Magyar Nemzet, 1905. április (24. évfolyam, 81-106. szám)

1905-04-01 / 81. szám

Budapest 1905. XXIV. évfolyam, 81. szám. Szombat, április 1. Magyar Nemzet Szerkesztőség, VII., Miksa­ utcza 4. szám I. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyed évre 1 kor. egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Kiadóhivatal, VII. ker., Kerepesi­ út 54. szám. Telefon­szám­a: 64—01—02—03. A koalíc­ió feladata: Budapest, már­zius 31. A szabadelvű párt deklarácziója az ellenzéki sajtóban fölötte kedvezőtlen kriti­kában részesült. Az egyszerűség, a logikus álláspont, a következetesség nem tetszik az ellenzéki lapoknak s Isten tudja miért, de mindenáron a szabadelvűpárt pusztulását óhajtják. Ebben, de csakis ebben az esetben lennének vele megelégedve. Hát ezt a szívességet a szabadelvűpárt nem fogja nekik megtenni. A mi kritiká­jukban hamis, téves és igaztalan, tudják ők maguk, nem kell velük szemben bizo­nyítani. Sem megtéríteni, sem meggyőzni magukat nem engedik s kár minden szó­ért, a­mit e csökönyösség megtörésére pazarolnánk. De voltaképpen az események hom­lokterében most nincs a szabadelvű párt deklarácziója, hanem a válságból való ki­bontakozás. A koalcziós kormány meg­alakulását várja már az egész ország s minden nap, mely késlelteti azt, súlyosan nehezedik amúgy is tűrhetetlen helyze­tünkre. Most, hogy némi kilátás nyílik a válság megoldására s komoly, elsőrangú államférfiak iparkodnak közeledést elő­idézni a korona és a koalíczió álláspontja közt, mégis csak kínos és keserves lát­vány, hogy a koalíczióban levő, bizonyára nem túl erős és nem túltekintélyes rész a maga intranzigens, makacs és szélsőséges magatartásával szinte visszariasztja a koa­líczió értékes és súlyban is döntő jelentő­ségű többségét, hogy véglegesen elhatá­rozza magát valamely irányban. A koalí­czióban van egy kisebbség, a­mely szinte érthetetlen makacssággal útját állja min­den kibontakozásnak. Mindez pedig csak azért lehetséges, mivel a koalíczió még mindig nem fog­lalta programmba azokat a feltételeket, a­melyek mellett a válság megoldását aktív módon megoldani hajlandó. S azt hisz­­szük, ebben is az említettük szélső csopor­tok szolgáltak eddig akadályul, mivel ezek­nek éppen szélsőségeitől féltik a koalíczió összetartását. De végre is az lehetetlen, hogy egy nagy, a választásokból győztesen kikerült szövetség, mely hivatottnak tartja magát a kormányzásra, ne tudjon a maga kebelében rendet csinálni s a kellő korlá­tok közé szorítani azokat, a­kik neki is, az ország dolgának is csak hátrányára vannak. Ezt a rendet pedig csak úgy csinál­hatja meg, ha végre megformulázza vilá­gosan és félreérthetetlenül a maga állás­pontját. Ennek folyamán kell kitűnnie, megvan-e a kellő összetartás, a nagy czél­ért való együttműködés hajlama és lehe­tősége a koalíc­ióban. A koalíc­ió v ezér­­férfiai ma már tökéletesen ismerik azokat a határokat, a­melyeken belül kívánságaik összhangba hozhatók a korona óhajával, tehát a kibontakozás lehetőségével. Ezeket megformulázni, a külön pártelvek minden legcsekélyebb feladása nélkül, szerintünk nem oly kivihetetlen dolog, hogy e miatt az amúgy is elkövetkezendő megoldás is­mét hetekre halasztást szenvedjen. Akarni kellene s huszonnégy órán belül megvolna a kibontakozás. Ez akarás hiánya azt a fel,de felfogást idézheti elő, mintha a koa­líczió a maga kormányképességében sem igen bíznék s attól tartana, hogy az ellentétek a koaliczión belül rövid időn magát a koalicziót veszélyeztetni fogják. De hiszen a közvélemény ma tisztában van az összes politikai viszonyokkal s nem az egyes pártok külön elvei szerint, ha­nem a koaliczió együttes hivatása szem­pontjából fogja megítélni kormányzásukat. Nincs tehát e részben ok arra az aggoda­lomra, hogy az új alakulat a közvélemény­ben ellenkezésre találna. Az a parlamenti munka, a­mely sürgős elvégzésre vár s az, a­mely a belső reformokra vonatkozik, hosszú időre kizárhatná a koalíc­ióban levő pártok elvi ellentéteinek napirendre jutását s így a koalíczió felbomlását is. Ha tehát a koalicziónak sem népszerű­ségében csorbától nem kell tartania, pozi­tív feladatokban pedig hosszú időre lekötné a törvényhozás munkálkodását, miért kell­jen azoknak, a­kik a megoldás lehetőségét belátják és óhajtják, alávetni magukat egy kis és makacs csoport terrorizmusának? Az ország bizonyára nem ezeknek, hanem azoknak a pártjára állana, a­kik végre ki­vezetik az áldatlan helyzetből, véget vet­nek a mind nyomasztóbb viszonyoknak s eloszlatják a mindegyre fokozódó aggo­dalmakat. Az ország kormányt akar, koalíc­iós kormányt. Készséggel elfogadja annak bár­­milyen, a viszonyokhoz alkalmazott pro­­grammját. Csinálják meg ezt a pro­­gram­mot és vállalják el a kormányzást. Az ország örülni fog, hogyha a sokáig tar­tott bolsolat után végre egy kis napsugár­ból reményt meríthet derü­ltebb időjárásra. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRGYÁJA. — Márczius 31. — Csalódások. — Dán elbeszélés. — Esténkint, a­mikor a toronyóra elüti a hetet, különös pár lép a Kongens Nytrovra. Apa és leánya. Akár esik, akár havasik, ha oly vihar dúl is, hogy menni is alig bírnak, eljönnek, semmi sem tartja őket vissza. Minden este megállnak a torony előtt és föltekintenek. Az apa lassan kihúzza óráját és perezre össze­hasonlítja a toronyórával, ha nem jár pontosan, kiveszi tározójából a kulcsot és megigazítja. Azután folytatják sétájukat Brodgade, a vár felé, egészen hazáig, az Oesterban fekvő két kis szobás lakásukig. Az apa magas, nyúlánk, majdnem fenséges megjelenésű­; a leány kicsiny, púpos, de azért hasonlítanak egymáshoz. Mindkettőjük arcza éles, nagy hajlott orral, mélyen fekvő szemek­kel és keskeny ajkakkal. Mindig karonfogva .járnak, az apa leánya lépteihez mérsékli a magáéit. Ha szól hozzá, nyúlánk testét kissé meghajtja. Nem beszélnek sokat és nem néznek senkire, nagyon csendes emberek. Napjaik a legnagyobb egyformasággal telnek el, egyik olyan, mint a másik. De ez csak most van így. Valamikor gyakran eltértek mostani életmód­juktól. S bár a régi időkről sohasem beszélnek, mindegyikük tudja, hogy azokra gondolnak vissza, leolvassák ezt egymás szeméből, egymás lelkében olvasnak. Az apa őrmester volt és a kaszárnyában lakott. Mint életvidám, kedélyes legényember a katonai pályára lépett. Fiatal éveiből nem egy vig mese forgott közszájon. Ha olyasvalami tör­tént, a­min mulattak a kaszárnyában, abból ő sohasem hiányzott. Majd megnősült és a vig kedélyű fiatal emberből nemsokára magába magába zárkózott férfi lett, ki soh­asem nevetett és csak ritkán beszélt. Akkor is szaggatottan, majdnem durván szólt és alig beszélt máskor, mint mikor parancsokat osztogatott. A leány, kit elvett, valami üzletben volt alkalmazva. Nagy, sötét szemei, erőteljes teste, mely csak úgy duzzadt az egészségtől, meg­­igézte. Tudta ugyan, hogy kissé könnyelmű volt, d­e azt is tudta, hogy sok könnyelmű nő­ből lett már gondos anya. Az ő felesége azon­ban nem ilyen volt. Jó ideig nem vett észre semmit. Egy napon, a­mikor éppen szolgálatból jött, bizal­mas együ­t­tlétben találta őt egy századjából való fiatal hadnagygyal. Szemei elhomályosod­tak, a vér a fejébe szállt, oly érzése támadt, mintha a szívét marczangolná, szúrná valami. A falhoz kellett támaszkodnia, hogy el ne es­sék A hadnagy mulatságosnak találta a hely­zet," és nevetett. Hiszen nem érdemes e miatt nagy zajt csapni. A férj lecsendesedett, lassan oda lépett a hadnagyhoz, megragadta gallérjá­nál és kidobta. Majd a feleségéhez fordult. Mélyen fekvő szemei a könytől nedvesek vol­tak, szava elakadt, annyira zokogott. — Hogy tehetted ezt? — kérdé. Akkor sírt, azóta soha többé. Az asszony javulást, megtérést igért. Lát­szott azonban rajta, hogy bűnbánása nem ko­moly s inkább ,csak ösztönszerüleg tette. Nemsokára újból tapasztalnia kellett neje hűt­lenségét, a­mi teljesen megtörte és kincs­teherré változtatta saját otthonát. Rövidesen meghalt az asszony . . . Régen volt ... A halál kibékít, de a szerencsétlen ember nem érzett bocsánatot szí­vében. Az­nap, mikor a halottat eltemették, a megkönnyebbülés és szabadulás sóhaja hagyta el keblét. Két gyermek maradt házasságából, két leány. Az idősebbik anyjára hasonlított, napról­­napra szebb és szebb lett, míg a másik — ki most az öreggel jár — vézna, púpos teremtés volt. Néhány évig együtt éltek csöndben, nyu­godtan, de később az idősebbik leány kínozni kezdte apját és kis hugát. Mivel szép volt, ha­marosan kérője akadt. Mátkasága csak rövid ideig tartott, vőlegényét megunta és a jegy­gyűrűjét visszaadta. Következett egy másik, majd egy harmadik. Egyiküket sem vette ko­molyan. Hisz csak kezet kellett kinyújtania s annyi kérőt kaphatott, a­mennyit csak akart. Megint kérő jött, de ez már a kisebbik testvért választotta, a­ki magánkívül volt örö­mében. A szerelem, mely lelkét betöltötte, a

Next