Magyar Nemzet, 1905. május (24. évfolyam, 107-131. szám)

1905-05-03 / 107. szám

XXIV. évfolyam, 107. szám Budapest, 1905. Szerda, május 3. Szerkesztőség: VII., Miksa­ utcza 4. szám I. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., négyed évre 6 kor. egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Kiadóhivatal: VII. ker., Telefon­száma: Kerepesi­ ut 54. szám 64—01—02—03. Intő jel, Budapest, május 2. A képviselőhöz holnap összejön s holnapután valószínűleg megkezdi normá­lis működését. A felirati vita küszöbön áll. Az uj többség kormányalakító törekvéseit kiviszi a nyilvánosság elé. A titokteljes és zártkörű tanácskozások homályából a sza­bad levegőre jutnak ki a szövetkezett többségi pártok feltételei. Bár a koalíc­ió vezetősége lehetőleg szűk medret szeretne ásni a közös pro­gramok megvitatásának, nehogy a belső harmónia regéje siralmasan véget érjen ;s bár a szabadelvű pártról nem gondoljuk, hogy túlságosan kizsákmányolná egy oly felirat megvitatásának taktikai előnyeit, a­melyről Kossuth Ferencz jóelőre hirdeti, hogy annak megszerkesztésében része nem volt, azt hiszszük, a vita mégis érdekessé fog válni. Sokkal érdekesebbé és tanulsá­gosabbá, mintsem a koalíczió vezérkara szeretné. S­ ha lapjaik már most is kémikus hévvel tiltakoznak oly »gonosz« kísérletek ellen, hogy a parlamenti vita során a fel­irati tervezet homályos zugai élesen meg­­világíttassanak, s tetszetős mondatainak valódi értelme, igazi tartalma megállapít­­tassék, úgy ez a helyett, hogy eloszlatná, csak fokozza a gyanút. Mert az ellenzéki pártok politikája felemelt fővel, nagy mu­zsikaszóval járt a választási küzdelem ide­jén. Nincs tehát, s nem is lehet okuk arra, hogy most finom fátyol mögé rejtsék fé­­nyes ábrázatukat. De nem akarunk elébe vágni magá­nak a vitának, a­melynek folyamán érde­kes fordulatokra lehetünk elkészülve. E helyen egy másik dologra kell rá­mutatnunk: Kossuth Ferencz gyászos kom­­mentáraira. Mert csak gyászosnak mond­hatjuk a koalíczió vezérének tegnapi czik­­két, a­melyben ugyancsak elébeharango­zik az összeülő parlament munkájának. Az a vigasztalan pesszimizmus, a­mely czikkéből kiárad, két-három új választás­nak, abszolutisztikus kísérleteknek stb. ki­látásba helyezése, csak olajat fog önteni a tűzre. Könnyen oly levegőt és oly han­gulatot teremthet magában a koalícziós pártok táborában is, hogy ebben a leve­gőben és ebben a hangulatban a »mérsé­kelt« felirat tárgyalása nem volna csoda, ha a belső polgárháborúnak jelenségei kö­zött folynék le. Éppen mert Kossuth Fe­­renczet nyugodt, objektív fejnek ismerjük, rossz taktikának tartjuk részéről a jövő­nek ily komor és nyugtalanító színekkel való feltüntetését. Nem volna csoda, ha a koalíczió vezére által hangoztatott sötét jóslatoktól megvadítva, a felirat »mérsé­kelt« tartalma kitöréseket idézne elő szél­­bali lelkekben. Egyrészt a szabadelvű­­párti sajtó legszelídebb bírálatát is ugra­tásnak minősíteni, másrészt az ördög falra festésével az intranzigens hangulatot erősíteni, nem a leglogikusabb s a legkö­vetkezetesebb eljárás. A­míg a magyar parlament a gyümöl­csöző és alkotó munka előfeltétele — par­lamenti kormány és tisztázódott pártviszo­nyok — nélkül ül össze, az osztrák Reichsrath pártjai egyesülnek a magyar érdekek ellen folytatott hadjárat pozitív szándékában. Néhány év előtt rothadtak és züllöt­tek voltak az osztrák pártviszonyok. A­he­lyett, hogy mi az ország javára kihasznál­tuk volna belső villongásaikat, megtettük nekik a szívességet, hogy mi is lesülyed­­tünk az ő parlamenti tehetetlenségük és anarchiájuk színvonalára. Mi bizony elsza­lasztottuk szépen Ausztria gyengeségének és züllésének történelmi pillanatait. Bezzeg nem szalasztják ők el a mien­ket. S a­míg a magyar parlament a teljes meghasonlás képét mutatja, ime odaát va­lamennyi párt felvonult ellenünk, hogy szorongatott helyzetünket Ausztria javára kíméletlenül kizsákmányolják. Intő jel ez arra nézve, hogy a koalí­czió ne feszítse túl a hurt, makacsságával ne idézzen fel veszedelmes konfliktusokat. Vegye át mielőbb az ország kormányza­tát, hogy felelős parlamenti kormány s erős kormánypárt húzza keresztül az osztrák pártoknak Magyarországra vonat­kozó számításait. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Május 2. — Abonyi Lajos. A nagyabonyi kertekben most virágzik a vadpiszkebokor, a réteken már előcsillannak a kökörcsinfejek, ... a nagyabonyi pusztákon vé­gig most kel fel a tavasz. Ott, azon a lapos földön, a mely fölé olyan őszinte nyíltsággal, becsületes őszinteséggel borul a ragyogó égbol­tozat, a­hol az a kérges tenyerű, de tiszta szivü nép lakik, a­hol minden szeretetnek beszél. Arról a nagy, nemes szeretetről, a­mely az egész emberiséget köti egybe az egész emberi­séggel. Arról a nagy szeretetről, amely forrása könynek, kaczagásnak egyaránt, arról a nagy szeretetről, a­mely tápot ad a hitnek és arról a nagy szeretetről, mely szülőanyja a poé­­zisnek is . . . Ezen a nagy, nyílt, lapos földön élt Abonyi Lajos, itt látta meg kora tavaszszal a nyíló ibolyákat, itt üdvözölte az első jázminvirágot és itt temették el kora tavaszszal, mikor virít a piszkebokor és a kökörcsinvirág. Itt szívta magába a költészetet és itt irta örökkön élő ragyogó műveit. Hogy is mondja csak Abonyi Lajos a »Fejetlen barát«-ban, mikor a magyar festé­szetről szól? »Úgy legyen az a kép megfestve, hogy legkisebb porczikájára, nemcsak az alakokra, azok ruhájára, de magára a képre, vidékre már rá legyen lehelve, hogy az nem lehet másé, mint a miénk és a kik élnek, még szá­zadok múlva is megérezzék azokról az alakok­ról, a tájról, a jégről, a legkisebb részletről, hogy az­ mind a mi népünk világa . . . Ily képek kiviteléhez nem elég magában a művészet technikai ereje, ügyessége, az sem elég, hogy magyar legyen, a­ki festi ezeket a képeket; kell, hogy ismerje ezt a hazát, ezt a tájat, ezt az életet a legkisebb sajátságig, igye­kezzék magát természetileg beleélni ebbe a vi­lágba, ne csak az alakokat vegye onnan, hanem az érzést, az ih­letettséget, a költészetet ott szívja be magának a népnek körében és világában, a­honnan az eszményítendő anyagot kikapja.« Nos, hát Abonyi Lajos tudott ilyen képet festeni nem ecsettel, hanem tollal, nem egy-egy pillanatot örökített meg, hanem hosszú történe­teket és ezekben a történetekben színmagyar minden, nemcsak a táj,­ nemcsak az alakok, nemcsak azok gondolkodása és élete, hanem magyar az eszme, magyar a hangulat, magyar a poézis, és a­kik élnek, még századok múlva is megérzik a tájról, a jégről, a legkisebb rész­letről, hogy azok a mi népünk világa, hogy az ott született kint a rónán, azon a lapos földön a Duna—Tisza között. Mert hiszen más az eszméje a távoli nép­nek, mint minekünk, más az eszméje a nagy­városi embernek, mint a­ki a rónán nevekedett, más a bűne és más az erénye, más a szeretete, más a gyűlölete. Pedig ezt a szövevényes emberi lelket nehéz kiismerni fenéktől szintiltig; de Abonyi Lajos ismerte a maga népét, tudta minden legkisebb borját, annak leggyengébb rezgését . . . Elmondta neki a réti fa selymében suttogó lehellet, elbeszélte az illatos virág, meg­ajándékozta vele az egyszerű kérges tenyér keze szorítása, fülébe dalolta a dalos madár és ő hordta magában mind, ott a széles homlok alatt, ott abban a becsületes szívben, amely úgy tudott szeretni, a­hogy csak az tud, a­ki kiválasztatott. És a­mit hordott magában, életre kelt ismét azon az ékesszóló ajkon és az alatt­a regélő toll alatt. Ott van letéve azokban a gyönyörű köny­vekben örök kincseként a magyar nemzetnek, hadd olvashassa más is, hadd csodálja és hadd tanulja meg, hogyan gondolkodik a magyar nép, hogyan hisz és hogyan szeret. Itt hagyta ne­künk örökségül Abonyi Lajos... A nagyabonyi templomtéren szobrot emel­tek. Egyszerű mellszobor, egy okos arcz, egy pár jóságos szem; a talapzatán ott áll fehér betűkkel: Abonyi Lajos, Márton Ferencz. Többet kár is lenne odaírni, tudja azt Nagy­­abonyban nagyon jól mindenki, hogy ki volt az és tudjuk mi is mindnyájan magyarok, a­kik odakerülünk. Ragyogó bronzból Jankovics faragta a szobrot. A költséget rá az abonyi úriosztály adta össze és összeadta az abonyi nép, mert na­gyon szerették ott az öreg »tekintetes urat«. Lám, hét éve, hogy eltemették és a szobor már áll. Vasárnap reggel­­még fehér lepel volt rajta, de délben körülvette egy nagy csomó pesti ember, közöttük kalauzol­nak az abonyi urak és mikor Lévay, az abonyi apátplébános befejezi a­ beszédjét, lehullik a szoborról a lepel. Aztán leterítik elébe a nagy csomó koszorút, mindenki elbeszéli, hogy kitől hozta, pedig olyan könnyű lett volna elmondani: itt van szí­vével az egész haza. Budapest, május 2.­­ A képviselőház holnap, szerdán, délelőtt tartja húsvéti szünete után első ülését. Ebben az ülésben a Ház meg fogja állapítani további munkásságának programmját. Előreláthatólag már a csütörtöki ülés napirendjére ki fogják tűzni a szövetkezeti baloldal felirati javaslatának érdemi megvitatását. Az előadói tisztet Batthyány Tivadar gróf fogja betölteni, a­ki a tervezetet az ünnepek előtt a Ház plénuma elé terjesz­tette. Holnap délután ülést tart a szövetkezett

Next