Magyar Nemzet, 1902. november (21. évfolyam, 260-285. szám)

1902-11-23 / 279. szám

1902. november 23. MAGYAR NEMZETI________ Showski Agenor gróf közös külügyminiszter, valamint Széll Kálmán miniszterelnök, a­ki soha meg nem szűnik érvényesíteni alkotmányadta befolyását a külügyek intézésére, mindenesetre megérdemlik a magyar közvélemény elismerését, hogy Magyarország érvényesülését éppen a német­­országi diplomácziai képviseletünkben ennyire kifejezésre juttatják. — Lászlófalvi Velics Lajos 1857-ben született. Diplomácziai pályafutását a külügyminisztériumban kezdette meg. Működött Pétervárott, Párisban, Kopenhágában, Athén­ben, Rómában, Hágában, Németországban sem ismeretlen, mert a drezdai követségnél és a berlini nagykövetségnél is állott már alkalma­zásban. «* A képviselőhöz véderő­ bizottsága tegnap délután négy órakor ülést tartott, a­melyben mind­azokat a jelentéseket vette tárgyalás alá, a­melye­ket a honvédelmi miniszter a Házban benyújtott. A bizottság összesen hét jelentést tárgyalt. Ezek közül négy jelentést vita nélkül fogadott el. A hadseregben előforduló öngyilkosságokról szóló je­lentésnél Pichler Győző képviselő utal arra, hogy most már az öngyilkosságok okai is fel varnnak tüntetve, s ezekből kitűnik, hogy az öngyilkossá­g­­oknak majdnem 30 százaléka a büntetéstől való élelem miatt történik. Kérdi a honvédelmi mi­niszter urat, nem volna-e szándéka a hadseregnél a kikötés büntetését eltörölni. Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter megjegyzi, hogy a kikötést csak végszükségben alkalmazzák és a­melyik közkatonát arra ítélnek, azt előzőleg orvosilag megvizsgálják, vájjon elég erős-e a súlyos büntetés elviselésére. A büntetés teljes eltörlése majdnem lehetetlen, mert sokszor oly rakonczátlan közlegény is akad, a­ki hónapokig elcsukatja magát, de mégsem engedelmeskedik. Ezeknél, mint végső eszköz, a kikötés alig mel­lőzhető. A hadapródiskolák és honvédségi nevelő­isko­lákról szóló jelentésnél Pichler Győző kiemeli, hogy a hadapród és honvédségi iskoláknál, az úgyneve­zett alreáliskoláknál nemcsak a német nyelvet ta­nítják, hanem egyes tantárgyakat német nyelven adnak elő. Ez visszás állapot, a­melynek megszün­tetését kéri. Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter előadja, hogy a német nyelv tanítása csakis oly tantárgyaknál történik, a­melyek a szolgálati sza­bályzatokra és a katonai belszervezetre vonatkoz­nak. De itt is az előadás magyarul és németül történik meg a tanár részéről, úgy, hogy a tanuló­tól meg kell követelni és meg lehet követelni, hogy németül és magyarul tudjon felelni. Más tantárgyakat, a­melyeket a középiskolákban is így tehát csak azt mondhatjuk, hogy Ja­kab Ödön darabja, ha nem is valami minta­szerű remek, mégis számottevő mű a magyar irodalomban. Gyönyörű, tiszta magyarsággal írt párbeszéde már maga is értéket biztosít neki, így vélekedett a közönség is, készségesen nyilvánítván tetszését a zajos tapssal, melylyel szerzőt többször kihívta. A székelyek persze babérkoszorút is küldtek neki, és jubiláltak, és mind ott voltak. Mert régi magyar törvény, hogy a­hol egy székely van, ott sok székely van. Az előadás teljesen megfelelt a darab igényeinek. Mihályfi, mint Zoltán, Szacsvay mint nagybátya és Gál, a plébános igen szépen ját­szottak. De Alszeghynek, Gabányinak, Dezsőnek, Györgynének és Rózsahegyinek is részük volt az est sikerében. Az új darab után egy régi, mulatságos kis vígjátékot adtak elő, Murger Nyolc­adik pont­ját, melyben Gál, Delli, Császár és Nagy Ibolya pompás játéka tette meg a kellő hatást. s tanítanak, tisztán magyar nyelven adnak elő. A miniszter azután bemutatta a honvédmenházról szóló jelentést, a­melyet a bizottság tudomá­sul vett. Podmaniczky Frigyes báró meleg szavakban köszöni meg a honvédelmi miniszternek azt a ki­tűnő ellátást, a­melyben az agg honvédek a men­­házban részesülnek, s a­mely oly kifogástalan, a minőben egész életükben nem volt részük.­­ A nagykárolyi görög­katolikusok sérelme. A nagykárolyi görög­katolikus egyházközség részé­ről küldöttség járt tegnap Széll Kálmán miniszter­­elnöknél és Wlassics Gyula vallás- és közoktatás­ügyi miniszternél. A küldöttségben, a­melyet Domahidy Elemér országgyűlési képviselő vezetett, részt vettek: Hugonnay Béla gróf főispán, Böször­ményi Sándor, Rákosi Viktor, Szentiványi Gyula, Luby Géza, Rabár Endre képviselők és Oros János egyházi gondnok. A küldöttség először a kultusz­­miniszternél járt. Az egyházközség kérelme az, hogy miután ők orosz szertartású görög­katolikusok, egyházközségüket csatolják át a nagyváradi román szertartású egyházmegyéből a munkácsi görög­katolikus egyházmegyéhez. Előadta azután a kül­döttség, hogy a nagyváradi egyházmegyei főható­ság román papot küldött a tősgyökeres magyar híveknek, a­kik azonban nem akarnak befogadni román papot. Ezért a küldöttség a miniszterektől intézkedést kér, hogy a román egyházközség magyar papot kapjon. Wlassics miniszter jóindulattal fogadta a küldöttséget s megígérte a kérelem tanulmányozását. A küldöttség azután a miniszter­­elnöknél tisztelgett, a­ki szintén nagyon szívesen fogadta a küldöttséget és kijelentette, hogy a kérés teljesítésére mindent megtesz. A sugallatát követem s éppen ezért lelkiismeretem megnyilatkozásába semmiféle beavatkozást nem tűrök! Az energikus szavaknak meg volt a hatása. Azontúl a függetlenségi padokon csendben hall­gatták a szónok mélyreható jogi fejtegetéseit. Hodossy Imre pedig beigazolta, hogy itt a mentelmi jog sérelmét konstruálni nem lehet. — Ha Nessi Pállal együtt azért ment volna Kolozsvárra a Ház küldöttsége, hogy ott a Gotterhalte ellen tüntessen, akkor ő ott mint képviselő járt volna el és én aláírnám a kisebb­ségi véleményt. De nem így történt. Éneklésre és tüntetésre sem a küldöttség, sem Nessi, mint a­nnak tagja megbízatást a Háztól nem kapott. Éppen ezért e ténykedését képviselői minőségé­vel összefüggésbe hozni nem lehet! így végezte a szónok beszédét a többség helyeslése közepett. A függetlenségi párt részéről Reich Aladár és Barabás Béla vettek ma részt a vitában. Ez utóbbi határozati javaslatot is terjesztett elő, a­mely nézete szerint a többség álláspontját is megközelíti. Azt óhajtja benne kimondatni, hogy a katonai hatóság a mentelmi jogot megsértette s ennek konstatálása mellett a netalán szüksé­ges megtorló lépéseket is elrendeltetni óhajtja. Konstatáljuk, hogy ez az álláspont a többség részén nagy rokonszenvvel nem találkozott. . . Barabás Bélának a parlamenti szólásformán erősen túlmenő szavait Apponyi Albert gróf kétszer is félbeszakította. Első ízben azt a ki­jelentését rótta meg, melyben a Gotterhaltot »szemtelen hóhérnótá«-nak nevezte. Második ízben pedig a korona iránti köteles tiszteletre figyelmeztette a szónokot, a­ki azt hangoztatta, hogy valahányszor alkalma lesz rá a független­ségi pártnak, a király körében is tiltakozni és tüntetni fog a Gotterhalte ellen, ha annak el­játszásával érzelmeikben megsértik. KESZLER JÓZSEF: Népszínház: A hit. Népszínmű dalokkal 3 felvonás­ban. Justh Zsigmond novellája után írta: Rózsa Miklós. Első előadása november hó 22-én. Hosszas és keserves megpróbáltatás után ma végre szóhoz jut hát Gányó Julcsa, Justh­ Zsigmondnak, a sokat szenvedett nobilis írónak kedvelt alakja, melynek bús történetét sokan méltóztatnak ismerni. Rózsa Miklós dolgozta át a szépséges novellát drámává és immár nyolcz esztendeje várja a mai premierét. Bejárta vele az összes fővárosi színházakat, nyolc­ év óta az összes színházi direktorokat és pályázott is vele egynémely irodalmi versenyen. Ma végre e tisz­teletreméltó kitartás fizet: a darab, mely utján A szabadelvű többség részéről Hodossy Imre szállott ma síkra a mellett a vélemény mellett, a­melyet a mentelmi bizottság többsége a Nessi Pál esetében a Ház elé terjesztett. A szélsőbal érezte, hogy a felszólaló köztisztelet­ben álló egyénisége is, erős jogi érvekkel fel­szerelt beszéde is erősen esnek latba a többségi vélemény mellett s igyekezett a szónokot mafi­­cziózus közbeszólásokkal zavarni. — Azelőtt másként beszélt! — kiáltott feléje a szélsőbali fiatalság. — Harminczhárom éve vagyok tagja a Háznak, sohase néztem, mi tetszik a kormány­nak, mindig egyformán beszélek! — válaszolt önérzettel Hodossy. — Mindig a lelkiismeretem­ban idáig A hit elnevezést kapta, a Népszínház jóvoltából színre kerül és reméljük, hogy ka­matképpen szolgál és szép sikerrel. Gányó Julcsa, a falu legszebb leánya, es­küvőre készül; a gazdag Bálint akarja oltár elé vezetni. De eljön az édesanyja és szemébe vágja a leánynak, hogy azért csábította el a fiát, mert az gazdag. Ámde nem jól számít, mert elkergetik az apai házból, ha Julcsát elveszi. A leány bízik Bálint szerelmében és megesküszik, hogy csak úgy lesz az övé, ha ő is szegény lesz. El kell tehát hagynia házát, földjét, családját ... Igen ám, csakhogy könnyű annak lemondania, a­kinek nincs semmije. Bálint sem a jó módot, sem a családját nem áldozza fel a szerelmének és inkább lemond a leányról. Ő maga viszi elhatározásának a hírét, elpanaszolva, hogy a súlyos alternatíva elé ál­lítva, a két rossz közül a jobbikot választotta, inkább tartja meg házát, földjét, családját, mint hogy elveszítse mindezt és megkapja Jul­csát. A büszke leány az első perczben össze­­roskad fájdalmában. De mihamar magához tér és büszkesége, daczja győz a szerelme felett. Bálint nem veheti el. Hát jól van. Ki van itt, a­ki akarja? A nótás csendőr, a Tóth András. Annak a szeretője lesz, egyetlen éjszakára ... Le sacrifice est fait. A második felvonás­ban Julcsa megundorodik önmagától és mene­kül a csendőr ölelő karjai közül. Ezentúl pedig a Rózsa Miklós darabja a hit szent jegyében evez tovább. A színpadon is látunk egy csomó nazarénust, megismerjük szertartásukat, mely majdnem oly érdektelen, mint egyszerű. És szemtől-szembe megismerjük azokat a szelidlelkű férfiakat, a­kik életük javát a katonai börtö­nökben töltik, a­miért nem vesznek Mannlichert ! —-------------------- - ...........­ . ■—a a kezükbe. Ilyen ember János is, a­ki a menekülő leányt szívesen fogadja és bevezeti őt a nazarénus hit misztériumaiba. Manga Julcsa kitűnő tanítvány és mihamar »beépül« a naza­­rénusok közé, de előbb két feladatot kell meg­oldani. Az egyik, és ez a könnyebb, megbékí­teni az édesapját, a­ki azért a csendőr­ afférért elkergette a házától. A másik, hogy vissza kell térítenie a jó útra Bálintot, a­ki iszákossá lett s a falu rosszává. Miután elszakadt Gányó Julcsától, mást vett el feleségül, olyan asz­­szonyt, a­kit nem szeret. S hogy most megvan a jómód, jó volna hozzá Gányó Julcsa is. Ámde, mikor eljön, hogy kibékítse, akkorra a leány őt már nem szereti. Bálintot ez annyira elkese­­ríti, hogy a delirium tremens-nek jegyzi el magát, jár korcsmáról-korcsmára, czigányozik és velünk együtt keresi az okát a leány érzelmei hirtelen megváltozásának. Ha még a csendőrrel élne! De igy? Csakugyan a nazarénusok tana ej­tette meg, vagy János, a simanyelvű nazarénus ? A harmadik felvonásban megtudjuk, hogy mind a kettő. Akkorra már megoldotta első feladatát, kibékítette apját és most fáradozik rajta, hogy Bálintot visszatérítse a jó útra. — Egymással boldogok nem lehettünk, — mondja neki — próbáljuk meg hát külön­­külön . . . Majd folytatja: — Az én boldogulásom a tiédhez van fűzve. Ha te ismét a régi becsületes ember le­szel, visszatérsz feleségedhez, csendes életet élsz és nem pusztulsz el miattam, akkor üdvözülök én is, üdvözölünk mind a ketten . . . Bálint nem habozik soká; érzi, hogy adósa a leánynak. A kis ösvényen, melyen együtt álla­nak, most egyedül indul hazafelé, útravalóul nem kérve mást Julcsa egyetlen csókjánál. Országgyűlés. _________________________________________3 A képviselőház illése november 22-én. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Apponyi Albert gróf. Jegyzők: Szőts Pál, Dedovich György, Major Ferencz. A kormány rés­zéről jelen vannak: Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter, Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter, Plósz Sándor igazságügyminiszter, Darányi Ignácz föld­­mivelésügyi miniszter, Cseh Ervin horvát-szlavon­­dalmát tárcza nélküli miniszter, Nessi Pál ügye. Reich Aladár higgadtan óhajtja tárgyalni a kérdést. Az előadó helytelenül indokolja a több­ség véleményét azzal, hogy fegyelmi ügyről van

Next