Magyar Nemzet, 1904. július (23. évfolyam, 157-183. szám)
1904-07-01 / 157. szám
2 it. ................. -----------------■---■ ■ --------------------------—---------— Ki fog nyomatni, szétosztatni, annak idején pedig napirendre tűzetik — szól az elnök -*■ s a Ház az átiratot tudomásul veszi. Ugrón-mik ez a formula se tetszik s Tisza István gróf miniszterelnök tisztázza a kérdést, amely igen alaposan megvitattatott már más alkalommal és közmegnyugvásra tisztáztatott is akképpen, hogy ő felségének a kvótát megállapító döntése természetszerűleg a törvényen alapuló jogerős tény, amely érdemileg megváltoztatható vagy megingatható nem lehet. A Háznak azonban teljes joga van a kormánynak azt a tényét, hogy ő felségének ezen döntését ellenjegyezte, a miniszteri felelősség szempontjából megvitatni, kritika tárgyává tenni, esetleg bárminő, a kormány ellen irányuló határozat tárgyává tenni. Semmi kifogása tehát nincs az ellen, hogy a kérdés ilyen szempontból annak idején a Ház által tárgyaltassék. És a Ház — Polónyi Géza hozzászólása után — ebben az értelemben is határoz. Ezzel aztán áttérnék a napirendre, a költségvetés általános tárgyalására, amelynél Pintér Sándor vezeti be néhány alaposan biczegő hasonlattal. Terjedelmes, szinte obstrukciós beszéd keretében panaszolja, hogy a miniszterelnök nem veszi figyelembe a pártján kívül álló parlamenti tényezőket, — mint pl. a nemzeti pártot, amelyhez a szóló is tartozik — e nélkül pedig a parlamenti tárgyalás és a kormányzás nem mehet simán. Áttér a közös hadsereg nyelvkérdésére s fejtegeti, hogy eddig a tanítás nyelvével a nemzet maga rendelkezett, most már a közös hadügyminiszternek is jogokat adunk a nyelvkérdésben. Végtelenül sajnálja, hogy németül oktatják a magyar tiszti sarjadékot, mert őt is tanították német nyelvre, sőt egyéb nyelvekre is, de semmi hasznukat se vette, el is feledte, ami meg is látszik. Az idő meg fogja mutatni, hogy a mai katonai nevelési rendszer nem jó s ha a magyar nemzet érzülete a fagypontra jut, maga fogja megfagyasztani a hadügyi kormány sziklájába szivárgott nemzetellenes indulatokat. A fajnemzetre is ugyanazok a színek gyakorolnak benyomást, mint az egyedre, s akik a magyar nemzet három élénk színét a sárga és fekete színekkel akarják összekeverni, azoknak czélja nem más, minthogy a fajmagyarságot féregbutává tegyék. A költségvetést egyébként nem fogadja el. A miniszterelnök beszéde. Tisza István gróf miniszterelnök összegezi a vitában elhangzott észrevételeket s konstatálja, hogy az eddigi tárgyalás során több igen életrevaló s igazán üdítő hatással érvényesült a gyakorlati életből vett gondolat vetődött fel, ami, azt hiszi, az egész Házat csak örömmel töltheti el. Meleg szavakban emlékezve meg Horánszky Nándorról, akit ez a vita nélkülözött, elsősorban Horánszky Lajos beszédével foglalkozik. Azt hiszi, mindenki elismeri azt, hogy általában a földbirtokos osztálynak és különösen a kisbirtokosoknak hitelügye igen beható gondozást igényel. Tévedés volna itt megoldást egy panaczeában keresni, s úgy gondolja, hogy itt az intézkedéseknek, a társadalmi faktorok működését elősegítő kormányzati politikának s ott, ahol szükséges, a törvényhozási akciónak is egész láncolatára van szükség. Az első feladat gondoskodni arról, hogy lehetőleg olcsó kamatláb mellett, lehetőleg könnyen hozzáférhető és mellékes költségekkel meg nem terhelt módon (Élénk helyeslés.) a rendes jelzáloghitelét kielégíthessük a kisbirtokosoknak. Azt hiszi, hogy az orvoslás útját a hitelszövetkezeti ügynek raczionális, megfelelő fejlesztése képezi, és pedig nemcsak azért, mert az a legkönnyebben hozzáférhető, legkisebb költséggel járó legegyszerűbb hitelezési forrást nyitja, de azért is, mert a jól vezetett hitelszövetkezetnek megvan az egyéniségre az a fejlesztő, nevelő hatása, amely nélkül az ország nagyrészében a kisbirtokos osztály hitelviszonyait megjavítani soha képesek nem leszünk. Mert ne hintsünk port a szemünkbe, ismerjük el azt a szomorú tényt, hogy a hitelügyi mizériák nagyrésze, fájdalom, azon körülménynek is tulajdonítható, hogy a személyi hitelképesség ez ország számos vidékén a kisbirtokosok közt igen alacsony színvonalon áll. (Igaz! ügy van!) És itt határozottan a szövetkezet, de a jól vezetett, jól szervezett szövetkezet az, amely emeli a kölcsönre szorult kisbirtokos osztály szellemi és erkölcsi nívóját és azzal megadhatja a személyi hitelnek igazi biztos alapjait. (Élénk helyeslés.) Nem szeretné szembeállítani a hitelszövetkezetet a takarékpénztárral, de azt óhajtja, hogy a takarékpénztár karöltve működjék a körletébe eső szövetkezetekkel. De fönmarad még egy külön, nagyfontosságú része a kisbirtokosok hiteligényeinek, mely speciális gondozást igényel és ez azon hiteligények kérdése, amelyek birtokvásárlásokkal állanak kapcsolatban. Az országnak azon részein, ahol életerős, igyekvő és gazdaságilag ambiciózus nép lakik, minduntalan látjuk a birtokvásárlások processzusát. Itt a kamatadóterhektől való mentesítésre van szükség. Élénk helyeslés közepette fejtegette ezután, hogy a település könnyítése mily nagy mértékben alkalmas a helyzet javítására, szóval hozzáférhetővé kell tenni a jelzálogüzletet, fejleszteni a szövetkezeti kölcsönt és megteremteni ezen kivételes kölcsöntípust telepítésekre, parczellázásokra és más birtokvásárlásokra. Ezek után Vietorisz beszédére tér át s a felvidéki viszonyokról szólva, mély sajnálattal konstatálja azon jelenségeket, hogy a legfőbb vezetésükben teljesen hazafias szellemű egyházaknak is exponált közegei azon a vidéken nem mindig teljesítik azon kötelességeket, amelyeket a hazafiság szempontjából tőlük megvárni lehet. Itt kijelenti, — a Ház osztatlan tetszése mellett — hogy az államkormány egész erejével, egész odaadással támogatni fogja ezen egyházak vezetőségeit azon törekvéseikben, hogy kérlelhetetlen szigorral irtsanak ki kebelükből minden hazafiatlan elemet. Ha ettől a nagyon fontos körülménytől eltekintünk, akkor a kérdés körülbelül egyformán áll az országnak idegenajkú polgárok által lakott összes vidékeire nézve s úgy látja, mindenütt az agitáczióban találhatni a bajok kutforrását. Természetesnek találja, hogyha ez ország határain belül élő románok és szerbek szimpátiával, rokonszenvvel nézik a román és szerb önálló államok fejlődését, de éppen ebből a szempontból kellene meggondolniuk azt, hogy a Balkán félszigeten élő összes államok függetlenségének és fejlődésének egyedül biztos előfeltételét és garancziáját az képezi, hogyha itt a Duna völgyén, ezen geográfiai területen, amely a Balkán felé... irányuló minden hatalmi törekvésnek kulcsát képezi, egy ilyen nagyhatalom áll, amelynek politikájára (Zajos felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Magyar királyság, nem nagyhatalom! Független Magyarország! Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) a magyr nemzet a maga felfogásával, a maga szabadságszerető szellemével döntő, irányadó befolyást gyakorolt. (Élénk helyeslés jobbfelől. Mozgás a szélsőbaloldalon.) A mi egész politikánknak, a mi egész szigorunknak, a mi egész fellépésünknek nem a nemzetiségek nagy tömege ellen, hanem azon izgató elem ellen kell irányulnia (ügy van! ügy van! jobbfelől.), amely azokat félrevezetni, amely azokat ellenünk fordítani törekszik.(Úgy van! jobbfelől.) Minden, ami az állam eszközeivel történik, a magyar kultúra érdekében kell, hogy történjék, de e mellett teljesen biztosított szabad mozgást kell engednünk az itt lakó nemzetiségek kulturális törekvései számára azokon határon belül, amely határokat a magyar államhoz való hűség és ragaszkodás és az államnyelv iránti köteles tisztelet előír. Itt hangsúlyozza a miniszterelnök, hogy jelszavak után indulnunk e kérdésben, nem vezetne czélra az a törvényjavaslat, amelyet a közoktatásügyi miniszter fog legközelebb benyújtani, igen messzemenő lépést tesz ebben az irányban, nem veszélyeztetve a nemzetiségeknek jogosult érdekeit, nem konfiskálva az ő javaikat, hanem biztosítva az állam számára azokat az eszközöket, amelyekkel azután letörhetünk a jogokkal való minden visszaélést. (Élénk helyeslés a jobboldalon. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Másik feladat a büntető törvénykönyv megfelelő részeinek revízió alá vétele. Ez azonban oly kérdés, amelynek kezelése igen nagy gondot igényel. De ez nem tarthat bennünket vissza attól, hogy azután érdemük szerint járjunk el a magyar állam és a magyar társadalom ellenségeivel. (Helyeslés.) Végül a kormányzati politika terén is nyilvánulnia kell egyfelől a magyar állam élesen látó szemének és figyelmének és a magyar állam sajtó és gondozó kezének. S az államrendészeti feladatok terén sokkal intenzívebb tevékenységet kell kifejtenie abban az irányban, hogy ezeket az üzelmeket fölfedezhesse és büntethesse. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Másfelől azonban az országban élő idegenajkú polgártársainknak érezniük kell a kormány gondozó kezét is becsületes és czélszerű közigazgatásban. Érezniök kell,,hogy ők a magyar államnak nem mostoha gyermekei (Élénk helyeslés.), hogy a magyar állam egyenlő szeretettel öleli őket magához abban az esetben, ha igazán hátsó gondolatok nélkül hű polgárai ennek az államnak. Nekünk vonzerőt kell ezekre az idegenajkú polgártársainkra gyakorolnunk, melynek kettős szála van: a rokonszenv és a szeretet egyfelől, a tisztelet és a tekintély a másik oldalon. Köztudomású tény, hogy valahányszor a gyengeség jelei mutatkoznak a magyar állami élet centrumában, mindannyiszor felütötik fejüket a nemzetiségi agitátorok. (Zajos helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.) Vájjon nem ugyanerre mutatnak azok a jelenségek is, amelyeket Horvát-Szlavonországokban tapasztalunk ?! És itt áttér Kovacsevics beszédére, a melyet meleg szavakban aposztrofál s zajos tetszés között konstatálja, hogy Kovacsevics magának ezzel a felszólalásával emléket állitott. Ezek után Apponyi Albert gróf észrevételeire tér át, a kinek aggodalmait különösen fokozta egy bizonyos antiszociális irány, amelyet ő a kormány politikájában tapasztalt, tapasztalt pedig az ő állítása szerint azon körülményből kifolyólag, hogy a hét éven felüli gyermekek gondozására Széll-kormány által felvett százezer korona a költségvetésből töröltetett. Sajnálja, hogy Apponyi nem olvasta el a költségvetést. Az 1903. év letelt költségvetés nélkül, 1903 végén állítottak össze egy költségvetési törvényjavaslatot, amelyet azután természetszerűleg a tényleges kiadásokhoz szabtak, amelynek már egyéb hivatása nem lehetett, mint elszámolási bázisul szolgálni az államszámvitel szigorú keresztülvitele szempontjából, amely tehát nem pénzügyi politikát tartalmazott, hanem regisztrálását az illető évben lefolyt eseményeknek. Miután pedig a hét éven felüli gyermekek gondozásának ügye még 1903 végén is egészen embrionális stádiumban volt és ennek folytán az a százezer korona tényleg ki nem adatott, természetes dolog, hogy ebből az összeállításból ezt a százezer koronát törölni kellett. Azonban az 1904. évi költségvetésben ezen százezer korona ismét ott szerepel, tehát ez az antiszoczialisztikus tendencia, legalább ezen a téren, egyáltalában nem tapasztalható. (Derültség jobbfelől.) A beruházás, a tisztviselői fizetésjavítás és a katonai kiadások szerepelnek továbbá Apponyi beszédében, mint főellenvetések. Az a beruházási javaslat, amelyet a kormány beterjesztett, egyes tételeire nézve eltér ugyan a Széll-féle kormány által benyújtott javaslattól, de éppen elvi diszpozícióira nézve, éppen azon szempontból, hogy a beruházási kiadások évről-évre quasi a költségvetés függelékeként kölcsönökből fedeztessenek, éppen ezen elvi szempontból teljesen változatlanul vette át a Széll-féle kormány koncepczióit. Ez a kormány tulajdonképpen ugyanazt a javaslatot képviseli itt, melyet a Széll-kormány beterjesztett volt, márpedig ő mégis csodálattal látja azt, hogy a Széll-kormány eljárását tartja Apponyi gyanús szimptomának, amelyből régmúlt idők szomorú emlékét látja felújulni. (Derültség jobbfelől.) A tisztviselői fizetések emelése tekintetében az a javaslat, amely a Széll-kormány által nyújtatott be, körülbelül 3 millióval nagyobb évi terhet reprezentált volna, csak a szorosan vett állami tisztviselőknél. Tehát az aggasztó jellemvonás ismét nem a jelenlegi kormány által, de egy ezelőtt majdnem két évvel beadott javaslatban lett volna felfedezendő. (Mozgás balfelől.) Lényegileg hasonló a helyzet a katonai kiadásokra nézve is. Most túlkiadásokról csak azon kölcsönjavaslat kapcsán beszélhetünk, mert hiszen az utolsó két esztendőben, az 1904. és 1905. évi közös költségvetésben tehertöbblet nem állott elő! Tehát csakis ezen 450 milliós költségről van szó. Itt tekintsünk most el attól a circa 40 millió koronától, amely feltételesen és még inkább kerek összegben van beállítva, arra az MAGYAR, IS22M55ET 1901. július 1.