Magyar Nemzet, 1904. december (23. évfolyam, 287-312. szám)

1904-12-01 / 287. szám

2 MAGYAR NEMZET. 1904. deczember 1. - ban még nem fog bekövetkezni. Általában itt az az irányzat, hogy Ausztria-Magyarország irányában a legnagyobb kímélettel viseltesse­nek. A kereskedelmi szerződés felmondásának legkésőbb 1904. évi deczember hó 31-éig meg kell történnie. Ha addig nem következik be, akkor a mostani szerződés nemcsak 1905-ben, hanem 1906-ban is érvényben ma­rad, természetesen azoknak az államoknak károsítása nélkül, a­melyekkel Németország már kötött újabb szerződéseket. Ha azonban a felmondás még 1904-ben megtörténik, akkor a szerződés 1905 végéig lesz érvényben és addig­­ elég alkalom és idő lesz arra, hogy valamilyen megegyezés létrejöjjön. Irányadó osztrák körökben egyébként úgy vélekednek, hogy a tárgyalások még nem sza­kadtak meg véglegesen, hanem sikerülni fog a Posadowski gróf elutazásával megszakadt tár­gyalásokat újból tovább fűzni.­­ A tanár úr. Abba a tajtékzó, pezsegő, olykor a szenvedély forróságától is izgalmas életbe, a­mit most a politikusok minden vona­lon megindítottak, olykor belevegyül olyan hang is, a­mely még a tisztulás felé siető káoszból is kirí. Ilyen hang az, a­melyen tegnapelőtt be­szélt Apáthy István dr. egyetemi tanár úr. Olvasván féktelen, dühöngő beszédét, egy ideig nagyon elszomorodtunk azon, hogy ám egy tudós, a­kinek nagy az ő tudománya a maga szakmá­jában, nem elégszik meg azzal, hogy a mihez ért, a zoológiához ugyanis, abban teljesítve az ő kötelességeit, azon is őszintén szom­orkodtunk, hogy tudós létére magát egyes pártok czéljaira eszközül odaadja. Kár ezt tennie a tudósnak, azért szomorkodtunk miatta, mert bizony a derék tanár úr nem a mostani szereplésével adott először al­kalmat arra, hogy az ő tudós egyéniségét tisz­telők elszomorkodjanak miatta, közéleti­­szerep­lése miatt. Tudakozódtunk is illetékes helyen, hogy a tisztelt tanár úr, a­kinek sejtelme sem lehet a most folyó vitáról, mert akkor nem em­legethetné a »gyilkos öklöt«, mely a magyar szabadságra lesújtott, a­mikor csak a házsza­bályok revideálásáról van szó, tudakozódtunk tehát, hogy a nevezetes tanár talán beteg? S azt a még mélyebben elszomorító hírt kap­tuk felőle, hogy csakugyan beteg, nagyzási má­niában szenved. Nagyon szeretne ugyanis­­ vértanú lenni. Ez az a mód, a­melyen nálun legbiztosabban juthatni hírhez, dicsőséghez, talán még országos nevezetességhez is. De a tanár úr, a­ki, mint említettük, igen kiváló a maga szakmájában, téved az ő törekvésében: nem lesz belőle mártír, így legalább nem, legföljebb még betegebb lesz, a­mi pedig igazán sajnála­tos volna, tekintettel arra, hogy a maga szakmá­jában tényleg kitűnő tudós, nagyon hasznos tagja a társadalomnak és a kolozsvári egyetemnek egyaránt. Pedig az a dühöngés, a­mit tegnap­előtti beszédében véghez vitt és a­mely ugyan­csak közelről súrolta még a büntetőtörvény egyes szakaszait is, azt mutatja, hogy ez a be­tegség már ugyancsak előr­ehaladott stádium­ban van. De a­mikor a kolozsvári egyetemnek van híres gyógyító professzora is, miért nem gyó­gyítják ki gyötrelm­es betegségéből a különben derék és kiváló b­legát?­­ A szent-gotthárdi mandátum. Szombat­helyről távírják . A szent-gotthárdi választókerület polgársága tegnap délután Usz Gábor ügyvéd elnök­lete alatt értekezletet tartott, melyen a Széll Kálmán lemondásával megüresedett mandátum ügyében tanácskoztak. A megjelentek abban álla­podtak meg egyhangúlag, hogy a mandátumot pártkülönbség nélkül újból Széll Kálmánnak ajánl­ják fel, kinek pártállására vonatkozólag teljesen szabad kezet engednek. A polgárság holnap újból értekezletet tart, a­melyen megválasztja a kül­döttség tagjait és meghatározza a napot, hogy mikor keresi fel a kerület illusztris volt képvise­lőjét, Széll Kálmánt. Szombathelyről táviratoztak. A Széli-párti választók elhatározták, hogy dec­ember 5-ikére nagygyűlést hívnak egybe, a­melyen Széll Kál­mánt felkérik a képviselőijelöltség elfogadására. Tegnap megalakult a szent­gotthárdi választ­ó­­kerületben a szövetkezett ellenzéki párt. E párt deczember 11-én tart nagygyűlést, mely ugyan­csak egyhangúlag Széll Kálmánt jelöli a kerület képviselőjéül.­­ A telekkönyv és a volt úrbéresek. Az igazságügy miniszter — a­mint értesülünk — rendeletet adott ki a volt úrbéreseknek a ta­gosításkor vagy az úrbéri rendezéskor közösen kiadott legelő-, erdő- és nádasilletőségek telek­könyvezése tárgyában. A rendelet az e tárgy­ban eddig fennállott intézkedéseket részben pótolja, részben kiterjeszti. A rendelet többek között ezeket mondja : Ha a birtokrendezéskor a közös ingatlanokat legelőként, erdőként, nádasként a természetben elkülönítve osztották ki, vagy ha azokban nem ugyanazok vagy nem ugyanazon arányban része­sek, az ingatlanok mindegyik fajának számára egy-egy telekjegyzőkönyvet vagy telekkönyvi beté­tet kell nyitni ily megjelöléssel: »Az a sályo­sitáskor (tagositáskor) közösségben maradt ré­szesek legelője, »erdője, vagy nádasa«. Ily elkülönített kiosztás hiányában az ingatlano­kat, ha azokban ugyanazok ugyanazon arányban részesek, egy telekjegyzőkönyben vagy telekkönyvi betétben, de külön telekkönyvi jószágtestekként (­j- alatt), mint az »arányosításkor (tagosításkor) közösségben maradt részesek ingatlanai«-t, illetve a »közbirtokosság közös ingatlanaiét kell meg­jelölni. A közbirtokosság, ha külön elnevezése van, e néven jelölendő meg. Ugyancsak külön telek­könyvbe vagy telekkönyvi betétbe kell felvenni és az említett módon kell megjelölni azokat a közös ingatlanokat, a­melyek a legelőhöz, erdőhöz, nádas­hoz nem tartoznak. A közösből járó osztatlan illetőségeket, ha az arányosítás tárgyában hozott ítéletben vagy egyezségben a jogosítottak név szerint meg vannak nevezve, ezeknek­ egyébként pedig azoknak a telekjegyzőkönyvébe vagy telekkönyvi betétébe kell bejegyezni, a­kik az arány kulcs gyanánt vett főbirtoknak az arányosítási perben kelt ítélet meghozatalakor vagy egyezség megkötésekor telek­könyvi tulajdonosai voltak. A volt úrbéresek azon ingatlanait, a­melye­ket ezek a tagosítás vagy úrbéri rendezés alkal­mával közösen kiadott legelő-, erdő- vagy nádas­­illetőségeik kiegészítéséül oly módon szereztek, hogy a megvett vagy cserébe kapott ingatlanok tulajdona telekkönyvileg nem az egyes jogosítot­tak, hanem a volt úrbéresek nevére jegyeztetett be , az eddigi gyakorlathoz képest a következő el­térésekkel kell telekkönyvezni: A telekkönyvezés módja különböző a szerint, a­mint: 1. a tagosításkor vagy az úrbéri rendezés­kor közösen kiadott illetőségnek és az ennek kiegészítéséül szerzett ingatlannak telekkönyvezése egyszerre és együttesen történik, vagy: 2. a közö­sen kiadott illetőségnek az idézett rendeletek értelmében való telekkönyvezése már megtörtént és a kiegészítésül szerzett ingatlan utólag telek­­könyvezendő. Ezenkívül részben más az eljárás: a) a­mikor a kiegészítésül szerzett ingatlan telekkönyvileg nincs, vagy a közösen kiadott illetőséggel azo­nosan van terhelve; b) a­mikor a kiegészítésül szerzett ingatlan telekkönyvileg terhelve van és a ködösen kiadott illetőség vagy tehermentes, vagy a kiegészítésül szerzett ingatlantól különbözően van terhelve. A telekkönyvezés elrendelése előtt a feleket a tényállás kérdésében meg kell hallgatni. E vég­ből a telekkönyvi hatóság a helyszínére tárgya­lást tűz ki és annak megtartásával egyik bíráját bízza meg ; egyúttal hirdetményt bocsát ki, a­mely­adósok maradnak, mindinkább mélyebben sülyed­­nek a posványba, mígnem az egészen elnyeli őket. Különböztessük meg tehát azon bizonyos beteges álláshoz mértséget a valódi­­ranghoz mért élettől.­­ Ez utóbbival jár első­sorban, hogy a tiszt mérsékelje magát mindenben, kezdve a minden­napi kenyértől az utolsó gombig, a­mit vesz. Nem könnyű dolog ez, az bizonyos és az is való, hogy majdnem mindenkinek útja igen kö­zel jár ama bizonyos mocsárhoz, melybe már olyan sok bajtárs elmerült. Ilyen mérséklés természetesen csak úgy járhat haszonnal, ha benső meggyőződésből, magunk megismeréséből indul ki, rákényszerí­teni senkire sem lehet. A legtöbb emberben azonban, ha meg is van e jó szándék, de vég­rehajtásához hiányzik a képesség; ehhez szük­séges tehát, hogy az élet elágazó útjaira lépő fiatal sarjadékot tapasztalt kéz vezesse és jó­akaró intésekkel irányítsa. De a vezetés is csak akkor lehet sikeres, ha bizonyos elvek már tisztázódtak, ha először is azon nézet kap lábra, hogy a valódi »ranghoz mért élet« csak az le­het, ha úgy élünk, a­mint azt állásunk tiszta­sága és épségben tartása megköveteli, tehát a fénynek, pompának legfeljebb azon külső kifejté­sével, a­melyet fizetésünk, jövedelmünk me­genged. Az álláshoz mért életnek minden más értelmezése, fogalma helytelen és mindig rossz irányba vezet. A tisztességes, egyszerű életmódo­t még a vagyo­nos sem tarthatja magához méltatlannak, de legkevésbé a tiszt, kinek állása egyenesen az egyszerűséget követeli. A katonai pályára törekvők spártai egy­szerűségre való nevelése ne kezdődjék a katonai nevelőintézetekben, hanem már a szülői házban vettessék meg ennek alapja. A vagyonkezelést és egyszerű életmódot ne a saját kárán tanulja meg a fiatal hadnagy vagy hadapród, hanem hozza magával a polgári életből és folytató­lagosan a katonai nevelőintézetekből is, hogy edzve a nélkülözésekben, szokva az egyszerű életmódhoz, még ha lát is rossz példát élet­pályájának kezdetén, meg tudja különböztetni, hogy az ilyen fényűző élet nem neki való, hogy tudatára jött légyen már annak, hogy a fizeté­séből nemcsak ki kell tudnia jönni, hanem félre is rakjon belőle akkorra, a­mikor akár betegség, akár más körülmény miatt nagyobb kiadásokra van kényszerítve. Fel kell vértezni a fiatal embert az életre, elő kell őt készíteni arra, hogy veszélyes hely­zetekben hogy cselekedjék. És ehhez szükséges az is, hogy a pénz értékét megismerje és meg­szokja, hogy egy bizonyos összeggel beérje. De nézetünk szerint nem elegendő az, a­mint a katonai nevelőintézetekben dívik, hogy éppen csak a zsebpénzzel tanulják meg a gazdálko­dást. Fokozatosan úgy kellene nevelni őket, hogy pl. az utolsó évfolyamban már kezdettől fogva a növendék (akadémikus) — természete­sen ellenőrzés mellett — teljesen önmaga gon­doskodjék magáról és pedig kezdve a lakástól az utolsó falatig és ruházatig. Az alsóbb év­folyamokban talán csak papiroson történnék a számadás, a magasabb évfolyamokban pedig a pénznek egy részét tényleg kézre kaphatnák. Ez a rendszer körülmén­yes lenne ugyan s a századparancsnokok részére nagy vesződség­­gel járna ugyan az ilyen gazdálkodás ellen­őr­ése, de a fiatal­ember megtanulná már az intézetben az okszerű takarékosságot és ha botlást követné el, melyen mindenesetre tanul is, mégsem lenne reá nézve káros hatással. A tisztisarjadékban már korán fel kell ébreszteni és lassan megcsontosítani azon tuda­tot, hogy háborúban csak akkor felelhet meg azon magas követelményeknek, melyek reá vár­nak, ha a végsőig ézdve van arra is, hogy minden kényelmet nélkülözzön és hogy még a legnagyobb ínséget is férfias megadással, nyu­godtan viselje. Ezt azonban bizton csak úgy érheti el, ha hozzászokik az egyszerű élethez és ha azon elv szerint igyekszik élni. A mondottakat összefoglalva a következő igazságokra jutunk : a) már a katonaképző intézetekben kell a jövendőbeli tisztbe oltani a valódi, ranghoz mért életmód hamisítatlan fogalmát; b) már a polgári életben és folytatólag az intézetekben kell vele a gazdálkodás elemeit, szabályait fokozatosan elsajátíttatni úgy, hogy az életbe lépésnél ezen a téren is természetes átmenetet találjon; c) a csapatnál az egyszerű életmódot és olyan kedvteléseket kell meghonosítani, melyek az illető fegyvernem szakmájába vágnak (gya­logságnál gyaloglóversenyek, távbecslés, lövé­szet, vívás, torna, bicziklizés, hótalpfutás stb.; lovasságnál: lóversenyek, revolvervivás, lövészet, torna stb.), hogy a tiszt szabad idejét ne zajos mulatozásban töltse el és végül d) a bajtársi körbe lépő ifjú sarjadékot az idősebb bajtársak kötelesek vezetni és cseleke­deteiket ellenőrizni; itt főképpen a jó példa­adás az idősebbek részéről a leghatásosabb eszköz. Ha a fiatal tiszti nemzedék a két utolsó pontban említett viszonyokat találja és azon­kívül még a különféle ezredintézmények, mint : a tiszti é­tkező, egyenruhásat, takar­ékalap stb. támogatásában rész­­ül, akkor bízvást elmond­hatjuk, hogy az alantas tiszt mai fizetésével is szerényen ugyan, de tisztességesen megélhet. SZABÓ ISTVÁN, alezredes.

Next