Magyar Nemzet, 1903. november (22. évfolyam, 261-285. szám)
1903-11-01 / 261. szám
XXII. évfolyam, 261. szám. Budapest 1903. Vasárnap, november 1. Szerkesztőség és keiad.o főu.va.tal., VII., Kerepesl us 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Az uj kormány. Budapest, október SI. Tisza István gróf az uj kabinet listáját ma bemutatta ő felségének s a jövő hét elején az uj kormány tagjai leteszik az esküt, a hét közepén pedig az uj kormány bemutatkozik a Háznak. A kabinetalakítás tehát befejezettnek tekinthető s amire legégetőbb szüksége volt az országnak, végre felelős kormány vette át az ügyek vezetését és elsősorban a válságból való kibontakozás munkáját. A közvélemény amaz óriási nagy része, mely az áldatlan küzdelmek végét, a normális viszonyok helyreállítását már rég óhajtja, megelégedéssel és bizalommal vette tudomásul ezt az első nagyjelentőségű lépést. Szól a megelégedés a várható kibontakozásnak, a bizalom pedig a kormány tagjainak. Maga a kormány elnöke, Tisza István gróf a legutóbbi napok eseményeiben oly államférfim kvalitásokat mutatott, amelyek kormányzatának sikerére és állandóságára biztató kilátást nyújtanak. A parlament levegőjében nőtt és fejlődött ki politikai karaktere. Tudása, komolysága és akaratereje mellett az országnak igen sok hasznos szolgálatot tehet s az általános meggyőződés az, hogy amit ígérni fog — a kormány programmját — férfiasan be is fogja váltani. A régi kormánynak két tagja megmarad a kabinetben. Lukács László pénzügyminiszter és Plósz Sándor igazságügy-miniszter oly fontos resszortok élén maradnak, amelyek érdekei messze kihatnak egész közéletünkre. Politikai és szakerejüket az egész ország ismeri s azért elsőrendű erősségeit képezik az új kabinetnek. Cseh Ervin, mint horvát miniszter, szintén a régi kormánygárdába tartozik s újból történt kinevezése meleg rokonszenvvel találkozik minden pártban. Az új miniszterek közül három országszerte ismert politikai személyiség. Hieronymi Károly, aki mint egykori belügyminiszter gyakorlati próbáit adta államférfim képességeinek, ezúttal a kereskedelmi tárcát veszi át, ahol nagy szaktudása és széles látóköre bizonyára érvényesülni fog ama nagyfontosságú gazdasági kérdéseknél, amelyek megoldása immár elhalaszthatlan. Berzeviczy Albert a kultusztárca és Tallián Béla a földművelésügyi tárca élére állanak. Mindkettő a közéletnek és a parlamentnek elsősorban küzdő és dolgozó alakja már régóta s tudásuk és tapasztalatuk mellett, tiszta liberális szellemet és eleven, hatékony munkaerőt visznek új és felelősségteljes állásukba. A honvédelmi tárczát Nyiry Sándor, a Ludovika Akadémia parancsnoka, egy rendkívül tanult, igen szeretetreméltó és a katonai szakmában elsőrendű erő veszi át. Amily örömmel látjuk az új erőket az új kabinetben, oly őszinte sajnálkozással látjuk távozni helyéről a régi kabint négy tagját. Wlassics, Darányi, Láng és Kolossváry lelépnek a kormányzat teréről de magukkal viszik a közvélemény osztat A „SVIAGYAR NEMZET“ TÁRCZAJA. — Október 31. — A nagyhitü ember. Irta: Andronicue. Fadrusz Jánosról írok, írok most, a midőn meghalt s a midőn bizonyossá lett művészi halhatatlansága. írtam róla akkor is, mikor még mint alig ismert fiatal szobrász a nagy kérdés elé érkezett: mi lesz holnap? Országra szóló nagyság-e, vagy csak figyelemreméltó tehetség?... Sőt még kegyetlenebb volt a kérdés: hátha ő is csak egy lesz azok sorában, akiknek alkotásaira tekintve csüggedten mormoljuk, hogy az igaz magyar monumentális szobrász nem ez, és újra nem ez. A pozsonyi Mária Terézia-szobor még lepelbe volt burkolva. Holnap lesz a leleplezés. Holnap!. .. És milyen nap lesz az a holnap ? Az Fadrusz János napja lesz. Az a nap lesz, amelyen ezer meg ezer lelkesen és boldogan fogja hirdetni, hogy a magyar nemzet Fadrusz Jánossal és Fadrusz János által gazdagabb, mint volt előbb, így írtam én s igy olvasta ő. És hittük szentül, mélységesen mind a ketten. Hogyne hitte volna ő, a hit embere, mikor még én is hittem, a kétkedés embere. Hiszen, ha én kétkedem vala is az ő holnap eljövendő diadalában, ő rendületlenül hitt volna akkor is. De végtelenül jól esett neki, hogy éppen én, aki az elragadtatással rendszerint takarékoskodom, vele szemben csupa hit vagyok. Ő nem szorult ugyan az én hitemre, de mégis, kimondhatatlanul hálás volt érte. Oly szeretettel tüntetett ki, melyhez fogható gyöngédet, kitartót és meleget soha más barát részéről nem tapasztaltam. Oly különösen nagy volt ez a meg nem szokott jóság, hogy, mint afféle mindenen okoskodó ember, ezt is sokszor vizsgálgattam. Hogy lehetséges ez, miben van a gyökere? Meggyanúsítani őszinteségét ordenáré és ostoba dolog lett volna. Aki ismerte Fadrusz Jánost és gyönyörű erkölcsi életét, az csak a maga romlottságáról tanúskodik vala, ha álnokságot tesz fel erről a tiszta szívről. És ezenfelül én műkritikus sem voltam s olyan befolyásos ember sem, aki egy nagy szobrász érdekeinek hathatós szolgálatára lehet. S még mindezen is felül: azt e világon senki jobban nem tudta Fadrusz Jánosnál, hogy a kit én tehetségnek tartok, az akár fát vághat a hátamon s mégis hive maradok. Az érdeknek tehát semmiféle része nem lehetett Fadrusz János baráti jóságában. Azzal sem magyarázhatom azt meg, — bár hizelegne hiúságomnak —hogy az én személyem különösen rokonszenves volt neki. Mert hiszen nemcsak hazám volt ő oly feltűnően, szinte azt mondhatnám, érthetetlenül jó, hanem sokakhoz, talán mindenkihez. Rájöttem e rendkívüli jóság nyitjára az okoskodás és a megfigyelés útján. E rendkívüli jóságnak nyitja egyúttal legbiztosabb megérteni elismerését azokért a kiváló alkotásokért, melyek nevükhöz fűződnek s az általános rokonszenvet, a melyet vezető állásukban minden oldalról sikerült megszerezniük. Meg vagyunk győződve, hogy közülök azok, akik a parlamentben s a közéletben tovább is részt fognak venni, szeretettel és odaadással fogják kiváló tehetségeiket továbbra is az ország javának szentelni. Nagy talentumú és kipróbált hazafiakra mindenkor és minden állásban szüksége van az országnak. Amidőn az új kormányt, a béke és eredményes munka hivatott restaurálóját, üdvözöljük, lelkünk mélyéből óhajtjuk, hogy az ország azon reményei, amelyek hozzáfűződnek, mielőbb megvalósuljanak. Budapest, október 31. A temesvári szerb püspöki szék betöltése. Mint illetékes oldalról értesülünk, Brankovics György szerb pátriárka legközelebb előterjesztést tesz ő felségének a szerb püspöki zsinat összehívása tárgyában, melynek az lesz a feladata, hogy az üresedésben levő temesvári püspöki széket választás útján betöltse. Ezen előterjesztés folytán ő felsége valószínűleg deczember hóban hívja össze a püspöki zsinatot. Némely lap már ma püspökjelöltek nevét hozza forgalomba. A jelölés kizárólag a pátriárka joga, ki annyi jelöltet ajánlhat, amennyit akar. Ennélfogva a püspöki jelölések legalább is koraiak, mert a pátriárka jelöltjeit majd csak a püspöki zsinat első napján fogja előterjeszteni. Künben illetékes helyen azt hiszik, hogy az új püspök a szerzetesek közül lesz kiszemelve. A püspök megválasztásáig a temesvári püspökséget Bogdanovics Luczián budai püspök adminisztrálja. tője az egész Fadrusz Jánosnak. A művésznek és az embernek egyaránt. Fadrusz János a leghivőbb lélek volt, akit életemben ismertem. Nem vallási értelemben beszélek. Vallásról köztünk sohasem volt szó s nem tudok semmi bizonyosat afelől, hogy e tekintetben miként érzett és gondolkozott. Okom van mégis feltenni, hogy a szó legnemesebb értelmében jó keresztény, sőt, hogy egyházához komolyan ragaszkodó római katolikus volt. Legbiztosabb alapom erre első nagyobb feltűnést keltett műve, az a csodálatosan megható, gyönyörűséges szenvedő Krisztus, mely ott meredt fel a magas feszületen ravatala mögött is. E Krisztusnak feje, arcza oly buzgó hitvallás, a melylyel a hiszekegynek semmiféle elreczitálása föl nem ér. Lehetetlennek gondolom, hogy ezt hit nélkül akármilyen nagy művész is megalkothatta volna. De a szerencsétlenül agyon bírált Erzsébet királyné-minta gyúrásánál és formálásánál is úgy vettem észre, hogy Fadrusz János elemében van, mikor a rendelkezésére álló anyaggal az egyház szentjeiről és boldogjairól beszélhet. Az igaz, hogy akikről szobrásznyelven ő beszélt, nemcsak szentek és boldogok, hanem ezenfelül magyarok is voltak. Nemcsak az egyháztörténet, hanem a magyar történet hősei is. Márpedig ő, ha szóban nem is fejezte ki előttem az ő keresztény katolikus hitét, már a magyar nemzeti rajongását lelkes élőszóval folyvást hangosan hirdette. A magyarságban való hitét, ime, már nem is hitnek nevezem, hanem rajongásnak. Még a rajongást is meg kell toldanom a »határtalan« Lapunk mai száma 24 olval