Magyar Nemzet, 1903. november (22. évfolyam, 261-285. szám)

1903-11-01 / 261. szám

XXII. évfolyam, 261. szám. Budapest 1903. Vasárnap, november 1. Szerk­esztőség és keiad.o­ főu.va.tal., VII., Kerepesl­ us 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyed­évre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Az uj kormány. Budapest, október SI. Tisza István gróf az uj kabinet listáját ma bemutatta ő felségének s a jövő hét elején az uj kormány tagjai leteszik az esküt, a hét közepén pedig az uj kormány bemutatkozik a Háznak. A kabinetalakítás tehát befejezettnek tekinthető s a­mire legégetőbb szüksége volt az országnak, végre felelős kormány vette át az ügyek vezetését és első­sorban a válságból való kibontakozás munkáját. A közvélemény amaz óriási nagy része, mely az áldatlan küzdelmek végét, a nor­mális viszonyok helyreállítását már rég óhajtja, megelégedéssel és bizalommal vette tudomásul ezt az első nagyjelentőségű lé­pést. Szól a megelégedés a várható kibon­takozásnak, a bizalom pedig a kormány tagjainak. Maga a kormány elnöke, Tisza István gróf a legutóbbi napok eseményeiben oly államférfim kvalitásokat mutatott, a­melyek kormányzatának sikerére és állandóságára biztató kilátást nyújtanak. A parlament levegőjében nőtt és fejlődött ki politikai karaktere. Tudása, komolysága és akarat­ereje mellett az országnak igen sok hasz­nos szolgálatot tehet s az általános meg­győződés az, hogy a­mit ígérni fog — a kormány programmját — férfiasan be is fogja váltani. A régi kormánynak két tagja meg­marad a kabinetben. Lukács László pénz­ügyminiszter és Plósz Sándor igazságügy-miniszter oly fontos resszortok élén ma­radnak, a­melyek érdekei messze kihatnak egész közéletünkre. Politikai és szak­erejüket az egész ország ismeri s azért elsőrendű erősségeit képezik az új kabinet­nek. Cseh Ervin, mint horvát miniszter, szintén a régi kormánygárdába tartozik s újból történt kinevezése meleg rokonszenv­­vel találkozik minden pártban. Az új miniszterek közül három ország­szerte ismert politikai személyiség. Hieronymi Károly, a­ki mint egykori belügyminiszter gyakorlati próbáit adta államférfim képes­ségeinek, ezúttal a kereskedelmi tárc­át veszi át, a­hol nagy szaktudása és széles látóköre bizonyára érvényesülni fog ama nagyfontosságú gazdasági kérdéseknél, a­melyek megoldása immár elhalaszthatlan. Berzeviczy Albert a kultusztárc­a és Tallián Béla a földművelésügyi tárc­a élére állanak. Mindkettő a közéletnek és a parlamentnek első­sorban küzdő és dolgozó alakja már régóta s tudásuk és tapasztalatuk mellett, tiszta liberális szellemet és eleven, hatékony munkaerőt visznek új és felelősségteljes állásukba. A honvédelmi tárczát Nyiry Sándor, a Ludovika Akadémia parancs­noka, egy rendkívül tanult, igen szeretetre­méltó és a katonai szakmában elsőrendű erő veszi át. A­mily örömmel látjuk az új erőket az új kabinetben, oly őszinte sajnálkozás­sal látjuk távozni helyéről a régi kabint négy tagját. Wlassics, Darányi, Láng és Kolossváry lelépnek a kormányzat teréről de magukkal viszik a közvélemény osztat A „SVIAGYAR NEMZET“ TÁRCZAJA. — Október 31. — A nagyhitü ember. Irta: Andronicue. Fadrusz Jánosról írok, írok most, a midőn meghalt s a midőn bizonyossá lett művészi halhatatlansága. írtam róla akkor is, mikor még mint alig ismert fiatal szobrász a nagy kérdés elé érkezett: mi lesz holnap? Országra szóló nagyság-e, vagy csak figyelemreméltó tehetség?... Sőt még kegyetlenebb volt a kérdés: hátha ő is csak egy lesz azok sorában, a­kiknek alkotásaira tekintve csüggedten mormoljuk, hogy az igaz magyar monumentális szobrász nem ez, és újra nem ez. A pozsonyi Mária Terézia-szobor még lepelbe volt burkolva. Holnap lesz a leleplezés. Holnap!. .. És milyen nap lesz az a holnap ? Az Fadrusz János napja lesz. Az a nap lesz, a­melyen ezer meg ezer lelkesen és bol­dogan fogja hirdetni, hogy a magyar nemzet Fadrusz Jánossal és Fadrusz János által gaz­dagabb, mint volt előbb, így írtam én s igy olvasta ő. És hittük szentül, mélységesen mind a ketten. Hogyne hitte volna ő, a hit embere, mikor még én is hittem, a kétkedés embere. Hiszen, ha én kétkedem vala is az ő hol­nap eljövendő diadalában, ő rendületlenül hitt volna akkor is. De végtelenül jól esett neki, hogy éppen én, a­ki az elragadtatással rend­szerint takarékoskodom, vele szemben csupa hit vagyok. Ő nem szorult ugyan az én hitemre, de mégis, kimondhatatlanul hálás volt érte. Oly szeretettel tüntetett ki, melyhez fogható gyön­gédet, kitartót és meleget soha más barát ré­széről nem tapasztaltam. Oly különösen nagy volt ez a meg nem szokott jóság, hogy, mint afféle mindenen okos­kodó ember, ezt is sokszor vizsgálgattam. Hogy lehetséges ez, miben van a gyökere? Meggyanúsítani őszinteségét ordenáré és ostoba dolog lett volna. A­ki ismerte Fadrusz Jánost és gyönyörű erkölcsi életét, az csak a maga romlottságáról tanúskodik vala, ha álnok­ságot tesz fel erről a tiszta szívről. És ezenfelül én műkritikus sem voltam s olyan befolyásos ember sem, a­ki egy nagy szobrász érdekeinek hathatós szolgálatára lehet. S még mindezen is felül: azt e világon senki jobban nem tudta Fadrusz Jánosnál, hogy a kit én tehetségnek tartok, az akár fát vághat a hátamon s mégis hive maradok. Az érdeknek tehát semmiféle része nem lehetett Fadrusz János baráti jóságában. Azzal sem magyarázhatom azt meg, — bár hizelegne hiúságomnak —hogy az én személyem különösen rokonszenves volt neki. Mert hiszen nemcsak ha­zám volt ő oly feltűnően, szinte azt mond­hatnám, érthetetlenül jó, hanem sokakhoz, talán m­inde­nkihez. Rájöttem e rendkívüli jóság nyitjára az okoskodás és a megfigyelés útján. E rendkívüli jóságnak nyitja egyúttal legbiztosabb megérte­­ni elismerését azokért a kiváló alkotá­sokért, melyek nevükhöz fűződnek s az általános rokonszenvet, a melyet vezető állásukban minden oldalról sikerült meg­szerezniük. Meg vagyunk győződve, hogy közülök azok, a­kik a parlamentben s a közéletben tovább is részt fognak venni, szeretettel és odaadással fogják kiváló tehetségeiket továbbra is az ország javá­nak szentelni. Nagy talentumú és kipróbált hazafiakra mindenkor és minden állásban szüksége van az országnak. A­midőn az új kormányt, a béke és eredményes munka hivatott restaurálóját, üdvözöljük, lelkünk mélyéből óhajtjuk, hogy az ország azon reményei, a­melyek hozzáfűződnek, mielőbb megvalósuljanak. Budapest, október 31.­­ A temesvári szerb püspöki szék be­töltése. Mint illetékes oldalról értesülünk, Bran­­kovics György szerb pátriárka legközelebb elő­terjesztést tesz ő felségének a szerb püspöki zsinat összehívása tárgyában, melynek az lesz a feladata, hogy az üresedésben levő temesvári püspöki széket választás útján betöltse. Ezen előterjesztés folytán ő felsége valószínűleg de­­czember hóban hívja össze a püspöki zsinatot. Némely lap már ma püspökjelöltek nevét hozza forgalomba. A jelölés kizárólag a pátriárka joga, ki annyi jelöltet ajánlhat, a­mennyit akar. Ennélfogva a püspöki jelölések legalább is koraiak, mert a pátriárka jelöltjeit majd csak a püspöki zsinat első napján fogja előterjesz­teni. Kü­­nben illetékes helyen azt hiszik, hogy az új püspök a szerzetesek közül lesz kiszemelve. A püspök megválasztásáig a temesvári püspöksé­get Bogdanovics Luczián budai püspök admi­nisztrálja. tője az egész Fadrusz Jánosnak. A művésznek és az embernek egyaránt. Fadrusz János a leghivőbb lélek volt, a­kit életemben ismertem. Nem vallási értelemben beszélek. Vallásról köztünk sohasem volt szó s nem tudok semmi bizonyosat afelől, hogy e tekintetben miként érzett és gondolkozott. Okom van mégis fel­tenni, hogy a szó legnemesebb értelmében jó keresztény, sőt, hogy egyházához komolyan ra­gaszkodó római katolikus volt. Legbiztosabb alapom erre első nagyobb feltűnést keltett műve, az a csodálatosan megható, gyönyörűséges szenvedő Krisztus, mely ott meredt fel a magas feszületen ravatala mögött is. E Krisztusnak feje, arcza oly buzgó hitvallás, a melylyel a hiszekegynek semmiféle elreczitálása föl nem ér. Lehetetlennek gondolom, hogy ezt hit nélkül akármilyen nagy művész is megalkothatta volna. De a szerencsétlenül agyon bírált Erzsébet ki­rályné-minta gyúrásánál és formálásánál is úgy vettem észre, hogy Fadrusz János elemében van, mikor a rendelkezésére álló anyaggal az egyház szentjeiről és boldogjairól beszélhet. Az igaz, hogy a­kikről szobrásznyelven ő beszélt, nemcsak szentek és boldogok, hanem ezenfelül magyar­ok is voltak. Nemcsak az egy­háztörténet, hanem a magyar történet hősei is. Már­pedig ő, ha szóban nem is fejezte ki előt­tem az ő keresztény katolikus hitét, már a ma­gyar nemzeti rajongását lelkes élőszóval folyvást hangosan hirdette. A magyarságban való hitét, ime, már nem is hitnek nevezem, hanem rajongásnak. Még a rajongást is meg kell toldanom a »határtalan« Lapunk mai száma 2­4 olval

Next