Magyar Nemzet, 1904. december (23. évfolyam, 287-312. szám)
1904-12-01 / 287. szám
2 MAGYAR NEMZET. 1904. deczember 1. - ban még nem fog bekövetkezni. Általában itt az az irányzat, hogy Ausztria-Magyarország irányában a legnagyobb kímélettel viseltessenek. A kereskedelmi szerződés felmondásának legkésőbb 1904. évi deczember hó 31-éig meg kell történnie. Ha addig nem következik be, akkor a mostani szerződés nemcsak 1905-ben, hanem 1906-ban is érvényben marad, természetesen azoknak az államoknak károsítása nélkül, amelyekkel Németország már kötött újabb szerződéseket. Ha azonban a felmondás még 1904-ben megtörténik, akkor a szerződés 1905 végéig lesz érvényben és addig elég alkalom és idő lesz arra, hogy valamilyen megegyezés létrejöjjön. Irányadó osztrák körökben egyébként úgy vélekednek, hogy a tárgyalások még nem szakadtak meg véglegesen, hanem sikerülni fog a Posadowski gróf elutazásával megszakadt tárgyalásokat újból tovább fűzni. A tanár úr. Abba a tajtékzó, pezsegő, olykor a szenvedély forróságától is izgalmas életbe, amit most a politikusok minden vonalon megindítottak, olykor belevegyül olyan hang is, amely még a tisztulás felé siető káoszból is kirí. Ilyen hang az, amelyen tegnapelőtt beszélt Apáthy István dr. egyetemi tanár úr. Olvasván féktelen, dühöngő beszédét, egy ideig nagyon elszomorodtunk azon, hogy ám egy tudós, akinek nagy az ő tudománya a maga szakmájában, nem elégszik meg azzal, hogy a mihez ért, a zoológiához ugyanis, abban teljesítve az ő kötelességeit, azon is őszintén szomorkodtunk, hogy tudós létére magát egyes pártok czéljaira eszközül odaadja. Kár ezt tennie a tudósnak, azért szomorkodtunk miatta, mert bizony a derék tanár úr nem a mostani szereplésével adott először alkalmat arra, hogy az ő tudós egyéniségét tisztelők elszomorkodjanak miatta, közéletiszereplése miatt. Tudakozódtunk is illetékes helyen, hogy a tisztelt tanár úr, akinek sejtelme sem lehet a most folyó vitáról, mert akkor nem emlegethetné a »gyilkos öklöt«, mely a magyar szabadságra lesújtott, amikor csak a házszabályok revideálásáról van szó, tudakozódtunk tehát, hogy a nevezetes tanár talán beteg? S azt a még mélyebben elszomorító hírt kaptuk felőle, hogy csakugyan beteg, nagyzási mániában szenved. Nagyon szeretne ugyanis vértanú lenni. Ez az a mód, amelyen nálun legbiztosabban juthatni hírhez, dicsőséghez, talán még országos nevezetességhez is. De a tanár úr, aki, mint említettük, igen kiváló a maga szakmájában, téved az ő törekvésében: nem lesz belőle mártír, így legalább nem, legföljebb még betegebb lesz, ami pedig igazán sajnálatos volna, tekintettel arra, hogy a maga szakmájában tényleg kitűnő tudós, nagyon hasznos tagja a társadalomnak és a kolozsvári egyetemnek egyaránt. Pedig az a dühöngés, amit tegnapelőtti beszédében véghez vitt és amely ugyancsak közelről súrolta még a büntetőtörvény egyes szakaszait is, azt mutatja, hogy ez a betegség már ugyancsak előrehaladott stádiumban van. De amikor a kolozsvári egyetemnek van híres gyógyító professzora is, miért nem gyógyítják ki gyötrelmes betegségéből a különben derék és kiváló blegát? A szent-gotthárdi mandátum. Szombathelyről távírják . A szent-gotthárdi választókerület polgársága tegnap délután Usz Gábor ügyvéd elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen a Széll Kálmán lemondásával megüresedett mandátum ügyében tanácskoztak. A megjelentek abban állapodtak meg egyhangúlag, hogy a mandátumot pártkülönbség nélkül újból Széll Kálmánnak ajánlják fel, kinek pártállására vonatkozólag teljesen szabad kezet engednek. A polgárság holnap újból értekezletet tart, amelyen megválasztja a küldöttség tagjait és meghatározza a napot, hogy mikor keresi fel a kerület illusztris volt képviselőjét, Széll Kálmánt. Szombathelyről táviratoztak. A Széli-párti választók elhatározták, hogy december 5-ikére nagygyűlést hívnak egybe, amelyen Széll Kálmánt felkérik a képviselőijelöltség elfogadására. Tegnap megalakult a szentgotthárdi választókerületben a szövetkezett ellenzéki párt. E párt deczember 11-én tart nagygyűlést, mely ugyancsak egyhangúlag Széll Kálmánt jelöli a kerület képviselőjéül. A telekkönyv és a volt úrbéresek. Az igazságügy miniszter — amint értesülünk — rendeletet adott ki a volt úrbéreseknek a tagosításkor vagy az úrbéri rendezéskor közösen kiadott legelő-, erdő- és nádasilletőségek telekkönyvezése tárgyában. A rendelet az e tárgyban eddig fennállott intézkedéseket részben pótolja, részben kiterjeszti. A rendelet többek között ezeket mondja : Ha a birtokrendezéskor a közös ingatlanokat legelőként, erdőként, nádasként a természetben elkülönítve osztották ki, vagy ha azokban nem ugyanazok vagy nem ugyanazon arányban részesek, az ingatlanok mindegyik fajának számára egy-egy telekjegyzőkönyvet vagy telekkönyvi betétet kell nyitni ily megjelöléssel: »Az a sályositáskor (tagositáskor) közösségben maradt részesek legelője, »erdője, vagy nádasa«. Ily elkülönített kiosztás hiányában az ingatlanokat, ha azokban ugyanazok ugyanazon arányban részesek, egy telekjegyzőkönyben vagy telekkönyvi betétben, de külön telekkönyvi jószágtestekként (j- alatt), mint az »arányosításkor (tagosításkor) közösségben maradt részesek ingatlanai«-t, illetve a »közbirtokosság közös ingatlanaiét kell megjelölni. A közbirtokosság, ha külön elnevezése van, e néven jelölendő meg. Ugyancsak külön telekkönyvbe vagy telekkönyvi betétbe kell felvenni és az említett módon kell megjelölni azokat a közös ingatlanokat, amelyek a legelőhöz, erdőhöz, nádashoz nem tartoznak. A közösből járó osztatlan illetőségeket, ha az arányosítás tárgyában hozott ítéletben vagy egyezségben a jogosítottak név szerint meg vannak nevezve, ezeknek egyébként pedig azoknak a telekjegyzőkönyvébe vagy telekkönyvi betétébe kell bejegyezni, akik az arány kulcs gyanánt vett főbirtoknak az arányosítási perben kelt ítélet meghozatalakor vagy egyezség megkötésekor telekkönyvi tulajdonosai voltak. A volt úrbéresek azon ingatlanait, amelyeket ezek a tagosítás vagy úrbéri rendezés alkalmával közösen kiadott legelő-, erdő- vagy nádasilletőségeik kiegészítéséül oly módon szereztek, hogy a megvett vagy cserébe kapott ingatlanok tulajdona telekkönyvileg nem az egyes jogosítottak, hanem a volt úrbéresek nevére jegyeztetett be , az eddigi gyakorlathoz képest a következő eltérésekkel kell telekkönyvezni: A telekkönyvezés módja különböző a szerint, amint: 1. a tagosításkor vagy az úrbéri rendezéskor közösen kiadott illetőségnek és az ennek kiegészítéséül szerzett ingatlannak telekkönyvezése egyszerre és együttesen történik, vagy: 2. a közösen kiadott illetőségnek az idézett rendeletek értelmében való telekkönyvezése már megtörtént és a kiegészítésül szerzett ingatlan utólag telekkönyvezendő. Ezenkívül részben más az eljárás: a) amikor a kiegészítésül szerzett ingatlan telekkönyvileg nincs, vagy a közösen kiadott illetőséggel azonosan van terhelve; b) amikor a kiegészítésül szerzett ingatlan telekkönyvileg terhelve van és a ködösen kiadott illetőség vagy tehermentes, vagy a kiegészítésül szerzett ingatlantól különbözően van terhelve. A telekkönyvezés elrendelése előtt a feleket a tényállás kérdésében meg kell hallgatni. E végből a telekkönyvi hatóság a helyszínére tárgyalást tűz ki és annak megtartásával egyik bíráját bízza meg ; egyúttal hirdetményt bocsát ki, amelyadósok maradnak, mindinkább mélyebben sülyednek a posványba, mígnem az egészen elnyeli őket. Különböztessük meg tehát azon bizonyos beteges álláshoz mértséget a valódiranghoz mért élettől. Ez utóbbival jár elsősorban, hogy a tiszt mérsékelje magát mindenben, kezdve a mindennapi kenyértől az utolsó gombig, amit vesz. Nem könnyű dolog ez, az bizonyos és az is való, hogy majdnem mindenkinek útja igen közel jár ama bizonyos mocsárhoz, melybe már olyan sok bajtárs elmerült. Ilyen mérséklés természetesen csak úgy járhat haszonnal, ha benső meggyőződésből, magunk megismeréséből indul ki, rákényszeríteni senkire sem lehet. A legtöbb emberben azonban, ha meg is van e jó szándék, de végrehajtásához hiányzik a képesség; ehhez szükséges tehát, hogy az élet elágazó útjaira lépő fiatal sarjadékot tapasztalt kéz vezesse és jóakaró intésekkel irányítsa. De a vezetés is csak akkor lehet sikeres, ha bizonyos elvek már tisztázódtak, ha először is azon nézet kap lábra, hogy a valódi »ranghoz mért élet« csak az lehet, ha úgy élünk, amint azt állásunk tisztasága és épségben tartása megköveteli, tehát a fénynek, pompának legfeljebb azon külső kifejtésével, amelyet fizetésünk, jövedelmünk megenged. Az álláshoz mért életnek minden más értelmezése, fogalma helytelen és mindig rossz irányba vezet. A tisztességes, egyszerű életmódot még a vagyonos sem tarthatja magához méltatlannak, de legkevésbé a tiszt, kinek állása egyenesen az egyszerűséget követeli. A katonai pályára törekvők spártai egyszerűségre való nevelése ne kezdődjék a katonai nevelőintézetekben, hanem már a szülői házban vettessék meg ennek alapja. A vagyonkezelést és egyszerű életmódot ne a saját kárán tanulja meg a fiatal hadnagy vagy hadapród, hanem hozza magával a polgári életből és folytatólagosan a katonai nevelőintézetekből is, hogy edzve a nélkülözésekben, szokva az egyszerű életmódhoz, még ha lát is rossz példát életpályájának kezdetén, meg tudja különböztetni, hogy az ilyen fényűző élet nem neki való, hogy tudatára jött légyen már annak, hogy a fizetéséből nemcsak ki kell tudnia jönni, hanem félre is rakjon belőle akkorra, amikor akár betegség, akár más körülmény miatt nagyobb kiadásokra van kényszerítve. Fel kell vértezni a fiatal embert az életre, elő kell őt készíteni arra, hogy veszélyes helyzetekben hogy cselekedjék. És ehhez szükséges az is, hogy a pénz értékét megismerje és megszokja, hogy egy bizonyos összeggel beérje. De nézetünk szerint nem elegendő az, amint a katonai nevelőintézetekben dívik, hogy éppen csak a zsebpénzzel tanulják meg a gazdálkodást. Fokozatosan úgy kellene nevelni őket, hogy pl. az utolsó évfolyamban már kezdettől fogva a növendék (akadémikus) — természetesen ellenőrzés mellett — teljesen önmaga gondoskodjék magáról és pedig kezdve a lakástól az utolsó falatig és ruházatig. Az alsóbb évfolyamokban talán csak papiroson történnék a számadás, a magasabb évfolyamokban pedig a pénznek egy részét tényleg kézre kaphatnák. Ez a rendszer körülményes lenne ugyan s a századparancsnokok részére nagy vesződséggel járna ugyan az ilyen gazdálkodás ellenőrése, de a fiatalember megtanulná már az intézetben az okszerű takarékosságot és ha botlást követné el, melyen mindenesetre tanul is, mégsem lenne reá nézve káros hatással. A tisztisarjadékban már korán fel kell ébreszteni és lassan megcsontosítani azon tudatot, hogy háborúban csak akkor felelhet meg azon magas követelményeknek, melyek reá várnak, ha a végsőig ézdve van arra is, hogy minden kényelmet nélkülözzön és hogy még a legnagyobb ínséget is férfias megadással, nyugodtan viselje. Ezt azonban bizton csak úgy érheti el, ha hozzászokik az egyszerű élethez és ha azon elv szerint igyekszik élni. A mondottakat összefoglalva a következő igazságokra jutunk : a) már a katonaképző intézetekben kell a jövendőbeli tisztbe oltani a valódi, ranghoz mért életmód hamisítatlan fogalmát; b) már a polgári életben és folytatólag az intézetekben kell vele a gazdálkodás elemeit, szabályait fokozatosan elsajátíttatni úgy, hogy az életbe lépésnél ezen a téren is természetes átmenetet találjon; c) a csapatnál az egyszerű életmódot és olyan kedvteléseket kell meghonosítani, melyek az illető fegyvernem szakmájába vágnak (gyalogságnál gyaloglóversenyek, távbecslés, lövészet, vívás, torna, bicziklizés, hótalpfutás stb.; lovasságnál: lóversenyek, revolvervivás, lövészet, torna stb.), hogy a tiszt szabad idejét ne zajos mulatozásban töltse el és végül d) a bajtársi körbe lépő ifjú sarjadékot az idősebb bajtársak kötelesek vezetni és cselekedeteiket ellenőrizni; itt főképpen a jó példaadás az idősebbek részéről a leghatásosabb eszköz. Ha a fiatal tiszti nemzedék a két utolsó pontban említett viszonyokat találja és azonkívül még a különféle ezredintézmények, mint : a tiszti étkező, egyenruhásat, takarékalap stb. támogatásában részül, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy az alantas tiszt mai fizetésével is szerényen ugyan, de tisztességesen megélhet. SZABÓ ISTVÁN, alezredes.