Magyar Nemzet, 1904. december (23. évfolyam, 287-312. szám)
1904-12-01 / 287. szám
Szerkesztőség: VII., Miksa utcza 4. szám I. em. Telefonszáma: 58—92. Egész évre 11 kor., félévre 12 kor., negyed évre 6 kor. egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. HMMPIMMI Budapest, 1904. XXIII. évfolyam, 287. szám. Csütörtök, deczember 1. Kiadóhivatal: VII. ker., Kerepesi út 54. szám Telefonszáma: 64—01—02—03. Eredmény nélkül: Budapest, november 30. A szerződési tárgyalások Németországgal zátonyra futottak. Ez talán a legtalálóbb kifejezése annak a fordulatnak, mely a hét elején, a bécsi miniszteri értekezlet után bekövetkezett. Németország kiküldöttei, élükön Posadowski gróffal, ma elhagyták az osztrák fővárost és visszautaztak Berlinbe. A tárgyalások eredménytelensége tehát nyilvánvaló. Az is megállapítható, hogy oly ponton merültek fel kiegyenlíthetlen differencziák, amelyek elsősorban Magyarország mezőgazdasági érdekeit érintik. Az a tény, hogy a magyar és az osztrák kormány egyértelműen járt el a német kiküldöttekkel való tárgyalásoknál, kétségtelenné teszi, hogy a két kormány előzetes megállapodása megszabta az engedmények határát s a követelések azon minimumát Németországgal szemben, amelynél a szerződés megkötése lehetséges. Ha tehát a négy heti tárgyalások eredmény nélkül végződtek, kétségtelen, hogy a magyar és az osztrák kormány eljutottak ahhoz a végső határhoz, amelyen túl további engedmények lehetősége ki van zárva. Zátonyra futottak a tárgyalások, mivel sem a magyar, sem az osztrák kormány nem tartott elfogadhatónak oly szerződést, mely egyenes megkárosodással jár a monarchia kivitelére, a német megbízottak pedig nem voltak hajlandók azt a minimumot megadni, amelynél még ránk nézve némi előnynyel jár a szerződéses viszony fentartása. A differencziák nagyságáról tanúskodik az a tény, hogy a magyar és az osztrák kormány, daczára annak, hogy teljes tudatában van a Németországgal való gazdasági viszony roppant jelentőségének, inkább kész a szerződés nélküli állapot eshetőségével szembe nézni, semhogy hozzájáruljon oly szerződéshez, mely gazdasági érdekeinknek meg nem felel. Ha a német kormány, az agrárkövetelések nyomása alatt, oly feltételekhez köti az új szerződés megkötését, melyek legfontosabb kiviteli czikkeink számára kizárják az állandóság és biztonság alapkellékeit, sőt magának a kivitelnek is a lehetőségét, akkor nincs miért lekötni magunkat egy szerződésben. Inkább elszenvedhető a szerződés nélküli állapot, mint oly szerződés, mely exportunk legjelentékenyebb részét egyenesen megkárosítja. A helyzet ma úgy áll, hogy a német kormány alkalmasint december közepéig a birodalmi gyűlés elé terjeszti a külföldi államokkal eddig megkötött szerződéseket. Ha addig nem sikerül előterjeszteni az Ausztria-Magyarországgal kötött szerződést is, akkor ennek a szerződésnek az esélyei még kedvezőtlenebbekké válnak. Azt is figyelembe kell venni, hogy a német kormány felmondja a szerződést, mely tehát a felmondástól számított tizenkét hónap múlva lejár. Mindez pedig a nehézségek tornyosulását jelenti. Mindazonáltal végleges szakításról még nincs szó. A helyzet a legkomolyabb mérlegelést követeli minden részről, mert a kölcsönös érdekek oly nagyok, hogy az évtizedeken át fűződött szálakat szinte lehetetlennek látszik egyszeriben széttépni. Az érdekelt népek hangulata, amely a kölcsönös rokonszenv s a kölcsönös gazdasági viszony révén fejlődött ki, még előidézheti azt a kívánatos fordulatot, hogy az illetékes tényezők újból felveszik a tárgyalások elejtett fonalát s megkímélik hazájukat oly gazdasági válságoktól, amelyeknek következményei beláthatatlanok. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — November 30. — A katonatiszt élete. Az angol hadügyminiszter bizottságot küldött ki, hogy megállapítsa azt az aránytalanságot, mely az angol tiszt kiadása és jövedelme között van. E bizottság megállapította, hogy a nagy kiadások onnét származnak, mert a tiszti körben a bajtársiasság fonák értelmezése folytán olyan szokások és kedvtelések járják, amelyek sem a tiszti állással, sem a szolgálat érdekeivel elfogadható módon meg nem okolhatók. De nemcsak az angol hadseregben látunk a mérsékeltebb életmódra törekvő jelenségeket, hanem észlelhetjük ezt egyéb hadseregekben, sőt a polgári életben is. Való igaz, hogy mindenfelé tapasztalhatjuk azt, hogy ki-ki, nem számolva jövedelmével, olyan kiadásokat enged meg magának, melyek előbb-utóbb adósságokba kergetik, ahonnét aztán a bűn lejtője már csak egy lépés. Helyénvalónak találjuk tehát azt a kérdést: vájjon milyen arányban áll katonáéknál a jövedelem és kiadás? Régi jelenség az, amiről újabban ismételten panaszokat hallunk, hogy a katonatiszti állás is immár kenyérkereső foglalkozás számba megy, hogy a vagyonosabb osztály tartózkodik a katonapályától és legfeljebb még a lovasságot tekinti rangjához vagy vagyonához méltó fegyvernemnek, így tehát ■a katonatisztikar zöme csupán a fizetésére van utalva. Ez azonban legkevésbé sem jelenti, hogy a hadnagyi fizetéssel is szerényen bár, de tisztességesen megélni ne lehetne. Sanyarúbb fizetésből is sok ezer és millió ember és család tisztességesen megél és még csak nem is panaszkodik. Miért ne tudna egy fiatal ember, mint az alantas tiszt tisztességesen megélni, mikor még olyan intézmények is támogatják, amelyek nem voltak azelőtt, amikor a havi fizetés a mainak csak egynegyed része volt. Egy magas állású elöljáró a régi és mai viszonyokat (árakat és fizetést) összevetve, kimutatta, hogy manapság az alantas tiszt aránytalanul jobban élhet, mint régebben. Az is igaz azonban, hogy ma az igények is, meg a versengési kedv is fokozottabbak és a fiatal nemzedékben gyökeret vert azon tudat, hogy a fényűzésnek, a külső pompának, az élet külső megnyilatkozásának arányban kell állania azon ragyogó állással, melyet a katonatiszti állás megkövetel, mert különben csorba esik az »állás méltóságán, ha a tiszt nem él rangjához illően«. Vizsgáljuk meg tehát, hogy miből keletkezik a »ranghoz mért élet« ferde fogalma? Tudjuk, hogy a gyerek is, még mielőtt katonai pályára lép, a tiszteletnek, áhitatnak bizonyos nemével nézi a katonatisztet; a midőn pedig intézetbe vagy az önkéntes iskola padjaira kerül, a mellett hogy az aranybojt mintegy elérhetlen távolságban kecsegteti, minduntalan azt hallja, hogy a katonatiszti állás milyen fenséges hivatás; hogy majd ő felsége kardbojtját hordja; hogy milyen mocsoktalan jellem, lelkierő stb. kell ahhoz, hogy hivatását betöltse stb. E mellett élő példáját véli látni egyes tanáraiban; látja, hogy milyen kifogástalanul öltöznek, milyen lovagiasan viselkednek nemcsak vele, hanem mindenkivel szemben. Tehát évek során át, amikor ifjú lelke a legfogékonyabb, megtelik a tiszti állás ragyogásával és fenköltségével és így kerül ki az intézetből mint hadnagy, vagy pedig mint olyan, aki már közelben látja az arany kardbojtot. Azzal kezdi tehát, hogy rengeteg ruhatárat szerez be, hisz neki nem szabad kopott, elviselt ruhában megjelennie; rangjához, állásához mért lakást bérel, esetleg bútorokat vásárol, könyvtárat alapít, képeket, ékszereket stb. vásárol, mivel már nem igen futja az összegyűjtött vagy rokonoktól kapott pénz, részletekre. Kávéházban mindennapos, borravalókat mindenfelé uriasan osztogat, a czigányt pártolja stb., nem alkuszik és nem tudakolja, hogy hol lehet olcsón és mégis jól vásárolni. A fiatal tiszt, aki csak fizetésére van utalva, az említett költekező életmódot aligha egy-két évig bírja, mert mihamar pénzzavar állja útját. Ezen gondtalan, költekező életmódját egy átmulatott éjszakához lehetne hasonlítani, melyre csakhamar a magába szállás, a szemrehányás, a megbánás, az elégületlenség, a sivárság szaka következik. És mennyivel tovább tart ez a megbánás és a jó és biztos élethez vezető útra térés komolyan gondolkozó, erős lelkeknél, mert a gyenge jellemű csakhamar talál vigaszt, úgy elfelejti a bajokat és elmerül a posványban ... Aránylag milyen kevesen is vannak azok, akik magukat ezen egy-két évig tartó könnyű életből tisztán tudták kivonni úgy, hogy az előbbeni túlzott álláshoz, ranghoz mért élettel szemben a valódi ranghoz mért életet elkezdhessék és folytathassák; anélkül, hogy a tisztítótűzon át, mely a helyes életútra vezet, meg ne égették, az annyira féltett ragyogó állást be ne mocskolták volna! Az ilyen könnyű életnek következménye aztán többnyire az, hogy később a legszükségesebbet sem tudják fedezni és mindenfelé Budapest, november 30. A kereskedelmi tárgyalások Bécsből telefonálják lapunknak, Posadowstci gróf német belügyi államtitkár ma referenseinek nagy részével elutazott Bécsből. Néhány német referens csak este tér vissza Berlinbe. Wedel gróf bécsi német nagykövet megjelent a pályaházban és elbúcsúzott Posadowskitól. A Neue Freie Fresse-nek berlini levelezője előtt irányadó helyen a következő kijelentést tették: Óva intünk a dolgok szélsőséges felfogásától. A tárgyalások nem vezettek eredményre, amit német részről komolyan sajnálnak. A politikai viszonyokra való visszahatástól azonban nem kell tartani, sőt remélni lehet, hogy a jó politikai viszony hozzá fog járulni ahhoz, hogy ki lehessen majd kerülni egy közgazdasági vacuumot. A felmondás a legközelebbi napok-