Magyar Nemzet, 1904. február (23. évfolyam, 28-51. szám)

1904-02-16 / 40. szám

1904. február 16. MAGYAR NEMZET. alkudozások egyes városokkal, a­melyektől ked­vezményeket kívánnak az alapítók. Ugyanez alapítók a kereskedelemügyi minisztériumhoz is beadtak kérvényt a kedvezmények iránt. E kér­vényekre nézve első­sorban az ipartanács véle­ményét hallgatja meg a kereskedelemügyi mi­niszter. — Betyárvilág.­­-Kanizsáról érkezett távirat szerint ott Dornbach Mátyás Péter jómódú kikost reggelre meggyilkolva és kirabolva találták. A gyanú három iparos vándorlegényt ér, kik eltűn­tek. A vizsgálat folyik. — A szocza­listák népgyülése. A szoc­ialisták vasárnap délután népgyű­lést tartottak a Tatter­­sallban, a­melyen dr. Goldner Adolf elnökölt. A gyűlésre a kormány gyűlésbetiltó rendeletei és lapelkobzásai adtak alkalmat. A gyűlés egyetlen szónoka Wolfner Jakab volt, a­ki kijelentette, hogy ha a gyűléseiket nem engedélyezik, titkos gyűléseket fognak tartani. Wolfner határozati ja­vaslatát egyhangúlag elfogadtuk. A szoczialisták a gyűlés után minden rendzavarás nélkül szétosz­lottak. Ugyancsak vasárnap az ország külön­böző részeiben mintegy 200 gyűlés volt bejelentve a szoc­ialisták részéről az egyesülési és gyüleke­zési jog érdekében. A Kártyanyereség jótékony czélra. A százezres kártyaaffér, a­melyről néhány héttel ezelőtt nagyon sokat beszéltek, érdekes és mindenkit ki­elégítő, békés elintézést nyert. Ismeretes, hogy Laczelláry György országgyűlési képviselő néhány éjszakán át Dungyerszky Lázár bács­ szent­ tamási nábob fiától 801.000 koronát nyert kártyán. A bácskai nábob a pénzt most jótékony czélra ado­mányozta, mert Laczelláry a felajánlott egyezséget tudvalevőleg nem fogadta el. Dungyerszky a kö­vetkező jótékonyczólú adományokra adta a pénzt: 100.000 koronát az ő felsége védnöksége alatt álló Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium-Egyesüle­tének, mely összeget ma az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár pénztárába már be is fizették. 100.000 koronát a boldogult Erzsébet királyné emlékére a budapesti »Majka Angelina« czímű szerb nőegylet által felállítandó leánynevelő­­intézetnek; 40.000 koronát a magyar szentkorona országai Vöröskereszt­ Egyesületének ; 20.000 koro­nát a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézeté­nek, 21.000 koronát az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélyző Pénztárnak és végre 20.000 ko­ronát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületnek. — Rablótámadás a Lomb-utczában. Szombaton délután 4 óra tájban a Lomb-utczában egy csa­vargó iparossegéd külsejű fiatal­ember megtámadta Zeisler Andort, a Beck és Gergely c­ég hivatal­nokát és elrabolta 1418 koronát tartalmazó kézi­táskáját. A nyomozás adatai szerint feltehető, hogy a merénylő esetleg valamely lomb­ utczai gyárból elbocsátott munkás lehet. Ma délután fél 2 órakor telefonon jelentették Emen és Simonyi detektívek, hogy a merénylőt elfogták Torma Ernő gyári munkás személyesen. Torma bevallotta, hogy ő követte el a rabló­merényletet Zeisler Andor ellen. Azt is meg­mondta, hogy a pénzt elásta. A rablót a Hungária­ körút 59. szám alatt levő kifőzőben találták meg. Először nagyon meg volt rettenve és nem akart szólni, de aztán be­ismerte a merényletet. — Igen én követtem el, mert nyomorban voltam! . Arra a kérdésre, hogy hol van a pénz azt mondta, hogy elásta a Gömb­ utcza egyik üres telkén. Elvezette oda a detektiveket, de a pénz nem volt ott. Valószínű tehát, hogy az el­­ásás csak mese. Lapunk zártakor a merénylőt a főkapitányságon vallatják.­­ Letartóz­atott ügynökségi irodatulajdonos. A rendőrség ma délután egy órakor letartóztatta Niemetz Gyulát, a­kinek a Rökk Szilárd­ utcza 22. szám alatt adás-vételi ügynökségi irodája van. Ötvenhatan emeltek ellene panaszt csalás miatt.­­ Gazdák, ha nagy terméshez akarnak jutni, Mauthner-féle magvakat vessenek. Idei főárjegy­­zékét, mely 226 oldalra terjed. Mauthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedése: Budapesten, VII., Rottenbiller-utcza 33. szám, mindenkinek ingyen szívesen megküldi, úgymond a miniszter — a székesfőváros közön­sége azt a kérelmét terjesztette elő, hogy: 1. a Pozsony és Bécs között tervezett villa­mos vasútnak, vagy akár csak egy részének az építésére az engedélyt megtagadjam; 2. oda hassak, hogy a Magyar Államvasuta­­kon olyan külön gyorsvonati összeköttetések léte­­síttessenek, a­melyek folytán lehetővé tegyen, hogy Magyarország nyugati nagy városaiból a Budapestre és onnan vissza való utazás egy nap alatt és a lehető legolcsóbb árakon történhessék. A székesfőváros közönségének a közgazdasági kérdések iránt való érdeklődését teljesen méltány­­lom, de az idézett fölterjesztésből arról győződ­tem meg, hogy a székesfőváros egyrészt sokkal nagyobb fontosságot tulajdonít a pozsony—bécsi villamos vasútnak, mint a­milyennel az bír, — másrészt pedig az ország nyugati városaival való közlekedése tekintetében olyan igényeket táplál, a­melyeket a meglevő idő- és térbeli akadályok miatt kielégíteni egyáltalában nem lehet. A pozsony—bécsi villamos vonal ügyét — úgymond a miniszter — a kormány alaposan ta­nulmányozta s csak akkor határozta el magát az engedély megadására (Pozsony városa és a po­zsonyi ipar- és kereskedelmi kamara kérelmére is), a midőn meggyőződött, hogy ez a vasút sem politikai, sem közgazdasági, sem a helyi érdekek szempontjából nem aggályos. Minthogy csak helyi érdekű vasútként fogna épülni, már a beren­dezésénél fogva sem alkalmas arra, hogy a kettősvágányú marcheggi elsőrangú fő­vonal mellett számottevő tényezőként szerepelhessen, illetőleg hogy a jelenlegi forgalmi helyze­ten változtatásokat idézhessen elő. Egyként valóság ez a személy­, valamint az áruforgalomra nézve is. Különben is Pozsonynak Bécscsel való határforgalmát a székesfővárostól való távolsága miatt sem menetrendi, sem díjszabási intézkedé­sekkel le nem lehet győzni. Pozsony városa nem is a Bécscsel való újabb összeköttetés miatt szor­galmazza ezt a helyi érdekű vasutat, hanem azért, hogy az osztrák területen levő Hainburg, Deutsch- Alten­burg, Petronell, Berg stb. szomszédos közsé­geknek Pozsonynyal való évszázados ipari és ke­reskedelmi érintkezését magának továbbra is biztosítsa. Ez pedig úgy érhető el, ha a Bécsből kiinduló villamos vasút nemcsak az osz­trák határig, hanem Pozsonyig megy, sőt kü­lönben azokat a községeket Pozsony városa el­vesztené kereskedelmi és ipari köréből. Ennél­fogva a kormány el nem zárkózhatik az en­­gedélyezés elől. A­mi a főváros és az ország nyu­gati városai közt való közlekedést illeti, a minisz­ter előadja leiratában, hogy a gyorsvonati ösz­­szeköttetések 1902 óta megvannak s az út Pozsonytól Budapestre is egy nap alatt ké­nyelmesen megtehető. A Sopron, Moson és Szom­bathely vidékének Budapesttel való kedvező ösz­­szeköttetésére nézve pedig a jelenlegi téli me­netrendben történt már intézkedés, a­mennyiben Budapest és Győr között minkét irányban új személyvonat közlekedik 1903. évi október hónap­tól fogva, a­melyeknek Győrben, Sopron, Moson és Szombathely felől kedvező csatlakozásuk van. A nyugati városokba való menetáraknak a mérsék­lése olyan nehézségekbe ütközik, hogy azt a máv­ vasutak pénzügyi érdekeinek a szempontjá­ból figyelmen kívül hagyni nem lehet. De külön­ben is, menetárleszállítással nem akadályozható a Bécs felé irányuló forgalom, s az ilyenfajta intéz­kedés csak arra szolgálna, hogy az illető városok állomásain Bécsbe szóló újabb menetjegy váltása útján az utazóközönségnek Budapestről, illetőleg a környékéről Bécsbe való jutása tétetnék olcsóbbá, a­mi pedig — így fejezi be a miniszter a leira­tát — a székesfővárosnak sem lenne érdekében. SZÍNHÁZ, zene * Ki­ty Klári, az édes, átalán imádott Klári összeveszett az igazgatójával és elment a szín­háztól. Hová megy? Senki sem tudja. Saját levele szerint, ő maga sem. Mint a meteor színesen, ragyogóan, vakítóan neki iramodik a sötét éjszakán­­k, hol csodálatunktól kísérve — ki fog aludni. Mi pedig szemünket fogjuk dör­zsölni utána, visszasóhajtozva őt, bánatosan, hiába: volt, .. .nincs. Várjon így lesz-e a dolog, igazán? Nem InBZSzük. Nem hiszszük, mert nehezünkre esik hinni. Talán még mindig lesz mód arra, hogy az ellentétek kiegyenlíttessenek, habár nem igen remélhető és nem is igen követelhető, hogy az igazgató nagyon édesgesse vissza drága barát­­néját, a­ki többé nem vonzza a közönséget saját drágasága arányában. Mert mikor az énekesnő többé nem húz, akkor az igazgató másfelé húz. Ha tehát, a­mit igazán nagyon fájlalnánk, az összekülönbözés végleg kiegyenlíthetetlen volna, akkor bele kellene törődnünk e dologba, és — minthogy túl tudtuk élni a várnai csatát és a mohácsi vészt — ebben sem mennénk egé­szen tönkre. De megvalljuk, hogy ez esetben csak lelkünkben erősen megrendülve gondolhat­nánk vissza a kedvelt és dicsőített művésznő tragédiájára. Igenis tragédiájára, és éppen a fönt leírt két szavunkban: »kedvelt és dicsőített« rejlik a művésznő sorsának tragikuma. Mert a nagy szeretet, melylyel iránta vi­seltettek, a túlzó dicséret, melylyel elhalmoz­ták, vitte őt oda, hol perezben — talán a kijózanodás perezében — látjuk. A közvélemény a bájos színésznőt úgy magához ölelte, hogy szen­vedélye hevében megfojtotta. Megfojtotta fejlő­dés-, illetőleg életképességét Fölkiabálták, föltrombitálták a nemzeti dicsőség legmagasabb szféráiba, oly magasra, hogy a művésznő el­vesztette a szem elől a földet. Addig mondo­gatták neki, hogy az oly művésznőnek, mint ő, nem kell többé énekelnie, nem kell beszélnie. Csak mosolyognia kell. Ezt hajtogatták a jó barátok, a kollegák, a közönség, a mű­­­rajongó klubbok és még a házmesterek is, a­kik a »Küry Klárinéért« épp úgy ra­jongtak, mint a turf legnyertesebb istálló-bir­tokosai. A művésznő pedig ezt elhitte. Ez édes örvény, a mások fanatizmusa által ásott ön­hittség örvénye nyeli most el a művésznőt. Három éve annak, hogy a »Magyar Nem­zet« fölemelte hangját e bálványimádás ellen; három éve, hogy kimondtuk a quementót, han­gosan, érthetően, sőt talán még kissé lármásan is. De kedves és igazán becsült művésznőnk nem hallgatott reánk. Nem. Az elvakultakra hallgatott és nem tudta, hogy a kik barátság­ból vakultak el, azok is csak a vakok. Ezek­nek hitt ő, mikor a dicsfény szivárványának 8/m­eiről beszéltek, mely állítólag az ő fejét övezé ... És most első egy nálunk alig ismert leány, a­kiről az igazgatóság azt hiszi, hogy tud énekelni és beszélni, és­­ minden be van fejezve. Miért? Mert ez énekel és beszél; tud énekelni és beszélni, a­mit a szép Klári soha­sem akart megtanulni. Elhitte oltára levitáinak, hogy ez neki nem szükséges, hogy neki csak léteznie kell; ha lélekzik, hódít. Ennek adja ő most meg árát. Könnyelmű hiszékenységénél fogva gyönge maradt; a válság perezében fegyvertelen áll; legyőzi őt az, ki a karózba több készültséget tud belevinni. Mert ne tévedjen senki ebben! Nem Por­zsolt diadalmaskodik most a művésznőn: a rivá­lisa győzi őt le. Ez az igazság. Mert ha nem így volna, akkor most Küry Klári fittyet hányna a bakafántos igazgatónak — mint annak idején Pálmay Ilka tévé — és elmenne külföldre, a­hol aranynyal halmozzák el az olyan operett-énekesnőt, a­ki szép, kedves, csupa báj és­­ tud énekelni és beszélni. De nem megy, nem is fenyegetődzik ezzel, hanem­ a sarokba áll, duzzog, panaszkodik és­­ mosolyog. Fájdalom, most már a mosoly nem elég, a duzzogás pedig fölösleges! így lévén a dolog, és különös tekintettel arra, hogy Kü­ty Klárit mégis szeretik, sokan szeretik, így is szeretik, bátortalanul bár, de jó szívből kérdjük: nem volna mégis lehetséges az igazgató és a művésznő között fölmerült nézeteltéréseket és szándék­különbségeket vala­hogy kiegyenlíteni? * Operahláz. Wagner Rikárd halálának évfor­dulója alkalmából szombaton este az »Istenek alkonyá«-t játszották Operaházunkban, részben új szereposztással. Az új szereplők, Bochnicsek és Scomparini, magyar szöveggel énekeltek. Bochni­csek, operánk széphangú fiatal tenoristája különö­sen érvényre juttatta Wagner remekművének csodás zenei szépségeit. Scomparini Mária Waltrautét énekelte, s hatalmas alt hangja ezúttal teljes fényével és erejével érvényesült. Az előadás kü­lönben is kitűnő volt. A nézőtér a Wagner-elő­­adások szokott előkelő közönségével telt meg, mely sokat tapsolt a szereplőknek, Diósynénak, Scam­­parininek, Kaczár Margitnak, Becknek, Bock­niesek­­nek, Takácsnak és Neynek. * Várszínház. Az Orsz. Magy. Kir. Színmű­vészeti Akadémia növendékeinek tegnapi vizsgá­lati előadásán »A bor« került szinre. Gyöngyössy Erzsi elismerésreméltó intelligens alakítása ismét kitűnt, de kedvesen játszott Poór Lili is. Kálai Kornélia egyszerű, természetes játéka dicséretet érdemel, s Práter Gizella is ügyesen állta meg FŐVÁROS. (Villamos vasut Pozsony és Bécs között.) Hie­ronymi Károly kereskedelemügyi miniszter leiratot intézett a székesfőváros hatóságához, az osztrákok részéről tervezett Pozsony—Bécs közötti villamos vasút ügyében. A törvényhatósági bizottságnak múlt évi de­­czember hónap 23-ikán tartott közgyűléséről — 9

Next