játszották a l’hombre-t; ingujjban ültek az asz­tal előtt s a kalap nyakig a fejükön volt. — No, ikrek, — köszöntött be hozzájuk Nielsen — hogyan megy a munka? — Hát csak lassan! — felelte az egyik tiszthelyettes. — Fogtam két balekot, — jelentette Nielsen. — Balekot! Tyuhaj, Nielsen, eszem a zúzádat! A lenhaj­iak nagy örömükben még mélyebbre húzták fejükre a kalapot. — Még­pedig nem is holmi fiatalokat, ha­nem higgadt fejű balekokat. Az ikrek lángeszű barátjuk tiszteletére a söröspalac­kokkal verték ki a tust az asztalon. Este a »Koporsó« nevű lebujban volt a találkozás. Nielsen már előbb a tánczosleányok­­nál járt Kjar-rel és Bai-jal. Nielsen két piros orczáju leányt is kerített, a­kik velük itták a svéd puncsot és kaczérkodva rá-rákoppintottak a két »korosabb vidéki úr« körmére. Bar katonatiszt korabeli egész szerelmes szókincsét felfrissítette. A két lenhaju sehogy sem állta az italt. Dudolázzva inogtak helyükön és el-elkiáltották magukat: — Vén disznók, ti! — azzal rá-rácsaptak Kjär és Bai vállára. Közösen folyt az iddogálás. Bai egészen elérzékenyült a sok italtól. Maga sem tudta, hogyan történt, de egy­szer csak se hite, se hamva a hadnagyoknak, meg a piros ábrázatú leányoknak . . . — Elrepültek, — nyögte Kjär. — Az urak olyan árván üldögélnek, sze­gények ! Egy nem éppen fiatal zsidó leány telepe­dett asztalukhoz. Elmúlt egy hét. Kjärt délelőttönkint üzleti ügyei foglalták le. Bai a nap túlnyomó részét alvással t­ölte el. Kjär hazajött és benyitott szobájukba. — Mi az, még most is alszol? — kér­dezte. — Hát mit csináljak, tudja Isten, sem­mihez sincs az embernek kedve, — panaszolt Bai a pamlagról és szemét dörgölte. — Hány az óra? — Kettő. — Akkor gyerünk. Bai feltápászkodott a pamlagról. — Átkozott divánja, — nyögte. Minden porczikája fájt. Felöltözött. Körül akartak nézni a városban, hogy sir­követ keressenek. Bai Kopenhágában akart sir­követ vásárolni Katinka sírjára. Három, négy kőfaragóhoz is benézett, még­sem tudta elszánni magát. (Vége köv.) A hivatalos lapból. Árverések a fővárosban. Kanovits Hedvig ingó­­ságai VIII. ker. Baross-utcza 84. junius 19. — Puchinger József ingóságai VII. ker. Erzsébet-körut 42. junius 19. — Kálmán Mihály ingóságai VII. ker. Izabella-utcza 72/a. junius 19. — Weisz Mór ingó­ságai VII. ker. Akáczfa-utcza 5. junius 19. — Schul­hof Gyula ingóságai VIII. ker. Kerepesi­ ut 61. jú­nius 19. — Fürst Mór ingatlana a budapesti törvény­széknél julius 7. Árverések a vidéken. Urszinyi Béla ingóságai Borzikon (Nagyv­árad sb.) julius 8. — Lichtschein Dezsőné ingatlanai a tokaji járásbíróságnál szeptem­ber 2. — Bocska Jánosné ingatlanai a nyitrai tör­vényszéknél július 21. — Ferenczi Károly ingatlanai a székely­udvarhelyi törvényszéknél julius 5. — Ifj. Nagy Ferencz ingóságai Szajánban (N.­Kikinda jb.) július 8. — Gubics József ingatlanai Nagy-Szöllös (Devecser jb.) községházánál julius 8. — Gregorics Ferencz ingatlanai a pancsovai törvényszéknél július 7. — Gróf Apponyi Antal ingóságai Jabloniczon (Szenicz jb.) június 25. — Czapik Gyula ingóságai Szegeden június 21. — Steiner Károly ingóságai a bajai járásbíróságnál június 30. — Krajcsik Jakab ingatlanai Pomáz (Szent-Endre jb.) községházánál július 10. — Székely Szentkereszty Anna ingatlanai az erzsébetvárosi törvényszéknél szeptember 9. —­ Vb. Hartmann Sámuel ingatlanai a nagyváradi tör­vényszéknél augusztus 12. — Erdei Rebeka ingatlana a karczagi járásbíróságnál július 7. — Hartmann Katicza ingatlana a nagyváradi törvényszéknél aug. 12. — L. Vida István ingatlanai Füzesgyarmat (Szeg­halom jb.) községházánál július 14. — Turia Czunya Sándor ingatlanai a lugosi törvényszéknél szeptember 9. — Krasz Sándor ingóságai Tahi-pusztán (Szent- Endre jb.) június 24. Pályázatok: A gödöllői járásbíróságnál irnoki állásra négy hét­ alatt; — Hódmezővásárhely város törvényhatóságánál rendőri állásra június 28-ig; —a a tornai járásbíróságnál telekkönyvi átalakító bir­­noki állásra két hét alatt; — a beregszászi pénz­­ügyigazgatóságnál segédtitkári állásra két hét alatt; — a mohácsi adóhivatalnál gyakornoki állásra két hét alatt; — postamesteri állásra Garam-Kövesden (Hont vm.) július 11-ig; — a beszterczebányai erdőigazgatóságnál egy I., egy II. oszt. főerdőőrs, egy I. és három III. oszt. erdőőri állásra julius 10-ig le­het a folyamodásokat benyújtani. Magyar királyi államvasutak. Üzlet­vezetőség Miskolcz. Pályázati hirdetmény. 9457/1902. sz. A m. kir. államvasutak miskolczi üzletvezetősége nyilvános ajánlati tárgyalást hirdet a hatvan-miskolczi vonalon levő Hort megálló-rakodó helyen létesítendő 264 m­2 területű áruraktár, 310 m3 területű falazott nyílt rakodó, egy kúttal, sütőkemencze és melléképülettel ellátandó egyszerű őrház előállításához szükséges építési munkák végrehajtására. A tervek, az ajánlati költségszámítás, a szerződési tervezet, az ajánlati minta, a pályázati feltételek, vala­mint a munkák végrehajtásához kötött feltételek. Mis­­kolczon a magyar kir. államvasutak az üzletvezetőség pályafentartási osztályában Szemere­ utcza 29. sz. I. em. a hivatalos órák alatt megtekinthetők, és az ajánlat­­tételhez szükséges nyomtatványok ugyanott 3­00, azaz három korona lefizetése ellenében megszerezhetők. Az ajánlatokat legkésőbb 1902. évi junius hó 25-én déli 12 óráig kell benyújtani alelírott üzletvezetőség általános osztályánál. Az ajánlatokat egy korona, az ajánlat mellékleteit évenként 30 filléres bélyeggel ellátva, lepecsételve és következő felirattal kell benyújtani: *Ajánlat a Hort megállóhelyen építendő áruraktárra, rakodóra, őrházra és tartozékaira.* Csak az összes munkákra tett ajánlatok fognak figyelembe vétetni. Az ajánlat benyújtását megelőző napon, vagyis 1902. évi június hó 24-én déli 12 óráig 1200, azaz egyezerkétszáz korona bánatpénzt kell a m. kir. államvasutak miskolczi üzletvezetőség gyűjtőpénztá­­ránál akár készpénzben, akár állami letétekre alkalmas értékpapírokban letenni. A bánatpénzről szóló letétjegy az ajánlathoz nem csatolandó. Az értékpapírok a leg­utóbb jegyzett árfolyam szerint számíttatnak, de névér­­téken felül számításba nem vétetnek. Csak idejekorán beérkezett írásbeli ajánlatok szolgálhatnak a tárgyalás alapjául. Posta utján beküldött ajánlatok és bánat­­pénzek térti­vevénynyel adandók fel. Miskolcz, 1902. junius hó 10-én. 3 Utánnyomás nem díjaztatok. Az üzletvisszőség.

Next