Magyar Nemzet, 1903. március (22. évfolyam, 53-78. szám)
1903-03-01 / 53. szám
Budapest, 1903. XXII. évfolyam, 53. szám Vasárnap, márczius 1. Szerkesztőség és kiadói hivatal, VII. Kerepesi-ut 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. A hadsereg közössége. Budapest, február 28. Azok a beszédek, amelyek az osztrák törvényhozásban a hadseregről s annak kapcsán Magyarországról estek, erős visszhangot keltettek ma a képviselőházban. Napirend előtt több ellenzéki képviselő tette szóvá az osztrák politikusok nyilatkozatait, sőt az osztrák honvédelmi miniszter nyilatkozatát is, amelyet — bizonyára tévesen — úgy fogtak fel, mint amelynek tartalma ellentétben áll a magyar kormánynak a magyar ezredek zászlóira és jelvényeire, a legfelsőbb hadúr 1868-ik évi rendeletének végrehajtására vonatkozó kijelentéseivel. Már Rátkay beszédéből is érezhetővé vált az ellenzék haragos harczikedve, Ugrón beszédében pedig már a felzaklatott indulatok tüze lobogott. Semmiképpen sem volt tehát könnyű feladata Széll Kálmánnak, a ki mindjárt Rátkay beszéde után szólásra állott fel s a ki egyik legsikerültebb — mert a helyzetnek legmegfelelőbb — beszédét mondotta el, lekötve minden szavával a Ház feszült figyelmét és kiviva még politikai ellenfeleinek elismerését is. A miniszterelnök beszéde, bár a röpke pillanat szülte, mestermű volt a maga nemében és minden irányban megnyugtató hatásában. Ez a beszéd, a míg egyrészről a nemzeti önérzetnek és nemzeti jogainknak hangja hatalmasan megcsendült benne, addig másrészt lokalizálta az egést s lovagiasan tartózkodott az erős akczentusoktól. Az osztrák honvédelmi miniszter nyilatkozatának igazi értelmét megvilágosította. De egyszersmind a törvénykönyvvel kezében hirdette, hogy a mely nemzeti követelések teljesítésére a kormány vállalkozott s a melyekre nézve Fejérváry Géza a kormány nevében határozott ígéretet tett, azok a nemzeti követelések a hadiszervezet mai keretében megvalósíthatók s a szervezet minden megbolygatása nélkül végrehajthatók. A kormány állja is ez ígéreteket és azokat magára nézve kötelezőknek elismeri. Welsersheimb kijelentése, amely a hadsereg közösségére vonatkozik, a törvény szavainak megfelelő. Az együttes védelem kötelezettségét a 67-es alapon álló pártok és politikusok a közös hadsereg mai intézményében vélik legjobban teljesíthetőnek. Ez az álláspont elvi ellentétben áll a függetlenségi párt katonai álláspontjával, de a kormány és a szabadelvű párt rendíthetetlenül ezen az alapon állanak, amely nem feladása az ország jogának, csak lekötése a pragmatica sanctio-ból folyó együttes védelem hathatósabb gyakorolhatása érdekében. Finom és mégis messzire hallatszó volt Széll Kálmán egy másik természetű megjegyzése. Sajnálja, — úgymond — hogy az osztrák birodalmi tanácsban oly éles és igazságtalan támadások hangzottak el Magyarország ellen, anélkül, hogy bárki részéről visszautasításban részesültek volna. A magyar parlamentben is nem egyszer esnek kemény, néha szenvedélyes szavak az osztrákok ellen, de e szavakkal nem azonosítja magát a szabadelvű párt. S mihelyt e támadások átlépik a parlamenti viták hantjának jogosult határait, a képviselőház elnökei mindig résen állanak és nem engedik inzultálni a szomszéd államot megtorlatlanul. Tulajdonképpen az lett volna helyénvaló, hogy Széll nyilatkozata után e tárgy megbeszélését befejezzék. Mert valóban nem volt szükség — hacsak nem egyoldalú párttekintetekből — arra, hogy a tűz továbbélesztessék. Széll Kálmán felelősségteljes állásában mindent elmondott, ami a nemzet megnyugtatására szükséges volt. És mindent elmondott, amivel nemzete önérzetének és Magyarország törvényes jogainak tartozott. Az ellenzék azonban jónak látta a napirend előtti vita folytatását. Sorra felvonultak szónokai, hogy a már kimerített témát még egy ideig variálják. Ez újabb vitának aztán teljesen véget vetett a miniszterelnök második felszólalása, melyben eloszlatott minden aggodalmat, mintha az osztrák vezető és mérvadó politikusok felfogása és nyilatkozatai a hadsereg kérdésében eltérnének a korrekt magyar közjogi felfogástól. Nyíltan megmondta, hogy, bár semmi ok sincs erre a feltevésre, A „MAGYAR NEMZET" TÁRGIÁJA. — Február 28. — A fizetésrendezés. — írta : Andronicus. — Tán lesznek olvasóim között olyanok, akik még emlékeznek kissé a Jámborka-családra. Mert én már beszéltem arról egyszer s másszor e helyen. Jámborkáék nekem a kis, becsületes, közönséges, társadalom- és államalkotó átlagemberek egész nagy világát képviselik. A most élő Jámborkák apja Jámborka János fő adóellenőr volt. Két fia közül az egyik, Alajos, buta lévén, nem akart tanulni. Ezt az apa odaadta büntetésből boltosinasnak. Jámborka Alajos ennélfogva ma Budapesten nagy üzlettulajdonos és gazdag ember. Igazi magyar polgár. Szájas bizottsági tag a városi képviseletben s roppant hazafi, valameddig a koronás arany érdemkereszt, vagy éppen a kis Berencz József-rend nem csillan meg előtte az elérhető távolban. Henczeg jó módjával, de fukar. Évi jövedelmét úri ismerősei közt két-három annyinak kürtöli, mint amennyi valóban, de az adókivető-bizottság előtt leesküszi a valónak egy harmadrészére. Különben jóravaló ember s megbecsülendő SC kereskedelemben, mint fajmagyar nemzeti elem. Az öreg Jámborka János másik fia, Pál, gyermekkorában lángész volt és iskolai eminens. Ennélfogva kitanulta a gimnáziumot s még a jognak egy részét is. És ma — m. k. állami tisztviselő a telekkönyvnél. Szerelemből házasodott, hat élő gyermeke van, háromnak a sírját ápolgatja. Él pedig nyolczadmagával mindössze 2200 forint évi jövedelemből. Szóval Jámborka Pál az igazi, tipikus magyar latájer. Jámborka, a latájer nem szívesen szorul rá Jámborkára, a polgárra, de azért — fájdalom — sokszor rászorul. Nem szereti a bátyját. Már gyermekkorukban megszokta lenézni, mint ■ tudatlan boltost. Mióta felnőtt emberek, azóta a bátynak sokkal nagyobb anyagi szerencséje fáj neki. S Jámborka Pál Jámborka Alajost mindig épp az ellenkező világ- és élet irány táborába sorozza, mint amelybe magát. Évek óta az a megállapodása, hogy ő, a telekkönyv m. k. tisztviselője agrár, holott Alajos, a boltos, az amerkantil. Hogy miért éppen agrár egy földetlen szegény latárer, a minő Jámborka Pál ? — Semmi egyébért, csak mert Alajos merkantil. Jámborka Pál azonban, mikor legutóbb, karácsony táján rá alázta megint büszke lelkét, hogy a merkantil Alajostól kétszáz forint testvéri kölcsönt kérjen, az e miatt zajosan dulófuló boltost így csitította: — No, ne komiszkodj már annyira, Lojzi. Hisz utoljára fordulok hozzád kisegítésért. Elég keserves ez nekem, de küszöbön a karácsony s ha nem hajtok fel valahol pénzt, nem tudok ajándékot venni az asszonynak, meg a gyerekeknek. Hanem, amint mondom, utoljára van ez. A m. k. állami tisztviselők fizetésrendezéséről a törvényjavaslat már készen fekszik a miniszter fiókjában. Magam beszéltem ez ügyben a miniszterrel, mint a fizetésjavításra irányuló mozgalom telekkönyvi csoportjának előadója s küldöttség elnöke. M. k. . . . a miniszter fiókja . . . mozgalom . . . csoport . . . előadó . . . küldöttség . .. elnök, — az ilyen szavak mindig tiszteletre gerjesztik Alajost, a polgárt. Most is megcsöndesedett hallatukra s ajánlotta öccsének, hogy egyezzenek ki a kért 200 frt helyett 50 frt újabb testvéri kölcsönben. — Mert én sem lopom ám a pénzt, Pali, — mondá — s ha sok van, hát sok is kell. Az én menyecském (már Alajos a feleségét csak igy emlegeti) szintén akar ám karácsonyi ajándékot, még pedig brilliánt boutonokot. Ir Jani fiam egy automobilt szeretne s majd be kell érnie egy első minőségű finom angol bicziklivel. A leányaim karácsonya is mindig pár száz forintot kóstál nekem. És a többi! .. Mert tudod, Pali, mi előkelő kereskedők, mi magyar patricziusok, fáimul csináljuk ám a dolgot. Nem úgy, mint a ti szegény ördög nagyságos, meg méltóságos uraitok, a kik felül haj! — alól haj. Az első segédem, a könyvelő, nem cserélne egy királyi táblai bíróval.” Hehe-he ! Pálnak az ilyen parvenü diadalmaskodást mindig végig kellett hallgatni és le kellett nyelni, valahányszor rászorult Alajosra. Sőt még azt is meg kellett ilyenkor tudnia, mely méltóságos ur mennyi régi számlatartozással lóg Alajos üzletében. No, de végre Alajos mégis mindig kisegítette. Most is, sok huzalkodás után egy egész százforintos bankóval bocsátotta őt útnak. Többet Pál nem is remélt, igazában nem is akart. Hisz azért kért Lapunk maissima 24 oldal.