Magyar Nemzet, 1904. január (23. évfolyam, 1-27. szám)

1904-01-01 / 1. szám

Budapest, XXIII. évfolyam, I. szám, Péntek, január 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal:­­ J­r. JÓKAI MÓR VII., Kerepesi­ ut 54. Athenaeum-épület, főszerkesztő.* ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Erősz évre 24 kor., félévre 12 kor., negyed­évre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Elveszett esztendő. Budapest, deczember 31. Egy esztendő elveszett a magyar nem­zet életéből. Ez az esztendő, a­mely az obstrukczió jegyében született, úgy száll sirjába, hogy gyászos örökségül hagyja reánk az obstrukcziót. Van úgy néha, hogy r­ettenetes kór kipusztít egy egész gyermek-generácziót. Vagy van úgy néha, hogy véres hadjára­tokban, egy ország férfiainak szine-java a csatatereken hagyja életét. Vannak gazda­sági évek, a­mikor nem szüretelhet a gazda, mert egy esztendő szőlőtermése odavan. De nemzetek és országok életé­ben — normális időben — nem volna sza­bad egy egész esztendőnek leperegni a­nélkül, hogy az ország anyagi és erkölcsi javai ne gyarapodtak volna. Már­pedig a lefolyt esztendőben a magyar nemzet élete nem gyarapodott semmivel, legfeljebb szo­morú tanulságokkal. Ha ugyan — veszett fejszének a nyele — a jövőre nézve meg tudnánk szívlelni legalább a tanulságokat. Egy esztendő nagy idő. Nagy idő még ezeréves népek életében is. Nagy idő főleg századunkban, a­mikor rohanva fejlődnek, gyarapodnak, vagy hanyatlanak egyesek, családok és nemzetek. A gőz, a villamos erő, a tért és távolságot nem ismerő találmányok korszakában csodá­latos példáját látjuk a népek szédítő emel­kedésének, hatalmuk és erejük megnöve­kedésének. Hiszen, úgyszólván, egy nem­zedék szemei előtt folyt le a hatalom és erőgyarapodásnak legbámulandóbb pél­dája : a német birodalom gazdasági életé­nek óriás fellendülése. Előbb csak katonai erejét fejlesztette ki, s e tökéletességre vitt katonai szervezettel vezető nagyhatalommá küzdötte fel magát. De pár évtized alatt, e kiválóan katonai állam gazdasági világ­hatalommá küzdötte fel magát a német népnek takarékossága, munkássága, me­rész vállalkozókedve­s kormányának c­él­­tudatos közgazdasági politikája által. Ellen­ben ugyanoly rohamos gyorsasággal om­lott össze szemünk láttára Spanyolország nemzetközi pozíc­iója, egyetlen elvesztett háború folytán,­­ mert intézményei, ál­lami életének belső szervei felmondták a szolgálatot. A nemzetek világversenyében — kü­lönböző okoknál fogva — a nélkül is na­gyon hátramaradt Magyarország és Ausz­tria. De, a­mi e két állam gazdasági fejlő­dését az utolsó években még inkább megakasztotta, az a politikai élet zilált­sága, az itt is, ott is dúló obstrukc­iók, a gazdasági kiegyezésnek függő volta s az a megzsibbadt erély, a­mely belső harczok­­ban vérzett el, holott más nemzetek hét­­mértföldes léptekkel haladtak el mellettünk, a meggazdagodásnak, a művelődésnek, az erkölcsi javak gyarapodásának széles or­szágátán. A katonai kérdések körül megindult obstrukc­ió szerencsésen ellopott egy esz­tendőt az ország életéből. Egy egész esz­tendeig megállította a parlamenti élet szívverését. Veszedelmes kísérlet egy oly kis nép életében, a­melynek századok mulasztásait kellene pótolni. Ha ítélő elmével végigtekintünk az el­múlt esztendő történetén, azt kell monda­nunk, hogy szomorú év szállott sírba a mai napon. Szomorúnak az elmúlt eszten­dőt nem azért nevezzük, mert szenvedélyes és lelkesítő jelszavak alatt kemény nem­zeti küzdelem folyt a parlamentben és kint a társadalomban. A nemzeti érzésnek ily kiáradásai, ha még olykor pusztítanak is, jövendő termékenységnek csíráját hordoz­hatják magukban. A­miért mi kedvetlenül fordulunk el a lefolyt esztendő eseményei­től, annak igen egyszerű oka van: a nem­zeti küzdelem ragyogó kulisszái mögött csúnya látványban volt részünk. A nagy és erős obstrukc­ió leszerelése után, mint nemzeti küzdelem folyt tovább az Ugronék személyes jellegű, ártani vágyó, frivol czéljait gondosan rejtegető, az ország ér­dekeivel mit sem törődő fiók obstrukc­iója. Nem szeretünk erős kifejezésekkel élni, de a­mi ma még a képviselőházban folyik, a Szederkényiek, Hollók, Ugronok, Barthák reménytelen és kilátás nélkül való harcza, politikai betegség és mánia immár. Mint mikor valaki kazlakat, gazdasági épülete­ket, egész falakat gyújt fel s azt hiszi, ő nemzeti hős és nem közönséges gyúj­togató. Szánalom fogja el az embert, ha végig­hallgatja azokat a nyomorúságos érveket, a­mikkel az obstruáló urak az eljárásukat indokolják. »Megmutatjuk az országnak, — mondja Lapnak mai száma 12 oldal. / A „M­AGYAR NEMZET“ TÁRSZAJA. — Deczember 81.­— A poézis mint koronatanú. Előszó a »Világteremtés« czimü munkához Jókai Mórtól. Régóta folyik a harcz a Hit és a Tudás között. Nevezzük őket classicus nyelven Religio és Philosophiának. A Philosophia nyomul előre: hódít, támad, ostromol, tért foglal, új fegyvereket használ. Tábora hatalmas szövetségeseket számít. Vele van az Astronomia, a Geognosia, a Physica, a Mathesis, a Logica. Tételeit igazolják a napok és tejutak, s az ásatag ősvázak és az élő mol­­luskok­ tanúja minden, a­mi él és meghal. De a Religio tábora az emberiség száz millióinak lelki érzülete. Egyedüli erőssége a Traditio, de az halaln is vár. Tanúja minden, a­ki hiszi a feltámadást, az új életet. Tör­vényein alapul az emberi társadalom, a család, a haza. Rég elmúltak az idők, a­mikor még a vi­lági hatalom pallost, bilincset, máglyát adott harczi eszközül a Religio vezetőinek. Galilei nem görbíti meg a térdét, hogy megtagadja tanait a föld forgásáról, a máglya nem ham­vasztja el a kételkedés hirdetőit többé. A Religio azt hirdeti: »a­ki hisz, idvezül«. A Tudás egy kérdéssel felel: »hol?« Ma már kathedrából hirdethetik a kétel­kedést, s a tagadásnak iskolája van. A Philo­­soph­ia ráolvassa a hivő emberre a tudás té­teleit. »Mit képzelegsz te abban a csalhitben, hogy te vagy a világ ura, mikor maga ez a te világod, melyben uralkodói, nem egyéb egy ki­pattant sziklánál, mely még nem hamvadt el egé­ren, melyet a szomszéd nap lakói meg sem látnak? A napod maga sem egyéb, mint egy porszeme a nagy tejutnak, s a föld, mely szült, csak olyan édes anyja a féregnek, mint neked, a kit el fog temetni. S még azzal hizelkedel magadnak, hogy neked lelked van, különb, mint a tengeri kagylónak, melynek nincs látása, még is házat épit gyöngyökből, drágakövekből, s ezzel a lélekkel keresed az Istent, a mig élsz s uj világot követelsz a lelked számára, ha meghalsz.Hol keresed azt? Az Astronomia nem vezet utadra. A legközelebbi bolygóban, ha laknak emberek, azoknak más arczuk, alakjuk van, mint neked. S ott is csak anyától lehet születni. S hogy akarsz oda eljutni? Ha faj­­súlya van a lelkednek, a föld vonzereje vissza­tartja, ha nincs, elemeire oszlik. Ha köpeny a lelked, feljuthat az athmosphera felszínéig, to­vább nem, ha eleng, megég, ha széneng, leszáll a földre. Erényeidet őrződ, jótékonyságot gya­korolsz, abban a hitben, hogy majd ezért a túlvilágon megjutalmaznak? Mi jutalmat vársz? Imádkozol, kihez? A nagy Teremtőhöz, a­ki naprendszereivel van elfoglalva s azt kívánod, hogy »Perelj Uram perlőimmel«, s hogy ked­vesen fogadjon, meg akarod vesztegetni »Lant­ban, hegedűben, czimbalmi zengésben«. Imád­kozol ellentétekért. Két ellenséges hajóhad szemközt áll, ütközetre készen, mind a kettő­nek a harczosai ugyanahhoz az Istenhez zenge­nek zsolozsmákat, hogy fegyvereiket segítse győzelemre. Melyiket hallgassa meg? S mikor az ütközet elhüll, az égő, az elsülyedő hajók láttára, a haldokló tömegek kiforditásai köze­pett a győztes fél Te Deum laudamus-t énekel s felhívja az Istent, hogy gyönyörködjék a művében. S nem éred be vele, hogy magad­nak mennyországot ígérsz, az istenfélőnek, hanem poklot is teremtesz az Isten ellen vétők számára, holott a pokol létezését kizárja a logika. Hisz a Sátán nem büntetheti meg azokat, a­kik az ő hívei voltak, s az ő örök ellenfele, a Jehova ellen vétettek. S az egés­z túlvilágról való hitet megdönti a Tudás. Igenis elkövetkezhetik az ítélet napja erre a kis ködös planétára, melyre a te nagy világod van fölépítve, ha egyszer egy útját tévesztett üstökös beleütközik; de akkor a darabokra szakadó földkéreg s annak a kiszabadult belső lávái és gázai úgy összekeverednek az üstökös alkat­részeivel, hogy azokban a te hamvaid feltáma­dásra nem juthatnak. A túlvilágról, a jövő életről több tudata van annak a görcsövi pa­­rány kukacznak, mely az almafa idei levelén petéjéből kimászva, testvéreivel együtt vékony selyemszállal hozzákötözi a fa rekettyéjéhez böl­csőjét, a falevelet, hogy a halál ellen, a tél el­len megvédje magát; az már jobban tudja a feltámadás titkát, mely neki majdan szárnya­kat fog adni, mint te, a természet királya!

Next