Magyar Nemzet, 1903. január (22. évfolyam, 1-28. szám)
1903-01-01 / 1. szám
Budapest, 1903.(TI. D. EGYETEM XX//. évfolyam, 1. szám. Csütörtök, január 1. Magyar Nemzet Szerkesztőség és Zsiadóhivatal, VII. Kerepesi-ut 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztőt, felelős szerkesztő. Egész évre 21 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Lapunk mai száma 20 oldal. A kiegyezési tárgyalások Bécsből telefonálják lapunknak. A kiegyezési szituáczió lapunk zártáig teljes komolyságában megtartotta kritikus jellegét. Daczára a kivezető utat kereső fáradozásoknak, mindvégig semmiféle oly mozzanatot fel nem jegyezhetünk, amely a két kormány álláspontjának közeledésére mutatna. úgy tegnap délután, mint , ma is, az egész napon át valamennyi faktor lankadatlan buzgalommal fáradozott rajta, hogy a megegyezés i A helyzet. Bécs, deczember 31. (Délután fél négy órakor.) E pillanatban Magyarország miniszterelnöke még Bécsben van és várja azt a súlyos szót, mely egy csapásra rendet és nyugalmat teremthet és a kettős állam népeinek megmondhatja, hogy az új esztendő küszöbén minő jövőnek tekinthetnek elébe. Amikorra az új év beköszönt, akkor az éj óráiban robog haza Budapestre a kormányelnök és viszi magával vagy azt a kimondott súlyos szót, vagy azt, hogy ez a szó ezúttal is kimondatlanul maradt. Ez a szó: igen. A négy betücskében van annak beismerése, amit Magyarországon mindenki tud, de itt oly nehezen bírnak megérteni. Annak a lelkiismeretes rengeteg munkának és annak a törhetetlen hazafiságnak az elismerése, mely Széll Kálmán működését jellemezte és jellemzi, nemcsak egész kormányzása alatt, de különösen a kiegyezési és immár befejezett tárgyalások alatt is. Igen, — ezt kell mondania az osztrák kormánynak — igen, ti magyarok, megtettétek kötelességteket; igen, ti tekintettel voltatok Ausztria helyzetére, a kettős állam nagyhatalmi állására ; igen, ti elmentetek a végső határig, ameddig e szempontokból mehettetek, hazátok, nemzeti létetek veszélyeztetése, kockáztatása nélkül; igen, mi ezt beismerjük és immár hozzájárulunk a kiegyezéshez, azon a ponton, amelyen a ti miniszterelnökötök megállott és azt már nem kívánjuk, hogy tovább menjetek; igen, mi ezt immár belátjuk. Hát ez az igen e pillanatban kimondva még mindig nincs. Lehet (és e tekintetben ismét a lapunk belső részén foglalt tudósításokra utalom az olvasót), hogy végre mégis ki lesz mondva, bár ama pár óra alatt, míg lapunk elkészül, erre semmi reményem sincs. De hátha mégis ? Hátha most nem fog az osztrák kormány, mint a történelemben annyiszor, elkésni egy gondolattal. Hiszen most még arról sincs szó, csak belátásról és egy kis fantáziáról, annak az elképzeléséről, hogy most súlyos következményei lehetnek annak a lépésnek, az osztrákokra is legalább oly mértékben, mint a magyarokra. Várjuk a szót aggodalommal, feszülten, szinte azt mondhatjuk, hogy szomorúan. Lehetetlen, hogy némi bánatos érzés ne vegyen rajtunk erőt annak láttára, hogy mily óriási fáradtságot, bátorítást és küzdelmet kellett tanúsítania a magyar kormánynak és akárkinek az ország elvitathatatlan igazsága mellett akkor, amikor az ő nagy munkaerejükre magának az országnak más téren oly nagy szüksége lett volna. Mennyi időt és erőt fecséreltünk el eddig, mi, kik oly szegények vagyunk. Ezért vagyunk szomorúak e pillanatban. De nyugodtak, feltétlenül nyugodtak. A miniszterelnök teljesítette és teljesíti kötelességét a legparányibb részletekig, mindenben és mindig. Titáni harczot kellett vívnia évek óta és nem ismert, mióta az ország kormányának élén áll, sem szünetet, sem pihenést, a harcztéren állott lankadatlanul. Emberfölötti erőt fejtett ki, de a kötelességérzet idegeit szinte megifjította, megerősítette egész szervezetet. Még a pihenést is pótolta az az öntudat, hogy hű és aggodalmas őre az ország érdekeinek. Amikor tegnapelőtt nyilvánvaló lett a kiegyezés válsága, önkéntelenül is elröppent a miniszterelnök ajkairól a sóhajtás, hogy teljesen nyugodt, mert kötelességét hűen teljesítette. És ez a nyugalom áradjon az ő szivéből szerte ez országra, mert nincs reá mód, hogy amíg ő ott áll helyén, veszedelme támadhatna az országnak, vagy csak kára is. Holnap, újév napján meg fog a miniszterelnök, maga nyilatkozni. Szavát a legnagyobb, a legégetőbb várakozással lesik a magyarok milliói, de várják bizonynyal Ausztria népei is és a nemzetközi helyzet hozza magával, hogy egész Európa figyelmét fel fogják ébreszteni e szavak. Nehéz, vagy legalább is mindenesetre nagyon komoly az újév, mely holnap reánk virrad. De a miniszterelnök holnap elmondandó beszédével világosság fog derülni a helyzetre és nekünk, magyaroknak még a világosságra nagy szükségünk van. Legalább végre tudni fogjuk, hogy mihez tartsuk magunkat és mihez alkalmazkodjunk. Nagy erőnk lesz ebben a helyzetben a mi nyugodalmunk. Ám már előre jeleznem lehet és kell, hogy hosszas és részletes fejtegetéseket a helyzetről, esetleg a jövő teendőinek apróra kifejtését az ország lakossága a miniszterelnöktől ne várjon, mert hiába várna. Ha ma csakugyan el fog hangzani a döntő szó, a várva-várt, sőt méltón elvárt igen, a miniszterelnök ennek tudtul adásán kívül egyebet is alig mondhat, bárha ez is éppen elegendő volna. De a megállapodás részleteit, a kiegyezés belső tartalmának fővonalait mégis csak ott kell és lehet jeleznie, hol nemcsak egy párt tagjai figyelnek szavára, hanem szinte az egész ország az ő törvényhozásának képében. És ha nem lesz meg a kiegyezés, a miniszterelnök ezt is kijelenti holnap, kétségkívül, de ez esetben sem fogja kifejteni azt, hogy az így támadt helyzetből mi következik, mik lesznek a teendők, minő módon fogja az ország érdekeit ez új állapotoknak megfelelően megvédelmezni, mert azt minden körülmények között meg fogja védelmezni. Nagy, mély, alapos megfontolás tárgyát kell még képeznie annak, hogy ezután mi fog történni és ha meg lesz állapítva ennek is minden részlete, nyilatkoznia erről a kormányelnöknek bizonynyal csak akkor lehet, akkor is bizonyára csak az ország színe előtt. A hidak még nincsenek felépítve. Ezt Ausztria különben is tudhatja. Legalább is érzi minden gondolkodó ember, ha Széll Kálmán annyi rengeteg fáradozás után megvetette lábát egy ponton és kijelentette, hogy tovább nem mehet, úgy nem képzelhető hatalom és mód, mely e pontról elmozdítani képes volna. A sötét politikai helyzetben, az újévnek e kevés vidámságot mutató perspektívájában ez a megfordított archimedesi pont nem az, melyből a világot ki lehetne mozdítani sarkaiból, hanem az, mely Magyarországot a maga helyzetéből kimozdulatlanná teszi. Körber Ernő dr. osztrák miniszterelnöknek még a tegnapi éj - köpte óráiban sem volt nyugata. Jól meg kellett győződnie róla, hogy váljon oly sziklaszilárd-e ez a pont, hogy azt kimozdítani lehetetlenség — és bizonyára oly sziklaszilárdnak találta ezt a pontot, minőnek eddig nem hihette. Ma reggel ismét a felség elé állott a magyar miniszterelnök és úgy távozott a Burgból, amint odament, még mindig változatlan helyzetben, nyugodtan és erősen. Délután Goluchowski gróf közös külügyminiszter ebédjén találkozott osztrák kollégájával, utána ismét tanácskozott vele háromnegyed óráig és ezenkívül még mindig marad némi ideje, míg vonata el nem viszi haza Budapestre. Kínos órák, de csak elmúlnak, akármind lassan peregnek is egymás után. Az újév 10-ik órájáig tart csupán e feszült helyzet. Addig győzhetjük türelemmel, hiszen ebben az egyben van elég gyakorlatunk. Nem félünk azonban a jövőtől. Reméljük a legjobbat. Szorongatott szívvel kívánunk nagy Magyarországnak boldog újesztendőt.