Magyar Nemzet, 1905. április (24. évfolyam, 81-106. szám)
1905-04-01 / 81. szám
Budapest 1905. XXIV. évfolyam, 81. szám. Szombat, április 1. Magyar Nemzet Szerkesztőség, VII., Miksa utcza 4. szám I. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyed évre 1 kor. egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Kiadóhivatal, VII. ker., Kerepesi út 54. szám. Telefonszáma: 64—01—02—03. A koalíció feladata: Budapest, márzius 31. A szabadelvű párt deklarácziója az ellenzéki sajtóban fölötte kedvezőtlen kritikában részesült. Az egyszerűség, a logikus álláspont, a következetesség nem tetszik az ellenzéki lapoknak s Isten tudja miért, de mindenáron a szabadelvűpárt pusztulását óhajtják. Ebben, de csakis ebben az esetben lennének vele megelégedve. Hát ezt a szívességet a szabadelvűpárt nem fogja nekik megtenni. A mi kritikájukban hamis, téves és igaztalan, tudják ők maguk, nem kell velük szemben bizonyítani. Sem megtéríteni, sem meggyőzni magukat nem engedik s kár minden szóért, amit e csökönyösség megtörésére pazarolnánk. De voltaképpen az események homlokterében most nincs a szabadelvű párt deklarácziója, hanem a válságból való kibontakozás. A koalcziós kormány megalakulását várja már az egész ország s minden nap, mely késlelteti azt, súlyosan nehezedik amúgy is tűrhetetlen helyzetünkre. Most, hogy némi kilátás nyílik a válság megoldására s komoly, elsőrangú államférfiak iparkodnak közeledést előidézni a korona és a koalíczió álláspontja közt, mégis csak kínos és keserves látvány, hogy a koalíczióban levő, bizonyára nem túl erős és nem túltekintélyes rész a maga intranzigens, makacs és szélsőséges magatartásával szinte visszariasztja a koalíczió értékes és súlyban is döntő jelentőségű többségét, hogy véglegesen elhatározza magát valamely irányban. A koalíczióban van egy kisebbség, amely szinte érthetetlen makacssággal útját állja minden kibontakozásnak. Mindez pedig csak azért lehetséges, mivel a koalíczió még mindig nem foglalta programmba azokat a feltételeket, amelyek mellett a válság megoldását aktív módon megoldani hajlandó. S azt hiszszük, ebben is az említettük szélső csoportok szolgáltak eddig akadályul, mivel ezeknek éppen szélsőségeitől féltik a koalíczió összetartását. De végre is az lehetetlen, hogy egy nagy, a választásokból győztesen kikerült szövetség, mely hivatottnak tartja magát a kormányzásra, ne tudjon a maga kebelében rendet csinálni s a kellő korlátok közé szorítani azokat, akik neki is, az ország dolgának is csak hátrányára vannak. Ezt a rendet pedig csak úgy csinálhatja meg, ha végre megformulázza világosan és félreérthetetlenül a maga álláspontját. Ennek folyamán kell kitűnnie, megvan-e a kellő összetartás, a nagy czélért való együttműködés hajlama és lehetősége a koalícióban. A koalíció v ezérférfiai ma már tökéletesen ismerik azokat a határokat, amelyeken belül kívánságaik összhangba hozhatók a korona óhajával, tehát a kibontakozás lehetőségével. Ezeket megformulázni, a külön pártelvek minden legcsekélyebb feladása nélkül, szerintünk nem oly kivihetetlen dolog, hogy e miatt az amúgy is elkövetkezendő megoldás ismét hetekre halasztást szenvedjen. Akarni kellene s huszonnégy órán belül megvolna a kibontakozás. Ez akarás hiánya azt a fel,de felfogást idézheti elő, mintha a koalíczió a maga kormányképességében sem igen bíznék s attól tartana, hogy az ellentétek a koaliczión belül rövid időn magát a koalicziót veszélyeztetni fogják. De hiszen a közvélemény ma tisztában van az összes politikai viszonyokkal s nem az egyes pártok külön elvei szerint, hanem a koaliczió együttes hivatása szempontjából fogja megítélni kormányzásukat. Nincs tehát e részben ok arra az aggodalomra, hogy az új alakulat a közvéleményben ellenkezésre találna. Az a parlamenti munka, amely sürgős elvégzésre vár s az, amely a belső reformokra vonatkozik, hosszú időre kizárhatná a koalícióban levő pártok elvi ellentéteinek napirendre jutását s így a koalíczió felbomlását is. Ha tehát a koalicziónak sem népszerűségében csorbától nem kell tartania, pozitív feladatokban pedig hosszú időre lekötné a törvényhozás munkálkodását, miért kelljen azoknak, akik a megoldás lehetőségét belátják és óhajtják, alávetni magukat egy kis és makacs csoport terrorizmusának? Az ország bizonyára nem ezeknek, hanem azoknak a pártjára állana, akik végre kivezetik az áldatlan helyzetből, véget vetnek a mind nyomasztóbb viszonyoknak s eloszlatják a mindegyre fokozódó aggodalmakat. Az ország kormányt akar, koalíciós kormányt. Készséggel elfogadja annak bármilyen, a viszonyokhoz alkalmazott programmját. Csinálják meg ezt a programmot és vállalják el a kormányzást. Az ország örülni fog, hogyha a sokáig tartott bolsolat után végre egy kis napsugárból reményt meríthet derültebb időjárásra. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRGYÁJA. — Márczius 31. — Csalódások. — Dán elbeszélés. — Esténkint, amikor a toronyóra elüti a hetet, különös pár lép a Kongens Nytrovra. Apa és leánya. Akár esik, akár havasik, ha oly vihar dúl is, hogy menni is alig bírnak, eljönnek, semmi sem tartja őket vissza. Minden este megállnak a torony előtt és föltekintenek. Az apa lassan kihúzza óráját és perezre összehasonlítja a toronyórával, ha nem jár pontosan, kiveszi tározójából a kulcsot és megigazítja. Azután folytatják sétájukat Brodgade, a vár felé, egészen hazáig, az Oesterban fekvő két kis szobás lakásukig. Az apa magas, nyúlánk, majdnem fenséges megjelenésű; a leány kicsiny, púpos, de azért hasonlítanak egymáshoz. Mindkettőjük arcza éles, nagy hajlott orral, mélyen fekvő szemekkel és keskeny ajkakkal. Mindig karonfogva .járnak, az apa leánya lépteihez mérsékli a magáéit. Ha szól hozzá, nyúlánk testét kissé meghajtja. Nem beszélnek sokat és nem néznek senkire, nagyon csendes emberek. Napjaik a legnagyobb egyformasággal telnek el, egyik olyan, mint a másik. De ez csak most van így. Valamikor gyakran eltértek mostani életmódjuktól. S bár a régi időkről sohasem beszélnek, mindegyikük tudja, hogy azokra gondolnak vissza, leolvassák ezt egymás szeméből, egymás lelkében olvasnak. Az apa őrmester volt és a kaszárnyában lakott. Mint életvidám, kedélyes legényember a katonai pályára lépett. Fiatal éveiből nem egy vig mese forgott közszájon. Ha olyasvalami történt, amin mulattak a kaszárnyában, abból ő sohasem hiányzott. Majd megnősült és a vig kedélyű fiatal emberből nemsokára magába magába zárkózott férfi lett, ki sohasem nevetett és csak ritkán beszélt. Akkor is szaggatottan, majdnem durván szólt és alig beszélt máskor, mint mikor parancsokat osztogatott. A leány, kit elvett, valami üzletben volt alkalmazva. Nagy, sötét szemei, erőteljes teste, mely csak úgy duzzadt az egészségtől, megigézte. Tudta ugyan, hogy kissé könnyelmű volt, de azt is tudta, hogy sok könnyelmű nőből lett már gondos anya. Az ő felesége azonban nem ilyen volt. Jó ideig nem vett észre semmit. Egy napon, amikor éppen szolgálatból jött, bizalmas együttlétben találta őt egy századjából való fiatal hadnagygyal. Szemei elhomályosodtak, a vér a fejébe szállt, oly érzése támadt, mintha a szívét marczangolná, szúrná valami. A falhoz kellett támaszkodnia, hogy el ne essék A hadnagy mulatságosnak találta a helyzet," és nevetett. Hiszen nem érdemes e miatt nagy zajt csapni. A férj lecsendesedett, lassan oda lépett a hadnagyhoz, megragadta gallérjánál és kidobta. Majd a feleségéhez fordult. Mélyen fekvő szemei a könytől nedvesek voltak, szava elakadt, annyira zokogott. — Hogy tehetted ezt? — kérdé. Akkor sírt, azóta soha többé. Az asszony javulást, megtérést igért. Látszott azonban rajta, hogy bűnbánása nem komoly s inkább ,csak ösztönszerüleg tette. Nemsokára újból tapasztalnia kellett neje hűtlenségét, ami teljesen megtörte és kincsteherré változtatta saját otthonát. Rövidesen meghalt az asszony . . . Régen volt ... A halál kibékít, de a szerencsétlen ember nem érzett bocsánatot szívében. Aznap, mikor a halottat eltemették, a megkönnyebbülés és szabadulás sóhaja hagyta el keblét. Két gyermek maradt házasságából, két leány. Az idősebbik anyjára hasonlított, naprólnapra szebb és szebb lett, míg a másik — ki most az öreggel jár — vézna, púpos teremtés volt. Néhány évig együtt éltek csöndben, nyugodtan, de később az idősebbik leány kínozni kezdte apját és kis hugát. Mivel szép volt, hamarosan kérője akadt. Mátkasága csak rövid ideig tartott, vőlegényét megunta és a jegygyűrűjét visszaadta. Következett egy másik, majd egy harmadik. Egyiküket sem vette komolyan. Hisz csak kezet kellett kinyújtania s annyi kérőt kaphatott, amennyit csak akart. Megint kérő jött, de ez már a kisebbik testvért választotta, aki magánkívül volt örömében. A szerelem, mely lelkét betöltötte, a