Magyar Nemzet, 1902. augusztus (21. évfolyam, 182-207. szám)
1902-08-01 / 182. szám
Budapest, 1902. XXI. évfolyam, 182. szám. Péntek, augusztus 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR Egész évre 21 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. VI., Kerepesi-ut 54. Athenaeum-épület, főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egyes szám helyben és vidéken 8 HU. A dolgozó Szerbia, Budapest, július 31. Szerbiának egy őszinte és önzetlen jóbarátja van. Ez a magyar-osztrák monarchia. Kétségbevonhatatlan tények bizonyítják ezt. A monarchia barátsága kitörölhetetlenül végigvonul Szerbia újabbkori történetén és mindig érezhető volt exisztencziájának válságos fázisaiban. A monarchia segítő keze nélkül sok mindennel hátrább maradt volna a szomszédos királyság. Nem csinálunk belőle titkot, hogy érdekeink kedvéért irányoztuk és fogjuk ezentúl is irányozni eképpen politikánkat. Szentimentalizmusra nem alapíthatjuk a cselekedeteinket. A mi érdekeink azonban összeesnek ebben az irányban Szerbia érdekeivel. Konszolidált, gazdaságilag és kulturailag fejlődő országot kívánunk szomszédságunkban, szilárdul álló trónnal. Olyan országot, amely oktalan külső politikai fantazmagóriák hajszolása helyett minden erejét a belső munkára fordítja. Szerbia ilyen módon a balkánfélszigeti rend és nyugalom fontos tényezőjévé válhatnék éppen úgy, mint Románia. És annak idejében, amikor erre rákerül a sor, igényt tarthatna azon nemzeti aspirációinak a megvalósítására, amelyek jogosnak és indokoltnak bizonyulnának. De az erőgyűjtés helyett nyaktörő kalandokról, erős kézben levő idegen birtokok megszerzéséről álmodozván, saját magának ássa a sírját. Mert imigyen nézzük Szerbia sorsát, azért megnyugvással olvassuk azt a beszédet, amelyet Sándor király tegnap az országgyűléshez intézett. Minduntalan emlegeti a királyi beszéd Szerbia nemzeti hivatását, anélkül, hogy közelebbről meghatározná ennek mibenlétét. A mi felfogásunk szerint hosszú ideig egyedül aképpen értelmezhető ez a nemzeti hivatás, hogy kulturailag és gazdaságilag Szerbia megizmosodjék és bevezettessék a nyugat-európai konszolidált államok társaságába, amely után Milán király idejében olyan örvendetes haladás mutatkozott. Talán Sándor király is eképpen érti ezt a hangzatos és könnyen félremagyarázható jelszót. Alapítjuk pedig ezt a feltevésünket a trónbeszéd többi részeire. A király nem huny szemet országának súlyos helyzete előtt. Helyesen teszi, mert az elfogulatlan európai közvélemény a legnagyobb aggodalommal kiséri a szerbiai események fejlődését. A hanyatlás pénzügyi, gazdasági, katonai téren nem tagadható. Amikor a király ezt nem leplezi, akkor már becses szolgálatot tesz nemzetének. De ő tovább megy. Nem elégszik meg a súlyos viszonyok konstatálásával, hanem sürgősen ajánlja az erőgyűjtést, az állami és gazdasági konszolidálódást, az üdvös fejlődés és gyarapodás alapjainak a megteremtését. Az idő nagyon drága, — úgymond Sándor király — minden perczet arra kell felhasználnia Szerbiának, hogy állami, gazdasági és nemzeti alapját megszilárdítsa és állandósítsa. Valóban bölcs beszéd. Ez a királyi Programm szóról-szóra ugyanaz, amit mi kívánunk Szerbiának. Sajnos, már sok szép programm hangzott el a belgrádi konokban, anélkül, hogy komoly tettek követték volna. Kívánatos tehát, hogy a tegnapi programainak jobb sors jusson osztályrészül. Ha Szerbia tényleg arra az útra lép, amelyet királya kijelölt, akkor szép jövőnek néz elébe. Virágzó ország lesz belőle, amelyet bizalommal fognak körülvenni azok az államok, amelyek a béke barátai és a felforgatás ellenségei a Balkánfélszigeten. Az a nemzet, amely dolgozik, nem ér rá arra, hogy szomszédait hiábavalóan nyugtalanítsa és turbulens elemeket és törekvéseket istápoljon. A dolgozó Szerbia mindig bizonyos lehet rokonérzésünkről és hathatós barátságunkról. Budapest, július 31. – Apponyi Albert gróf Budapesten. Gróf Apponyi Albert a jövő hónap első napjainak egyikén Budapestre jön. Valószínűleg csak egy napot fog Budapesten tölteni. = A katolikus autonómia. A M. A. azt irta, hogy a magyar kormány a katolikus autonómiai kongresszus által kidolgozott szervezeti szabályzatot nem fogja ajánlani ő felségének megerősítés végett. Mint illetékes oldalról értesülünk, ez a híresztelés minden alapot nélkülöz, mert az autonómiai kongresszus által kidolgozott elaboratoum sorsára nézve még eddig semmiféle döntés nem történt. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ezen elaborátumot annak idején kiadta a többi érdekelt minisztériumoknak tanulmányozás és véleményezés végett. A nyári szünetidő lejárta előtt és ily rövid idő alatt pedig lehetetlen volt ezt a sokféle ágazatotól- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Julius 31. — Rendek Nácziné Budapesten. Kedves Pista úr! Leveleit vettem, de szerelmes firkáira nem felelek. Nem is írnék, mert én az én Tyukodymmal nagyon beérem, meg vagyok vele elégedve és az ön által küldött frivol, külföldi anzikszkártyák czélzatait nem is veszem másnak, mint egy romlott gyomru jogoncz pajkosságainak. Hanem írok az én kedves barátnőm, az ön nagynénje, Rendek Nácziné érdekében. Maga is tudja, meg én is, hogy ez a falun élt s a fővárosba csak nem rég került Rendekné milyen derék jószivü asszony. De most bajba került. Az előzményét a bajának rég tudom. Ott voltam, mikor a télen még jelenlétemben egy három tagból álló, igen gyanús kinézésű sansculotte-deputácziót fogadott el, hogy még az inas sem akarta beereszteni, csakis Rendekné kilépése az előszobába, mert ő minden csengetésre kimegy (minek akkor az inas?), tehát Rendeknének az előszobába való kikukkanása okozta, hogy a háromtagú rongyosok is bekerültek a szalonba konyakozni és szivarozni. Éppen ott voltam nála, hát bámulva láttam, mint ölelgeti rendre a kifényezett kabátú embereket. — Tessék, tessék! Igyanak! Itt a szivar! No, most halljuk, de semmi ceremóniával, hát miféle szél fújta önöket, lelkeim, hozzám? — kérdezé. — Tisztelt honleány! — kezdte az egyik. — Méltóságos asszonyom! — Csak tekintetes! — kiabálta közbe Rendekné. — Éljen! — orditá a három tekintetesjelölt, mert okmányokkal igazolták, hogy nemes család elszegényedett tagjai. Végre kisütötték, hogy egyikük föltalált egy hangtalan puskát, de nincs pénzük, sem protekcziójuk, hogy fényes találmányukat érvényre emeljék. — Beszélek a honvédelmi miniszterrel, az feldi ember, ha előadom neki, hogy ezentúl lőni lehet durranás nélkül, nagyon megörül, hiszen így is azt vetik szemére, ha egy hadgyakorlaton lőnek, hogy prédálja a puskaport. Haha! — kiáltott a bőbeszédű Rendekné — egy irodalom keletkezik, új irányban. A néma vadászat. Én magam megírom a novellát, illusztráltatva, mint a Zacherlin képei a hirdetésen. Egy néma puskás lelövi a nyulat. A többi nem fut el, hanem megbámulja, hogy mi baja? Egy néma háború. Haha! — visított Rendekné — az egész világ szeme rajtunk lesz. Adok én pénzt, de kikötöm, a néma puskát Rendekpuskának nevezzük! A küldöttség összenézett, elővontak egy kész szerződést és ott szemem láttára megszerződtek, hogy a néma puska jogszabadalmát négyen megveszik a Rendekné pénzén s élethalálra társak. — Éljen Rendekné! — kiabálták, és Rendekné az előzetes kiadásokra ötven forintot adott, hogy egy öreg Mannlichert vegyenek, amire az a zárókészülék reá lesz csinálva, ami a hangot elfogja. — Milliomosok leszünk! — kiabálták. — Külföldön is megveszik. — Hahó! Honleányszívem azt parancsolja, hogy csak itt benn a honban, a honvédség lőjjön némán! Haha! Milyen győzelem lesz! A három úr jól bekonyakozva, szivarral a szájában, ötven forinttal a zsebében, elment, hogy a honvédelmi minisztériumot felkeresse Rendekné ajánló soraival és egy gyárost megnyomorítson, kit ötödik társnak bevesznek, a kísérletezés költségeivel. Én a fejemet ráztam, de Rendekné, ismeri kedves nagynénjét, mindenkinek vakon hívén, hitte, hogy sikerül. Délben a férje fülét telebeszélte a hangtalan puska találmánynyal, amire a maga Náczi bátyja azt felelte neki, hogy az a fojtott lövés olyanná teszi majd a puskacsövet, hogy a gázoktól megreped. Azt hiszi, bírtunk vele? Folyton rajzolta, a hangtalan puskát, mint vadászpuskát, mint háborúban szerepelőt, mint orgyilkos kezében levőt. Hohó! — kiabálta — ez az utolsó nagyon veszedelmes állapot lesz ám. De majd kimondjuk, hogy csak katonai és vadászati czélokraalkalmas és másnak nem eladó. Én elutaztam Siófokra, ahová maga ások anziksz-kártyáit küldöző, fölösleges fáradság, ifjú úr, mert én a hangtalan puskáknak barátja nem vagyok, s nem vállalkozom megérteni az ön néma vallomásait. Tyukody különben is Lapunk mai száma 12 oldal.